Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)

1951-04-28 / 1678. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1951. április 28.

OSZTÁLYELLENTÉT

Tizennégy esztendei távoliét után visszajött a gőgös hadvezér, akit a déli demokraták, a republikánus politikusok és a háborús uszítok fejével gondolkodó tudatlan tömegek, mint egy nagy nemzeti hőst ünnepelnek.

A kizsákmányoló osztály kormányellenes sajtóinak öles betűs uszítására, telctorokkal ordítják a hozsannát, az Egyesült Államok legreakciósabb hadvezérének. Minden jobboldali orgánum, rádió bemondó, az egekig magasztalják az elcsapott generálist, három háború hőseként állítják oda. Úgy néz ki, mintha egyetlen GI sem harcolt volna Vilmos császár ellen, mintha egyetllen GI sem fogott volna fegyvert Hitler ellen, mintha egyetlen GI sem szenvedte volna át a japánok elleni keserves harcot, mintha egyetlen GI sem harcolna és vérezne Koreában, csak Mac Arthur generális.

Amikor a gyárak sípjai fület- sértően zugnak, amikor a templomok harangjai rémesztően búgnak, eszembe jut ennek a tábornoknak néhány hőstette.

Az első világháborút követő pangásban, a háborúból visszajött veteránok tízezrei az utcán kéregettek “body have you got a dime”. A nagyvárosok utcáinak járdáin almát árusítottak. Amikor mindenből kifogytak, elhatározták, hogy bevonulnak Washingtonba és figyelmeztetni fogják Amerika honatyáit, hogy már nem bírják tovább az éhséget és nélkülözést és bonuszt (jutalékot) követelnek, amiért éveken át idejüket, testi épéségüket áldozták a “haza oltárán”. Az ország minden részéből ezren és ezren masíroztak a fővárosba és az országház közvetlen közelében levő téren helyezkedtek el. Néhány hétig nap-nap után felvonulásokat rendeztek. A honatyák megunták a veteránok folytonos zaklatását és Hoover elnök kirendelte a katonaságot, hogy tisztítsák meg az országház terét a “csőcseléktől” és eme tisztogatást MacArthur alezredes végezte a legbrutálisabb módon. Az egész országban fellázadtak azon kegyetlenségekért, amelyeket a veteránokkal elkövettek. Ma hősként ünnepük ezt a gyáva alakot, aki soha semmiféle ütközetben nem vett részt. Aki saját bevallása szerint, amint azt beszédének befejezésében mondotta “az öreg katona nem hal meg, az öreg katona elhervad” Elfelejtette hozzátenni, hogy ez nem áll a közlegényekre, sem az altisztekre.

Visszaemlékszem, amikor az elmúlt háborúban a japánok ellen ő vezette az amerikai hadmilliók gazdasági és kulturális életszínvonalának nagymé r v ü emelkedése, amit a lázas építés és fegyverkezés közepette nem lehet elérni. De ha számba vesz- szük az eddig elért eredményeket, a lehetőségeket és azon gigantikus akadályokat, amiket az uj rendszer híveinek előbb el kell takarítani, a jelen május elsejét reményekkel töltve ünnepelhetjük.

sereget és amikor szorult a kapca Corregidornál, MacArthur faképnél hagyta hadseregét, “mint Szent Pál az oláhokat” és Ausztriába menekült, magával vitte feleségét, gyermekét, kínai szakácsát. A-bban az időben azt írták a lapok, hogy lakásának bútorzatát is néhány repülőgépre rakták és azt utána szállították és ez lefoglalta a repülőgépet, ' igy az amerikai katonák ápolónőit, kiszolgáltatta a japá- nak martalékának. Ma azt mondják, hogy ez koholmány, de az igazság mégis csak az marad, hogy rajta és családján kívül senki sem menekült meg. Wainwright ezredessel egyetemben mindenki a japánok fogságába került.

Amikor MacArthur Ausztráliába ért, amikor már biztonságban yolt, nagy gőgösen kijelentette, hogy “I shall come back”, (vissza fogok jönni). Úgy is volt, amikor a Gl-ok elvégezték a piszkos munkát, kitisztították az “ellenséget”, MacArthur hősiesen visszarepült.

1944 decemberében, amikor a japánok, minden előzetes bejelentés nélkül romhalmazzá bombázták a Pearl Harborban veszteglő amerikai hadiflottát, a hadvezetőség és a kongresszus vádat emelt egynéhány tábornok ellen és a hadbíróságban MacArthur is helyet foglalt és mint ismeretes Billy Mitchell-t a gyalogos tengerészek (Marine) fővezérét megfosztották rangjától. A japánok nem csak az amerikai hadihajókat bombázták széjjel, hanem néhány repülőteret a repülőgépekkel egyetemben és ezeket abban az időben MacArthur tévedéseinek könyvelték el. Nem kisebb egyéniségek, mint Sutherland, Billy Mitchell és Brereton törzstisztek vádolták MacArthurt, ama borzalmas katasztrófáért, amelyek az amerikai seregeket érték Pearl Harborral kapcsolatban.

A Phillippini szigeteken állomásozó és harcoló amerikai hadseregnek ő volt a parancsnoka, borzalmas veszteséggel és csiga lassúsággal haladt a japánok ellen. Visszaemlékezhetünk amikor Európában teljesen leverték a német és olasz szövetségeseket, a kormány és a hadvezetőség két esztendőt jósolt arra, hogy a japánokat leverik.

Az európai harcterekről felszabadult orosz hadsereg Manchurian keresztül a japánok ellen vonta össze erejét, két heti véres ütközetek után, a japán hadvezetőség és a kormány béketárgyalásokat folytatott és erről MacArthurnak, valamint az amerikai hadvezetőségnek és kormánynak tudomása volt, Mac Arthur mégis elrendelte Hiroshima és Nagasaki városok ATOM bombázását. E két bomba százezreket tett hajléktalanná, nyomorékká, halottá. Védtelen nőket, ártatlan gyermekeket gyilkoltatott le.

“A háború pokol”, mint azt Buttler ezredes mondotta, de MacArthurnak és a többi háborús uszitóknak mennyországot jelent.

Ez a hires hadvezér, ez a hetedhét országra szóló hős, már tizedik hónapja, hogy gyilkoltat*

AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET

ELVIN YILATKOZATA

A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke- mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbenl összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport eilen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekelt megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az Összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” (i

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer bezetét építjük a régi társadalom keretein belül.

ja az Egyesült Nemzetek fiatal virágait. Már tiz hónapja, hogy borzalmas eszközökkel, bombákkal, naphta gazolinnal, elevenen égettette el a korai nőket, gyermekeket, férfiakat egyaránt. Ez a hires hadvezér, minden arcpirulás nélkül ünnepelteti magát, hogy miért, arra sem ő, sem az az ünneplők nem tudnák megadni a választ. Tiz hónapig intézte az Egyesült Hadseregek vezetését és e? a hadsereg a világ legjobban mechanizált. hadserege Tiz hónapon keresztül nem volt képes az észak koreai és kínaiak seregét tönkre verni. Sem a koreaiak, sem a kínaiak még megközelítőleg sincsenek úgy felszerelve, mint az Egyesült Nemzetek seregei. MacArthur, a gőgös hadvezér, a hős, belevitte a hadseregét Koreában egy borzalmas katasztrófába, soha egy hedsereget sem vertek úgy szét, mint MacArthur seregeit az elmúlt év végefelé. Annyira nem ismerte a north koreaiak és a kínaiak erejét, terepviszonyait, hogy alig két héttel a borzalmas visszavonulás előtt, világgá kürtölte, hogy “Karácsonyra otthon lesznek a fiuk”.

MacArthur főhadvezérségé- nek ideje alatt Koreában csak az amerikai hadseregből 13,663 halott, 9,545 eltűnt, 40,681 sebesült volt. A jelentések szerint MacArthur lefokozásának napjáig az amerikai seregek vesztesége 60,775 volt.

A fentieken kívül tudomásunkra adja a washingtoni hadügyminisztérium, hogy MacArthur vezérsége alatt 813.873 nyugat koreai és kínai katonát ütöttek ki a harcvonalból, mint halottakat, sebesülteket és foglyokat.

Mint minden háborúban, úgy ebben is, a hadseregek hadvezetőségei mindig szeretettel publikálják az ellenség veszteségeit és alacsonyitják, kedvező fátyollal takargatják saját maguk borzalmait. Ezeknek egyike sem mondhatja, hogy “az öreg katona nem hal meg, az öreg katona elhervad”.

TERMÉSZETES, hogy minden néven nevezendő nyomda- termék, egy, vagy más szemüvegen vizsgálva tárja olvasói elé a folyamatban levő és az eljövendő háborúk borzalmait és csak úgy könnyedén átesünk ama megdöbbentő gyilkolásokon, amely nap-nap után játszódik le, a termelés és szétosztás külömböző ágazataiban. Az elmúlt év első hat hónapjában, az Egyesült Államok területén, egyedül az automobil szerencsétlenség folytán 19,500 egyén lelte halálát.

Az automobil gyártás fellendülése az 1906-ik esztendővel kezdődött. Ezen idő alatt, vagyis 1950 év végéig, az életbiztosító társaságok kimutatása szerint, több mint egy millió egyén halt meg automobil szerencsétlenségek által, vagyis 155 ezerrel több, mint az amerikai hadsereg veszteségei az elmúlt 176 esztendőben lefolyt háborúkban. Ezeknek a haláleseteknek túlnyomó részét ellehetne hárítani, ha szigorúbb törvényeket, rendszabályokat honosítanának meg. De a hatalmas biztositó társaságok, mindig a saját üzleteiknek a virágzására engedélyezik, vagy hozatják meg a hajtási szabályokat. Az emberélet, mint minden más üzletnél, csak másodrendű értéket képvisel.

Az 1950. esztendőben az amerikai kizsákmányoló osztály az eddigi minden esztendőt felülmúló haszonra tett szert. Ennek tetejére az Egyesült Államok szövetségi kormányának adóhivatala jelenti, hogy 1950- ben két billió dollárral kevesebb jövedelmi adót szedtek be, a hatalmas korporációktól, a kizsákmányoló osztálytól. A be- és kiszállított áruk után, amely , a vámhivatal jelentése szerint az 1950-ik esztendőben egy és fél billió dollárral haladta felül az 1949-es évet és mégis 640 millió dollárral kevesebbet vettek be, mint 1949-ben.

Az egyének által fizetett jövedelmi, vagy kereseti adó, két és félmillió dollárral több volt, mint az azt megelőző évben. A mi honatyáink dollárokkal szolgálják gazdáik kapzsi érdekeit. A kereseti adónak túlnyomó ré-