Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-12-30 / 1661. szám
1950. december 30. BÉRMUNKÁS 7 oldal Móricz Zsigmond búcsúja Irta: VINCZE GÉZA 1938. áprilisának egyik délutánján Ady Lajoséknál kisebb társaság gyűl össze — Móricz Zsigmond, Nagy Sándor ny. zilahi tanár és Papp Viktor. Móricz Zsigmond kissé későn érkezik. Morózus. Aznap elveszti táskáját a villamoson. Ez nagyon lehangolja. Vigasztaljuk, hogy Beszkártnál nem lehet elveszíteni semmit, csak be kell menni a Kertész-utcába s az ember visszakapja az elvesztett tárgyat — táskát, botot, kalapot. Móricz Zsigmond szép, paraszti arca elborul. Nem hisz az effélének. A táska-ügy miatt egy kis udvarlás jár ki neki. Mindenki őt dédelgeti . . . Közben feltűnés nélkül szemügyre vehetem. Arany János-szerü torzonborz arca megy már a szelidebb tájak felé. Nem fiatalos többé, mint jó pár évvel ezelőtt, mikor egy vendéglő terraszán ebédelni láttam . . . Tanulmányfej marad azonban továbbra is. Ritkán szól, akkor is lassú, álmos hangon — közben csodálkozva néz körül, mintha embereket évtizedek óta nem látott volna. Szemeit törülgeti óriás kockás zsebkendőjével — s uj mondat indul a beszélő ajakán, mire a régihez nagy későre hozzászól . . . Otthon érzi magát! Itt nem ünnepli senki: szeretik. S az öregedő Írónak több ez az ünneplésnél. Az Ady-házban senki sem lehet elég nagy. A falakról Bandi arcképe tekint le — a szélütött Lajos boncol eleven hatalmasokat — a költő szelleme lengi be a bútorokat is . . . A falu nyomorára térül a szó ... A kivándorlásra. A magyar élet többi felfakadó sebeire! . . — Ilyés Gyulát és társait fogják perbe, holott a perbefogókat kellene lecsukni! — kiált fel Ady Lajos. — Nincs itt segítség! — tárja szét a kezét Zsiga — s amig ez a rendszer él, nem is lesz! Városon nem külömb a helyzet! Negyedszázaddal ezelőtt szociográfiai adatokat gyűjtöttem a belső városrészek közvetlen szomszédságában, a Kiserdő tájékán, szörnyű nyomort, elha- gyatottságot, egészségtelen, ól- szerü lakásokat és sok vézna, tüdő- és más betegségektől kikezdett gyermeket találtam ott. Pár lépésre ezektől a tanyáktól a “Tisztviselő-telep” árnyas, kertes házai, másik oldalon az Ül- lői-ut hatalmas palotái, mintha szimbolizálnák a kiálltó ellentéteket, hogy a szegény népnek ez a hivatalos helybenhagyott és megerősített nyomortanya talál, hová előkelő mágnásnők karácsonykor kirándulnak s a magukkal vitt újságíró jelenlétében elhullajtják “szociális olajcsepp- jei”-ket. Sziklaként gördülnek Zsiga ajkáról a szavak! \ A falról fejbólintással int az Ady-kép. — Vedd csak a könyvet! — szól Ady Lajos —, olvasd a “Kétféle welszi bárdok”-at! Döbbenetes hatást vált ki most a vers olvasása! Pedig ismerjük, de igy értelmet és vilá-' gosságot kap a vers minden sora. Zsiga is elkéri. Sokáig olvassa. Majd szótagolja a két hires sort: Mindenki támadt, élt és szabadult, Csak a plebs maradt egyedül a listán. — Ez a Bandi mindent tudott! — teszi le elgondolkozva a könyvet. Vacsorához ülünk. Lajosnak beteg kosztja van, Móricz Zsigmond a háziasszony figyelméből túrós puliszkát eszik olajjal, hozzá arasznyi fiatal hagymákat ereszt le szárastul .. . Jóízűen beszél a tavaszi kerti munkákról, a rózsák szemezésénél időzik legtovább . . . Próbálom felidézni a “Tündérkert” íróját. A lángész elbújik tűnődő, elborult arca mögé . . . Ady Lajos halála napján. Részvétlátogatást teszünk az özvegynél. — Ma délelőtt én is meglátogattam — zokog az özvegy —, úgy néz ki ravatalon szegény mellén összetett kézzel, mintha konferenciára készülne ... régen . . . mert most már kidobták főigazgatói állásából . . . Ebbe halt bele! . . . — Ez a Lajos mindig szerencsés volt — ébred Móricz egy másik világból — Akkor megy el, mikor neki a legjobb! ... Én nem tudok ilyen szerencsés lenni! — Nem tudok! ... — dobol ujjaival az asztalkán . . . Akkor riadunk meg! ... Mi van vele ? Dicsérik és magasztalják —, de egy induló háború lázában a kutya sem törődik vele . . . Elmagánosul. Mindenre van pénz az úri Magyarországon, de arra nincs, hogy a kor legnagyobb Írójáról gondoskodjék! ... A “Kelet népe” haldoklik . . Legszebb Írásaiért csipkedik! . . Vezércikkekben tanítják ki őt, hogy kell a népi Írónak írni! . . . Se otthona, se barátja, se asz- szonya, se nyugalma! . . . Szép násztorbaiuszával mesrv a megsemmisülés felé . . . Tragédiáját s egyben irói nagyságát mi sem jellemzi jobban, hogy szivén heggyé magosult fájdalommal még ezután izzadja ki folytonos anyagi válságokkal küzdő lapjában folytatásokban élete remekművét, a “Rózsa Sándor”-t. Mindig ezt akarja megírni, mint magánbeszélgetéseiből tudjuk. — Már fiatal koromban foglalkoztatott a Rózsa Sándor-i történet s mögötte a kor rajza. De elmondva részletes szándékomat — sohasem kaptam kiadót reá! S mert valamit tennem kellett s a pengő mag erejével feszült benne az élményanyag — akkor egy iramban megírtam a “Kerek Ferkó”-t! Azután a másodikat, harmadikat, de a Rózsa Sándor megírásához csak életem végén jutottam el! . . . Halálát előre megérezte. Sietve jő az Ady-lakásba. — Annussal akarok beszélni! Utoljára vagyok itt! Leül egy fotőjbe. Fásultan néz maga elé. Az Ady-család tagjai riadtan telfonálnak Ady Lajosnének, hogy jöjjön haza! Zsiga sápadtan megy elé. — Annus, búcsúzni jöttem Magától, de ez nekem nem fáj, mert szívesen megyek el! . . . Nincs nekem mit keresnem ezen a földön, kortársaim, akik becsültek és szerettek, már mind elmentek ... a maiak meg nem értenek és én sem értem meg őket! A jelenet, melynek hiteles tanúi ma is élnek — 1941. utolsó napjain történt s híven tükrözi vissza nemcsak a költő halál-sejtelmeit, hanem népe sorsa fölött érzett megrendülését is. A német imperializmus szekere teljes erővel robogott s német világ rendezkedett be Magyarországon. Veszendőbe indult mindaz, amiért az iró egy egész életen át küzdött s ennek törvényszerű következményeképpen eg y r e jobban elszigetelődött. Mert ez a magánosság nem véletlen müve volt, hanem következett az osztálytagozódásu társadalom magatartásából és természetrajzából. Akik szemeiket a német győzelemre függesztették, azok — ösztönösen, vagy tudatosan — az osztálytagozódás fenntartását kívánták valamilyen formában s reménységeikkel a német harci szekérhez tapadtak. Természetesen elváltak azoktól, vagy szembefordultak, legjobb esetben magára hagyták azokat, akiknek pont az ellenkező volt a nézetük, vágyuk . . . Aki Zsigát 1942. könyvnapján könyvsátorában elrévült arccal órákig egyedül forgolódni látta, az iskolát vehetett ebből a törvényszerű elmagánosulásból . . . Élete végén — utolsó örömei közé tartozott ez — otthont talált Ady-Társaságunkban, melyet a német veszély elleni szervezkedés hozott létre s melynek tagjai közé tartozott Zsüinszky Endre, Földessy Gyua ... és társai. , Utolsó találkozásunk emlékét és aláírását őrzöm. Megáll a hosszú asztal közepén . . . Rendre odajárulnak hozzá, akiket még nem ismer. Elkérdezi nevüket, falujukat . . . Különös örömmel tölti el a kalotaszegi kirándulás terve, ahol emléktáblát helyezünk el a hársfa alatt a Kiszely-kertben, hol Ady gyönyörű versét “A Kalota partján” irta . . . Ady Lajosnéval tárgyalja meg az étel-rendelést, “feleznek” — a másik oldalon Földessy Gyula emelkedik fel . . Ady forradalmi költészetét ismerteti az összejövetel résztvevőivel, ifjakat megszégyenítő hittel és lobogással hirdetve Ady forradalmi eszméinek közeli győzelmét. A magyar tragédia másik nagy ismerője — hordozója is — csöndesen hallgatja. A régi korhadt társadalmi berendezkedés elmerült, az ujja- épült népi Magyarországon Móricz Zsigmond életműve ma már az egész népé. Ma már nem történhetnék meg, hogy Irodalmi Társaságok leeresszék előtte a sorompót, vagy éppen kizárják tagjaik sorából, mint Vele termő ereje teli korszakában történt. Ma életművének feltárásával, munkái nagy példányszámú olcsó kiadásával viszi közel az ország a népből jött egyik legnagyobb prózairót, a magyar nép minden rétegének szivéhez: olvasókörökön, könyvtárakon keresztül juttatja el a legkisebb falukig és tanyákig is. így lesz Móricz Zsigmond valóban a munkásság, szegényparasztság és a vele mindig együttartó, néphez huzó értelmiség legolvasottabb és legkedveltebb Írója — s magánossága és elszigeteltsége, mely az osztálytagozódásu társadalomban természetes és elkerülhetetlen volt — a szocialista Magyarországon feloldódik százezrek lelkes és megértő sze- retetében. AMERIKA HÁBORÚS VESZTESÉGEI WASHINGTON — A koreai háború, amely csak kis “incidens” gyanánt indult, már eddig is több áldozattal járt, mint amennyit Amerika vesztett az előző háborúiban, leszámítva a két világháborút és a polgárháborút. Amerika háborús veszteségeiről a War Department az alábbi adatokat szolgáltatja. A veszteség a halottak, sebesültek és eltűntek összes számát mutatja : Revolutionary War, (1776- 1784), teljes veszteség 12,172 ember, ebből a halott valamivel több 4000-nél. War of 1812, Angliával, teljes veszteség körülbelül 7000 ember. Mexican War (1846-47), 17,- 000 ember. Civil War, (1861-65), teljes veszteség 650,000 ember. Spanyol-Amerikai háború, (1898), körülbelül 10,000 ember. Első világháború, (1917-18) Amerika részvételével, 250,000 ember. Második világháború, (194145), 1,300,000 ember. Az összes kisebb expedíciók együttvéve 7,400 emberáldozatba kerültek. A koreai háborúban az eddigi jelentések szerint a veszteségi lista már túlhaladta a 30,00-t. Ebből több, mint 5,000 a halott, 4.500 az eltűnt, a többi sebesült. Ezen összehasonlítás szerint az alig pár hónapja folyó koreai háború igy aránylag nagyobb veszteségi listát mutat minden eddigi amerikai háborúnál. Detroit — Walter Winchell kolumnista jelentése szerint abban az esetben, ha a nagybeteg Vandenberg szenátor lemond, Williams kormányzó Walter Re- uthert, az automobil union elnökét fogja kinevezni szenátornak. London — Az orosz rádió leadása szerint Winter szovjet tudós bejelentette, hogy Ukrajna déli részén valamint Észak-Kri- meában 40,000 szálmalmot fognak felállítani villanyfejlesztésre. A szél használásával évente másfél billió kilowatt-óra villamosságot remélnek fejleszteni, amellyel az építés alatt álló csatornákból a vizet öntözésre fogják kipumpálni a félig-meddig sivatag jellegű földek javítására.
