Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-01-14 / 1613. szám
Hajsza a bányászok ellen HETI KRÓNIKA ÖSSZEGYŰJTI . . . (f.) . . . A bányabárók, a kitartott sajtó, rádió, szenátorok, képviselők, a munkásosztály mindenfajta ellenségei, napról-napra, óráról-órára, a legádázabb uszítást végzik a szénbányászok tisztviselői, szervezetei ellen. Tiltakozó távirataik sokaságában követelik, hogy a kormány rögtön léptesse életbe a Taft-Hart- ley rabszolga törvény tiltóparancsát a bányászok heti három napos munkaideje ellen és kényszerítsék a bányászokat a lejárt és meg nem újított szerződéseikben foglalt heti öt napos munkára. A táviratok és a kitartott sajtó a legszemenszedett hazugságokat tárja olvasói elé. Szénhiányról, a népek millióinak szenvedéséről, az iparok lezárásáról, fütetlen kórházak, iskolák stb. féleképen uszítanak. Illinois államban január 3-án a United Mine Workers szervezet több mint 16 ezer tagja 48 bányatelepen megtagadta a munka felvételét. Hét más bányában, ahol az uj megállapodást a bányatulajdonosok aláírták, minden akadály nélkül folyik a munka. A bányabárók il- linoisi szövetkezete egyesülve az ország minden részében levő szövetséggel, egyöntetű tiltakozást menesztettek a kormányhoz. A bányászok központi irodája táviratilag utasította a bányászokat, hogy január 9-én, hétfőn újból vegyék fel a munkát, a heti három napos megállapodás szerint. Január 6-án Columbus, Ohio- ban kilenc bányatársaság kártérítési port indított a bányász szervezet tisztviselői ellen, 8 millió 872 ezer dollár erejéig. Eme kártérítést az 1949-ben lefolyt sztrájkok, munkabeszüntetések s a heti három napos munkahétre alapítják. Siránkoznak, hogy a három napos munkahét mellett a bányákba befektetett tőke nem hozza meg a kívánt profitot, minden eszközt felhasználnak, csak a bányászok jogos követeléseinek megadását nem. A befektetett tőkére, a magán- tulajdon szentségére hivatkoznak, érdekeik védelmében. Nem veszik figyelembe, hogy a bányászok, azok családjainak emberségesebb megélhetése függ fizetéseik javításától' a betegsegély és aggkori alap emelésétől. Nem veszik figyelembe, hogy a bányász egészségét, életét fekteti be a bányabárók profitjának emelése érdekében. A múlt év november havában 63 bányász fizetett munkaközben életével az ország különböző részében. Hatvanhárom bányász család maradt kenyérkereső nélkül. Ez a befektetés nem számit a bányabárók pénztárában. A bányabárók, a kitartott sajtón keresztül szénhiány rémhíreket terjesztenek, amit három különböző helyről cáfolnak meg. Thomas Kennedy a United Mine Workers másodelnöke, december 23-án tett jelentésében országszerte nagymenny i s é g ü szén felhalmozásáról számol be a puhaszén telepeken. Ugyan ilyen jelentést adtak ki a szövetségi kormány hivatalos közegei a keményszén készletről. Kijelentik, hogy a “nemzet még nagyon messze áll, az érezhető szénszükséglettől”. Az elnök környezetének szócsöve a közönség tudomására hozta, hogy az elnök nem kívánja jelenleg alkalmazni a Taft-Hartley tiltóparancsot a bányabárók hamis propagandájával szemben. A Wall Street Journal, amely egy csepet sem nevezhető munkás barátnak, sem a bányászok patrónusának, 1949 december 17-iki számában, ugyan azon a napon, amikor a déli államok bányabárói veszedelmes szénhiányról és a Taft-Hartley törvény alkalmazását követeli, ezt írja: “A nemzet puhaszén bányászai, akiknek túlnyomó része John L. Lewis rendelete folytán három napokat dolgoznak, bámulatos mennyiségű szenet termelnek.” Kimutatja, hogy a három napos munkahét mellett a bányászok naponta húsz százalékkal több szenet termelnek, mint az öt napos munkahét ideje alatt. December 10-ikét megelőző három napon 9 millió 200 ezer tonna puhaszenet bányásztak, ami napi 3 millió 66 ezer 667 tonnának felel meg, az ötnapos munkahét mellett naponta 2 millió 530 ezer tonnát termeltek. Ugyanazon időszak alatt 1948-ban, amikor az ötnapos munkahét volt folyamatban, a napi termelés 2 millió 449 ezer tonnát tett ki. De még ennél is tovább megy a Wall Street Journal. “Ebben az esztendőben a három napos munkahét mellett, minden bánya teljes üzemmel dolgozik. Az elmúlt esztendőben, amikor az ötnapos munkahét volt érvényben és a bányász szervezet nem redukálta a munkaidőt, nagyon sok bányában csak két napokat dolgoztak.” Ki meri állítani, hogy a Wall Street Journal nem kompetens a fentiek megállapítására. A szövetségi kormány bánya(Folytatás a 4-ik oldalon) Valahogy nekem sehogysem tetszik, hogy a mi hatalmas Amerikánknak annyi sok baja van azzal az egészen kis picike Magyarországgal. Igaz, hogy ezelőtt is volt bajuk Magyarországgal még abból az időből, amikor Horthy aláírásával megérkezett a hadüzenet, majd később, amikor a Horthy katonák mint Hitlerék szövetségesei gyilkolták amerikai fiainkat. De mind ezek a bajok, csak apró kis szeplők voltak azokhoz képest, melyet mesterségesen most faragtak, Magyarországgal kapcsolatban a világpolitika arculatára. A mesterségesen kifaragott bajnak az alapja az a nagy szörnyűség, hogy a magyar kormány elfogott egy amerikai üzleti képviselőt, (még pedig a wall streeti társasághoz tartozót) és azt az egyént kémkedés gyanúja alatt, pár hét óta lakat alatt tartja. Emiatt aztán Magyarországnak három-négy különjegyzéket menesztettek s ennek dacára az elfogott egyént, mégsem engedték szabadon, erre aztán a Külügyi Hivatal, mindkét magyar konzulátusi irodát azonnali hatállyal lezáratta, és azoknak vezetőit, szépen kitessékelte, finom diplomatikus nyelven, aminek az értelme úgy magyarosan, egyszerűen kirúgták őket. És ehhez aztán még hozzáfűzték, hogy megtiltották minden amerikai polgárnak, hogy Magyar- ország területére lépjen s az ott levőknek sürgősen el kell hagyják az országot. Nagyon sokat hallottunk arról, hogy odaát vasfüggöny vesz körül mindent, melyet a kommunista diktatúra vont az országokon körül, de ilyen vasfüggöny, melyet a mi külügyi hivatalunk alkalmaz, soha seholsem volt még működésben ezelőtt. Először is, azon illető még nincs is elitélve, csak el van fogva, az ország törvényei alapján, éppen úgy, mint itt minálunk egy orosz diplomata, kémkedés gyanúja alatt vád alá van helyezve. Most aztán fölmerül az a kérdés, csupán csak gz igazság, és az any- nyit hangoztatott “demokrácia” alapján, ha nekünk szabad fü- löncsipni egy más ország polgárát kémkedés gyanúja alatt, vájjon lehet-e ugyanilyen joga más országoknak is? S aztán milyen jogunk lehet más országok felé nekünk kiabálni, “vasfüggöny” vesz körül benneteket, ha minket egyszerűen elzárnak attól, hogy szabad utazási jogainkkal éljünk. Menynyit óbégatott különösen az amerikai magyar reakciós sajtó csak azért, mert az utóbbi időben, a Magyarországba beutazóknak csak megrostálva adtak vízumot. Mennyivel szeli- debb formája volt ez az intézkedés, mint az a diktatórikus ukáz, amit a külügyi hivatal itt adott ki. Szóval valahol nincs rendben valami, és annak a gyanúja sugárzik ki, mintha egy kis egér ügyből, elefánt nagyságot akarnának csinálni azok, akik szítják a tüzet csak azért, mert a magyar népkormány halad a maga utján anélkül, hogy a Wall Street urainak Marshall terv támogatását élvezné. v ____ De kell-e még több bizonyíték ahoz, hogy a zavarosban halá- szásról van szó, ha tudjuk azt, hogy az elmúlt évben különösen az amerikai polgárok ezrei voltak át Magyarországon s egytől- egyig mind bántatlanul jöttek vissza, még azok is, akik a magukkal vitt nylon harisnyák és egyéb fekete árucikkek becsempészésével az egész útiköltségüket megcsinálták. Csak egyetlen Thuránszky neyü gyászmagyart fogták el, de akiről aztán kiderült, hogy idehaza is, bizonyos időközönként állandó vendége volt az amerikai rendőrségnek. Ha tízezer—egy arányban még ha sérelem is történt volna, még akkor is egy kissé megértőbb intézkedésre lenne szükség, nem pedig minden ész nélkül, gyerekes pökhendi intézkedésre. Először is illő lett volna megvárni a törvényes vizsgálat vádjainak az előterjesztését az elfogott polgár ellen, mert igy még inkább elrontotta az ügyét az elfogott egyénnek a Külügyi Hivatal, mert úgy néz ki, mintha ők biztosan tudnák, hogy a kémkedés gyanúinak alapjai megvannak. Minden esetre az ilyen eljárások nem enyhítik a feszült világfagypontra sülyesztett hidegháborút élesztik, aminek aztán szomorú hatását a néptömegek érzik legjobban. Épp ideje volna, hogy azok, akik a népek kormányzásának élén állnak, elsősorban azt értenék meg, hogy bunkósbottal nem lehet békét csinálni. Éhez az első lépés inkább a kézszoritás. Az osztályharcos munkások viszont sokat tanulhatnak ebből az intézkedésből s megláthatják azt, hogy az uralkodó osztály HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland. Ohio OF THE WORLD 'ÉIf under the Act »f March 3, 1879 ' ———^—■■11 VOL. XXXVII. ÉVFOLYAM CLEVELAND, 1950 JAN. 14 NO. 1613 SZÁM