Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-09-16 / 1647. szám
1950. szeptember 16. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL 'mondja: F. MEZŐSÉGI AZ EGYHÁZ ALKALMAZKODIK A katolikus egyház történelme folyaínán mindig tudott alkalmazkodni ha arra a körülmények rákényszeritették. Egy ilyen alkalmazkodási folyamatnak vagyunk most tanúi, a Népi Demokráciák ötéves fen- állása alatt is. A hivatalos egyház, értve alatta a papságot, kezdettől fogva élesen szembehelyezkedett a Népi Demokráciák minden olyan intézkedésével, amely a társadalmi rendszer felépitményébe kívánt változást előidézni. Nagyjában ugyan azt a taktikát folytatta mindenütt, de legélesebben a két katolikus országban Lengyel és Magyarországon, amelyekben az Egyház legerősebb volt és ott legtöbbet veszített. Származásunknál fogva az Egyház magyarországi szerepét kisértük állandó figyelemmel. Már az 1945-ben a kezdet-kezdetén, amikor elrendelték a nagybirtokok felosztását az egyház Mindszenty prímáson keresztül tiltakozott az “igazságtalan” kártérítés nélküli földosztás ellen. Ezzel nem csak az uralkodó osztályt kívánta védeni, hanem saját magát is, hisz az Egyház volt Magyarország legnagyobb földbirtokosa. Elitélte a királyság megszüntetését és a köztársaság kikiáltását. Ellenezte az államosítását a bankoknak, gyáraknak, bányáknak. De nem maradt meg a puszta tiltakozásnál, hanem élén járt az ellenforradalmi erőknek, minden ellenforradalmi próbálkozásnál meg volt található az Egyház keze. Ők irányitták a szabotálást, a rémhírterjesztést, elmenve egészen odáig, hogy külhatalmak kémszervezetévé tették a templomot. Az uj rendszernek nehéz helyzete volt az Egyház alattomos támadásaival szemben. A nagy tömegek valósággal lehetetlenné tették, hogy kemény kézzel lecsapjon az országromboló, népellenes főpapokra, meg kellett várni, amig a tömegek maguk látják meg az Egyház szerepét a társadalomban. Ez fokozatosan be is következett. Az ország újjáépítése, az életszínvonal állandó emelkedése, a dolgozóknak, munkásoknak és parasztoknak a kezébe került a gyárak, bányák vezetése, a közigazgatás irányítása, munkás és paraszt gyermekek tódu- lása az egyetemekre, kollégiumokba, tiszti iskolákba. A Protestáns egyházakkal való megegyezése a kormányzatnak felnyitotta a dolgozók szemeit, meglátták a főpapok önző, népellenes szerepét és temészetes- nek tartották, hogy a kormány lecsapott Mindszentire és összezúzta a hazaáruló kémszervezte- iket. A püspökök, ha csendesebben, ha óvatosabban is, de a Vatikán utasítására tovább folytatták az ellenállást. Megtagadták a kormánnyal való megegyezést, megtagadták a Népköztársaságra való hüségeskü letételét és az alsó papság egy része is tovább folytatta a bujtogatást, de már kevés sikerrel, mert egyrészt a nép mind kevésbé hitt a rémhíreknek, másrészt ha nagyon el- szemtelenkedtek, megismerték a kormány sújtó kezét is. Pár hónappal ezelőtt a lengyel püspökök beadták a derekukat és a Vatikán ellenzése dacára is, aláírták a megegyezést a lengyel kormánnyal. Kötelezték magukat, hogy minden ellenállást feladnak, leteszik a hüséges- küt, kötelezik magukat és utasítsák az alsóbb papságot is, hogy a legteljesebb mértékben támogassák a szocialista társadalom építését. A lengyel főpapok meghajlása az államrendszer előtt, felbátorította a magyar katolikus tömegeket és az alsó papság egy részét és mindhangosabban követelték, hogy a főpapok hagyjanak fel a haszontalan ellenállásukkal, egyezzenek meg a kormányzattal. Az alsó papság minden főpapi terror dacára is, sikeres szervezkedéshez fogott, amely azután észretéritette a püspököket is és a kormánnyal folytatott tárgyalásaik megegyezéssel értek véget. A lengyel megegyezéssel hasonló megállapodás jött létre, minden esetre ma már csak egy részét érték el annak, amit még egy-két évvel ezelőtt elérhettek volna. Az Egyház eme megalkuvásának az őszinteségében mi nem hiszünk, hisz még ma is a Vatikán áll a háborús uszítás élén, de örülünk neki, mert, ez élénken dokumentálja a Népi Demokráciának megerősödését és a tömegeknek a felszabadulását a bi- gotizmus alól. Akárhogy átkozódik is a Vatikán, az idő kerekét nem tudja visszafordítani, az Egyház vüág- hatalma örökre leáldozott. NINCS SZÖVETSÉGES A papszakácsnők lapja, a Magyarok Vasárnapja, kétségbeesetten nézi a hadi helyzetet. Nagyon nehezményezi először is, hogy a kormány Ázsiáért ment harcba és nem a “kereszténység bölcsőjéért” Európáért. Azután megállapítja, hogy minden Atlanti Paktum dacára is, Amerika egyedül áll, mert a szövetségeseire el nem mondott, de rejtett okokból, a népek háború ellenes és Szovjet barát okokból, nem számíthat. Azután megállapítja, hogy az atom és hidrogénbomba használata is problematikus, mert valószínű, hogy “Amerika Koreáért, vagy Európáért nem hajlandó orosz ellentámadástól elpusztítani New Yorkot, Washingtont, Chicagót, Detroitot”. Még szomorúbban állapítja meg, hogy még kevésbé várható a szovjetekbe és a szövetségeseknél belső forradalom. Nem remélt, értelmes felismerés után, már azt vártam, hogy a tisztelendő-plébános urak követni akarják a francia, lengyel és most már a magyar püspökök, papok példáját és sietve aláírják és a híveiket arra szólítsák fel, hogy ők is írják alá a stockholmi véke iveket, amely békét és az atombomba használatának az eltütását követeli. Nem, a ki^yából nem lesz szalonna. Az amerikai magyar papok sem nyugosznak bele, hogy az Egyház és az ezerholdasok, tőkések uralmának befellegzett. Ők nem békét, hanem háborút óhajtanak, természetesen nem ők akarják a szépen kerekre f ömbölyödött pocakjukat kilyu- asztatni, hanem szépen rábízzák Amerika népére ezt a dicsőséget. Amerika népe “huzza ki Kremlin urai alól az utolsó orosz föld gyékényét is”. Jól tudják ők, hogy amig ezt a bizonyos gyékényt kihúzzák az oroszok alól, ha egyáltalán kitudják huzni, mert a gyékény másik végét is kemény, elszánt emberek fogják, sok miihó amerikai, orosz, magyar, lengyel, stb. életébe kerülne, persze őket a papi ruha kell, hogy mentesítse a harctér alól, ők csak hősi elszántsággal imádkoznának a győzelemért hogy az uralmuk zavartalan legyen. Erre a rettenetes tömeggyilkosságra szövetségül felajánlják Amerikának a “keresztényi világfelfogás erkölcsi erejét”. A naiv hívők eddig úgy tudták, hogy a keresztényi világfelfogás, amely Jézus tanításán alapszik, a szereteten és nem a tömeggyilkosságon alapszik, de most a papok megmagyarázzák, miként az inkvizíció idején, úgy ma is, istennek tetsző cselekedet azoknak a kiirtása, akik nem ismerik el a Vatikán világuralmi törekvéseit. Mi, akik azt hisszük, hogy az amerikai fiuk élete sokkal drágább, mintsem azért áldozzuk fel őket, hogy visszavegyék a hatalmat a papoknak és henye parazitáknak. Mi istentagadók vagyunk, de ők a tömeggyilkosság hirdetői, istennek jámbor szolgái, a keresztény felebaráti szeletet lovagjai. NEM AZONOS Valamikor régen, egy szereplési viszketegségben szenvedő atyafi, bizonyos Hűvös Töhötöm, mindenképpen nyomtatásban akarta látni a nevét. Más módja nem volt, mint egy adott esetben, amikor Szabó János meghalt', nyilatkozott, hogy ő, Hűvös Töhötöm nem azonos a megboldogult Szabó Jánossal és igy ő továbbra is folytatja a mesterségét a toronygomb aranyozást. Ez a kis történet jut eszembe, amikor újságolták, hogy az általam leközölt Tudja Pál levelével kapcsolatosan, a detroiti kis magyar újságba egy hasonló nyilatkozat jelent meg Kulcslyuk Uhuitól, amennyiben nyilatkozik, hogy ő nem azonos a Bérmunkás Tudja Páljával, már mint ez a Kulcslyuk Ubul, az ellen tiltakozik, hogy a mi Tudja Pálunk ezt a nevet használja, mert ezt ő is szokta használni. Hát nem hiszem, hogy akadjon valaki, aki a két ember Írásait olvassa, hogy összetévessze őket. Először is a Bérmunkás Tudja Pálja mindig értelmes, intelligens ember, aki komoly dolgokat ir, ezt még a legjobb akarója se mondhatja a detroiti Kulcslyuk úrról. A Bérmunkás Tudja Pálja, mindig tudja, hogy mit ir, viszont az Ubul által elkövetett iráspróbáknak se füle, se farka nincs, csak arra jók, hogy a tiszta papirt bepiszkítsák. Igazán nagyzási mánia kell ahoz, hogy egy ilyen Ubul azt a jogot veszi magának, hogy tiltakozzon az ellen, hogy valaki egy olyan irói nevet használjon, amelyet ő hosszú éveken át használt és ez az ur egyszerűen elorozta magának és még hozzá ő féljen attól, hogy összetévesztik őket. Ez azután a szemtelenség netovábbja, úgy pestiesen, azt mondanák, hogy ehez aztán pofa kell (de van is hála istennek — szedő), de mi nem go- rombáskodunk, hanem azt mondjuk Ubulnak, hogy ezen nagyon könnyen segíthet. Ahogy eddig cserélgette a neveit, igy cserélje ki a rá amúgy sem illő Tudja nevet, a Pált megtarthassa, hisz annyi sok jobban illő név áll a rendelkezésére, sőt arra is vállalkozunk, hogy egy párat itt felsorolunk, hogy könnyebb legyen a választás: Senki, Üres, Széltoló, Tudatlan, Butafalvi, stb. Sőt jóakaratulag ajánljuk, hogy a Kulcs nevet is változtassa meg, a lyukat megtarthassa, csak ahoz keressen magának megfelelő, rá jobban illő előnevet. Ha egy kissé felülvizsgálja önmagát, hát könnyen megtalálja a lyukhoz az első ragot. SZEMTELEN VAGY BUTA? Azt hiszem, hogy mind a kettő, bután szemtelen az az alak, aki Elsinore Californjából irt egy levelet, amelyben a szemte- ségénél csak butasága nagyobb. A levél bekezdése a következő, szószerint ahogy írva van: Tisztelt Uram. Pénz kérő levelét megkaptam. Értettem belőle, hogy egy munkástársuk érdemeire való tekintette vacsorálni akarnak és az Én hozzájárulásomat is akarják a vacsora költségeihez, hogy azután jó átvággyal fogyasszák el a vacsorájukat. No Uraim!! Az én pénzemből nem fognak vacsorálni!! Azután azt Írja, hogy ő öntudatos marxista, mi meg a kapitalista rendszer támogatói vagyunk. “Csaholunk” és a kapitalisták első számú védői vagyunk és a munkásosztály ellenségei és még egy csomó ostobaság. Nagy megtiszteltetés ennek a szerencsétlen, zavartfejü embernek, hogy vele foglalkozunk, de tesszük ezt azért, hogy bemutassuk, hogy a sok-sok üdvözlő levél között, amellyel az olvasók elhalmozták Lefkovits munkástársat, amelyek egy díszes albumot töltöttek meg, egy ily nem fehér holló, hanem egy önmagát bepiszkító is akadt. Ha ez az “öntudatos” tényleg olvasója volna a Bérmunkásnak, vagy legalább elolvasta volna azt a körlevelet, amelynek a hátulját a förmedvényével bepiszkította, tudná, hogy a Bérmunkásnál nem szoknak “koldulni” és főleg az olvasók által összeadott pénzből vacsorálni. Tudnia kellene azt, hogy ott nem csak mindenki ingyen, fizetés nélkül dolgozik, hanem láthatná azt is, hogy akik írják, adminisztrálják, postázzák a Bérmunkást amellett, hogy ezt meggyőződésből teszik, még mindig a zsebbe is belenyúlnak, előljárnak a lap anyagi támogatásában is. Vegye tudomásul, hogy mindazok, akik ott dolgoztak, főztek, kiszolgáltak, rendezték, maguk is mind megfizették a jegyeiket,
