Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-01-28 / 1615. szám
1950. január 28. BÉRMUNKÁS 5 oldaJ TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI VÍZHIÁNY -V ÉRTEN GER A Bérmunkás két hét előtti vezércikke a new yorki vizhiány- nyal foglalkozott. Amikor megláttam a cimét az Írásnak, bosz- szankodva fordítottam tovább a lapot, gondolva, hogy a fenébe nem volt más irnivaló, mint a new yorki vízhiány. Ez a bosszankodás késztetett arra, hogy később mégis elolvastam azt, hogy miért fontos nekünk a vizhiány, talán csak azért, mert az Írója téma hiányában szenved? Mikor elolvastam, készséggel állapítottam meg, hogy az egyike a legkiválóbb oktató írásoknak, mert egy látszólagos helyi érdekű Íráson keresztül tette érzékelhetővé mindenki előtt, a mai gazdasági rendszer társadalom ellenes mivoltát. Nem csak a new yorki vizhiány, hanem ezer és egy hasonló kérdés van az életünkben, amely megoldásra vár, amelyet meg is lehetne oldani, ha a technikai fejlettségünket, az emberi tudást és találkényoságot ebbe az irányba fordíthatnánk és nem arra, hogy egy kis csoport profitját növelje, hogy építés helyett romboljon, hogy az emberi élet szebbé, jobbá tevése helyett gyükoljon. ATOM HYYDROGÉN \ Az a kis tanulmány rámutatott arra, hogy az atomenergiával mennyire megoldható volna a new yorki vizhiány, ha azt termelésbe fognák be és nem arra használnák, hogy öljön, pusztítson. Mint minden évben, az idén is, ezer és ezer családot üz ki az árvíz a hajlékából. Ezer és ezer házat tesz lakhatatlanná, tiz és százezer aker földet mos el. A szárazság évente sok tízezer aker termőföldet tesz terméketlenné, sivataggá, mig egy részt a szabályozatlan folyók pusztítanak, másrészt a vízhiány pusztítja a föld más részét. Atomenergiával nagyszerűen megoldható volna az, hogy az ország vizeit arányosan osszák el mindenütt, de az atomerő bombára kell, a gép és emberi erővel való szabályozásra viszont nincs pénz, ebben a természettől megáldott gazdag országban, mert a nemzeti jövedelem tekintélyes részét elviszi a bomba és a hozzátartozó hadi- felszerelés. A külpolitikánkat nem csak a piacokért való harc irányítja, de az ezzel nagyon szorosan kapcsolódó olajért, mint energiáért való hajsza is. Szigorúan nagy titok az, hogy mennyi a száma a már kész atombombának, éppen úgy az is, hogy egy-egy atombomba menynyi energiát egyesit magában, de annyit elárulnak, hogy az atombomba termelésünk, amelyet felraktározunk a pusztításra, ölésre, nagyon bőven fedezné ennek az országnak az energia szükségletét anélkül, hogy i szenet, olajat, vagy gázt kellene használnunk. Felmérhetetlen az az érték, pénz, emberi energia és tudás, amit az' atombombába fektetünk, hogy pusztítsunk, ahelyett, hogy ezzel az emberi életet tettük volna boldoggá. És most mindez semmivé vált. Az elraktározott atombombáink értételenné váltak és jön az uj fajta bomba az atom-hydro- gén. A régi atombomba csak addig volt érték, amig csak Amerikának volt a tulajdonába, de amikor kitűnt, hogy a kijelölt ellenségnek is van olyan bombája, amelyet már ő is évekig gyárthatott, a bomba elvesztette az uralmát, mert már nem csak adhatunk, hanem kaphatunk is. Ezt a tételt különösen a nyugati szövetségesei Amerikának tanulták meg és egy csep kedvük sincs ahoz, hogy Hiroshima sorsára juttassák városaikat, népeiket, évezredes kultúrájukat. Még elfogadják ugyan az amerikai nagybácsi kölcsöneit, de már nem hajlandók arra, hogy háborúba menjenek a kijelölt ellenség, a szovjetek ellen. Ez legjobban megnyilvánul abban, hogy Amerika minden ellenzése ellenére egymás után ismerik el a vörös Kínát és igyekeznek kereskedelmi összeköttetést kapni a szovjetekkel és a szövetségeseivel. Az atombomba mint egyoldalú terror fegyver megbukott és a háború profitőrjei és őrültjei, ahelyett, hogy az atombomba helyett a megegyezést keresnék, uj, még borzalmasabb fegyver után néznek, amely már meg is van, a Hydrogén bomba, amely ezerszerte nagyobb pusztításra képes, mint az a bomba, amelyet Hiroshimára dobtunk le. Egy ilyen bomba képes elpusztítani olyan hatalmas várost mint Moszkva vagy Leningrad. A jobbérzésü tudósok megborzadtak ettől a lehetőségtől, amely szerintük az emberi civilizáció pusztulását jelentené, ezért megtagadta ehez a közreműködést és azt követelik, hogy 'egyezzünk meg a szovjetekkel, annál is inkább, mert nekik biztos tudomásuk van arról, hogy a szovjet tudósai is ismerik a H. bomba gyártásának a titkát és ha Amerika hozzáfog a gyártáshoz, ugyan azt teszi a szovjet is. Pár napig úgy nézett ki a dolog, hogy a jobbérzésüek kerülnek túlsúlyba és megtörténik a megegyezésre való kísérlet, de mint annyiszor, Truman elnök megint megingott és a sajtó- konferencián kijlenetette, hogy nem fog ilyen lépés történni és megadta az engedélyt a H. bomba gyártására. Ez a “go ahead” esetleg szól a Szovjet tudósoknak is, és jó lesz tudomásul venni azt is, hogy az H. bomba nem csak Moszkvát, hanem a nyugati városokat is meg tudja semmisíteni. Hogy a profit és a háború őrültjei milyen veszedelmes játékba kezdtek, azt a “vizhiány” írójának a múlt heti tanulmánya a “Hydrogén Atombombá”- ról tökéletesen ismerteti. KOLDULUNK Nincs olyan hét, hogy ebben az országban koldulás ne folyna valamilyen célra. A veszedelmes betegségek, mint a parali- zis, tudőbaj, szívbaj, stb. leküzdése és gyógyítása, szegény elesett emberek, nyomorékok segítése, kórházak építése a kormányzat kötelessége volna, de az államnak erre nincs pénze, ezt úgy kell összekoldulni (amely összekoldűlt pénz jórésze adminisztrációra megy el) az amúgy is túlterhelt lakosságtól. Az H. bomba gyártására 2 billió dollárt kérnek. Én nem értek hozzá, hogy mennyibe kerül, de azt tudom, hogy amit az atombombába fektettünk és amit most a Hidrogén bombába akarnak befektetni, azon a pénzen fedezni tudtuk volna az ösz- szes gyűjtéseket, a korházak, iskolák ezreit építhettük volna fel, az uj lakások tízezeréit felépíthettük volna és lakáshoz juttathattuk volna azokat, akik ma dögletes patkányfészekben laknak. Amerika és vele az egész világ, az egész emberi civilizáció sorsa azon dől el, hogy Hydrogén bombát gyártunk-e vagy kórházakat, iskolákat, lakóházakat épitünk-e? Hogy megegyezünk-e a kinevezett “ellenséggel”, vagy pedig folytatjuk az őrült versenyt, hogy ki tud pusztitóbb atombombát gyártani. A kérdés az, hogy folytatjuk-e egy magát túlélt társadalmi rendszer életének a meghosszabbításáért a pusztítást, öldöklést, vagy egy uj társadalmi rendszerrel, megteremtsük az emberiség boldogságának, kultúrájának, békéjének a biztos alapját? Értelmes, józan emberek válasza nem lehet kétséges, azok az uránium, vagy hydrogén atomjait nem bombára, hanem az emberi boldogságot szolgáló energiára óhajtják átváltoztatni, de ezeknek meg kell ismerni éppen ennél az elképesztően borzalmas atombomba kérdésnél azt, hogy ez csak egyféleképen lehetséges, ha a tőkés termelési rendszer helyett, megvalósítjuk a szocialista termelési rendszert, amelynek a célja nem a bomba, hanem az emberi társadalom legnagyobb jóléte és boldogsága. Mulasztásaink A munkásmozgalom irodalma, lapjai azt a célt szolgálják, hogy társadalmi rendszerünk fonákságait, a kapitalista osztály túlkapásait a dolgozók rovására megvilágítsa, ostorozza. A két osztály közötti tág eltérést folytonosan szemelőtt tartja, mely tény társadalmunk végleges átformálásához vezet. Eme törekvésünkben sokszor megfeledkezünk saját belső berendezkedésünk szigorúbb ellenőrzéséről. így történik meg az, hogy sokszor meglepve tapasz- juk sorainkba beférkőzött árulók, agent-provokatőrök jelenlétét, melyek nagyon sok akadályt, visszaesést, sokszor valóságos szerencsétlenséget okoznak mozgalmi vállalkozásainkban. Eme tünetek kiindulópontja munkástársaink között, az érintkezési mód feltűnő hiányossága. Sokszor minden indok nélküli nyers gondolatközlési mód, mely egyéni ellenakcióra vezet az együttes harmónia rovására, melynek feltűnő eredménye a higadtabb tagok távolmaradása. Eme folyamat különösen észlelhető a nagy szakszervezetekben, ahol nem ritkán a vezetők a megfélemlítés eszközéhez nyúlnak. Vonatkozik ez — töb- bé-kevésbé — minden szervezetre. Eme hiányosságnak fő oka — nézetünk szerint — elsősorban a kellő nevelőmunka elhanyagolása. Tanítjuk ugyan a marxi és egyéb dialektikát, de az egyéni kifejezés, magaviselet, gondolat- közlés, oráció művészetét, ön- diszciplin szükséges ismereteket amelyek feltétlen előfeltételei a harmonikus együttműködésnek, nagyon elhanyagoltuk. Eme előfeltételek nélkül minden tudás iránti törekvésünk meddőnek bizonyul. Képzeljük egy pillanatra, milyen sors várt volna az európai uj demokratikus országok millióira, ha véletlenül sikerült volna a Rajk-Tito kampány. A munkás felszabadulást évtizedekre vetette volna vissza. Az ilyen támadások érintik a mozgalmakat lokális és országos méretben is. Az egyetlen tanulság csak az lehet, hogy sorainkat nagyon át kell vizsgálnunk, és a megfelelő ellenintézkedést meg kell tegyük, amint fentebb mondtuk, a tanulás és tanítás bevezetésével. Leírtuk eme észrevételeinket ama reményben, hogy több hozzánk intézett kérdésre, hogy “Mit olvassunk”, egy útjelzőt állítsunk. Bármely mü megértéséhez, a fentebb elmondottak némi ismerete, gyakorlása szükséges. S ha a fentieket alkalmazzuk családunk, gyermekeinkkel való érintkezésben, azt fogjuk találni, hogy szellemileg sokkal jobban fogjuk megnyerni őket harcos társul, egyben barátul, mely egyetlen alapfeltétele a jövő sikeres harcainak, egyben családi és egyéni életünk nyugodt, békés életberendezésünk alapja, mely végül hatását érezteti SZERVEZETI ÉLETÜNKBEN is. B. K. Franciaország szakszervezetei a General Confederation of Labor vezetősége, utasította a rakparti és vasúti vonalak munkásait, hogy az Amerikából a francia hadsereg részére érkező katonai felszerelés kezelését, továbbítását tagadják meg, tiltakozás jeléül, egy újabb háborúra való felkészülés ellen. Ilyen és ehez hasonló határozatok azok, amelyek nagyon megfontolásra késztetik az amerikai kormányt és a hadsereg fejeit, hogy egy újabb háborút kezdjenek Európa földjén.
