Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)

1950-07-22 / 1640. szám

1950. julius 22.

BÉRMUNKÁS

3 oldal

Viharfelhők Afrika fölött

Annak az ideológiai és erkölcsi forradalomnak, amelyet évtizedekkel ezelőtt Sut Yet-Sen indított meg Kínában az oroszokon kívül mások nem tulajdonítottak fontosságot. Később az oroszok ezt a korszakot filmdrámába mutatták be, amelynek “Viharfelhők Ázsia felett” ci- met adtak. Az utóbbi évek eseményei azt mutatják, hogy ezt a címet most Afrikára kell alkalmazni.

Afrika, “a sötét földrész” forrongásnak indult s a történelem bizonyítja, hogy amikor az ilyen folyamat kezdetét veszi, nincs az a gát, amely fel tudná tartóztatni a tömegeknek a szabadság utáni vágyát. Az afrikai népek nyugtalansága egyre fokozódik. Pár héttel ezelőtt a francia mo- rokói kormányzó generális, General Juin, Párisba utazott a vészharang megkonditására.

Az utóbbi időkben nem sokat törődtek Abd el Krim-mel, a Riff öreg lázadó vezérrel, noha Kairóban azt a kijelentést tette,, hogy Moroccoban, Algériában és Tuniszban “25 millió arab áll készen arra, hogy akár életüket is feláldozzák a szabadságukért”. General Juin azt ment jelenteni, hogy Abd el Rim ügynökei egyre szaporodnak s nagy befolyást gyakorolnak az arab népekre. A franciák részéről megnehezíti a helyzetet az, hogy spanyol Moroccoban Abd el Krim hivei kihasználják az araboknak Franco diktátor elleni gyűlöletét.

Az elégedetlenség igazi oka azonban az, hogy Afrika egyes részeiben gyors iramú ipari, társadalmi és politikai változások vannak folyamatban, amelyek megszabják a következő fél-század fejlődésének az irányát. Tekintettel az ázsiai eseményekre, a tőkés országok pénzügyi vezetőinek szemei most Afrikára irányulnak. A francia területeken a kizsákmányolás iramát rendkívül fokozzák. Port Lamy, Equ- ator-Africa fővárosában tiz évvel ezelőtt csak 30 francia civil lakott, ma több mint 1500 dolgozik ott lázasan. Brazzaville- ben, ahol 1944-ben 1,500 európai és 30,000 afrikai lakott, ma

4,500 európai és 80,000 afrikai dolgozik. És Dakar, francia Nyu- gatafrika fővárosa, ahol tiz évvel ezelőtt csak 45,000 embert élt, (fehér és fekete együttvéve) ma Párissal vetekedik nagyságban.

HARMADIK ANGOL

BIRODALOM

Úgy Franciaország, mint a többi gyarmatosító országok tőkései Afrikában keresnek kárpótlást a Távolkeleten ért veszteségeikért. Mindenfelé újabb meg újabb vállalatokat kezdenek Afrika természeti kincseinek kiaknázására. Equatorial Afrikában tízéves tervet kezdtek, amelyen ma teljes erővel dolgoznak. Francia mérnökök a Congo folyó járomba fogásának előmunkálatait végzik, rövidesen nagy erőmüveket emelnek, amelyekből ellátják villanyárammal Brazzaville és Leopoldville városok környékét.

De az angolok sem alszanak. Azt mondják, Anglia már elveszített két világbirodalmat, —i

Amerikát (1176-ban) és Indiát, most tehát építenek egy Harmadikat Afrikában, amely még az előbbieknél is nagyobb, hatalmasabb lesz. A gyarmatositási szellem megmaradt az angoloknál. Az idő azonban ellenük szolgál, mert manapság, ha az elmaradt népeket felébresztik, civilizálják, megtanítják őket dolgozni a bányákban, az utakon, a gátakon és a gépesített ültetvényeken, akkor már magával ezen processzussal felébresztik bennük a szabadság iránti vágyat. Azért nagy csalódás vár azon európai gyarmatosító népekre, akik nem veszik figyelembe ezt a fejlődést, akik még mindig nem látják, hogy egyre nehezebb és nehezebb lesz néhány embernek kizsákmányolni a nagy tömegeket.

Igaz ugyan, hogy az afrikai népeknél még mindig csak a törzs a számbavehető politikai egység, de az is igaz, hogy azért ide is eljutnak azon eszmék, amelyek felszabadították az ázsiai népeket. A kapitalizmus szeretné távoltartani innen a forradalmi eszméket, de ugyanakkor sajátmaga hinti el annak csiráit, amikor az afrikai népeket európai munkásokkal hozza ösz- sze. A gyarmati adminisztráció ugyan megkövetel bizonyos méretű társadalmi igazságot, de a munkások csak rabszolga-béreket kapnak s politikai jogaik is nagyon korlátoltak.

NAGY SZTRÁJKOK

Az utóbbi két évben olyan nagyon heves sztrájkok voltak Algériában, Tuniszban az Ivory parton Moroccoban s egyéb helyeken, hogy a gyarmati tisztviselők megijedtek. Természetesen az ilyen sztrájkokat azzal a magyarázattal akarják elintézni, hogy “a kommunisták szítják az elégedetlenséget”. És habár az afrikai felszabadító mozgalomban valóban aktivak is a kommunisták, a gyarmati viszonyok elleni küzdelem frontja nagyon általános, ahol nem kü- lömböztetnek meg pártokat. Ebben a mozgalomban sok asszony visz vezetőszerepet, mint például Margót Sacoum, aki a “vevők sztrájkját” szervezte, vagy An- ne-Marie Raggi, aki Bassam városban rendezett tüntetést, követelve hogy tartsák be a United Nations ígéretét.

A gyarmati népek nagy figyelemmel kisérik a United Nation működését, annak charterját haladásnak veszik a háború előtti viszonyokkal szemben, de hátrálásnak a Franklin D. Roosevelt ily irányú nyilatkozataihoz hasonlítva, különösen ha a Yalta egyezmény idevágó pontjait veszik figyelembe. A United Nations által alapított “nemzetközi trusteeship” létrehozta a “Trusteeship Tanácsot”, amelynek az egyes gyarmatosító államok be tartoznak számolni működéseikről. Azonban mindenféle megszorításokkal ezt azonnal úgy korlátozták, hogy Togoland és Cameroon területeken kívül (körülbelül 15 millió lakóval) más országokra már nem vonatkozik. A gyarmatosító országok attól tartanak, hogy Amerika, esetleg a Szovjet Union is csat-' lakoznak ezen bizottsághoz és

komolyan számonkérik tőlük, hogy miképen teljesitik Ígéreteiket.

A United Nations bizottságainak ülésein a gyarmati népek panaszkodtak már 1947 és 48- ban is, de semmi orvoslást sem kaptak. A következő évben, vagyis 1949-ben végre tárgyalták a dolgot, de semmi lényeges intézkedés sem történt és igy egész bizonyos, hogy ez a kérdés a szeptemberi ülésszak egyik fontos programpontja lesz.

KENYERET ÉS JOGOKAT

AKARNAK

Bizonyára előhozzák majd a Southwest-Africa benszülőttj ei- nek nagymérvű elnyomását s kizsákmányolását, ahol a színes népektől még a szabad költözködés jogát is megvonták és ahol — Michael Scott pap állítása szerint — “a fehér földbirtokosok jobban bánnak az igavonó állataikkal, mint a fekete munkásokkal”. A benszülötteknél a gyermekhalandóság, ahol legalacsonyabb 150 minden ezer születésre, de sok helyen eléri a hatvagy hétszázat is.

Az utolsó két évben a délafrikai kormány olyan faji diszkri- mináló törvényeket léptetett életbe, amelyekkel szemben az előző ily törvények eltörpülnek, noha ez a kormány nagyon kiabál, hogy a “vasfüggöny” országokban mennyire elnyomják a népeket, de ott a legerőszakosabb módon tartják fenn a fehér faj uralmát a négyszerte nagyobb számú színes népek felett. Nem csoda tehát, hogy ott a feszültség egyre magasabb lesz.

A színes népek egyformán panaszkodnak úgy az angolok, mint a franciák és a belgák ellen. Válaszul ezek azzal állnak elő, hogy a gyarmati népek elégedetlenségét az oroszok szítják s a panaszok nem egyebek, mint kommunista propaganda, a franciák pedig nyíltan mondják, hogy az amerikaiak intézkedjenek a saját “fekete gyarmataikon”, amelyeket megtalálnak a déli államokban. i

A koreai események nagy haAKRON ÉS KÖRNYÉKE FIGYELEM!

Az IWW akroni tagjai és a Bérmunkás olvasói

KIRÁNDULÁST

tartanak julius 23-án, a Farkas munkástársék szép kerthelyiségében. A helyszínen levágott borjúból készült pörkölt lesz az ebéd. Jó hűsítők és szórakoztató játékokról gondoskodunk. Ha esik az eső elég fedett helyiség van.

Útirány: Clevelandból a

Rout 8 amelyen beérnek Ak- ronba. A S. Main Street-re, ott balra térni az E. Exchan- ge-re majd a South Arlington- ra, itt jobbra fordulni egészen a Krumroy Roadig, ott balra térni és egy fél mile a Farkas ház. Ott már jelzőtábla is van. Legyen ott minden Bérmunkás olvasó.

Clevelandból d.e. 10 órakor több autó indul a 112 St. és Buckeye roadról, akiknek nincs kocsijuk, legyenek itt pontos időben. t

fással vannak nemcsak az ázsiai, de az afrikai népekre is, mert demonstrálják azt, hogy a demokráciáért nem lehet harcolni demokrataellenes kormányok szövetségében. A Nyugat ezt a tévedést csinálta Kínában; az eredmény a kínai kommunisták győzelme. Koreában is az amerikaiak helyzetét az gyöngítette meg, hogy olyan kormányt támogatnak, amely a reakciós földbirtokosok, uzsorások s a háború alatt az ellenséggel együttműködő egyének érdekeit képviselik.

Afrikában is ugyan ilyenek a viszonyok. Az úgynevezett “real politikusok” csak ágyukról, bombákról és hadibázisokról beszélnek, holott a népet csak a kenyér, a föld és a szociális jogok érdeklik és végeredményben ezek azon tényezők, amelyek a hidegháborúnak végetvetnek.

J. Alvarez Del Vayo (The Nation)

ELVINYÍL ATKOZ AT

A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbenl- összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha keU, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!”

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer bezetét építjük a régi társadalom keretein belül