Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)

1951-05-12 / 1680. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1951. május 12. A kémkedő hadsereg (Vi.) Eddig nagy mértékben alkalmaztak amerikai kémeket idegen országokban, de legin­kább a szocialista államokban. Most egy újabb törvény követ­keztében újabb 12.500 kémet ál­lítottak munkába. Ezek csak is a szocialista útra tért országok­ból toborozandók. Jay G. Hayden, washingto­ni levelező irja, hogy nagyon sok képviselő piszkos munkának tartotta, de még is megszavaz­ták, hogy ilyen nagy csapato­kat fogadjanak fel és képezze­nek ki leginkább kémszolgálat­ra. Csak egy nagy gond van, azt hiszik sokan és nagyon is mél­tán, hogy sok ilyen önkéntes kém, mind a két oldalra fog dol­gozni, mivel “ha már lúd, hát legyen kövér”, jellemű embere­ket tudnak csak megkapni ilyen piszkos munkára. Ezek rende­sen úgy dolgoznak, hogy saját bőrüket tudják védeni. “Legyünk becsületesek” — mondta Short képviselő — “Ez egy piszkos üzlet, de a háború is piszkos. Ez veszedelmes üzlet, de a háború is veszedelmes.” Lengyelek, esztonok, litvánok, csehszlovákok, magyarok, romá­nok, bolgárok, ukránok, oro­szok vehetők csak fel ezen kém­hadseregbe a törvény szerint. A törvény tiltja, hogy a ba­rátságos, vagy szövetséges or­szágok polgárait vegyék fel és akiket felvesznek azt Ígérik ne­kik, hogy öt év múltán ameri­kai polgárságot adnak nekik. De mi lesz velük, ha öt éven belül elcsípik őket? Az egész dolog nem uj. Ki­sebb mértékben mindjárt a há­ború után csinálták. A kéme­ket, besúgókat nem csak az amerikai zónákban használták, hanem sokat visszaküldték az országaikba és onnan küldték a kémjelentéseket, végezték az amerikai uraik “piszkos” mun­káját. A Vogelerék, Sandersék, csak ezeknek a parancsnokai voltak. így amikor azt állítják, hogy ők nem kémkedtek, még igazuk is van. A kémkedést az ilyen piszkosak végezték, saját hazájuk ellen. Ezt a már idekerült DP-k is mondják, valamint azt is hozzá­teszik, hogy a legpiszkosabb ele­mek végezték és fogják végez­ni az ilyen munkát. De ugyan akkor azt is mondják, sőt állít­ják, hogy többen mindkét oldal­ra végzik a kémkedést. Ezt tud­ják az amerikai urak is, azért aggódnak. “Terroristák amerikaiakat gyilkolnak” (Vi.) A fenti cim alatt hoz­tak egy kis és nagyon érthetet­len cikket. Ugyanis azt hozzák, hogy Eriteriában valami 30 ter­rorista megtámadta az amerikai katonákat és egy őrmestert megöltek. Asmarától, a fővárostól vala­mi ötven mérföldre, öt amerikai Gl-t megtámadtak, sortüzzel fogadták őket. Erre az ottani amerikai had­vezetőség kiadta a parancsot, hogy ezek után az amerikaiak védhetik magukat puskákkal és más fegyverekkel. A hírekből csak ezt lehet ki- böngészni. Azt nem mondják, hogy mit keresnek az amerikai katonák egy idegen országban. És azt sem árulják el, hogy mi­lyen jogon adja ki az amerikai parancsnokság az ottani hadse­regnek azt a parancsot, hogy fegyveresen védje magát a ben- szülöttek ellen. Ilyen hírek fognak jönni oly helyekről, országokból, melye­ket sok amerikai nem is hallott soha azelőtt. Azt sem tudták, hogy létezik és a hir olvasása után azt fogják hinni, hogy az valamelyik amerikai gyarmat­nak eddig nem ismert része. Azt büszkén bejelentik, hogy a világnak minden részén van­nak hadibázisaink. Ámbár eddig nem igen sorolták fel őket, azt igyekeztek titokban tartani, de az ilyen benszülöttekkel való harcok hírei hozzák ki, hogy hol vannak ezen hadi támaszpontok és hogy milyen szeretettel fo­gadják az amerikai GI-okat, a polgári lakosság, ezen MEG­SZÁLLOTT ORSZÁGOKBAN. Mi magyarok, de minden euró­pai származású munkás tudja, hogy mit jelent a katonaság a faluban és vidéken, különösen ha azoknak a katonáknak sok pénzük van és szeretettel ölelik a pálinkás üveget, meg a ben- szülött lányokat. Akik ismerik az amerikai hadsereg viselkedő-1 sét Németországban, azok elkép­zelhetik, hogy milyen lehet az egy kevésbé civilizált országban, ahol sok eldugott falu, és más kirándulási pontok vannak, mint például Eriteriában is. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK KORMÁNYA New York — Az egyik tele­vízió-programon beszédet mon­dó Paul Douglas (D. 111.) szená­tor állítása szerint jelenleg az Egyesült Államokat nem a Tru­man adminisztráció, hanem a re­publikánusok és a reakciós de­mokraták koalíciója kormányoz­za. Ezt a koalíciót még az 1944- es elnökválasztás után alakítot­ták, — mondotta Douglas, — de amig Roosevelt élt, nem tudott erőre kapni. A Truman admi­nisztrációja alatt azonban ha­mar megerősödött és most min­den jelentékeny kérdésben en­nek a koalíciónak az akarata jut érvényre. Ezen republikánus­demokrata koalíciónak a vezé­rei a szenátusban Robert A. Taft (R.) és Harry Byrd (D.); a képviselőházban pedig Charles Halleck (R.), Joseph Martin (R.) és Edward Cox (D.). I SCHÖPF SÁNDORNÉ Szomorú május elsejei össze­jövetelünk volt a philadelphiai osztálytudatos magyar munká­soknak, a Bérmunkás olvasói^ nak, mert ezen a napon temet­tük Schöpf Sándor munkástars- nőt, aki több mint tiz eszteride- ig harcolt a szervezetét megtá madó betegség ellen. Fájdalmas volt ez az elválás elsősorban Schöpf munkást;.rs- nak, aki 45 évig megértő, elmé­letileg is társult feleségét, n így fiú gyermekük, a szeretett anyát, mig a philadelphiai ma­gyar munkások és munkástárs­nők egy szimpatikus barátot, az osztályharcban egy aktiv mun­kást veszítettek az elhunyt Munkás tár snővel. A ravatalnál Rosenthal Dezső munkástárs mondott búcsúzta­tót, megrázó érzéssel adva kife­jezést, hogy közel egy félévszá­zadon át ezen a napon Schöpf munkástársnő fáradhatatla nul agitált a május elsejei összejö­vetel sikerességéért és 1951 má­jus elsején tőle kell búcsút ven­nünk, hogy szélesítsük azoknak a táborát, akik már valóban ün­nepelhetik a munka diadalát, a tőkés termelési rendszer alóli felszabadulást. A búcsúztató, mint a temetés méltó volt Schöpf munkástárs­nő több évtizedes mozgalmi te­vékenységéhez. A család, a ro­konság és a barátok őszinte részvét megnyilvánulása mellett. Sajnos a Bérmunkás hasábja­in mindgyakrabban kell beszá­molnunk a vesztességről, amely a gyorsan fogyó amerikai ma­gyarsággal a Bérmunkás tábo­rát sem kerüli el. A vesztesség nem csak a közvetlen családot érinti, a Bérmunkás nagy csa­ládját is, mert Amerikában a kidőlt magyarok — különösen a magyar olvasókat — nem he­lyettesítik fiatalok és a kid ül­tek helye üresen marad. Ilyen vesztesség érte a chi­cagói magyarságot és a Bér­munkás táborát Kirilla Ferenc- né munkástársnőnk elhunytá- val, aki bár az utóbbi pár év­ben Silver Lake, Wis. lakos volt, de hosszú évekig Chicagóban la­kott és távozását férje, fia és a közvetlen rokonain kívül nagy­számú ismerős, barát és egyleti tagtestvére fájlalja. Kirilla munkástársnő távozá­sa váratlanul ért bennünket, mert ő egyike volt az úgyszól­ván “fiatal” magyar generáció­nak — az 50-en alul volt — és még két héttel a halál bekövet­kezése előtt résztvett az egyle­ti gyűlésen, ahol vidáman visel­kedett és senki sem gondolta, hogy a kérlelhetetlen halál, mi­lyen közelről környékezte. A halál okozója magas vér­nyomás következtében beállott szélütés, amely két nap alatt végzett vele, április 21-én. Temetése áprüis 24-én, ked­den délután volt, nagyszámú tisztelője részvételével. Pika Pál munkástársunk megható sza­A philadelphiai Bérmunkás ol­vasók szép virágkosarat helyez­tek Schöpf Sándorné ravatalá­ra. Az erre a célra történt ada­kozásból felmaradt 35 dollárt a Bérmunkás fentartása alapjá­hoz juttattuk. Tudósitó. köszönetnyilvánítás Ezúton kívánjuk hálás köszö- netünket nyilvánítani, mindazon munkástársaknak, akik a “Bér­munkás Olvasói” feliratú, gyö­nyörű virágkosarat küldték. Továbbá mindazoknak, akik ama rengetek szebbnél-szebb vi­rágokkal halmozták el a rava­talt. És mindazoknak külön-külön és együttvéve, akik levél utján fejezték ki részvétüket és akik személyesen jelentek meg szere­tett nőm és gyermekeim édes­anyjuk ravatalánál. Úgyszintén Rosenthal mun­kástársunknak, aki meleg szí­vélyességgel búcsúztatta őt el az élők sorából, tőlem, a gyer­mekeimtől, a rokonoktól, mun­kástársaktól és jóbarátainktól, a soha el nem felejthető mun­kás ünnepen, május elsején. Alex Schöpf, fiaim, Alex, Emil, Fridrick és Róbert, valamint az egyetlen itt élő nővére Pécsi Teréz vakkal méltatta érdemeit és bú­csúztatta el férjétől, egyetlen fi­ától, aki nem lehetett jelen a te­metésen mert “Uncle Sam” el- szólitotta és éppen azokban a napokban valahol a tengeren út­ba volt Korea felé, rokonai és ismerőseitől. Deák István a chi­cagói Rákóczi Betegsegélyző ne­vében és tagjaitól búcsúztatta el úgy a halottas házban, mint a temetőben. A rokonok és ismerősök nagy száma virággal fejezte ki rész­vétét a családnak, köztük a Chi­cagói Rákóczi Betegsegélyző Egyesült és a chicagói munkás­társak is koszorút helyeztek a ravatalra a Bérmunkás olvasói nevében. Munkástársnőnk eltávozása általános vesztesség, de különö­sen az Kirilla Ferenc munkás­társunknak, kit a sors, mostoha- sága az utóbbi két évtizedben másodszor kényszerít hasonló csapás elviselésére és ha a rész­vét megkönnyíti annak viselést ezúton is biztosítjuk a Bérmun­kás táborának legőszintébb rész­vétéről. Z. SZAPORODTAK A HÁZASSÁ­GOK Washington — Az Egyesült Államokban 1950-ben 1,669.934 házasságot kötöttek, ami 6 szá­zalékos szaporulást mutat. Ezzel szemben az elválások apadtak 3 százalékkal; összesen 385,000 pár vált el 1950-ben. I KIRILLA FERENCNÉ '«SJk '* ‘v '*« & irtot-v ssffisSsSS %*«**■ .A Áifia&AVía

Next

/
Oldalképek
Tartalom