Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-09-02 / 1645. szám
1950. szeptember 2. BÉRMUNKÁS 3 oldal AFL és CIO egyesülés (Folytatás az 1-ső oldalról) NAGY ÜZLETEKKÉ LETTEK A CIO kihasználva a háborús alkalmat számos szerződést nyert a tömegprodukciós iparokban. Az automobil, a gumiipar, repülőgép, elektronic és egyéb tömegprodukciós iparok munkásait a CIO szervezte meg. Az ily iparok megszervezésére a szakmák szerint széttagolt AFL teljesen alkalmatlanná lett, hiszen egy-egy ilyen gyártelepen a munkások csak igen kicsiny százaléka szakmunkás, akiket szakmák szerint lehetne szervezni. A tömegprodukciós iparok megszervezésével az amerikai munkásszervezetek is NAGY ÜZLETEKKÉ LETTEK. Szakértők becslése szerint az amerikai szakszervezetek évi pénzügyi forgalma meghaladja az 500 millió dollárt. Mint minden üzlet, úgy ez a szakszervezeti üzlet is árul valamit, amivel ezt a nagy forgalmat eléri. Az általános felfogás az, hogy a szak- szervezetek tagságuk munkaerejét árulják s azzal érik el ezt a nagy forgalmat. Ez azonban nagy tévedés. A szervezet formálásának kezdetén valóban úgy van, a szak- szervezetek célja a munkások munkaerejének kollektív eladása. Amint azonban az ily szervezetek a szerződések révén megkéri tik a 'munkaalkalmakat, a vetséges időre bezárják, vagy teljesen futni hagyják. A VASÚTI munkások tizenhét havi egyezkedés után, végre sztrájkba léptek, azaz a vasúti munkások egy nagyon kis töredéke. Követeléseik a negyvenórás munkahét a jelenlegi negyvennyolc helyett. Fizetéseik ugyan az maradjon a negyven órára, ami volt az eddigi 48 órára. A társaságok hallani sem akarnak, a kormány tényeket vizsgáló bizottsága pedig a vasúti mágnások javára döntött. Már több Ízben sztrájkoltak a vasúti munkások az elmúlt hónapokban, de minden esetben, egymás ellen harcoltak, úgy szakszerevezeti módra. A vasúti szakszervezetek vezetőségei követelik, hogy az Egyesült Államok elnöke, vegye a vasutakat állami kezelésbe. Az elnök hallani sem akar erről. Ha majd a sztrájk veszedelmessé válik, akkor használni fogja a Taft-Hartley tiltóparancsot és ha a vasutasok nem tanultak a bányászok taktikájából, akkor visszamennek és várni fogják, amig a sült galamb a szájukba röpül. Az Egyesült Államok szénbányáiban junius havában 42 halálos baleset fordult elő. Az év első hat hónapjában a bányászok 253 millió 256 ezer tonna szenet bányásztak, melynek bányászása közben 282 bányász fizetett életével. Ki törődik vele. A meggyükolt bányászok helyeit mások foglalták el és a profit termelés folyik tovább. Ez a fő. Ez a free enter- price. Köhler. súlypont a munkaerőről átmegy a munkaalkalomra azon egyszerű oknál fogva, hogy ha van munkaalkalmuk, akkor könnyű szerrel kapnak annyi munkást, amennyi csak kell, sőt többet is. Fordítva azonban nem áll ez a dolog. Hogy ez mennyire igaz, azt mindenki tudja. Ha valamely unionnak sikerül szerződést kötni egy uj gyárral, ahol mondjuk 2000 munkásra van szükség, pár nap alatt összetoborozzák a munkásokat még akkor is, ha a union tagjai közül mindenki dolgozik. Ily esetekben egyszerűen a munkára jelentkezőkkel felemelik a tagok számát. De amikor elveszítenek munkaalkalmakat s mondjuk 2000 tagjuk munkanélkülivé lesz, azok nagy terhet képeznek a szervezeten, különösen ha valamennyi munka- kanélküli segélyt is adnak s igy nem csoda, hogy az ilyen tagok jó részét elvesztik. KOOPERÁLNAK A MUNKÁLTATÓKKAL A szakszervezeteknél tehát életkérdés a munkaalkalmakat biztosító szerződések fentartá- sa és szaporítása. Az ily szerződések természetesen elismerik a gyárosok jogait, — az épületekhez, a gépekhez és termelvé- nyekhez való tulajdonjogokat. Lényegében tehát az ilyen szerződések biztosítják a mai termelő rendszert, — azt a rendszert, amelynél a munkásnak semmi beleszólása sincs az általa termelt javak szétosztásának mikéntjébe. Az ilyen szerződés szellemével homlokegyenest ellenkezik a munkások osztálytudatra ébresztése, annak az ideális célnak a hirdetése, hogy a munkások vegyék át a termelés irányítását. A kollektiv termelés eszméje nem egyeztethető össze a munkaalkalmak árulásából álló üzlettel. Az AFL vezetőség tudta, vagy legalább is ösztönszerü- en érezte ezt magalkulása óta. Azért soha sem tűrte az osztály- tudatra vezető nevelést. És most rájött erre a CIO vezérkara is. Az eredmény, mint láttuk, hogy már eddig kizárt 9 olyan Inter- nacional szervezet, amelyekben az osztálytudatra célozni mertek. A gyakorlatban persze nem igy indokolják a kizárásokat, hanem azt hirdetik, hogy azon szervezetek a kommunisták befolyása alá kerültek. Tegyük fel, hogy igy van a dolog, láttuk, hogy nem elégedtek meg az egyszerű kizárással, aminek révén megszabadultak volna a kommunistáktól, hanem azonnal uj unionokat szerveztek a kizártak helyére, hogy kezükbe kerítsék a munkaalkalmat. Mint tudjuk, ez túlnyomó részben sikerült is nekik. A fontos tehát nem a tagok szerzése, vagy a tagoktól való megszabadulás, hanem a szerződések biztosította munkaalkalmak megkeritése volt, — tehát ez az áru, amivel a CIO kereskedik s nagy üzletét folytatja. Az utolsó három évben, amint a munkanélküliek száma emelkedett, úgy esett a két nagy szakszervezet tagságának a száma is. De a tömegtermelés le- csappanásával a CIO nagymennyiségű munkaalkalmat is veszített. Az igy megriadt vezetőség éppen olyan ijedelemmel nézi a kollektív termelő rendszer eltörlését, mint például a Gyárosok Országos Szövetségének a tagjai, akik az istentől nyert jogaik elkobzását látják az uj rendszerben. A CIO vezetők azért vették át az AFL régi filozófiai felfogását s közeledtek Tudtam, hogy bűnös odúból jött az üzenet, mégis jelentkeztem szemlére. Azok az államva- suti hatalmasságok hívtak, akik most mint szökevények “nyugaton” élnek. Ezek a vérszopók, megrontói voltak életünknek, bitóra és földönfutóvá tettek any- nyiunkat. Az egyik new yorki hetilapban megjelent egy fölhívás a külföldön élő vasutasoktól, amelyben fölszólítják a világon széjjelszórt vasutasokat, jelentkezésre. Úgy érzem én magam is “széjjelszórt” vagyok és igy jelentkeztem regisztrálni és néhány kérdést adtam föl a múlt és jelenre. Nemsoká váratott, megjött a válasz a “kartársaimtól” és megbízást kaptam szervezni az Amerikába menekült magyar vasutasságot. Természetes pénzt kérnek, mert a hazai vasutasságot az elnyomatás alól fölszabadítani pénzbe kerül, stb. És legyünk készen a hazamenésre. (Az éhes disznó makkal álmodik) Dr. Kisfalussy Attila, titkár aláírva, Párisból. Azóta is kapom a bűzös náci nyomtatványokat. A szárnyaskerék, mint a vasutasok hivatalos lapja és csatolva a “Keresztény Ifjúság” lapja. A melléklet fölhívja figyelmemet egy igen örvendetes eseményre, a Csendőr Napra. Ez az ami a nyilvánosságra kívánkozik. Ismerve a Horthy-Szálasi mentalitást, csak természetes, hogy az ifjúsági mozgalomhoz, neveléshez, csendőrsegédlet kell. Hisz a kakastollas haramiák tudják szakértelemmel a zsidó gyerekeket falhozverni és az állapotos anyát hasbarugni. Itt fekszik előttem a folyóirat egy csendőr képével tarkítva. Gondolataim vonalán cikkáznak mindazok az emlékek, ami a “dicső” csendőrkorszakból fakad. Megismertet a csendőrrendszer múlhatatlan emlékeivel. így folytatja: Emlékszünk mi volt a magyar csendőr! A rend, a biztonság, a nyugalom megtestesítője. Tekintélye túlnőtt a határokon, üldözte a Teleki-tér zsivá- nyait. Jóságos szigorára büszkeséggel gondolunk, stb. Éhez nem kell kommentár. Nekünk a magyar ipar, a föld robotosainak nem kell előadást tartani a “jóságos” csendőr rendszerről. Nem kell vakarózni, hogy megtaláljuk a csendőr áldás nyomait. Ezek a kartársá avanzsált belzebubok vonultatták ellenünk a csendőröket, amikor egy falattal több kenyeret követeltünk, vagy emberséges bánásmódot. Ezek a minősitheegymáshoz a közös ellenség, a MUNKÁSÖNTUDAT ELLENI HARCRA. A koreai háborús hisztéria újra megindította a hadiipart és a tömegprodukciós munkaalkalmak száma szaporodni fog. Mindkét szakszervezet vezetői uj lélegzethez jutottak. Az egyesülés kérdése igy ebben a pillanatban már nem sietős, egyenlőre tehát maradhat minden a régiben. tetlenek zavartattak el bennünket a hivatalból, amikor küldöttségként ott jártunk. Hogy kirúgták őket a nyakigérő fotelből, bőgnek, égnek meredt szemmel az elnyomott magyar népért. Hozzám, mint vasutas “szervezőhöz” elküldték az eddig beszervezettek névsorát. Csak ízelítőnek említek pár nevet: Dr. Geredy főtanácsos, Makkos Sándor igazgató, Imrédy ny. főtisztviselő, Imrédy Kálmán elnök igazgató, Patakfalvy J. főtisztviselő, Petur Alajos igazgató, Tereskey J. főigazgató. Elég is a mutatványból. Ezek a cifranevü férgek élősködtek a vasutasság testén. Sok ismerős név a zsarnokok közül. Hogy ki- rugattak, becsületes munkát végezni nem akarnak, gonoszságra tán nem adódik alkalom, de mielőtt öngyilkosok lesznek szervezik a csendőröket fölszabadítani az elnyomott “szegény” magyar népet. Nekünk osztályharcos munkásoknak nem lehet szokásunk átkozódni, nem is hiszünk benne, de engedtessék meg kivételesen, mint a nevezettek, sőt a meg nem nevezetteknek is régi ismerőse, hogy illően elbúcsúzzak tőlük és egyben visszaadjam a “szervezői” megbízásom. Éljenek egész a haláluk napjáig, utána ördögi gunykacaj kisérje bűzös testüket a mocsártemetőbe. A többit majd elvégzik az otthoni testvéreink. Vass Károly széjjelszórt vasutas. PLUTONIUM EMLÉKET AKART WASHINGTON — A titkos rendőrség letartóztatta a 28 éves David Lawrence Simonst azon szokatlan vád alapján, hogy plutóniumot lopott. Plutonium az ember által készített elem, urániumból készítik és az újabb fajta atombomba robbanó anyaga. Simons mint “rocket-expert” dolgozott a Los Alamos, N.M. atombomba laboratóriumban, ahol 1946-ban magához vett egy picike üvegcsövet, amelyben parányi plutonium volt. A titkosrendőrség először is azt kutatta, hogy vájjon Simons nem-e az oroszoknak akarta adni a plutóniumot. Az eddigi vizsgálat szerint kitűnt, hogy Simons csak “emléknek” vitte magával a titkos anyagot, amely ily piciny mennyiségben nem veszélyes, amennyiben a radioaktív sugarak nem hatolnak át az üvegen. (gb) Ki a disznók közé keveredik... a többit meg úgyis tudjuk mi jön
