Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-05-27 / 1632. szám
1950. május 27. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI Peyer Károly a magyar munkásság évtizedek óta közismert árulója, fizetett kopó ja a reakciónak, előadó körutón van, mint azt az amerikai reakciós magyar lapok jelentik. A körutat a “Committee for Free Europa”, amely az európá- ból ideszökött lecsúszott politikusokat rendszeres havi fizetéssel látja el, rendezi és utasította Peyert, hogy igy szolgálja meg az a havi $300-at, amelyet ez a Committee neki, ittléte óta kiutal. Ennek a “szabad euró- páért” működő társaságnak az élén olyan szabadsághősök állanak, mint Herbert Hoover, William Green, mely ismeretlen forrásból fizet több száz ilyen peyert. Jól választott mikor ezt a kivénhedt kopót küldte ki arra, hogy az amerikai magyarságot felülvilágositja arról a “szörnyűséges” helyzetről, amelybe a magyar nép került azzal, hogy elvette a nagybirtokokat és azt a nincstelen parasztságnak osztotta ki, hogy állami tulajdonba vette a gyárakat, bányákat, bankokat és minden nagy tőkés vállalatot és ezzel megszüntette a munkanélküli profitot. Hogy felépítette a Horthy-nyilas banditák által szétrombolt országot, hogy a mágnások és a gentry hivatalnokok helyére munkásokat és parasztokat ültetett. Hogy a magyar dolgozók életnívóját legmagasabbra emelte Európában, hogy a peyer-fabi- án-nagy ferenc féle tőkés cselédeket kiebrudalta. Természetesen Peyer a munkásvezér óvatosan elkerül minden olyan helyet, ahol öntudatos munkásokkal találkohatna, Katholikus Kör, Szent Imre Hall és Magyar Clubok azok a helyek ahol kellő rendőri fedezettel végzi el hazája árulását havi 300- ért és a költségekért, amelyen ha jól gazdálkodik, szintén kereshet valamennyit. Jól választott a Committee, mert Peyer az “osztály együttműködés” terén nem mai gyerek, régi gyakorlott kopó őkel- me. Betöltötte ő ezt a szerepet már Horthynál, Bethlennél, Sztoyainál és valószínű nem rajta múlt az, hogy Szálasinál nem csinálhatta. Milyen mélyre sülyedhet le egy ilyen “munkásvezér”, azt mindennél jobban mutatja Peyer Károly esete, aki odáig sü- lyedt le, hogy ma a világ egyik legreakciósabb politikusának Hoowernek lett a szegődményes cselédje. A lejtőn nem lehet megállni, a magyar munkásság árulója a forradalmárokat Horthy pribékjeinek a kezére juttatója, nem is végezhette másutt a pályáját mint a katolikus legényegyletekben, a világ reakció szolgálatába. A kis árulók és áruló jelöltek levonhatják a tanulságot a főáruló múltjából és jelenéből, megláthatják az utat ahová eljutnak, ha az osztály ellenség szolgálatába állanak. A KÉPVISELŐ URAK SZAVAZNAK Az amerikai törvényhozók nagyon jól elvannak látva, ami nem is csoda, mert hisz ők maguk szavazzák meg maguknak nem csak a fizetést, de a költségeket is. Mikor a közelmúltban a bányászok nyugdijat és fizetésja- vitást követeltek, ezek a jó urak, ha rajtuk mullott volna, hát börtönbe zárták volna ezért a vakmerőségért az egész társaságot, de nem csak nem lett volna elég börtön, de mert a becsukott bányász nem termel szenet, igy kénytelenek voltak fogcsikorgatva tudomásul venni, hogy a bányászok egy pár cent bérjavitást értek el. Saját magukkal nem ilyen szűkmarkúak a törvényhozó urak, fizetésen, személyzeten — amelyeknek a fizetését legtöbb- nyire a családtagok veszik fel — minden költséget felszámítanak. A posta ingyen szállítja a leveleiket, de levélpapírt már maguknak kell venniök, a telefonjukat és távirataikat is maguknak kell megfizetniök, igy erre a két célra megszavaztak maguknak 500-500 dollárt. Ezért az 500 dollárért nagyon sok levélpapírt lehet vásárolni és a másik fél ezer dollárért lehet egy párszor telefonálni is, de a törvényhozó urak nagyon sokat írhatnak és telefonálhatnak, mert most szép csendesen megszavaztak maguknak egy kis pótlékot, 300 dollárt levélpapírra és 300 dollárt telefon költségekre. Nem kell és nem érdemes felháborodni, a képviselő urak úgy látszik nagyon jól ismerik azt a magyar közmondást, hogy a nyomtató lónak nem kötik be á száját. Ők annyit szavaznak meg különböző hadifelszerelésekre, hogy minden nap 15 millió dollár deficitje van az országnak, vagyis naponta 15 millióval szaporodik az adósságunk. Miután már 265 ezer mülió dollár adósságunk van — amelyért pontosan fizetjük a nagytőkének és bankoknak a kamatot — ez a napi 15 millió, vagy a képviselő urak külön 600 dollárja csak egy csekélység, amerikai- san mondva “peanut”. Persze akadnak ellenzékieske- dők is, mint egyik republikánus lap, amelyik kiszámította, hogy naponta 1500 házat lehetne felépíteni csak azért az összegért, amivel naponta szaporodik Amerika adóssága ha azt nem hadianyagra, a világ reakció pénzelésére, hanem a lakásínség megoldására használnák fel. Szép, szép, de hol maradna akkor a hadiszer és repülőgép gyárosok haszna? FOGADTATÁS Jóval a háború előtt már láttam egy fogadtatást. Horthy/ “meghatalmazott minisztere” Báró Perényi járta ezt a földrészt. A báró ur, aki a szegény Magyarországot képviselte, kü- lönvonaton utazott az alatt a két hét alatt, amig Amerikát és Kanadát járta, csak a különvonat költsége több volt mint amennyit ezer magyar zsellér egy évben keresett annak idején. A báró ur ahol megállt, nagy fogadtatást rendezett, vendégül látta a város polgármesterét, más főhivatalnokokat, a püspö- pöket, katonai parancsnokokat, magyar részről a papokat, egy pár “előkelő” Horthy cselédet és pár diszmunkás egyleti basát. A magyar lapok megírták annak idején, hogy a báró ur milyen demokratikus volt, még egyszerű emberekkel is kezet fogott. Az első világháború előtt Ferenc Jóskának volt nagykövete Washingtonban, kiknek azonban semmi közük sem volt az Amerikába szakadt magyarokhoz, ha valakinek ügyes-bajos dolga akadt a követségen, vagy a konzulátuson, úgy legjobb esetben csak valamelyik kis hivatalnokhoz jutott el. Nem volt másként Horthy idején sem. Akkor is csak előkelő urak ültek Washingtonba, kiknek büdös volt a magyar munkás és paraszt. A héten én is kaptam meghi- vót, amelyben a washingtoni magyar követ meghívott, hogy egyik hotelban fogadtatást rendez Cleveland magyarjainak, amelyen bemutatásra kerül a Ludas Matyi cimü magyar színes film is. Rajtam kívül még vagy 300 vendége volt a követnek, majdnem 100 százalékban munkás emberek és asszonyok. Senki se frakkba, se esélyi ruhába, maga a követ is miként odahaza vasmunkás korában. Rögtön teljesen összemelegedett a vendégeivel, kiket keresetlen szavakkal üdvözölt és egy tartalmas, frázisoktól mentes előadásban ismertette a mai Magyarországot. Horváth Imre, a Magyar Nép- köztársaság washingtoni követe, a felszabadulásig vasmunkás volt, már amikor mozgalmi tevékenységéért nem ült Horthy valamelyik börtönébe. Ez a követ, a magyar vasmunkás, ki a hivatalába is megmaradt annak, jelképezi az uj Magyarországot, ahol már a magyar népet nem Báró Perényi koronaőr, hanem egy vasas képviseli. Az előadás után, külön élmény volt a számunkra a Ludas Matyi cimü 90 perces színes film bemutatása. Egy igazi művészi alkotást volt alkalmunk látni, amely torony magasságban áll a hollywoodi gangszter filmek felett. A Magyar Népi Demokrácia ezzel az alkotásával beigazolta azt is, hogy igazi művészet csak ott lehet, ahol a művészetet nem aljasitották le üzták hatalomra való törekvése a kommunista mumussal való ijesztgetés álcája alatt. És mindezen borzalmassága mellett is sok hive van, mert az amerikai tőkésosztály éppen úgy, mint egy évtizeddel ezelőtt az európai osztálytársaik, kizsákmányoló rendszerüket csak erőszakkal, rémuralommal vélik továbbra is feltartani. Ezzel a szabadságjogokat tipró javaslattal minden munkásnak a legerélyesebben kell szembehelyezkedni. lette. Nem csak kellemes szórakozást nyújtott ez a film, de egyben oktatást, nevelés^ is adott. Mint a Népköztársaságra jellemzőt említem meg, hogy a film két főszereplője, még pár évvel ezelőtt falusi paraszt fiú, illetve leány volt, kik 'ott dolgoztak az uraság földjén, csak a Népköz- társaság adta meg nekik a lehetőséget, hogy a Sziniakadémi- ára kerüljenek, ahol államköltségen fejleszthették ki a tudásukat. Mikor a női “sztár” megkapta a fizetését örömmel újságolta, hogy életébe abból vehetett először egy uj kabátot. Ez a kis estély megerősített bennünket abban a meggyőződésünkben, hogy a magyar nép | uralja ma az országot és hogy az nem csak fen fog állni, de fejlődni is fog, mert mint a film végén Ludas Matyi mondotta: “Velünk van az igazság és ahoz botunk is van!” NEM SIKERÜLT ÜZLET Miként a töltöttkáposztát úgy melegítették fel az amerikai lapok annak a két amerikai repülőnek a sorsát, akik ismeretlen okból Kina felett repülve, kényszer leszállás folytán a kínai vörös hadsereg fogságába estek. Nagyon alkalmas volt ez az ügy arra, hogy a hideg háborút melegítsék, leírva azt a szörnyű helyzetet, amelyben ez a két amerikai fiú került. A kormányunk is ismételt jegyzékben követelte az “ártatlanok” szabadon bocsájtását. A kínai népkormány miután Amerika nincs vele összeköttetésben, figyelmen kívül hagyta ezeket a felszólításokat és szabályszerű tárgyalás lefolytatása után, miután a kiszabható büntetésüket már leülték, szabadon bocsájtotta a két amerikai katonát. Mikor ennek a hire megérkezett, megmozdult az amerikai lapok, folyóiratok, rádió és television vállalatok tettek családjuknak ajánlatokat, hogy rajtuk keresztül mondják el a szenvedéseiket, azt a módot, ahogy őket vallatták, a kínai nép rettenetes helyzetét, amelybe a Népköztársaság döntötte. A híradások szerint százezer dollár értékű ajánlatok érkeztek be a “mártíroknak”. Nagyon valószínű, hogy ezek a fiuk aligha kapják meg a felajánlott összeget, ha csak meg nem változtatják a kijelentéseiket és nem hajlandók úgy hazudni, ahogy a lapok és rádiók azt óhajtják. Nagyon elszámitották az üzletet, mert ezek a fiuk amikor kiszabadultak kijelentették az amerikai újságíróknak, hogy a kínai hatóságok nagyon jól bántak velük, egyáltalán nem kínozták őket, rendszeres jó ellátásba részesültek, nem kénysze- ritették munkára, nem erőltették, hogy kommunistákká váljanak, bőségesen ellátták őket olvasni valóval. De kijelentették azt is, hogy a nép helyzete nagyon javult a vörös uralom alatt. A nép nemhogy nem lázad, hanem a legnagyobb odaadással van az uj rendszer iránt. A kínaiak nem gyűlölik az amerikai népet, csak Chiang és Truman elnökünket nem szeretik, orosz hadsereget, orosz felszerelést nem láttak sehol Kínában. Chiangékat azzal az amerikai
