Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)
1951-01-13 / 1663. szám
1951. január 13. BÉRMUNKÁS 3 oldal HETI KRÓNIKA ÖSSZEGYŰJTI . . . (f.) . . . Egy újabb megnyugtató híradást sugalmaztak Washingtonból, mely szerint nem kell már sokáig tűrjük a napról-napra magasabbra törtető áremelkedéseket, mert jön az árszabályozás, mely megfogja szabni, hogy eddig és netovább. Már tulajdonképpen el is van intézve a dolog, most már csak csupán az a kis vitás kérdés merült föl a washingtoni urak között, hogy az árszabályozást milyen dátummal kezdjék el, vagyis üssék nyélbe. Egyesek szerint azonnal, mert már igy is késő, mig mások szerint nem szabad az ár-uzsorások ellen ilyen hirtelen lépést tenni és legalább 30 napi időt kell nekik adni, mig kivakarózzák, hogy hol is lehetne még egy kicsit fölsrófolni. A törvényes utonállás banditái igy aztán azonnal akcióba léptek, az egyik a new yorki telefon kompánia, akiknek részére a százszázalékos áremelés már hónapokkal előbb engedélyezve volt, mig a másik a new yorki tej tröszt, akik pár héttel előbb emelték a tej árát, de a washingtoni 30 napi időtartam hallatára 24 órán belül újabb 2 centtel emelték a tej árát. így aztán ezeknek az uraknak, hát persze, hogy “tejjel-mézzel” folyó kanaán az ország, akik azalatt az idő alatt, mig a nép fiai a “demokrácia” védelmében vé- reznek külföldön, a belügyi helyzetben csak egyetlen célpontot látnak, áremelést. Szinte hihetetlen, hogy az amerikai néppel ennyire aljas, az utonálláshoz hasonlítható játékot lehet űzni és még hozzá közben rémitgetni lehet őket, a kommunista mumussal, akárcsak a tudatlan gyermeket az ördöggel. Ha csak egy parányi érzés volna a nép iránt ezekben az urakban, legalább any- nyi, hogy ugymondjuk gentle- mani cselekményt gyakorolnának, hogy legalább arra az időre, mig a nép fiai a harctéren véreznek, az áruzsorát beszüntetnék. De a szent profit fölülemelkedik minden emberi érzésen és elvakit minden mást. Ezeknek az uzsorás tőkéseknek pénz a szivük és istenük. Előttük az emberi élet és szenvedés egyáltalán nem számit, sőt csak annyit számit, hogy profitot hajtson a részükre. Ezeknek az úri bitangoknak más sérülés forradásait viseli. Egy másik képtelen bal karját könyökben behajlitani. Egy másiknak hátgerinc sérülése van, amely teljesen gyógyithatatlan, másiknak az egyik lába két hü- vejkkel rövidebb, mint a másik, van egy akinek az egyik szemén hályog van. Azt mondja ez az orvos, hogy borzalmas ezeket a szerencsétleneket nézni, amikor katonai gyakorlaton vannak. Ezt nem látják a mi honatyáink. Olcsón pocsékolják vagy teljesen megsemmisítik, a megzőgaz- dasági munkások alkotásának nagy részét csak azért, hogy az árakat úgy szabályozzák, hogy abból ők busás profitot húzzanak. A mi bársonyszékekben szunaz érdekében és szolgálatára állítják sürgősen munkába az egész állami apparátust, ha arról van szó, hogy az állandóan felszöktetett árakkal szemben a munkások nem képesek lépést tartani és kényszerülve vannak a sztrájk fegyveréhez nyúlni. Nincsen olyan lekicsinylő megjegyzés, amivel a sztrájkoló munkásokat ne illetnék ilyenkor, akik az ilyen veszélyhelyzetben is sztrájkolni merészelnek. Rögtön jön is fejükre a Taft-Hart- ley törvény és legtöbbnyire le- bunkózván őket, “nesze semmi fogd meg jól” kiegyezés alapján visszakényszeritik őket a munkába. De bezzeg az áruzsorás ellen nincs vésztörvény, csak azután, amikor már a mesterségesen csinált veszélyhelyzetet, az ár-uzsorások alaposan kihasználták a saját részükre. Ez az egyik elvitathatatlan ok, amiért a profitrendszer megérett a pusztulásra. Az áruzsoráról lévén szó, vizsgáljuk csak meg közelebbről a New York Telephone Co. 100 százalékos áremelését. Mint tudjuk, New York városban a telefon társulat egyik legnagyobb bevétele a telefonbooth üzletből származik. A helyi telefon használatért egy nickelt számítottak és ahogyan mondják 60 év óta mindig ugyaneny- nyi volt a helyi telefon használati dij. Az egész világon nincs annyi telefon fülke egy városban, mint amennyi New York városának egy kerületében van. Úgy hullanak ott be a nicklik éjjel-nappal, mint égszakadásban az eső. A telefon kompánia mégis kimutatta, hogy a telefonfülke üzletnél több mülió dolláros veszteséggel dolgozik. Ugyanígy pár hónappal ezelőtt azt is kimutatták, hogy privátilag használt telefon vonalnál is nagy veszteségeik vannak. Törvényesen engedélyeztek nekik áremelést, ami az év leforgása alatt, ugv 25-26 millió dollárra fog menni. A mostani megduplázott emelés még ennél is jóval többet fog kitenni. Mivel a telefon közhasználati szükséglet, ezért kellett bírósághoz menniök az áremelés engedélyezésére. Mert utóvégre azért azt még sem lehet kívánni, hogy egy privát társulat a köz dikáló hontyáink azt mondják, hogy a fiuk katonai kiképzése nem eléggé szigorú, igen lanyha és azt ajánlják a fiuk meg- edzésére, hogy zérón aluli hidegben, kint a puszta földön aludjanak. Azt ajánlják, hogy az élelmezésük vitamin pirulák, vagy sűrített kivonatok legyenek. Nem olvasták ezek az urak még Napoleon hadvezér ajánlatát sem, ámely az volt, hogy a “Hadsereg győzelme, a hadse- reg gyomrán nyugszik”. A mi agyalágyult politikusaink csak arra gondolnak éber figyelemmel, hogy a bérrabszolgák millióiból minél egészségesebb, minél nagyobb hasznot húzzanak. Dollár az ő humanizmusuk, istenük, hazafiságuk. Köhler érdekében veszteséggel dolgozzon. Igen ám, de ép ugyanebben az időben azt is jelentik, hogy a telefon részvények után sokkal nagyobb osztalékot fizetnek mint bármikor ezelőtt az elmúlt 60 esztendőben. így világos, hogy megint olyan ultra “hazafias” könyvwezetésről van szó, amellyel a nagyobb porfitot veszteségnek lehet föltüntetni. Egyébként is a telefon trust, olyan agyafúrtan van összetéve, ahol bizonyos altársulatok csinálhatnak bármilyen nagy profitot és az a végelszámolásnál mégis veszteség lesz. Nincs hát értelme, hogy a könyvvezetési- leg kimutatott számadatokkal vitába bocsátkozzunk. Csakis morális vitába szállhatnánk a részvényes urakkal, ha ugyan ilyesmi fölfedezhető volna náluk. Elsősorban is azt kéne megkérdezni tőlük, hát tisztelt urak, nem tudják azt, hogy az országunkat veszélyhelyzetbe sodorA Bérmunkás 1950. december 23-án megjelent száma foglalkozik avval a beszéddel, amelyet Lasalle Ferdinand mondott el 1864-ben, a züllött újságírásról. Bár az analízis páratlan a maga igazságában, de talán Lasalle nem értékelte lelkiszemeivel, ahová az újságírás napjainkban sülyedt. Alig tudnám elképzelni, hogy bárki is kellően kitudná analizálni napjainkban a züllött sajtó mikéntjét. Egy kimagasló esettel találkoztam, amelyet röviden regisztrálok : Minden nemzetnek vannak jellegzetes tulajdonságai, szépben, jóban, rosszban. Az újságírás lezüllésében a magyar csatorna- sajtó vezet. Lássunk egy példát a legaljasabb ösztön szüleményét. A mélyrecsuszott Horthy- Szálasi new yorki napilap közölt egy hirt a koreai amerikai előnyomulásról. — “Csapataink bevonultak egy városba, ott találtak 200 (kétszáz) bacilussal fertőzött patkányt abból a célból, eleresztve, hogy fertőzzék meg a más nemzeteket, a vasfüggönyön innen.” Az a gonosz tintakuli tudja, hogy a patkányok tudományos kísérletezést szolgálnak, de a romlott leikével szórja a gyűlöletet, a megértést keresők között. Ezen sorok Írója munkahelyén, megszámlálhatatlan,' különféle állat van, kísérletezéshez a tudomány szolgálatában. Patkány legalább ötezer. Eddig nem olvastam egy “fölforgató” lapban sem, hogy eleresztve fertőzik meg az ellenséges világot a vasfüggöny mögött. Ezek a kedves kis fehér egerek — patkányok — életüket adják a tudomány szolgálatának. De találkozik közöttük néha igen rakoncátlan is. Nem régen elszökött legalább egy tucatra való olyan, akik bevoltak oltva magas potenciás kerge birka szérummal. A beérkezett értesülések úgy szólnak, hogy kikötöttek a new yorki Second avenuen. A következő idézet mástár- gyu, de igazuk van a reájuk voták, s a fiaink nem nickliket és nem dollárokat, hanem életeket könyvelnek el a veszteség listán. Ha csakugyan 60 évig kibírták, hogy a telefon egy nickel volt és mégis milliárdokra menő vagyont voltak képesek ösz- szeharácsolni, hát nem tudtak várni még egy ideig és éppen a vészhelyzeti időt kellett választani száz százalékos profit emelésre. Vagy csak azt akarták bizonyítani, hogy amikor pénzről van szó, nincs nép érzelmi becsület, s amikor a nemzeti érdekről prédikálnak, bizonyos politikusok, akkor az önök és az önökhöz hasonló profit emeléséről és védelméről van szó. A nép azon része akik tisztán látnak és saját fejükkel gondolkoznak, az ilyen aktusból persze, hogy látják, hogy vészhelyzet van. Vészhelyzetbe sodorták a népet azok, akik profitharácso- I lásnál és a kizsákmányolásnál I nem ismernek határt. A hazugság lángszórója natkozó részben. A betügyilkos elmélkedik egy Magyarországról kapott újság csomón, mondja: Tartalmatlan, szürke, semmi érdekes nincs benne, stb. Idéz a múlt idők újságjaiból. Tartalom, érdekesség, stb. No meg azok a Fészek Clubban vívott kártyacsaták, stb. Ebbe van temetve a bűnös múlt. A parazita nem érti a munka szent ritmusát. Nem élhetik parvenü életüket a dolgozók nyakán, ezért irányítják a hazugság lángszóróját. Mi, magyar dolgozók is vívtuk a szakadatlan csatát, de nem fészkesfene klubban, hanem a munka harcmezején. Valamikor a Váci-uton, vagy a Kő- bányai-uton. A zsellér-paraszt meg a grófi szérűn. A bányász a bánya mélyén. Ugyancsak, abban a patká- nyos papírban, valami Remete Pál mélázik az októberi, őszirózsás időkről. Nyilván abban a tudatban, hogy az azonos idejű egyének feledtek mindent, a hazugság várók meg alig várják az anyagot. Főcélja, igazolni azt a gyökeréig romlott rendszert, amely már kétszer a siralom völgyébe sülyesztette Magyar- országot, illetve a vüágot. Megállapítja Mr. Remete Pál, hogy a kiinduló pontja az volt minden bajnak, hogy Károlyiék feloszlatták a hadsereget. Egész történelme van a hadsereg kimerülésének, széjjelzüllésének, de Remete ur, bizonyára ijedtében valami szüknyilásu barlangba “vészelte” át az eseményeket. A Tiszák, az őrületes cselekményükben fölismerték a rendszer végromlását. Már' a frontra menő katonák kezébe fegyvert adni nem mertek, mert sokan a fegyverrel együtt megszöktek. Üres vonatok érkeztek a harctérre. A pécsi helyőrség föllázadt és nagyrésze a bácskai Zöldkáderhez csatlakozott. Végre az éhes, tetves katonák űzve a nyomortól, otthagyták a frontot és fegyveresen hazaözönlöt- tek, megbosszulni a megrontói- kat, kik az éhező családjaikat legelni küldték, vagy a feleségeiket szeretővé alj ásították. Ezen sorok Írója tagja volt (Folytatás a 7-ik oldalon)
