Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)

1951-04-28 / 1678. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1951. április 28. "Kutyaszorítóban" (Vi.) Minden városban és fa­luban van zsákutca, melyet mi­felénk még helyesebben “kutya­szorítónak” nevezték. Ezt a ki­fejezést szokták használni azok­ra is, akik menekvést kizáró zsákutcába engedig magukat te­relni. Most Truman és MacArthur közötti nagy vita is ilyenforma zsákutca, mivel azon vitatkoz­nak, hogy Ázsiában, vagy Euró­pában iegyen-e a döntő harc. MacArthur azt állitja — és van olyan szakember mint Trumán — hogy Ázsiában kell minden erejükkel harcolni a vörösök el­len és azon harcban először is a kínaiakat kell leverni egy nyílt háborúval. Truman és társai meg azt ál­lítják, hogy Európára kell a fő- sulyt fektetni és nem szabad embert és anyagot pazarolni Ázsiában, inkább maradjon a harc eldöntetlen ottan. 'Trumanékat sem a békevágy hajtja, hanem azon hivatalos jegyzékek, melyeket az angolok- f randák küldtek és bejelentet­ték, hogy ők nem fognak az ázsiai háborúba belekeveredni, tehát Amerika csak a saját sza- kálára támadhat ott. Röviden megmondva; magára lesz ha­gyatva. A fő haditanács ezt tud­va, igyekezett leinteni MacAr- thurt, miután a leintésre nem adott semmit, elcsapták. POLITIKUSOK, VEZÉRCIK­KEZŐK IRÄNYTA­LANSÄGA Amint a kormánynál a politi­kusok, úgy a lapoknál a vezér­cikk irók volnának hivatva iránytszabni, hogy a többi mun­katársak és az egész ország lát­gét, hogy a szocialista társadal­mi rendszer teljes egészében megvalósuljon. Minden felépített elmélet kö­zött, gyakorlatilag ezideig a Né­pi Demokráciák formája az, amely megszüntette a tőkés termelési rendszert, amely épí­ti az osztálynélküli társadalmat, hogy ez a folyamat, amig a mai tervgazdasági termelésükből — amelyben még bérrendszer van — mennyi ideig tart, az nem annyira a Népi Demokráciáktól, mint a tőkés országok dolgozó­itól függ, hogy mennyire tudják meggátolni ezeknek az uj rend­szereknek a megtámadását és főleg, hogy mikor valósul meg a kapitalista országokban is a tőkés rendszer megdöntése. A kapitalista elnevezés alatt feltétlen az egyén kizsákmányo­lását, hogy abból mások profi­tot húzzanak értik, már pedig ez a megállapítás nem helytálló a Népi Demokráciákra, mert ha bérrendszer is van, az egyéni ki- szákmányolás megszűnt és az előálló értéktöbblet a mai és a jövő társadalom jólétét szolgál­ja, tehát helytelen meghatáro­zás ezeket államkapitalizmus el­nevezéssel megbélyegezni. Azt hiszem, hogy ez a kérdés annyira közelről érinti az osz­tálytudatos dolgozókat, hogy ennek a megvitatása a Bérmun­kásban közérdekű volna és na­gyon szívesen vennénk jóhisze-j mü hozzászólásokat. | hatná, hogy hová akarnak men­ni. Azt el kell ismernünk, hogy az egész ország majdnem egy­forma arányban, két részre van osztva. Egyik csoport azonnal, minden erővel akarja a háborút megkezdeni, mivel már Ázsiá­ban vannak a harcok, ott akar­ják a kommunistákat, forradal­márokat leverni. A másik cso­port meg azt állitja, hogy az ép­pen a kommunistáknak malmá­ra hajtja a vizet, leköti Ameri­kát a kínai husörlő operációra, melynek vége a józan ész sze­rint is csak olyan sikertelen len­ne, mint a mostani háború Ko­reában. Az amerikai lapok majdnem egyforma arányban vannak két részre oszolva. Egyik Trumant, a másik csoport MacArthurt vé­di és egymást vádolják árulás­sal, a kommunistáknak való szolgálattal, megalkuvással. Ezen zavarodott tulajdonos­szerkesztők közé tartozik John Knight is, aki a detroiti Free Press és sok más napilap tulaj­donosa és szerkesztője, tehát ő szabja meg azoknak irányát. Ki­csit leplezve, de MacArthur mellett van, de a támadásait ke­rülő utón teszi meg, vagyis be­vallja, hogy ő nem érti meg, hogy mit akar Truman és admi­nisztrációja. Ezeket a követke­ző vezércikkben Írja meg, az április 15-iki számban: MERRE? HOVÁ? Truman elnök legutóbbi be­szédében három pontot ajánlott, melyre a békét lehetne alapozni keleten: 1. A harcnak meg kell szűnni. De hogyan kérdezzük mi? Bé­ketárgyalásokon, vagy a fegy­verek döntő győzelmén keresz­tül? Közismert dolog, hogy mos­tani diplomáciai korlátozás foly­tán, melyet a U.N. kényszeritett ránk, Koreában nem érhetünk jobbat el, mint egy eldöntetlen harcot. Ez kizárja a győzelem gondolatát amig ezen korláto­zást fel nem emelik. így kerülünk a tárgyalások­hoz, azon törekedve, hogy azt a Szovjetek által vezetett kom­munisták cselszövéseitől mente- sithessük. Nem-e a kommunisták mesz- szemenő érdeke az, hogy minket lekössenek Koreában, ahol le­csapolhatják erőnket és ők dik­tálhassák a békét? 2: Biztositó lépéseket kell ten­ni, hogy a harcok nem fognak kiújulni. MIFÉLE BIZTOSÍTÓ LÉPÉSEKET? Ha mi nem nyerünk döntő győzelmet, hanem tárgyaláso­kon keresztül intézzük el nem-e a Vörös Kínának és az észak koreaiaknak is szava kell legyen abban, hogy hogyan legyen az egész Korea megszállva és kor­mányozva. Visszatérünk a régi egyez­ményre, hogy ismét ketté oszt­juk az országot és a 38-as fok lesz a határ? Ezenkívül mi lesz az eredménye annak, hogy 60.- 000 vesztességet szenvedtek csak az amerikai csapatok. Már most is Anglia azzal ér­vel, hogy Formosát vissza kell, adni a kínaiaknak. Ez a nyomo- . rult ajánlat lenne a gyümölcse a mi ingadozó külügyi politikánk­nak, hogy béke lehessen bármi­lyen áron? 3. Truman elnök harmadik pontja kijelenti hogy: Minden agressziónak véget kell vetni Hol? Mindenfelé? Iránban? Jugoszláviában? vagy bárhol, ahol a Szovjetek számítanak le­csapni. REMÉNYTELENSÉG A Nemzeti Kínát, a mi szövet­ségesünket eladták Stalinnak, Roosevelt és Churchill-ék a yal- tai konferencián. Ma Kínát a vörösök uraljak, akiket az elhunyt Joe Stilwell generális “agrár forradalmárok­nak nevezett”. Most milliós jólképzett csapa­taik vannak, a Chiang misztikus 600.000 formosai garnizonjával szembe, mely ténylegesen 350.- 000 és 400.000 között van. Ha mi háborúba keverednénk Vörös Kínával, Chiang hadsere­ge hasznos volna, de nem dön­tő. Ami több, mi kötelezve vol­nánk fegyvereket, muníciót és embereket küldeni Chiangnak azon próbálkozásában, hogy megtámadhassa a kínai száraz­földeket. Az ilyen invázió re­ménytelenségét legjobban kife­jezi a következő kis történet. Amikor Kina háborúban volt a japánokkal, egy amerikai meg­jegyezte, hogy nagyon meg van lepődve, hogy olyan sok kínait megölnek a japánok. A kínai igy válaszolt: A japánok megöl­nek tiz kínait minden egyes megölt japán ellenében. Nem sokára nem lesz több japán.” Eddig szól Knight vezéreik!: e, illetve csak ennyinek a kivona­tára volt hely. Elég zavaros, de az egész amerikai gondolkozás, vezetés éppen ilyen zavaros. Amig MacArthurt védi Knight, ugyan akkor agyonüti annak az érvelését, hogy Kínát megtud­nák hódítani Chiang részére. Csak kérdésekből áll az ilyen nagy vezér cikkező is, melyre senki Amerikában nem tudna kielégítő választ adni. BEFEJEZETLEN ÜZLET A koreai fiaskót nem akar­ják, jobbanmondva nem merik Trumanék befejezni béketárgya­lásokon keresztül, mert akkor árulóknak bélyegzik őket éppen ezen lapok és az ellenzék. Mert a kínai kérdés Formosa, a japán béke, a kínaiak által való közös megegyezés nélkül leheteti« -n, elintézhetetlen. Azért horkan­tak fel az angolok ellen az ame­rikai lapolj és politikusok, mivel azok a lehetőséget, ezen két fon­tos kérdés elintézését, azáltal a béketárgyalások reménység é t helyezték kilátásba, illetve pen­dítették meg. De ugyan akkor nem látták tanácsosnak, hogy most kezdje­nek általános támadást a kínai vörösök ellen és Chianggál szo­rosabb szövetségbe lépjenek vagy megkezdjék a kínai váro­sok bimbózását, felégetését. A kínai háború megkezdésére még nem találják magukat elég erősnek, nem látnak megbízha­tó segítő társakat. Ök tudják, nekik megmondták a franciák, meg az angolok, hogy az őrjön­, gő kalandba egymagukra lesz­nek hagyva, még MacArthur el­bizakodottsága sem volt elég biztosíték a kaland megkezdésé­re. így-arra törekszenek Truma­nék és a haditanács, hogy ha már nem arathatnak döntő győ­zelmet Koreában, nem diktál­hatják a békét, akkor halaszta­ni kell a tárgyalásokat, hátha valami csoda történik. De amint bemondják, időt nyernek a na­gyobb fegyverkezésre, hadierők kiépítésére s talán még az an­golokat, franciákat is megtud­ják nyerni vagy venni. így marad a koreai háború függő ügy, befejezetlen üzlet. Ami éppen olyan tarthatatlan álláspont, mint MacArthur Ki­na támadása volna. Békét pré­dikálnak, de a háborúra készül­nek. T3ékét nem köthetnek, mert akkor árulóknak bélyegeznék őket, amint Churchillt és Roose- veltet is annak bélyegzik ezen megzavarodott szerkesztők csak azért, hogy megmertek egyezni Stalinnal. Részben ez politikai harcá ala­kult itthon. Ha békét kötnek el­vesztenék a jövő évi választáso­kat. Ha háborút kezdenének Ki­na ellen, akkor azt vesztenék el. Elpazarolnák erejüket, olyan helyeken, ahol döntő győzelem­re még csak reményük sem le­hetne. így került Amerika a kutya­szorítóba, melyből nem tud me­nekülni. Szinte nevetséges nézni a próbálkozásait. ERNEST BEVIN London — Itt az az általános vélemény, hogy az április 14-én elhunyt Ernest Bevin, volt kül­ügyminiszter halála következté­ben a Labor Party balfelé fog fordulni, vagyis valamivel radi­kálisabb irányt vesz, ami siet­tetni fogja az általános válasz­tások kiírását. t Ernest Bevin 1881-ben szüle­tett, 8 éves korában árva ma­radt s hamarosan farm-munká­ra került. Később villamos köz­úti kocsi konduktor lett és egyi­ke volt azoknak, akik a Trans­port Workers Uniont megszer­vezték, amelynek aztán közpon­ti titkára lett. A Labor Party hatalmának emelkedésével Be- vinnek egyre nagyobb szerep ju­tott, munkaügyi minniszter lett, amely tisztséget még Churchill konzervatív adminisztrációjá­ban is megtartotta. Churchill bukása után, ami­kór Attlee került a miniszterel­nöki székbe, Bevin a külügymi­niszteri tárcát kapta, amiről be­tegsége miatt csak pár héttel ezelőtt mondott le, amikor a he­lyét Herber Morrison foglalta el. Bevin halálával a jelenlegi munkaügyi miniszter, Aneurin Bevan került előtérbe. Ez annál is fontosabb, mert maga Attlee is sokat betegeskedik. A Labor Party politikáját eddig az At- tlee-Bevin-Morrison triumvirá­tus kontrolálta. Ezek mindany- nyian a Labor Party “jobb” szárnyához tartoztak, akik a szocializálás igen lassú meneté­nek a hívei. Éppen azért helyte­len az angol Labor Partyra a “szocialista” jelző, amit csak a felületesek, vagy a minden álla­mosítást ellenző rosszakaratú egyének használnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom