Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)

1950-01-01 / 1612. szám

1950 január 7. BÉRMU NKÁS 3 oldal Az év elején — Remény vagy Csüggedés Az elmúlt egy év 'csak úgy mint minden év, gazdag volt ese­ményekben, amelyek társadalmi jeletőségüek voltak. Ismertet­tük azokat, amelyek biztató ha­tással lehetnek a forradalmi munkásság részére. Azonban da­cára annak, hogy minden jel ar­ra mutat,hogy a társadalmi vál­tozás esedékes, a mai uralmon levő tőkés termelési rendszer óriási gazdasági hatalmának igénybevételével, ugylátszik ezt még mindig megtudja akadá­lyozni, ami természetesen meg­hosszabbítja, de nem semmisít­heti meg az osztályharcot, mely­nek folynia kell mindaddig, amig meg nem valósul az osztálynél­küli társadalom, melyben nem lesz elnyomó és elnyomott. Amig a múltban háborús ké­szülődések és háborúk a világ­piac és a kifejlődött’ iparhoz szükséges termékek, nyersanya­gok megkaparintásáért folytak, addig a mostani gigászi küzde­lem már egészen más formát öl­tött. Habár a fenti tényezők is még mindig nagy befolyással vannak, ma már két világnézet, két különböző társadalmi, ter­melési rendszer sorsa kerül el­döntésre. Az egyik a megelvő, de kor­rupt és idejét múlta és ezen ok­nál fogva a végpusztulás felé ro­han, arra van kárhoztatva. A másik pedig, amelynek el kell a helyét foglalnia, most van kia­lakulóban és kell, hogy jobb le­gyen mint a jelenlegi. Tervszerű termeléssel és szétosztással az összemberiség jólétét kell, hogy szolgálja a mostani profitra va­ló termelés helyett, amely csak egy kiváltságos osztálynak biz­tosit jólétet a nép millióinak ro­vására. Az emberiség története az osz­tályharc története. Ezen harc napjainkban jutott arra a forr- pontra, ahol az egyiknek pusz­tulnia kell és mivel az emberiség élni akar, az észszerüség azt dik­tálja, hogy ne az maradjon meg, amely a létét veszélyezteti. De amint mondottuk, az uralkodó osztály gazdasági fölényének erejével annyi különböző propa­ganda forrást ural, hogy a nép egy bizonyos százalékát (mond­hatjuk többségét) tévedésben tudja tartani. Eltudják velük hi­tetni, hogy az ő társadalmi rend­szerük a legjobb és igy örökké fog tartani, stb. így állt be az a helyzet, hogy egyes országok vagy ország csoportoknak nem csak a velük szemben állókkal kell küzdeniök, hanem a saját országaikban élő népek egy ré­szével is, mert amig a tőkés or­szágokban van egy bizonyos százalék, aki elégedetlen és tár­sadalmi változást kiván. Ugyan­csak vannak olyanok, akik kény­szerítve vannak harcolni azért, hogy tisztességesebb megélhe­tést kapjanak. De mivel az előb­bi csoport a tőkések uralmát, az utóbbi pedig profitjukat fe­nyegeti, tehát az ő érdekük meg­kívánja, hogy ezen elemek bár- tni módon el legyenek hallgat­tatva, ártalmatlanná téve. A másik oldalon, azon orszá­gokban, ahol már megdöntötték az uralkodó osztályt és próbál­koznak az uj társadalmat felé­píteni azon irányban, az átme­neti utón vannak. Itt szintén van egy bizonyos százalék, akik elégedetlenek, akik azt hiszik, hogy a múlt jobb volt. Termé­szetes, hogy ott meg azok, akik­nek a letűnt rendszerben jobb volt, vagyis könnyű élet volt ne­kik biztosítva, uralkodtak a né­pen, azok vágyódnak a régi után és folytatják a propagan­dát, az aknamunkát az uj kor­mányok megdöntésére. Termé­szetes, hogy az uj kormányok érdeke, hogy ezeket elhallgat­tassák bármi módon, mert ellen esetben életveszélyessé válhat­nak tervük sikeres kivitelében. És ezen a téren mondhatjuk, hogy az uralkodó osztály jegyez­het fel sikereket a múlt évben. Korántsem akarjuk azt monda­ni, hogy már meg is nyerték a csatát, mert a harc tovább fo­lyik, de olyan sikereket értek el, amely hosszabb és fáradtságo- sabb küzdelmet fog igényelni azok részéről, akik kiakarják a reakciót ütni a nyeregből, amely itt az Egyesült Államok­ban az utolsó év alatt mindig na­gyobb teret hódított és mindig szemtelenebb, felrúgva az ame­rikai alkotmányt. Minket amerikai munkásokat ezek érintenek legközelebbről. Nem találkoztam még egy olyan osztálytudatos, sőt még más ön­érzetes munkással sem, aki ne megbotránkozással beszélne ar­ról, hogy hová juttatták a vezé­rek megvásárlásával az ameri­kai munkás szervezeteket. Az áruló vezetőség teljesen a tőké­sek martalékául tették azon szervezeteket, melyek vagy 15 milliónyi tagsággal, ha nem is teljesen helyes utón, de sok eset­ben sikeres harcokat vívott a tő­kések túlkapásai ellen, hogy azok nem bánhattak egészen kedvük szerint a munkásaikkal. Ma már alig hasonlíthatók más­hoz, mint Hitler munkás front­jához. Először is amikor a szerveze­tek egy tekintélyes számú cso­portja akarta, hogy a hírhedt Taft-Hartley törvény ellen or­szágos tiltakozási sztrájk legyen hogy ne hozhassák törvény erő­re, a vezérek leparancsolták őket. Azt mondották, hogy ilyen akció nem volna helyes, nem volna amerikaias cselekedet, majd elbánunk azon politikusok­kal, akik megszavazták, a vá­lasztások idején és amikor meg­választották a demokratákat, mert azok Ígérték, hogy kisza­vazzák azon törvényt, amikor pedig a sor arra került, együtt szavaztak a reakciós republiká­nusokkal és a törvény megma­radt. Most meg a munkások nem sztrájkolhatnak, amikor idősze­rű volna, mert a törvény szerint időhöz van kötve. Legutóbb pedig úgy szerelték le a munkások követeléseit, hogy miután a kormány tényeket megállapító bizottsága, amely egy egyetemi gazdász, egy volt biró és egy ügyvédből állott (te­hát egyik sem tudja mit jelent munkás keresetből családot fen- tartani), nagy bölcsen megálla­pította, hogy nem jár a munká­soknak ezen esetben fizetés ja­vítás, de ajánlják, hogy az öreg munkások kapjanak nyugdijat, melyre az alapot a munkáltatók fedezzék. Mert szerintük nem szabad egy munkást félredobni amikor már teljesen fel lett használva az életén keresztüli munka által. A vezetőség ezt ki­elégítőnek találta és ezen alapon minden megmozdulást, minden sztrájkot leszereltek, a munká­sok pedig várhatnak mig elérik a 65-ik életévüket és majd azu­tán élhetnek könnyű életet, de csak úgy, ha 20-25 vagy 30 évet dolgoztak egy társaságnál. Ez a megegyezés valóságos rabszol­gává teszi a munkásokat, mert ha otthagyja munkáját, bármi­féle oknál fogva, akkor elesik a nyugdíjtól. Azonkívül olyan na­gyon komplikált az egész, hogy még mindig nem számították ki, hogy ki mennyit fog kapni és mikor kezdődik. Például Akron- ban a B. F. Goodrich Co. és a unió között még október elején alá lett írva a szerződés és még mindig nem tudja senkisem azt, hogy mikor és mennyit fog kap­ni. Ha végre mégis kapnak vala­mit, csak kevés százaléka a mun­kásoknak fogjá élvezni, tehát a tőkések elég olcsón intézték el a múlt évi sztrájkmozgalmakat. Most még csak az a fő dolog ré­szükre, hogy sikerüljön a szer­vezeteket vagy teljesen fenható- ságuk alá rendelni, vagy meg­semmisíteni, valószínű megpró­bálják az utóbbit, mert az első sok pénzükbe kerülne. Ugyanis a munkásvezérek állandóan zsa­rolnák őket, tehát ha sikerül megszabadulni tőlük, akkor ké- nyük-kedvük szernit bánhatnak a munkásokkal. Hogy ezen törekvésükben elégé nagy sikereket értek el, azt bizonyítja az, hogy a reak­ciós vezetőket felhasználják ar­ra, hogy a harcias és öntudatos elemeket eltávolítják az irányí­tásból és az általános gyűlölkö­dés magvát olyan mértékben csempészték be a vörös mumus által, hogy ha nem is züllenek szét teljesen, de akció képtelen­né válnak. Ezen pusztulási fo­lyamatról bőven számol be la­punk hétről-hétre, hogy itt fe­leslegesnek tartjuk ismertetni, mert csak ismétlés lenne. Egyet azonban hozzá füzünk, hogy mi­vel az osztályharc alapján álló munkásmozgalom Amerikában olyan csekély számú, hogy nem sokat számit, habár megpróbál­ják a legjobbat, de ugylátszik a tőkés propaganda erősebb és igy a munkásság részéről süket fü­lekre találnak, igy azt üzenhet­jük, bár legnagyobb sajnálattal az európai és más országokban élő munkástársainknak, akik a társadalmi átalakulás központ­jában hősiesen küzdenek a kitű­zött cél érdekében, hogy ne vár­janak egyelőre segítséget az amerikai munkásosztálytól, ha­nem támaszkodjanak saját ere­jükre, mert ezek itt dacára a társadalmi forradalom morajá­nak, még mindig szép csendesen szundikálnak. Sikerült még a tőkéseknek ké­meik, aknamunkát végző ügynö­kei által, elég sok kellemetlensé­get okozni a szocializmust építő országokban úgy Magyarorszá­gon, mint Bulgáriában és egy országot, névszerint Jugoszlávi­át, sikerült kiszakítani a keleti­ek csoportjából, ami által sike­rült a reakciónak egészen Ma­gyarország közelébe férkőzni, ami részünkre nem kecsegtető dolog, de a tőkések úgy ezért, mint az amerikai munkásság le­szereléséért, megveregethetik a saját vállaikat. De a régi köz­mondás szerint, végén csattan az ostor és reméljük, hogy ezen csattanás felfogja rázni álmából a szunnyadó óriást, az egész vi­lág munkásságát. Akroni proli. Az elmúlt második világhábo­rú alatt az Egyesült Államok­ban több mint 8 ezer egyént bör- tönöztek be, meg megtagadták a hadseregbe való bevonulásukat. Ezek közül néhányszázan még mindig börtönben vannak, több mint hatezer azok száma, akik büntetésük letöltése után sza­badon bocsájtattak, de minden polgári jogaiktól megfosztattak. A túlnyomó részük vallásaik alapján tagadták meg a fegyver- viselést. De mivel itt az Egye­sült Államokban szólás, gyüle­kezési és VALLÁS szabadság van, hát ezeket nem csak bebör­tönözték, hanem polgári jogaik­tól is megfosztották. Sokaknak jó év volt Valahogyan furcsán hangzik, de még is igy végződött. A ha­talmas iparvállalatok minden eddigi haszonnál ez évben még töb­bet könyveltek el. Az igaz, hogy a munkanélküliek száma az 1949- ik évben meghaladta az 5 milliós számot, mindannak dacára pél­dául a General Motors a háromnegyed évi elszámolásnál 187 mil­lió dollár értékű osztalékot fizetett ki a részvényesek között. Sokaknak jó év volt, de nem a munkanélkülieknek. Egy fej­lett ipari rendszerben, mint az Egyesült Államok a munkanélküli­ek nem jönnek számításba, mert a termelés egyes iparágakban olyan gyors, hogy állandóan munkaerő felesleg mutatkozik. A kapitalista rendszerben akármilyen sok hasznot könyvel­nek el az iparvállalatok, azért a munkások legkisebb követelését azzal utasítják vissza, hogy nem elég jó volt az üzleti év, azért nem képesek a munkások követeléseit teljesíteni. Különösen karácsony alkalmával, a legkörömfontabb fo­gásokkal próbálják a munkások legutolsó centjét is kivasalni, amihez nagyban hozzájárulnak az összes vallási frakciók. Az uj év eljövetelével azután markukba mosolyognak, hogy hát bizony ez jó év volt. Mi pedig, akik egész éven keresztül termeltük a zseb- revágott profitot, nem azt fogjuk mondani, hogy jó év volt, ha- ' nem csak azt, hogy megint egy évvel öregebbek lettünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom