Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)

1950-02-11 / 1617. szám

BÉRMUNKÁS 1950. február 11. Szén, autó, telefon A szénbányászok héthónapos huza-vona után, forduló pont­hoz értek. A Labor Relation Bo­ard ügyésze a szövetségi kor­mány washingtoni bírája elé já­rult azzal a kérelemmel, hogy a szénbányászokat kényszerítsék vissza munkába, heti ötnapos vagyis 40 órás munkahét mel­lett, de mivel az elnökünk a bá­nyabárók tapsviharának kísére­tében egy másik ukázt küldött a bányászok sztrájkbizottságá­nak, elhalasztotta a döntést, amig eme ukáz a bányászok ré­széről való elfogadása vagy el­vetése nyilvánvalóvá válik. A bányász szervezetet képvi­selő ügyvédek felvoltak szerel­ve, hogy a szövetségi birónak a bányász szervezet és az Egye­sült Államok bányászati hivata­lának hivatalos statisztikai ki­mutatása alapján bebizonyít­ják, hogy az elmusz HÚSZ esz­tendőben — beleértve a háború alatti éveket is — a bányászok átlagos heti munkaideje nem haladta meg a három és fél na­pot. Hét hóríap óta húzódik a bá­nyászok elkeseredett harca a bányabárók ellen. Hét hónap után a munkáltatók által hozott törvények két tüze közé szorít­ják a végtelenségig kizsákmá­nyolt és elnyomott bányászo­kat. Az egyik oldalon a NLRB ügyésze járul a törvényszék elé, hogy a bányászokat meg nem határozott időre vissza kénysze­rítse a bányába. Ha a szövetsé­gi biró február hatodikán a bá­nyászok ellen dönt, akkor a bá­nyászoknak a törvény értelmé­ben mindaddig munkán kell ma- radniok, amig a NLRB nem dönt jobbra vagy balra a bányászok ügyében. De ennek a törvénynek is van egy kibúvója, ha a bányászok elejtenek minden más követe­lést, csak a bér javítást hagyják meg, akkor nem kötelezhetők felvenni a munkát, tovább kint­maradhatnak, mint ahogyan a chicagói napilapok nyomdászai sztrájkoltak, csaknem másfél esztendeig. A törvény második tüze a Taft-Hartley törvényben fog­lalt általános nemzeti veszede­lem, amely a szénhiányban áll elő, az Egyesült Államok elnö­ke a bányászok szervezetéhez valamint a báriyabárókhoz inté­zett felszóllitásában, egy három tagú vizsgáló bizottságot kíván kinevezni, hogy a hét hónap óta folyó elkeseredett harcban me­lyik félnek van igaza. Ugyan ak­kor ezen felszólítás azt is tar­talmazza, hogy a vizsgáló bi­zottság határozatát sem az egy­ik, sem a másik fél nem köteles jóváhagyni. A bányabárók, akik ebben az órában, amikor az el­nök felhívása megjelent, tárgya­lásokat folytattak a bányászok sztrájkbizottságával, félbesza­kították a tárgyalást és hozsan­nát zengedezve a kitartott saj­tón keresztül, ujongva elfogad­ták az elnök ama ajánlatát, amely szerint a bányászok meg­szüntetik a sztrájkot, a három napos munkahetet és a követke­ző hetven napon át — vagyis | amig kitavaszodik — amig a vizsgáló bizottság megállapo­dásra jut, heti öt napot, vagyis 40 órát dolgoznak. A bányabá­rók, a kitartott sajtó, a rádió, és a kizsákmányoló osztály min­den szócsöve, már hónapok óta ugyan ezt követelik, vagyis azt, hogy a Taft-Hartley törvény alapján kényszerítsék a bányá­szokat munkába. A mi liberális elnökünk csák hetven napra ké­ri a bányászokat, hogy folytas­sák a termelést. Több mint 380 ezer bányász az ország bányatelepein heti há­rom napot dolgozott, több mint százezer pedig sztrájkolt. Hogy mi lesz a bányászok válasza eme két tüzbeszoritás ellen, azt feb­ruár hatodikán meglátjuk. A bányászok sztrájkbizottsá­gának válasza az elnök felhívá­sára a következő volt: “A kijáró tisztelettel elnök ur, a bányász munkások nem kívánják, hogy három idegen egyén, akik lehet­nek jóakaratuak, de lehetnek tévesen tájékozva a tényeket ü- letőleg, hogy ezek szabják meg fizetéseiket és életviszonyaikat, vagy intézzék gyermekeiknek nevelését. Ezek az egyének nem látnak be a bányászok hajlékai­ba s azok szeretteinek szivébe. A bányász munkások hiszik, mint szabad polgárai egy sza­bad országnak, hogy az azzal születet jogaik alapján meghatá­rozzák vitás ügyeiket anélkül, hogy életük intézésébe mások­nak legyen joga beleszólni”. Egyetlen forradalmi szerve­zet sem adhatott volna érdem­legesebb választ. Erre a válasz­ra aztán megindult minden ol­dalról a találgatás. A kitartott sajtó Peglerjei néhány rongyos ezüstért, a bányászok ellen leg­förtelmesebb uszítást végzik. Azt állítják, hogy a Taft-Hart­ley törvény megszegésére a bá­nyamunkásokat a kommunisták uszítják országszerte. A bányá­szok és a balszárnyi munkás- osztály a bűnös, mert azt a tör­vényt, amelyet a bérrabszolgák millióinak rabszolga sorsba tar­tására hoztak, szervezett erejük­kel kívánják megtörni. Az amerikai szakszervezetek nyomorult bérenc vezetői az okai annak, hogy Amerika bérrab- szolgáinak gúzsbakötését Taft- Hartley és egyéb törvények alapján a kizsákmányoló osz­tály ma intézheti. Ha a szakszer­vezetek basái nem a saját önző érdekeiket, hanem a munkásosz­tály érdekeit néznék vagy néz­ték volna, amikor a Taft-Hart­ley törvényt napfényre hozták, soha sem lett volna belőle tör­vény. Nem is szólva arról, hogy ha Amerika bérrabszolgái a sa­ját érdekeik megvédésére ipari szervezetbe tömörülnének, nem is merték volna megkísérelni a Taft-Hartley törvényt a kong­resszus elé tárni. De mert a mun­kásosztály tunya, közömbös és a Reuther, Carey, Murray, Green, stb.-ek aljas megalkuvó vezérekre bízza sorsának inté­zését, ennélfogva a bányászok* kai egyetemben Amerika bér­rabszolgái kivannak szolgáltat­va a kizsákmányoló osztály ké- nye-kedvének. Az autóiparban január 27-ike óta a Chrysler gyár munkásai szintén elkeseredett harcot vív­nak. Az iparmágnások nem haj­landók a munkások követelését teljesíteni, sem órabér javítást, sem aggkori vagy betegsegély alap bevezetését. Az az hajlan­dók volnának a beteg és nyug­díj alap megadására, de ahoz olyan feltételeket kíván a tár­saság kötni, hogy még az eddi­gi, már megkötött szerződéseket az acél vagy az autó iparban is megszégyenítené. A társaság semmi jogot-nem hajlandó adni arra, hogy a szervezetnek, vagy a munkásoknak is legyen bele­szólása a beteg- és nyugdíj alap elosztásába. A Chrysler társaság, mint minden más vállalat, 1949-ben létezésük óta minden eddigi pro­fitot felülmúlt és még sem haj­landók munkásaik részére 10 cent órabér javítást adni. A tár­saság által javasolt nyugdíj alap kevesebb mint három cen­tet irányoz elő, amelynek alap­ján nem garantálják a nyugdíj alap teremtését vagy annak fi­zetését. A társaság öt év eltel­tével a saját belátása szerint in­tézheti, vagy fentartja vagy el­törli a nyugdíj alapot, ugyan­akkor amig ez a nyugdíj rend­szer érvényben lesz, a társaság által javasolt módon intéződne. Az ilyen szerződés szerint a munkások túlnyomó része, da­cára annak, hogy hosszú éveket töltöttek el a társaság szolgála­tában, elesnének minden segély­től. A társaság kötelezheti a munkást nyugdíjba vonulásra. A munkások és családaik orvosi kezeléssére csak egy centet kí­vánna fordítani, amely kizárja a rendszeres kezelést. Amikor eme ajánlatot az autó mágná­sok a szervezet tudtára adták, a vezetőség illetve Reutherék megváltoztatták követeléseiket tiz cent óránkénti béremelésre. Erre sem hajlandó a társaság, igy a telep munkásai, ami meg­közelíti a százezer létszámot el­keseredett harcban állnak.' Reutherék kikérhetik a kato­likus legényegylet, a pápa és a szabad szakszervezetek nemzet­közi szövetségének véleményét, hogy mitévők legyenek, mert ők nem ismerik el az osztályharcot, ők a munka és a tőke közös megállapodásán kívánják vezet­ni, szervezni az amerikai és a világ munkásságát. Ha ők nem, de a munkásosztály előbb-utóbb befogja látni vezetőinek két bal­kezes munkáját és a szemét­dombra tereli őket. A telefonhálózat hatszáz ezer szervezett munkásai közül feb­ruár 15-én több mint valószínű, hogy 100-125 ezer alkalmazott sztrájkba lép. A munkások a CIO-ban van­nak szervezve és mint minden szakszervezet a munkások szer­ződéseit úgy köti meg, hogy azok az év különböző idejében járnak le, ennélfogva csak egy hatoda léphet harcba, hogy a társaságot kényszerítsék a nyo­morúságos bérek, munkaviszo­nyok emelésére, javítására. A telefon összekötő alkalma­zottakkal harcbaszáll ugyan ezen időben a Western Electric kötelékébe tartozó 15 ezernyi villanyszerelő munkás, akik szintén a CIO kötelékébe tartoz­nak. A CIO éppen úgy, mint az AFL ha nem is tagolja teljesen széjjel tagságát iparilag, de széj­jel tagolja őket egy és ugyan­azon iparban azáltal, hogy tele­pek, területek szerint köt kü­lönböző időszakban lejáró szer­ződéseket és mert eme szerző­dések a szervezet tisztviselőinek szemében szent és sérthetetlen, ennélfogva a munkások nagy tömegeinek sztrájktörőkké kell válnia egy és ugyan azon ipar egy és ugyan azon társaság al­kalmazottaival szemben. Köhler. Ne mondja — Képzeld csak, az éjjel azt álmodtam, hogy meghaltam és azonnal a pokolba kerültem. De ez volt a nagy szerencsém . . . — Ugyan, már hogyan nevez­heted azt szerencsének, hogy a pokolba kerültél? — Hát úgy, hogy a nagy hő­ség azonnal felébresztett s ami­kor újból elaludtam, már kipi­henhettem magamat. — Látod ott azt a szürkeruhá- ju embert? — Látom, nos mi van vele? — Az olyan ember, hogy ha üzleti dolgod van vele, hát le kell venned előtte a kalapodat. — Azt már nem, én ugyan senki előtt le nem veszem a ka­lapomat. — Már pedig ez előtt le kell venned, ha üzleti ügyben for­dulsz hozzá. — De miért? — Azért, mert borbély az U- lető. — Tegnap igazán rossz napom volt, leestem egy 30 láb magas létráról. — Ne mond! És hogy lehet az, hogy nem ütötted meg ma­gadat? — Úgy, hogy csak a legalsó fokáról estem le. Az egyik magyar egyházköz­ségben a vallásos, de máskülön­ben szegénysorsu Mr. Fehér összeszólalkozott az egyház egyik vagyonos tagjával. A ve­zetőség, hogy elejét vegye a tor­zsalkodásnak, Mr. Fehért kizár­ta az egyházból, amit a pap na­gyon himezve-hámozva adott tudtára. — Hát miért éppen engem zárnak ki? — követelte Fehér a magyarázatot. — Hát nézze kedves Mr. Fe­hér, — mondta a tiszteletes ke­netteljesen, — forduljon az is­tenhez, imádkozzon és kérdezze meg tőle. — Nohát tisztelendő uram, megkérdeztem az Úristent, hogy miért zártak ki engemet a temp­lomból. — Igazán, no annak örülök s mit mondott az Ur? — kérdezte a pap kíváncsian. — Hát csak éppen ennyit: “Fiam, so’se törődj azzal, hogy kizártak abból a templomból, hi­szen onnan már a te kizárásodat megelőzőleg engem is kizártak!”

Next

/
Oldalképek
Tartalom