Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)

1951-05-05 / 1679. szám

1951. május 5. BÉRMUNKÁS 3 oldal GONDOLATOK A MacArthur generális elcsa­pását követő hihetetlen méretű politikai vita, valamint az állá­sából elmozdított hadvezér di- adalutja az ország legnagyobb városaiban több olyan gondola­tot vet felszinre, amiket érde­mes tárgyalás alá venni. Mert minden elfogultság nél­kül meg kell állapitanunk, hogy az ország lakosságának ha nem túlnyomó, de mindenesetre na­gyon jelentékeny része MacAr­thur mellett foglalt állást, noha jól tudják, hogy ez a büszke hadvezér az igazi nagy háború, — a harmadik világháború meg­indítását akarja. És csak a túl­ságosan elfogult emberek mond­hatják azt. amit az Independent Progressive Party Végrehajtó Bizottsága határozatában állít, hogy MacArthurt “the Ameri­can people forced out by their insistent demand for end the war and the return of our men to their homes”. (MacArthurt az amerikai nép emelte ki állá­sából azon állhatatos követelé­sével, hogy vessünk véget a há­borúnak és hozzuk haza (Koreá­ból) a katonáinkat). Bár igy történt volna, de saj­nos, a tények azt mutatják, hogy ennek az állításnak semmi alapja sincs, mert a nép, — az isten adta nép, — jelen esetben a háború elmélyítését követelő MacArthur mögött van. De ha a nép MacArthur mögött van, — az az kívánja a nagy háború megindítását, akkor miért nem engedelmeskedik ennek az el­nök? Miért nem hajtja végre a nép akaratát? — merül fel az első kérdés. VITÁS KÉRDÉSEK Minden üyen kérdés termé­szetesen kontróverziális, ami fe­lett vitázni lehet, vagyis amire nem lehet ellentmondást nem tű­rő válaszok, ha azokat a megfe­lelő szabályok alapján kapjuk, így például háromszor négy az tizenkettő. Aki nem hiszi, rak­jon maga elé négy egységet. — bármiből is, — háromszor egy­másután s amikor megolvassa, meglátja, hogy 12 egységet ka­pott. Vitás kérdésekben nem le­het ilyen rögzített választ adni. Csak a nagyon tudatlan embe­rek adnak mindenre ilyen egé­szen biztos, csalhatatlanságot mutató választ és azok, akik szégyenük bevallani, hogy akad­hat olyan kérdés is, amiben nem járatosak.' És közismert dolog hogy elég sokan vannak ilyenek. A feltett és a még következő kérdésekre én tehát csak a SA­JÁT véleményemet adom, ame­lyekre a rendelkezésemre álló adatok elemzése alapján jutot­tam. Szerintem az elnök nem mélyítette el eddig a háborút először is azért, mert hiszen még csak most lett nyilvánvaló ez a többségi akarat; másod­szor a világháború megindítása ellen vannak az összes szövetsé­ges országok és harmadszor Oroszország olyan, mint “zsák­ba a macska”, amelynek nem tudják a színét, a kinézését; itt persze ez a hadierőre vonatko­zik. Az arra hivatott emberek tartanak attól, hogy ha megin­dítják az oroszok elleni háborút, az visszafelé is vághat. De a főkérdés, amiről beszél­ni akarok az, hogyan lett a há­borút már megunó, békét kereső amerikai nép többségéből ilyen rövid pár év alatt a háborúért ujjongó, a vérontást követelő hisztériás tömeg? Tudom én na­gyon jól, hogy ezen ország ipar­bárói és egyéb kiváltságosai sok-sok millió dollárt költenek évenként a háborús hangulat élesztésére, de még igy is cso­dálkoznunk kell, hogy pár év alatt ilyen óriási tömegeket tud­tak elhódítani. Hiszen az ameri­kai nép a világ legmagasabb kultúrájával dicsekszik, igy azt várhatnánk, hogy az ilyen ma­gas kultúrájú embereken nem fog olyan könnyen a durva há­borús propaganda. NEMZETI DICSŐSÉG De bármit is vártunk, a tény az, hogy fogott rajtuk. Miért? Ezt megint azzal tudom megma­gyarázni, hogy az utolsó kétszáz évben a tőkés termelő rendszer­rel párhuzamosan a nemzeti so­vinizmus, a nemzeti dicsőség, a nemzeti határok kiterjesztésé­nek a vágya is emelkedett. Ott él ez a népesség szivének leg­mélyebb rétegeiben s ettől csak igen kevesen tudták magukat megszabadítani. Az a felfogás, hogy minél nagyobb az ország, nagyobb a hatalma s akkor ez bizonyos méretű boldogságot is nyújt minden alattvaló részére, — még a kizsákmányoltaknál is, — nagyon általános lett. Olyan általános lett, hogy a nemzeti hatalom kiterjesztését más népekre csaknem mindenki örömmel veszi, nem gondolnak arra, hogy minden ilyen nemze­ti hatalom kiterjesztésénél más országok népét nyomják el. Még azok is, akik a saját népük el­nyomása miatt panaszkodtak, helyénvalónak tartották a más népek leigázását, annyira álta­lánossá lett a nemzeti nagyság utáni vágy. Eklatáns példát mu­tat erre maga Petőfi Sándor, a világszabadság szószólója, aki ugyancsak kemény jelzőkkel il­lette a magyarok fölött uralmat követelő idegeneket, de ugyan­akkor busán dalolta: Hej, nagy volt hajdan a ma­gyar, Nagy volt hatalma s birtoka, Magyar tenger vizében hunyt el Észak, Kelet és Dél hullócsil­laga. Hol vannak azon magyar ten­gerek? A Balti tenger, a Fekete tenger és az Adria ? — amelyek­re célzott, — soha sem voltak magyar birtokok. Nagy Lajos alatt csak a personal-union kö­vetkeztében kerültek egy ural­kodó alá, ami még nem tette azokat “magyar birtokká”, ha tette, akkor azon tenger-környé­ki népek magyar uralom alá ke­rültek, amiről persze Petőfi meg­feledkezett. Németországban előbb kine­vették Hitlert, de később, ami­kor már újabb területeket vett uralma alá, a német nép igen nagy többsége csatlakozott hoz­zá. Bármilyen embertelen, bor­zalmas is volt a náci eszme és rettenetes a módszerük, mégis a háború vége felé már a német nép 90 százaléka lelkes nácivá lett — mint jelentette igen sok szavahihető tanú. Magyarországon is láttuk, hogy miként csatlakoztak le Horthy hóhérjaihoz a magyar­ság nagy tömegei, mihelyt az el­ső darab földet visszakapták. Az sem titok, hogy a magyar­ságnak is legalább három-ne­gyed része lelkesen követte a fasizmus dögvészes pestisét. Mindezt észrevették Amerika urai még mielőtt mi rájöttünk volna. Ezért itt is a nemzeti di­csőség legyezgetésével, a nem­zeti határok kiterjesztésével fogták meg ily sikeresen a nagy tömegeket. Mert azt már min­denki látja és tudja, hogy a ka­tonai bázisok elhelyezése a nem­zeti határvonalak kiterjesztésé­vel azonos. a hódítás utján Amerika a világ vezető álla­ma; — harsogják állandóan. A vezető államnak persze köteles­ségei vannak, — a rendtartás. Olyan rendet akarnak természe­tesen, amelyben az amerikai tő­kének szabad mozgást, szabad profitharácsolást engednek. És ahol ellenállnak, ott erőszakkal kell utat törni. MacArthur egy ilyen úttörő, akiben a nemzeti sovinizmustól elvakitott nép nem a más népek leigázóját, ha­nem csak az amerikai terjesz­kedés kifejezőjét látja. Ezért kapja azt a határtalan nagy lel­kes ünneplést. Az itt elmondottakból arra lehet következtetni, hovv a tő­kés termelő rendszerrel egye­Napjainkban újságok, rádiók kürtölik 24 órán keresztül a fő­mészáros MacArthur leintését. Legnagyobb ovációba részesítik a nép tömegei, felvonulásokat rendeznek. Ezek a népek gyor­san felejtenek. Csak rövid ide­je, hogy az urnák 1932-ik évé­ben a Legion vezérei felvezették a veteránokat Washingtonba, de a Fehér Ház lakói helyett MacArthur generális fogadta őket. Még nagyon sokunknak de fő­leg, a felvonuló veteránoknak élénk emlékezetébe él a rettene­tes örömrivalgás. De a rivalgás rövid ideig tartott, keserű csa­lódás lett a vége. Ez a koroná­zatlan generális MacArthur volt az, aki a veteránokat kiebrudal- ta Washingtonból, sátraikat fel- gyujtatta, Washington területé­ről kitakaritatta, ennél tovább mentek, a katonai mundérba bujtatott, megvadult emberi ál­latok. Virginia állam területén sem volt szabad sátrat letenni a ve­teránoknak, ez a kapitalista nagylelkűség. Itt aztán beszél­hetnek jogról, szabadságról, boldogulásról, de kinek? Nem azoknak a szegény munkásem­bereknek, akik harcoltak és har­colnak a tőkések érdekébe. Nap­jainkban is szemtanúi vagyunk a koreai harctéren, kezeik, lába­ik elfagytak a fiuknak és ezek majd újra felvonulhatnak Wash­ingtonba, avagy árulhatnak al­mát, cipőfűzőt az utcasarkokon. A koreai munkásságnak le­hullott már a hályog a szemei­ről, látják mi történt az európai temben az oly sok emberáldoza­tot követelő túlzó nemzeti sovi­nizmus is végetér majd. Valószí­nű, habár nem azonnal. Sőt, amint látjuk, a nemzeti soviniz­mus bizonyos részét átvették és élesztgetik a népi köztársasá­gokban is. Ebből azonban már hiányzik a más nemzetek elnyo­mására irányuló törekvés s csak a saját nemzeti nagyságát, gaz­dagságát és boldogságát hirde­ti. Nem csak Magyarországon, hanem Romániában, Bulgáriá­ban, Csehszlovákiában, Lengyel- országban és a többi népi köz­társaságokban is a politikai és gazdasági szabadságban, kultu­rális haladásban, az alkotások­ban és a termelt javak bőségé­ben látják a nemzeti büszkesé­get és nem abban, hogy a kör­nyező népek bármelyike fölött is uralmat szerezzenek. Sőt ép­pen ellenkezőleg, a több nemze­tiséggel biró országok azzal di­csekszenek, hogy az összes nem­zetiségeiknek egyen jogosultsá­got biztosítanak. Az Egyesült Államok azon­ban valójában még csak most lépett az igazi terjeszkedés, a hódítás útjára, miután legna­gyobb vetélytársa, Anglia össze­omlóban van. A terjeszkedés, a hódítás mézes álma fogja el az amerikaiakat s azért nem tart­ják soknak a koreai áldozatot, sem azt a sok billiót, amivel a mozgósítási program jár. A MacArthur diadalutjáról szóló jelentéseket hallva, nekem ezen gondolatok jutottak eszem­be. Geréb József nemzeteknél. Az első háború után, amikor Horthy, Hitler és Mussolini vették a kezükbe a diktátorságot, nem volt elég fa akasztófának és lámpavas, a Duna vize tele volt emberi hul­lával. Ebből a tőkés atyai gon­doskodásból nem kérnek, in­kább mind elpusztulnak a harc­téren, de nem dugják vissza a nyakukat még egyszer a tőké­sek jármába. Ezen nem is ütköznek meg a jobb és tisztábban látó, haladó emberiség. Csak a tőkéseknek nem tetszik, azért rázzák foly­ton a vörös heringet. Mindenfe­lé amerre néznek, vöröset lát- nají, azért van az a nagy kap­kodás, mindenfelé veszítik a ta­lajt a talpuk alól. Nem ismerik, vagy nem akarják látni a ter­mészet folyamatát, hogy csak ideig-óráig lehet visszatartani de annál mérgesebben tört ki az ár, amely elfogja söpörni a ka­pitalizmust örökre a föld színé­ről, ha utat nem enged a hala­dásnak és fejlődésnek. Ha ezt tisztán látnák a termelők nagy rétegei, úgy meggyorsíthatnák és hamarább elérnék céljaikat és a pokolból teremthetnének egy mennyországot, hol élhetné­nek mint emberek, a földnek ko­ronája. Erre neveli az Ipari Szervezet a dolgozók széles ré­tegeit az utóbbi 45 évben. G. Bakos. Somogy megyében december óta 27.934 hold legelőt hoztak rendbe. A legelőkre 20.000 fa­csemetét is ültettek. Ahol még hódit a tisztiruha

Next

/
Oldalképek
Tartalom