Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-02-04 / 1616. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1950. február 4. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. VV. W. Előfizetési árak: Egy évre ................—$2.00 Félévre _______________ 1-00 Egyes szám ára ............ 6c 'Jsomagos rendelésnél 3c Subscription Rates: One Year ___ $2.00 Six Months ___________ 1.00 Single Copy __________ 6c Bundle Orders ________ 3c Előfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még- sem jelenti azt, hogy az ily- vélemények egyben azonosak a Bérmunkás Sivatalos felfogásával. — Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Az angol választások Az Angolországból érkező hirek szerint a február 23-ára kitűzött képviselő választásokra nagymérvű korteskodást fejtenek ki a politikai pártok. Az angol törvények öt évre szabják meg a képviselők mandátumának idejét, de a kormány kérelmére a király időközben is feloszlathatja a képviselőházat és elrendelheti az uj választásokat. A kormányhatalmat gyakorló Labor Party jónak látta nem bevárni a teljes öt évet, hanem azon kifogással hogy a kormány a kitűzött programját már befejezte és a továbbiakra utasítást kér a választóktól, a képviselőház feloszlatását ajánlotta. Tekintettel a háború okozta nehézségekre, külföldről nehéz megítélni, hogy vájjon az Attlee kormány rekordja elég kevező-e arra, hogy újból többséget kapjon. Valójában csak az angol nép tudja megítélni, hogy vájjon a győztes háború dacára is mélyen leesett életszínvonalért a Labor kormány, vagy pedig a világesemények felelősek-e? Ha azonban a “munkás” kormány négy és féléves működését az osztálytudatos munkások szemüvegén át vizsgáljuk, akkor valóban nagyon sok kivetni valót találunk. Megállapíthatjuk, hogy ez a “labor” kormány valójában csak a nevében volt “munkás”, de nem az osztályharc mezején való felsorakozásában. Az Attlee kormány államosításai nem tévesztenek meg senkit, hiszen az államosított iparokért jól megfizettek és sok esetben a máskülönben már a tönk szélén álló tőkéseket mentették meg vele. Külpo- liikájában pedig nem minden alapot nélkülözött az a vád, hogy az italt igen kedvelő Bevin külügyminiszter alatt az antiszemitizmus sem volt ismeretlen; ezt a vádat igazolták a palesztinai események. így tehát nem csodálkozunk azon, hogy az osztálytudatos angol munkások nem lelkesednek az Attlee kormányért és nem törődnek azzal, hogy esetleg a liberálisok, vagy a kommunista jelöltek támogatása révén megosztják a szavazatokat úgy, hogy esetleg Churchillék, vagyis a Torry párt kerül hatalomra. A kommunisták azt mondják — és talán jogosan, — hogy a nemzetközi osztályharc szempontjából még előnyösebb lesz, ha nem a munkás nevet használó, de éppen úgy csak ellenséges angol kormány kerül hatalomra Angliában. Akkor legalább Angliában is felszabadulnak azon erők, amelyeket eddig félrevezetett a kormánypárt által bitorolt “munkás” jelző. Egység a munkáltatókkal A Congress of Industrial Organization (CIO) hivatalos lapja, a CIO News már hónapok óta oldalakon dicsekszik azzal a “tisztitó munkával”, amit a kommunista párthoz tartozó, kommunista érzelmű vagy a kommunistákkal szimpatizáló tagok kizárását nevezik. Mint ismeretes, a CIO legutóbbi konvencióján elhatározták, hogy “vizsgálatot indítanak” mindazon unionok ellen, amelyek nem követték az anyaszervezet politikai utasítását. A legnagyobb ilyen szervezetet, a United Electrical Workers Uniont már ki is zárták s 8 más szervezetre hasonló sors vár. Ezen szervezeteknek az a bünük, hogy az elnökválasztásoknál nem a CIO központja által ajánlott Harry Trumant, hanem Henry Wal- lacet indorszálták. Az amerikai szakszervezeteknél eddig minden union tag és műiden szervezeti egység azon politikai párt mellett korteskod- hatott, amelyet épen jónak látott. Az AFL rendesen időről-időre lepaktázott egy-egy reakciós politikussal, akikre rásütötték a “munkásbarát” bélyeget. Most azonban már ott is elhatározták, hogy rendszeresebb politikai akciót folytatnak és erre a célra igen nagy összegeket irányoztak elő. Úgy a CIO-ban mint az AFL-ben akadtak egyes szervezeti vezérek és kisebb szervezetek, akik, illetőleg amelyek az anyaszervezettől eltérőleg nem Trumant, de nem is Wallacet, hanem a kimondottan munkásellenes republikánus elnökjelöltet támogatták s általában véve a republikánus párt részére igyekeztek szállítani a szavazatokat. Ezek ellen sem a CIO, sem az AFL nem tartotta szükségesnek akciót indítani. Nyilvánvaló tehát, hogy mindkét szervezetben csak az osztályharcot emlegető munkások ellen folyik a “tisztító harc”. Ebben annyiban egyetértenek, hogy már New Yorkban meg is alakították a “United Labor Committee” nevű bizottságot, amely reméli, hogy rövidesen létrehozza a két nagy szakszervezet politikai egységét, ami után aztán, — remélik a kezdeményezők, könnyen létrejöhet az aktuális egység is. Midőn látjuk, hogy ezen egységnek a legfontosabb kelléke az osztályharcot hirdető munkások kizárása, akkor joggal kérdezhetjük: Egységet, de mire? A felelet ugyebár nem lehet más, mint ez: Egységet az osztályharc elnyomására! De tudomásunk szerint az osztályharc a munkáltató osztály ellen irányul. így az osztály harc elfojtása a munkáltató osztály védelmét jelenti. Ez az egység tehát.. . Igen, ez az egység a szakszervezeti vezetők és a munkáltató osztály egysége az elnyomott, kizsákmányolt munkásosztály ellen! A Század Embere Sokan úgy tartják, — bár tévesen, — hogy a XX. század első felét befejeztük a múlt ev utolsó pillanatával. Ugyanígy volt ez 50 évvel ezelőtt is, amikor szintén vita tárgyát képezte, hogy vájjon a múlt század az 1899 utolsó percével, avagy csak 1900 végén zárult-e le. Ha meggondoljuk, hogy nulla (0) év soha sem volt, hanem csak nulla kezdőpont, amelytől előre és hátrafelé számítunk, akkor az első század az 1 évvel kezdődött és a 100-ik év utolsó percével ért véget. Ennek megfelelőleg a XX. század első felét is csak ez év december 31 végével érjük el. Az egyik amerikai ujsághir-vállalat nem törődve ezzel a tévedéssel felvetette a kérdést, hogy ki, illetőleg kik voltak ezen félszázadnak legnevezetesebb emberei. Előző lapszámunkban már mi is említést tettünk erről, de akkor még nem tudtuk, hogy ez a kérdés milyen nagymérvű népszerűséget vált majd ki. A lapok százai vették át és kérdezték meg olvasóikat, hogy kit tartanak az elmúlt félszázad legfontosabb emberének. Mint egészen természetes, a legtöbb esetben az elfogultság vezette a válaszokat s azért nem csodáltuk, hogy az amerikaiak Franklin D. Rooseveltet nevezték meg századunk, illetőleg félszázadunk legbefolyásosabb emberének. Voltak, akik Hitlert helyezték az első helyre azt állítva, hogy erre az 50 évre a fasizmus hozta a legnagyobb változást. Ugyanezen az alapon mások Churehillt jelölték, aki álütólag sikeresen harcolt a fasizmus pestise ellen. Ismét mások Henry Fordban találták meg a század emberét, mert kifejezője a tömegprodukciónak és okozott igen nagy változást az utóbbi évtizedekben. És végre akadtak olyanok is, akik a francia Louis Pasteurt említették meg, akinek a ragadós betegségek felismerésére vonatkozó felfedezései korszakalkotó helyet foglalnak el a gyógytudományban. Pasteur ugyan még 1894-ben meghalt, de a bámulói azt állítják, hogy üdvös munkálkodásának csak ebben a században éreztük igazán a hatását s igy méltán jelölhetjük ezen korszak legnagyobb befolyású emberének. Ha elfogadjuk ezt az okoskodást, akkor mi, minden habozás nélkül MARX KÁROLYT (1918-1883) állítjuk előtérbe, mert semmi kétség, hogy a XX. század első felében semmi sem érintette az embereket annyira, sémi sem okozott oly alapvető és igen nagy néptömegekre kiterjedő változást, mint Marx gazdasági elveinek gyakorlati megvalósulása. Semmi kétség, hogy óriási nagy néptömegek életében olyan igazán nagymérvű, alapvető változást még soha semmi és senki sem okozott, mint a KOLLEKTIV TERMELÉS bevezetése. Korántsem akarjuk Roosevelt érdemeit lekicsinyelni, de amig a New Deal következtében, ha sok szegény ember meg is menekült az éhezéstől, de továbbra is csak szegény, elnyomott maradt és a gazdagok még gazdagabbak lettek; Hitlerre már ma is csak mint valami rémséges álomképre gondolunk vissza; Churehillt pedig már maga a saját népe is lefokozta. De mindezeknek a működése megközelítőleg sem okozott akkora változást, mint a kollektív termelőrendszer életrehivasa. Mi azonban nem követhetjük Pasteur imádóinak az okoskodását, hanem keressük azt az egyént, aki az elmúlt 50 évben a legnagyobb és legmaradandóbb befolyást gyakorolta korára. De miután véleményünk szerint a legnagyobb és legkorszakalkotóbb befolyást a kollektív termelés bevezetése okozta, egészen természetes, hogy ennélfogva századunk emberének Vladimir Dich Ula- novot, más néven NICOLAI LENIN-t kell tekintenünk. Nem elfogultság, hanem a pártatlan tárgyilagosság vezet bennünket ezen megállapításhoz. Lenin volt az, aki felismerte a kellő pillanatot a kollektív termelő rendszer bevezetésére; volt bátorsága s tehetsége ahoz, hogy másokba is bátorságot öntsön a rendszer védelmére és tudása arra, hogy hihetetlen akadályok dacára is fentartsa és tovább fejlessze azt. _ A Lenin által bevezetett tervszerű kollektív gazdálkodás felszabadította a termelő erőket; a termelő eszközöket azok kezebe helyezte, akik azokkal dolgoznak. A termelőeszközök felszabadítása, minden akadályok dacára is, negyed század alatt hatalmas ipari állammá változtatta az addig nagyon elmaradt Oroszországot. Ezt a példát követi most számos más ország es jelenleg a világ népességének egyharmada igyekszik jobbítani helyzeten ezen rendszer felépítése utján. ,. , És ha a dolgozó népek helyzetet vizsgáljuk, akkor barat es ellenség egyaránt elismeri, hogy soha, semmiféle eszme vagy intézkedés még akkora változást nem okozott az életünkben, mint ami most tapasztalható a Szovjet Unionban és az úgynevezett
