Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)

1950-12-23 / 1661. szám

1950. december 23.

BÉRMUNKÁS

7 oldal

Újságok és újságírók

(Részletek Ferdinand Lasalle beszédéből. A beszéd ideje: 1864. Helye az Általános Német Munkásegylet barmeni csoportjának nyilvános gyűlése. A beszédet Kunfi Zsigmond fordította magyarra. Megjelent a Világkönyvtár kiadásában, 1914-ben. Megállapításai ma, 86 évvel később is helytállók nemcsak német, de világvonatkozásban is.)

. . . Mihelyt akad valaki, aki az elvek szavát megszólaltatja:

— a nép leikéből ezerszeres visszhang felel reá . . .

. . . Soha meg ne feledkezzenek erről, soha meg ne szűnjenek ismételni és terjeszteni ezt az igazságot, — azt, hogy legnagyobb ellenségünk, a német szellem és a német nép fejlődésének legnagyobb ellensége manapság a sajtó. Fejlődésének azon a fokán ahová eljutott, a sajtó a nép legveszedelmesebb, igazi ellensége, annál veszedelmesebb, mert álarcosán lép fel. Hazudozásainál, züllöttségénél, erkölcstelenségénél talán csak tudatlansága nagyobb . . .

. . . Amikor a szabadságot bilincsbeverő rendeletek megjelentek . . . hallgattak ezek a nyomorultak . . .

... A szemérmetlenség teteje azonban az volt, amikor ezek a lapok a legnagyobb nyíltsággal bevallották, hogy anyagi érdekeik kényszeritették őket a hallgatásra . . .

. . . Beismerték nyilvánosan, hogy az újságok nem a szabadság katonái és előharcosai, hanem a tőkebefektetés és pénzspekuláció szervei . . .

. . . Szóljak-e most még újságíróinknak, ezeknek a szellemi “előharcosoknak” teljes tehetetlenségéről, csodálatos, minden képzeletet felülmúló tudatlanságáról ?

. . . Minél rosszabb valamely újság, — annál nagyobb előfizetőinek száma . . .

. . . Ezek nagyon komoly jelenségek és lelkem mélyéből elszomorodva azt kell mondanom;

— ha sajtónk gyökeresen meg nem változik, ha ez az újság- pestis még ötven esztendeig igy tart, akkor népünk szellemének meg kell romlania és gyökerestől el kell pusztulnia . . .

(Pontosan ötven esztendővel később 1914-ben indult el a német császár hadiszekereinek végtelen sora, hogy meghódítsa az egész világot. — Szerk.)

. . . Mert gondoljuk csak el; ha ezer ilyen újságíró, ezek a mai néptanítók, százezer hangon naponta ráküldi a népre feneketlen tudatlanságát, lelkiismeretlenségét, a politika, a tudomány és a művészet minden igaz és nagy dolga elleni eunuch gyűlöletét, s ha a nép hittel és bizalommal nyúl ezután a méreg után, mivel azt hiszi, hogy ez a szellemi megerősödés kútfeje számára; — nos ennek a népiéleknek el kell pusztulnia még ha a legegészségesebb volt is. A világ legtehetségesebb népe, még a görög nép se viselhette volna el pusztulás nélkül az ilyen sajtót ...

. . . Volt idő amikor a sajtó valóban a politika, a művészet

és a tudomány nagy érdekeinek előharcosa a nagyközönség oktatója és szellemi névelője volt. Eszmékért harcolt és eszmék világába akarta felemelni a közönséget. Ekkor azonban divatba jött az a szokás, hogy fizetett hirdetéseket kezdtek a lapok közölni. Kiderült, hogy a hirdetés alkalmas eszköz arra, hogy vagyont gyűjtsön, hogy a lapok kiadásából óriási jövedelemre tegyen szert valaki. Ettől az órától fogva tehát már nem arról volt szó, hogy valamely nagy eszméért harcoljanak . . . hanem ellenkezőleg arról, hogy oly véleményeket hirdessenek, melyek tekintet nélkül belső mivoltukra tetszetősek a hirdetők előtt . . . Ettől az órától kezdve az újság közönséges, ordináré nyerészkedő üzletté vált ... Ez az oka annak, hogy a közélet minden terén ... a nép szellemi visszafejlődésével találkozunk.

. . . Ha valaki pénzt akar keresni, gyártson posztót, vásznat, vagy játszók a börzén. De, hogy valaki aljas pénzvágytól hajtva a népszellem minden forrását elmérgezze . . . ennél nagyobb bűnt elgondolni se tudok . . .

... A hirdetésekkel való nyerészkedés lehetővé tette a lapkiadók számára, hogy az újságírók egész seregét, valóságos szellemi proletárcsapatot tartsanak ki, amellyel versenyre kelve üzelmeiket megnövelik és hirdetésekből való bevételeiket megszaporitják. De ki szegődik be ebbe a seregbe, ki álljon be oda, aki ad magára valamit, aki becsüli magát, akikben valamilyen tehetség is van arra, hogy a tudomány, a gondolat, a polgári élet bármely területén valami értékeset alkosson? Ti, proletárok, gazdáitoknak csak az időtöket és testi munkátokat adjátok el. Amazok lelkűket bo- csájtják áruba. Mert a munkatársnak azt kell Írnia, amit a szerkesztő és a kiadó megparancsol. A szerkesztőnek és a kiadónak pedig azt, amit a hirdetők akarnak, amit a kormány megenged .. .

. . . Azoknak a szellemi proletároknak naponként sok hasábot kell leírni ezer és egy dologról, politikáról, jogról, közgazdaságról, tudományról, a törvényhozás minden szakáról, az összes népek diplomáciai és történelmi viszonyairól. Akár ismerik eléggé, akár nem, a dologról irni kell, a lapot meg kell tölteni, mert ez az üzlet természete. Vegyük ehhez hozzá a rendelkezésre álló kevés időt, mely miatt nem csak alaposabban tanulmányozni, forrásokból, könyvekből kutatni nem lehet, de alig lehet gondolkodni is. A cikknek készen kell lenni, ez az újság természete. A tudatlanságot, a dologhoz való nem értést lehetőség szerint el kell rejteni sima, kicsiszolt frázisok mögött . . .

... Ez az oka annak, hogy aki ma félmüveltséggel az újságírói pályára lép, két vagy három év múlva azt a keveset is elfelejti, amit tudott és erkölcsileg, szellemileg tönkreteszi magát. Bla- zirt, komolytalan, minden dologban hitét vesztett s csak bizonyos érdekcsoport hatalmát szolgáló stréberré lesz . . .

... Ez az oka annak, hogy kevés kivétellel, minden hozzáértő ember visszavonult a sajtótól s az újságírás igy a középszerűségeknek, a tönkrement egzisztenciáknak, a munkakerülőknek és tudatlanoknak találkozó helyévé lett, akik semmi komoly munkára nem lévén valók, az újságírás terén könnyebb és jövedelmezőbb foglalkozást találnak, mint egyebütt . . .

. . . íme ez a toll zsoldosainak modern hadserege, a szellemi proletáriátus, az újságírók állandó hadserege, mely a közvéleményt készíti s amely a népen nagyobb sebeket ütött, mint a katonák állandó hadserege. Mert nem külső hatalommal igázza le a népet, hanem belülről rothasztja, vérét mérgezi . . .

. . . Igaza volt Bismarck urnák, mikor a porosz képviselőházban azt mondotta, hogy az újságírók olyan emberek, akik pályát tévesztettek . . .

... Ez a banda (az újságírók) oly emberekből áll, akik tehetségüknél fogva néptanítók, lustaságuknál fogva postások se lehetnének, akik semmiféle polgári munkára nem alkalmasak, azt hiszik magukról, hogy a nép nevelése és művelése az ő dolguk . . .

.... A szocialista állam ezen a téren majd gyökeres változásokat fog végbevinni . . . Igen egyszerű a megoldás . . . Amennyiben a sajtó szellemi érdekeket képvisel, annyiban tanítóhoz, vagy az igehirdető lelkészhez hasonlítható; — ameny- nyiben hirdetéseket közöl, any- nyiban a nyilvános kikiáltó, a híreket a faluban kidoboló szerepét tölti be . . . Milyen kapcsolat van az igehirdető és a kidoboló között? Nem fonákság ezt a két dolgot összekapcsolni egymással*? . . .

A jövő szocialista államában tehát törvényt kell hozni, mely az újságoknak megtiltja a hirdetések közlését és az összes hirdetéseket az államtól, vagy a községtől közzétett hivatalos értesítőbe utalja . . .

. . . Ettől az órától kezdve az újság megszűnik nyerészkedésre alapított üzlet lenni. Ettől a pillanattól kezdve az újságírók állandó hadserege koplalni kezd, vagy cipőtisztító lesz . . .

. . . Ettől a pillanattól kezdve már nincs többé olyan ember,

akinek mestersége az újságírás, csak olyan, akinek hivatása . . .

... Ez az a mindenképpen üdvös rendszabály, mely a szocialista államban a sajtót gyökeresen átalakítaná . . .

. . . Addig is nfe felejtsék el soha, hogy a nép legveszedelmesebb, ' igazi ellensége, mert barátja köntösében lép fel — a mai sajtó.

. . . Véssék mélyen és kitörölhetetlenül szivükbe ezt a jelszót: — Gyűlöletünk és megvetésünk űzze halálba, űzze pusztulásba a mai sajtót. i .

. . . Vakmerő jelszó ez: — egy férfiú az újságok ezerkaru intézménye ellen, mely királyok támadásait is győzelmesen verte vissza! De amilyen szenvedélyes a vágy, amellyel szavamra figyelnek, amüyen őszinte a tiszta lelkesedés, mely egész valómat megrendíti, mikor lelkem az önökével összeolvad, oly bizonyosnak érzem, hogy megjön az a pillanat, amikor haragunk villámjával az örök semmiségbe kergetjük vissza ezt a sajtót. . .

Y. Y.

U.N. BIZOTTSÁG JELENTI

A Nemzetek Szövetségének Bizottsága, amely a Rhee kormányhoz van kiküldve jelenti:

Az elmúlt héten Seoulban a south koreai hadbíróság 800 koreai politikai vádlottat Ítélt halálra és végeztetett ki, közöttük számos nőt és gyermeket.

A Cleveland Press 1950 december 15-iki számából:

. . . Köztük számos nő és gyermek ... Ez az a kormány, amelynek az amerikai kormány és a U.N. a segítségére sietett.

Ezért a kormányért emelkedett közel 40 ezerre az amerikai veszteséglista.

Ez a kormány jelenti Koreában a demokráciát, amelyet az amerikai fiuknak meg kell védenie.

Ez a békés szándék, amelyet a north koreaiak és a kínaiak felé mutat Amerika és a U.N.

Ennek a kormánynak a hatalmát akarják kiterjeszteni az egész Koreára. Heti 800 kivégzés, köztük “számos nő és gyermek”.

Éhez nem kell kommentár, de megmutatja a Népi Demokráciák felé, hogy mi vár rájuk, ha náluk is a “demokrácia” kerülne uralomra.

I

TERNAI JANOS

J

A Kenmore, N. Y.-ban lakó Témái János munkástárs december 1-én, háza előtti hóhányás közben összeesett és a 70 éves szive felmondta a további szolgálatot.

Ternai munkástárs 1905-ben jött Amerikában a Zemplén megyei Bekecs községből és mint gyári munkás Buffaloban telepedett le és dolgozott 1914-ig, amikor munkaközben elvesztette a bal karját. Ebben az időben került közénk és tagja lett a MMW IU-nak.

A Bérmunkás helyiségében folytatott tanítás alatt ismerte meg a betűt, mert a magyar grófok, papok és szolgabirók országában nem volt alkalma azt elsajátítani. Az olvasás birtokában lelkes tagja lett az IWW- nak és terjesztője a Bérmunkásnak.

Vasárnap, december 3-án a W. Delevan Ave. Crematorium- ban Wandracskó Pál munkástárs mondott búcsúztatót koporsójánál, méltatta osztálytudatos munkálkodását, amely az elhamvasztásával ért véget számára.

A Bérmunkás lapbizottsága ezúton is részvétét küldi Ternai munkástárs özvegyének, aki évtizedekig segítő társa volt férjének a munkásmozgalom terén is.