Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)

1950-07-22 / 1640. szám

1950. julius 22. BÉRMUNKÁS 3 oldal Viharfelhők Afrika fölött Annak az ideológiai és erköl­csi forradalomnak, amelyet év­tizedekkel ezelőtt Sut Yet-Sen indított meg Kínában az oroszo­kon kívül mások nem tulajdoní­tottak fontosságot. Később az oroszok ezt a korszakot filmdrá­mába mutatták be, amelynek “Viharfelhők Ázsia felett” ci- met adtak. Az utóbbi évek ese­ményei azt mutatják, hogy ezt a címet most Afrikára kell al­kalmazni. Afrika, “a sötét földrész” for­rongásnak indult s a történelem bizonyítja, hogy amikor az ilyen folyamat kezdetét veszi, nincs az a gát, amely fel tudná tartóz­tatni a tömegeknek a szabadság utáni vágyát. Az afrikai népek nyugtalansága egyre fokozódik. Pár héttel ezelőtt a francia mo- rokói kormányzó generális, Ge­neral Juin, Párisba utazott a vészharang megkonditására. Az utóbbi időkben nem sokat törődtek Abd el Krim-mel, a Riff öreg lázadó vezérrel, noha Kai­róban azt a kijelentést tette,, hogy Moroccoban, Algériában és Tuniszban “25 millió arab áll készen arra, hogy akár életüket is feláldozzák a szabadságuk­ért”. General Juin azt ment je­lenteni, hogy Abd el Rim ügynö­kei egyre szaporodnak s nagy befolyást gyakorolnak az arab népekre. A franciák részéről megnehezíti a helyzetet az, hogy spanyol Moroccoban Abd el Krim hivei kihasználják az ara­boknak Franco diktátor elleni gyűlöletét. Az elégedetlenség igazi oka azonban az, hogy Afrika egyes részeiben gyors iramú ipari, tár­sadalmi és politikai változások vannak folyamatban, amelyek megszabják a következő fél-szá­zad fejlődésének az irányát. Te­kintettel az ázsiai eseményekre, a tőkés országok pénzügyi veze­tőinek szemei most Afrikára irá­nyulnak. A francia területeken a kizsákmányolás iramát rend­kívül fokozzák. Port Lamy, Equ- ator-Africa fővárosában tiz év­vel ezelőtt csak 30 francia civil lakott, ma több mint 1500 dol­gozik ott lázasan. Brazzaville- ben, ahol 1944-ben 1,500 európai és 30,000 afrikai lakott, ma 4,500 európai és 80,000 afrikai dolgozik. És Dakar, francia Nyu- gatafrika fővárosa, ahol tiz év­vel ezelőtt csak 45,000 embert élt, (fehér és fekete együttvéve) ma Párissal vetekedik nagyság­ban. HARMADIK ANGOL BIRODALOM Úgy Franciaország, mint a többi gyarmatosító országok tő­kései Afrikában keresnek kár­pótlást a Távolkeleten ért vesz­teségeikért. Mindenfelé újabb meg újabb vállalatokat kezdenek Afrika természeti kincseinek ki­aknázására. Equatorial Afriká­ban tízéves tervet kezdtek, ame­lyen ma teljes erővel dolgoznak. Francia mérnökök a Congo fo­lyó járomba fogásának előmun­kálatait végzik, rövidesen nagy erőmüveket emelnek, amelyek­ből ellátják villanyárammal Brazzaville és Leopoldville váro­sok környékét. De az angolok sem alszanak. Azt mondják, Anglia már elve­szített két világbirodalmat, —i Amerikát (1176-ban) és Indiát, most tehát építenek egy Harma­dikat Afrikában, amely még az előbbieknél is nagyobb, hatalma­sabb lesz. A gyarmatositási szel­lem megmaradt az angoloknál. Az idő azonban ellenük szolgál, mert manapság, ha az elmaradt népeket felébresztik, civilizál­ják, megtanítják őket dolgozni a bányákban, az utakon, a gá­takon és a gépesített ültetvénye­ken, akkor már magával ezen processzussal felébresztik ben­nük a szabadság iránti vágyat. Azért nagy csalódás vár azon európai gyarmatosító népekre, akik nem veszik figyelembe ezt a fejlődést, akik még mindig nem látják, hogy egyre nehezebb és nehezebb lesz néhány ember­nek kizsákmányolni a nagy tö­megeket. Igaz ugyan, hogy az afrikai népeknél még mindig csak a törzs a számbavehető politikai egység, de az is igaz, hogy az­ért ide is eljutnak azon eszmék, amelyek felszabadították az ázsi­ai népeket. A kapitalizmus sze­retné távoltartani innen a forra­dalmi eszméket, de ugyanakkor sajátmaga hinti el annak csirá­it, amikor az afrikai népeket európai munkásokkal hozza ösz- sze. A gyarmati adminisztráció ugyan megkövetel bizonyos mé­retű társadalmi igazságot, de a munkások csak rabszolga-bére­ket kapnak s politikai jogaik is nagyon korlátoltak. NAGY SZTRÁJKOK Az utóbbi két évben olyan na­gyon heves sztrájkok voltak Al­gériában, Tuniszban az Ivory parton Moroccoban s egyéb he­lyeken, hogy a gyarmati tiszt­viselők megijedtek. Természete­sen az ilyen sztrájkokat azzal a magyarázattal akarják elintéz­ni, hogy “a kommunisták szít­ják az elégedetlenséget”. És ha­bár az afrikai felszabadító moz­galomban valóban aktivak is a kommunisták, a gyarmati viszo­nyok elleni küzdelem frontja na­gyon általános, ahol nem kü- lömböztetnek meg pártokat. Eb­ben a mozgalomban sok asszony visz vezetőszerepet, mint példá­ul Margót Sacoum, aki a “vevők sztrájkját” szervezte, vagy An- ne-Marie Raggi, aki Bassam vá­rosban rendezett tüntetést, kö­vetelve hogy tartsák be a United Nations ígéretét. A gyarmati népek nagy figye­lemmel kisérik a United Nation működését, annak charterját ha­ladásnak veszik a háború előtti viszonyokkal szemben, de hátrá­lásnak a Franklin D. Roosevelt ily irányú nyilatkozataihoz ha­sonlítva, különösen ha a Yalta egyezmény idevágó pontjait ve­szik figyelembe. A United Na­tions által alapított “nemzetkö­zi trusteeship” létrehozta a “Trusteeship Tanácsot”, amely­nek az egyes gyarmatosító álla­mok be tartoznak számolni mű­ködéseikről. Azonban mindenfé­le megszorításokkal ezt azonnal úgy korlátozták, hogy Togoland és Cameroon területeken kívül (körülbelül 15 millió lakóval) más országokra már nem vonat­kozik. A gyarmatosító országok attól tartanak, hogy Amerika, esetleg a Szovjet Union is csat-' lakoznak ezen bizottsághoz és komolyan számonkérik tőlük, hogy miképen teljesitik Ígérete­iket. A United Nations bizottsága­inak ülésein a gyarmati népek panaszkodtak már 1947 és 48- ban is, de semmi orvoslást sem kaptak. A következő évben, vagyis 1949-ben végre tárgyal­ták a dolgot, de semmi lényeges intézkedés sem történt és igy egész bizonyos, hogy ez a kér­dés a szeptemberi ülésszak egyik fontos programpontja lesz. KENYERET ÉS JOGOKAT AKARNAK Bizonyára előhozzák majd a Southwest-Africa benszülőttj ei- nek nagymérvű elnyomását s kizsákmányolását, ahol a színes népektől még a szabad költözkö­dés jogát is megvonták és ahol — Michael Scott pap állítása szerint — “a fehér földbirtoko­sok jobban bánnak az igavonó állataikkal, mint a fekete mun­kásokkal”. A benszülötteknél a gyermekhalandóság, ahol lega­lacsonyabb 150 minden ezer szü­letésre, de sok helyen eléri a hat­vagy hétszázat is. Az utolsó két évben a délaf­rikai kormány olyan faji diszkri- mináló törvényeket léptetett életbe, amelyekkel szemben az előző ily törvények eltörpülnek, noha ez a kormány nagyon kia­bál, hogy a “vasfüggöny” orszá­gokban mennyire elnyomják a népeket, de ott a legerőszako­sabb módon tartják fenn a fe­hér faj uralmát a négyszerte na­gyobb számú színes népek felett. Nem csoda tehát, hogy ott a fe­szültség egyre magasabb lesz. A színes népek egyformán pa­naszkodnak úgy az angolok, mint a franciák és a belgák el­len. Válaszul ezek azzal állnak elő, hogy a gyarmati népek elé­gedetlenségét az oroszok szítják s a panaszok nem egyebek, mint kommunista propaganda, a fran­ciák pedig nyíltan mondják, hogy az amerikaiak intézkedje­nek a saját “fekete gyarmatai­kon”, amelyeket megtalálnak a déli államokban. i A koreai események nagy ha­AKRON ÉS KÖRNYÉKE FIGYELEM! Az IWW akroni tagjai és a Bérmunkás olvasói KIRÁNDULÁST tartanak julius 23-án, a Far­kas munkástársék szép kert­helyiségében. A helyszínen le­vágott borjúból készült pör­költ lesz az ebéd. Jó hűsítők és szórakoztató játékokról gondoskodunk. Ha esik az eső elég fedett helyiség van. Útirány: Clevelandból a Rout 8 amelyen beérnek Ak- ronba. A S. Main Street-re, ott balra térni az E. Exchan- ge-re majd a South Arlington- ra, itt jobbra fordulni egészen a Krumroy Roadig, ott balra térni és egy fél mile a Farkas ház. Ott már jelzőtábla is van. Legyen ott minden Bérmun­kás olvasó. Clevelandból d.e. 10 órakor több autó indul a 112 St. és Buckeye roadról, akiknek nincs kocsijuk, legyenek itt pontos időben. t fással vannak nemcsak az ázsiai, de az afrikai népekre is, mert demonstrálják azt, hogy a de­mokráciáért nem lehet harcolni demokrataellenes kormányok szövetségében. A Nyugat ezt a tévedést csinálta Kínában; az eredmény a kínai kommunisták győzelme. Koreában is az ame­rikaiak helyzetét az gyöngítette meg, hogy olyan kormányt tá­mogatnak, amely a reakciós földbirtokosok, uzsorások s a háború alatt az ellenséggel együttműködő egyének érdekeit képviselik. Afrikában is ugyan ilyenek a viszonyok. Az úgynevezett “real politikusok” csak ágyukról, bombákról és hadibázisokról be­szélnek, holott a népet csak a kenyér, a föld és a szociális jo­gok érdeklik és végeredmény­ben ezek azon tényezők, amelyek a hidegháborúnak végetvetnek. J. Alvarez Del Vayo (The Nation) ELVINYÍL ATKOZ AT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dol­gozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akik­ből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbenl- összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé te­szi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást ve­rik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha keU, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztá­lyában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi mun­káért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZER­REL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer bezetét építjük a régi társadalom keretein belül

Next

/
Oldalképek
Tartalom