Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-06-24 / 1636. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1950. junius 24. HÍREK MAGYARORSZÁGBÓL KÉTSZERES TERMÉST ADNAK AZ ÖNTÖZÖTT FÖLDEK Évszázadok óta visszatérő átkos szárazság leküzdésére az ötéves terv uj öntözőmüvek létesítését, az öntözéses gazdálkodás nagyarányú kiterjesztését irányozta elő. Öt év alatt öntöz- hetővé teszünk 200 ezer ka- tasztrális hold* uj területet, melyet eddig nem öntöztünk. Ezzel az öntözött területeinket több mint ötszörösére emeljük. Az újonnan nyert öntözött területből 120 ezer katasztrális hold jut a Tiszántúlra, 40 ezer katasztrális hold a Duna-Tisza közére, a többi pedig a Dunántúlra és az ország északi vidékére. Hódmezővásárhely körzetében 14 ezer katasztrális hold területet hálóznak be az öntözőcsatornák. Ennek a hatalmas területnek az öntözéséhez naponta annyi vizet emel ki a lúdvári szivattyútelep a Tiszából, mint amennyit a Bodrog vize visz naponta bele. Révi Jánossal, a hódmezővásárhelyi öntöző Nemzeti Vállalat vezetőjével kimegyünk a vajháti öntözőüzemhez, amely 800 kát. hold területet lát el vízzel. Ezen a részen van a “József Attila” és a “Lenin” termelőszövetkezeti csoportok földterülete is. Mindkét termelőcsoportban igen népszerű az öntözéses gazdálkodás. Sár ró Gergely a “József Attila” termelőcsoport tagja éppen szivornyacsöveket fektet keresztül a töltésen. A csöveken át a bővizű csatornából megindul a viz és árasztja a lucernást. — Itt is meglesz öt kaszálás ebben az esztendőben, — mondja Oláh Gyula, miközben a viz útját egyengeti. •— Legalább 30 mázsa lucernával ad többet holdanként az öntözött föld, ami 25 forintos má- zsánkénti árral számolva, 750 forintos jövedelemtöbbletet jelent nekünk, — toldja meg Sar- ró Gergely. De nemcsak a lucerna, hanem a kukorica is jól meghálálja az öntözést. Tavaly Mári Sándor kisparaszt 1000 négyszögöl kukoricáját öntözték itt a közelben. Az 1000 ölről Mári Sándor 22 mázsa kukoricát vitt haza. Bizony öntözés nélkül alig termett volna ezen a területen egy szekérderékkal. Az öntözéses gazdálkodás persze nem csak a termést emeli, hanem azt is lehetővé teszi, hogy a kalászosok learatása után másodterményt vessenek az öntözéses területeken. Köles, csala- mádé, tarlórépa, zöldborsó kitünően megterem és bő termést ad, ami sokszorosan meghálálja a vele kapcsolatos munkát. A vajháti öntözömütől átmegyünk a bodonkerti városi gazdaságba, ahol esőztető berendezéssel öntözik a lucernát. A ma- gasbaszökő vizsugarakon megtörik a napfény s a frissen öntözött lucerna szinte szemlátomást nő. De nem csak a lucernát öntözik itt, hanem a tengerit is. Amerre szem ellát olyan a vetés, mintha valami elvarázsolt szigeten járnánk. — Dupla termést kapunk igy lucernából és a kukorica is kétszer annyit hoz, mintha nem öntöznénk, — mondja Koszó József az állami gazdaság egyik dolgozója, aki az esőztető gépet kezeli. A bodonkerti gazdaság kertészete még csodálatosabb. A viz, amit bármikor rá lehet vezetni a földekre, gazdaggá varázsolt itt mindent. De nemcsak itt, hanem mindenütt, ahol öntözéses gazdálkodás folyik megnövekedtek a terméskilátások, több hasznot ad a föld, üdébb, bokrosabb a vetemény. A népi demokrácia kormánya milliókat áldoz az öntözéses gazdálkodás kiszélesítésére és ezekből a milliókból épült a hódmezővásárhelyi öntözőmü is, melynek csatornái mentén minden talpalatnyi föld kétszeres termést igér. A bő termés pedig érdeke az egész dolgozó népnek, az egész országnak. UJ OLAJOSNÖVÉNYEK Számos állami gazdaságban és termelőcsoportban, valamint az ifjúsági Micsurin-kertekben uj olajosnövények meghonosításával kísérleteznek. Ezek közül legnagyobb sikerrel a földimogyoró kecsegtet. Ez egyike a legnagyobb olajtartalmú növényeknek. Meghonosítása különösen azért jelentős, mert a földi- mogyoró olyan homoktalajokon is jól megterem, amelyeken más kultúrnövény alig marad meg. A ruzsajárási “Uj élet” termelőcsoportban fagyálló fajták ki- tenyésztésével kísérleteznek. A szentesi kísérleti telepen a peri- la nevű olajosnövény meghonosításával próbálkoznak, ennek olajából a legfinomabb lakkfestékek állíthatók elő. GYÓGYÜDÜLTETÉS Az OTI azokat a dolgozókat, akiknek az egészségi állapota megkívánja szabadságidejükön kívül utalja gyógyhelyekre, Har- kányfürdőn, Hévizén, Hajdúszoboszlón, Tapolcán részesülnek a dolgozók győgyfürdőkezelés- ben. A rászorulók három hétre kapnak beutalást. Fiatalkoriaknak is biztosit gyógyüdültetést az OTI, ha gyengék, vagy hajlamosak valamilyen betegségre. Ezek 14 napig az ország legszebb pihenőhelyein üdülhetnek. A Szaktanács üdültetési akciójába is bekapcsolódik az OTI. ORVOSOK TANÁCSKOZÁSA Hódmezővásárhelyen az alföldi orvosok kétnapos kongresz- szust tartottak. Időszerű kérdéseket, főként az Alföld különleges egészségügyi problémáit beszélték meg. Volt elég megbeszélni valójuk, mert az alföldi falvak, tanyák orvosainak egészen más a helyzetük és feladatuk' mint a múltban. Ma már úgyszólván minden falusi dolgozó jogosult orvosi ellátásra s a kormányzat egészségügyi gondoskodása elér a legtávolabbi tanya legkisebb gyermekéig is. Szülőotthonok vannak ott, ahol az úri világban talán egy évben egyszer se láttak orvost a dolgozó parasztok. Szűrővizsgálat, röntgenezés, csecsemőgondozás, egészségőrök és védőnők állandó ellenőrzése őrködik azok egészségén, akik a múltban meghaltak anélkül, hogy orvos látta volna őket. ■ Százezreket érintő nagy kérdések és feladatok kerültek a hódmezővásárhelyi orvoskongresszus elé s bizonyos, hogy a tanácskozás eredménye az Alföld egészségügyi viszonyainak további javulása lesz. Épül az ország Mosonszenpéteren megalakult az ország első önálló termelőszövetkezete, a múlt év szeptemberében alakult “Haladás” és “Előre” termelőszövetkezeti csoportok egyesüléséből. Az önálló termelőszövetkezet csaknem 1400 holdon, 160 taggal kezdi meg a nagyüzemi termelést. Zala megyében a termelőcsoportok és állami gazdaságok ebben az évben fokozott mértékben foglalkoznak baromfitenyésztéssel. A nagykanizsai “Vörös Csillag” termelőszövetkezeti csoport tavasszal 1000 naposcsibét kapott. A kis szárnyasokat tágas, világos, gázfűtéses helyiségben helyezték el. A dús fehérjetartalmú takarmánynyal táplált állatokat rövidesen kiköltöztetik a gazdasághoz tartó?» rétre. A Zalaszentbalázsi “Kossuth” termelőszövetkezeti csoport is ezer baromfit nevel. Az elhullást helyes takarmányozással és gondozással a lehető legkisebbre csökkentették. A megye többi termelőcsoportjaiban és állami gazdaságaiban most folynak az előkészületek a baromfitelepek létesítésére. Szamoskéren ünnepséggel adták át az “Uj Élet” termelőszövetkezeti csoport működési engedélyét. Az uj termelőcsoport tagjainak jelentékeny része parasztfiatal. A megalakulás ünnepségén a fiatalok nyomban munkafelajánlást tettek és vállalták, hogy az ifjúság egyesitő kongresszusára 150 százalékos teljesítményt érnek el. Fejér megye legnagyobb és legkorszerűbb kulturházát építik a martonvásári gépállomáson. Az uj kulturházát már szeptemberben átadják rendeltetésének. Ragály községben a dolgozó parasztfiatalok az óvodás gyermekek számára fürdőmedencét építettek. A gyermekek nagy örömmel vették birtokukba az uj intézményt. A pécsi Zsolnay-gyár korongos műhelyében az ipari tanulók versenyben tanulják a szakmát. Jáger Mihály, a szakma legjobb dolgozója tanítja a lelkes fiatalokat. Tizenhét fiú és leánytanulónak adja át szaktudását. A kiváló szakmunkás együtt dolgozik a fiatalokkal es a gyakorlatban irányítja őket az anyagtömöritésnek és formálásnak gyors és eredményes elsajátítására. Szeged közelében az Öthalom területén honfoglaláskori sírokat tártak fel. A sírokban kengyelvasat, ékszereket és honfoglaláskorabeli pénzeket találtak. Az ásatásokat folytatják. Komló baranyamegyei bányászközségben egymásu tán épülnek a két és háromemeletes korszerű bányászlakóházak és egyidőben több uj lakóház építését kezdték meg. Az egyik házon a Szakszervezeti Ifjúmunkás és Tanoncmozgalom (SZÍT) fiataljai dolgoznak és elhatározták, hogy az ifjúsági házat a Dolgozó Ifjúság Szövetségének tiszteletére építik fel. Felajánlották, hogy a kőműves munkákkal három hét alatt végeznek. Ezen az építkezésen több sztahanovista brigád is dolgozik, köztük a Kossuth-dijas Czu- kor Anna brigádja. A Baranyamegyei sátorhelyi állami gazdaságban gyapotnapot rendeztek a gyapottermesztéssel foglalkozók számára. A termelés kérdéseit vitatták meg és szakelőadásokat hallgattak. Vasszentmihályon az ötéves terv első évében megkezdték az uj közégháza építését. Az építkezés már annyira előrehaladt, hogy az uj, korszerű épületet két hét múlva átadják rendeltetésének. Az amerikai lapok dicsekedve jelentik, hogy a new yorki tőzsdén a részvények árfolyamai az 1929-es rtagy pánik óta rekord magasra szöktek. — Elfelejtik, hogy csakis magasból lehet nagyot zuhanni. Harry P. Cain (R. Wash.) szenátor “filibuster” beszédében 12 óra és nyolc percen át beszélt a házbér-kolátozó törvény további meghosszabbítása ellen, azt állítva, hogy ez a törvény megfosztja az amerikai polgárokat a szabadságjogoktól. Ilyen módon is ki lehet fejezni azt, hogy a háziuraknak joguk van olyan magasra felsrófolni a házbéreket, amilyenre akarják és ezen “szabadság-jogban” az állam nem korlátozhatja őket. — Cain szenátornak több mint 12 óra kellett arra, hogy az igazság nyakát igy kitekerje. A Bureau of Labor Statistics jelenti, hogy ma 1 dollár és 95 centet kell fizetni azon kosár fűszerért, ami 1934-39 években átlagosan 1 dollárba került. Ez azonban már javulást jelent, mert előző hónapban még 1.95 és fél centet fizettünk — dicsekszik a statisztikai iroda. ÉPITŐGÁRDA 1949-50-ik évre: Teréz Bikó, Cleveland........10.00 L. Birtalan, Cleveland __ 4.00 J. Buzay, Cleveland........... 6.00 L. Decsi, Akron................. 8.00 J. Dénes, Detroit............... 2.00 J. Farkas, Akron ............. 7.00 J. Feczkó, New York....... 6.00 L. Fishbein, New York__ 8.00 J. Fodor, Cuyahoga Falls 12.00 P. Hering, Buffalo.............12.00 S. Juhász, Akron ............. 1.00 G. Kosotán, Los Angeles 1.25 A. Höhler, Chicago........... 7.00 J. Kollár, Cleveland............10.25 Róza Koncz, Cleveland .... 2.00 E. Kovách, Cleveland ....... 5.00 A. Kucher, Pittsburgh ..... 9.00 L. Lefkovits, Cleveland .... 3.00 A. Lelkó, Pittsburgh ___10.00 J. Mogor, Cleveland ...... 7.00 A. Molnár, Cleveland ....... 1.00 J. Munczy, Cleveland ....... 2.00 L. Pall, Ambridge .............12.00 St. Phillips, So Bend ...... 2.00 J. Reppman, Detroit.........12.00 Ch. Udvarnoky, Flint....... 1.00 J. Vizi, Akron .............,....10.00 St. Visi, Lincoln Park....... 6.00 J. Zára, Chicago _______ 7.00