Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-11-04 / 1654. szám
1950. november 4. BÉRMUNKÁS 3 oldal Helyitanácsok választása Magyarországon Irta: G-I — T-A Ha akad még olyan ember, ki kétségbevonja a Magyar Népi demokrácia óriási előrehaladását a szebb és boldogabb jövő felé, a kisemberek, a dolgozók, a parasztok felemelkedését, hát itt van számokkal megdönthetetlen igazságként a múlt vasárnap megtörtént Helyitanács választás. Mit is jelent ez? A magyar nép nem kevesebb mint 220.000 helyitanácstagot választott, ami azt jelenti, hogy ezentúl nem mágnás urak és földbirtokos virilis legtöbb adót fizető polgárok kerültek be a helyi községi képviselő testületekbe, hanem a dolgozó nép legjobbjai. De hogy jobban megértsük a dolgot, nézzük csak meg a számokat 220.000 uj képviselője a magyar népnek? Vájjon kiket tudhat maga mögött, kik által került most a helyitanácsba? A magyar nép ellenségei azt mondhatják, hogy újabb szovjet trükk, szemfényvesztés, stb. De nézzünk csak a dolgok mélyére. Ha 220.000-et megszorozzuk éppen ötvennel, kapunk 11 milliót, annyit, amennyi lakosa van ba Magyarországnak. Tehát minden egyes helyitanácstagra jut éppen 50 polgár (annyi rokona van is legtöbb embernek) akik őt megválasztották, illetve akit képviselni fog. Ez igy van, mert a számok nem csalnak. Lehetne-e ettől demokratikusabb választást még csak el is képzelni, ki meri ezek után azt állítani, hogy a magyar nép nem a saját sorsát intézi és nem közvetlenül a dolgozó nép kezében van letéve az egész magyar nép sorsa intézése. Minden egyes képviselő pontosan 50 embert érez háta mögött, akik őt jelölték és megválasztották és akik izig-vérig támogatói, mert ha nem azok volnának, ez a választás nem lett volna lehetséges. A reakció és a magyar nép ellenségeit olyan pofoncsapás érte ezúttal is, hogy a csattanása sokáig fog csengeni a korhadt füleikben, de a magyar nép megy a kijelölt utján előre a boldogabb jövő felé. Bárány Péter V. AZ ÖNTUDATOS ÉS ÖNTUDATLAN OSZTAT YH ARC A természet törvénye szerint minden harcban az erősebb diadalmaskodik. Ki az erősebb azonben a tőkés és a munkás közötti harcban? Természetesen a tőkés, hiszen valamennyi termelőeszköz egyedüli tulajdonosa a tőkés. A tőkés uralkodik a munkás létfentartása fölött is, sőt látszólag az egész társadalmi fejlődés is a tőkés oldalán van. A munkások között lévő verseny, mint ismeretes, a munkások erejét gyengíti a tőkésekkel szemben. Minél több munkás keres munkát, annál nagyobb a verseny a munkások között, annál jobban leszorítják a béreket s megrontják a munkaviszonyokat és minél hosszabb lesz a munkaidő, annál nagyobb lesz a kizsákmányolás, annál nagyobb a tőkések profitja. A fejlődés iránya szerint a munkások között való verseny egyre nagyobb mérveket ölt. Ha valamely szakmában újabb gépet alkalmaznak, akkor egy bizonyos munkarész, amelyet eddig kézi erővel végeztek, elmarad és ennek nyomán a munkások egy része munkanélküli lesz. A tőkésnek már nincs szüksége annyi munkásra és a munkások egy- részét elküldi, a kenyér nélkül lett munkások más szakmában, más üzemben keresnek munkát, megintcsak versenyt okoznak munkaerejükkel annak munkásai között, melyet felkerestek. A fejlődés további folyamán a gépek alkalmzása és a munkafolyamat megoszlása révén a munka egyszerűbbé válik, a megosztott, részekre osztott munkamenetben már minden munkaerő felhasználható, tanult munkás helyébe már tanulatlan, férfi munkás helyébe a munkásnő, a nőmunkás helyébe a gyermekmunkás lép. Az asszonyok és gyermekek versenyt teremtene^ saját férjüknek, apjuknak és ezáltal lenyomják a munkatereket. De a vállalkozók és tőkések, akiknek nincs elég pénzük ahhoz, hogy újabb szerszámokat beszerezzenek, egyszóval nem képesek olyan olcsón termelni, mint tőkeerősebb versenytársuk, tönkremennek és idővel kénytelenek maguk is munkásként dolgozni. Ugyanez történik a falvakban is. A föld feldarabolása, az egyre növekvő terhek, eladósodottság folytán egyre kevesebb parasztbirtokos jut abba a helyzetbe, hogy földjének jövedelméből eltartsa magát. Mindig több és több mező- gazdasági kisbirtokos kénytelen látunk a náci barát magyar, román, cseh, ukrán és a falangis- ta párt, vagy Chiang pártja és elmélete között. Hát nem-e zavaros ez az amerikai gondolkozás és cselekvés? Egyik kézzel agyonütik a másiknak a munkáját és akkor egymásra veszekednek, hogy magukat megválasztassák. munkára menni és ekkor vagy a mezőgazdasági vagy az ipari városi munkások számát szaporítják meg. Ennek következménye aztán az. hogy egyre többen lesznek a munkások és erősebbé válik közöttük a verseny is, és egyre nyomorúságosabb lesz a sorsuk, mialatt a tőkések pénztárai egyre jobban megtelnek. Ez történne s igy történne, ha a munkások öntudatlanok maradnának s az osztályharc vakon, öntudatlanul a tőkések s a munkások személye között folyna le, mert a tőkés egyedül is erős és a munkás gyenge, a tőkés hatalmas és a munkás védtelen. Egészen másként fest, ha az öntudatlan osztályharcból osztálytudatos harc fejlődik ki. A munkások tudják, hogy gyengeségük honnan származik s igy megtalálják azokat az eszközöket is, amelyekkel gyengeségüket leküzdhetik s végülis a gyenge, védtelen munkásokból a küzdelem folyamán az erősebb, hatalmasabb fél is válhatik. Ez lehetséges is, mert ha a munkások egyenként nem is bírnak megküzdeni a tőkésekkel, de mint egységes munkásosztály, mégis legyőzhetetlen hatalommá válnak. Ám tetszelegjenek önmaguknak a tőkések a munkások jótevőinek tetszetős ábrázatában, viseljék jólesően a munkaadó előttük oly jó és kellemes csengésű nevét, mégis, ha a munkások megtagadják a munkát, a tőkések nem tulajdoníthatják el többé mások munkájának gyümölcsét, akkor feltétlen tönkre kell menniök. Persze az egyes munkást a tőkés könnyen nélkülözheti mindaddig, amig száz mással pótolhatja, de mit tehet akkor, ha valamennyi munkás megtagadja a munkát. A földbirtokos mit csi- I náljon birtokával, földjével, ha senki sincs, aki megművelje. A tőkés mit csináljon gépeivel, ha nincs a munkásember keze, amely működésbe hozza. Az uzsorásnak mit használ a pénze, ha minden munka szünetel és senki sem tud kamatot fizetni a pénze után. Erősek és hatalmasak a tőkések egyes munkással szemben, de gyengék és engedékenyek, mihelyt a munkásság, mint egységes osztály lép. fel. Ha a munkások megértették azt, hogy a versenyt egymás között kiirtják, hogy felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül egyesülnek, hogy közösen lépjenek föl követeléseikért, egyszóval, ha megértették azt, hogy ne mint egyes emberek, hanem mint osztály folytassák a harcot a tőkésekkel szemben, akkor hatalomhoz juthatnak és akkor megjavíthatják sorsukat a mai társadalomban. A szak- szervezeti szervezkedés révén a munkások abba a helyzetbe jutnak, hogy az egyes vállalkozókkal és munkáltatókkal szemben eredményesen folytatha t n a k harcot, magasabb munkabéreket, rövidebb munkaidőt, jobb bánásmódot, • egyszóval jobb munkafeltételeket vívhatnak ki maguknak. „ (Folytatjuk) tének elnöki székét és 1940-ben nyugdíjba vonult. így folytathatnánk ezt még sok oldalakon keresztül. De nézzük csak meg, hogy hogyan választatják meg magukat. Vegyük elő John L. Lewist, 1926- ban tartott bányász konvención Hovat, akinek nagy befolyása volt a bányászok között, John Brophyt jelölté Lewis-el szemben elnöknek. A United Mine Workers szervezet konven- vencióján a legszégyenletesebb választás zajlott le. Nyíltan lopták Lewisék a szavazatokat. Lewis győzött. Hovat és Broply ki lett zárva a szervezetből. A United Mine Workers of Amerika 31 kerületre van osztva. Húsz kerület, ahol a tagság választotta meg a tisztviselőjét, Lewisnek nem felelt meg és ő maga nevezte ki azokat. Nincsen az egész föld kerekségén szakszervezeti munkásság, akiknek jogai annyira megvolna nyirbálva, mint az Egyesült Államokban. Nincsen sehol a világon, ahol annyira diktátorok lennének a szervezeti vezetők mint nálunk. Hitlert, Mussolinit, Horthyt, Francot lepipálják. És ma ezek a szakszervezeti basák figyelmeztetnek bennünket, hogy “veszélyben a szak- szervezetek demokráciája, ha nem szavazunk a szervezetek által elismert jelöltekre”. Milyen demokrácia van veszélyben. Azért szavazzunk a szakszervezetek által dédelgetett jelöltekre, hogy a nyomorúságos bérünkből még több kereseti adót vonjanak le, hogy azért fegyvereket, bombákat vásárolhassanak, hogy a világ más részében élő bérrabszolgákat sikeresebben gyilkolhassák. Nem. A munkásosztálynak nem csak Amerika szerte, de az egész világon ki kell építenie a forradalmi ipari szervezeteit és a közvetlen cselekvés folytán, át kell vennie a termelés és szétosztás eszközeit. Az apró-cseprő ideiglenes reformokat eredményező sztrájkok helyett az általános sztrájk hathatós eszközével kell kiszorítani a heréket a mai társadalom keretéből és helyébe az ipari demokráciát kell hogy vezesse be. Köhler ZAVARODOTTAK (Vi.) Az amerikai politikai gondolkozás annyira zavaros, minden értelmes gondolkozó ember előtt, hogy legtöbben csak kézlegyintéssel intézik el. Például most Michigan államban is, mint midenütt, vannak választási bömbölések — mert nem lehet beszédnek nevezni — azt a kijelentést tették, hogy az ADA — Americans for Democratic Action — szocialista. A demokrata pártot pedig azzal vádolják, hogy munkásvezérek, CIO politikusok uralják. A másik igen zavaros cselekvés, hogy a spanyol fasizták — Falangist— tagjait nem engedik be Amerikába, valamint oly művészeket sem, akik gyermekkorukba tagjai voltak a Hitler, vagy Mussolini pártjának vagy a magyar Horthy leventék szervezetének. Ugyanakkor a State Department örömmel és tömegesen hozatja ide azokat, akik Hitlerrel az utolsó percekig kitarottak, még más államokból is menekültek a nácikkal, nem csak katonák, de civilek is, akik aktiv harcosai voltak a fasiztáknak és náciknak. Igen furcsa az is, hogy amig a falangista tagoknak nem adnak vízumot, az amerikai politikusok azon vannak, hogy vezérüket Francot felvegyék az Egyesült Nemzetek közé. Mi semmi külömbséget nem az Osztályharc
