Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)

1950-05-20 / 1631. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1950. május 20. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. A BÁNYÁSZOK ÉS A “SZÉNHIÁNY” CSAK PÁR HÓNAPPAL eze­lőtt fejeződött be a hosszú ide­ig tartó bányász sztrájk, amely a kollektiv szerződés megújítá­sáért és a viszonyok által meg­követelt bér és munkaviszonyok javításáért folyt. Még élénk emlékezetünkben van az a nagy lárma, amelyet a “szénhiány” miatt csaptak a bá- nyabárók lakájai és azon az ala­pon követelték a kormány köz­belépését a sztrájk megtörésére. Ez a lárma már akkor kezdő­dött,. amikor a szén még száz­ezer, vagy millió tonna számra hevert úgy a bányák környékén, mint mindenfelé, ahol szenet használtak, úgy hogy még a vak is láthatta, hogy szénhiányról szó sincs és az egész vaklárma csak azért volt, hogy a kor­mányt rákényszeritsék a Taft- Hartley törvény alkalmazására. Ez a törvény előirja, hogy ami­kor a sztrájk az ország lakossá­gának érdekeit sérti a kormány tiltóparanccsal megakadályoz­hatja a munkabeszüntetést, vagy ha már folyamatban van, akkor ugyan ily módon betilt­hatja. Ezt akarták a bányabárók ki­kényszeríteni, még mielőtt egy­általán felmerült volna a “nati­onal emergency” azonban tiz hó­nap telt el mielőtt a kormány kérte a szövetségi bíróságtól a tiltóparancsot. Igaz, hogy a tiltóparancs ki­bocsátásának egészen más lett az eredménye, mint amit a bá­nyabárók vártak attól. A bá­nyász szervezet elnöke és veze­tősége engedelmeskedett a pa­rancsnak és annak értelmében táviratilag utasították a bányá­szokat, hogy azonnal vegyék fel a munkát, de a bányászok azt felelték, hogy “nem addig, amig a követeléseiket nem teljesitik és a szerződést alá nem Írják.” És a Taft-Hartley törvény, amelytől annyira rettegnek a szakszervezetek, a bányászok ily “egyéni” akciója révén érték­telen papírnak bizonyult. Mert amig a szervezet elnökét és vezetőségét a törvény értel­mében — annak megtagadása esetén — elítélhetik, a munká­sokkal, mint egyénekkel szembe nem alkalmazhatják anélkül, hogy az ország alkotmányát meg ne sértenék, amely kimond­ja, hogy “saját akarata ellené­re senkit sem kényszerithetnek mást szolgálni”. A SZTRÁJK IDEJÉN foglal­kozva az eshetőségekkel, meg­állapítottuk, hogy a “szénhi­ányról” terjesztett mesének cél­ja a kormány közbelépését ki­kényszeríteni, mert szénhiány nem volt és ahol volt, ott mes­terségesen idézték fel. Ugyan akkor azt is megállapí­tottuk, hogy a bányabárók ok­vetlenkedése a szervezet által elrendelt heti három napos mun­ka ellen csak azért történik, mert az a szervezet rendelete volt és nem azért, mert heti há­rom napi munka mellett nem tudnák a jelen szénszükségletet kielégíteni. Ugyancsak állítot­tuk, hogy ha az összes bányá­szok ismét heti öt napot fognak- dolgozni, pár héten belül a bá­nyászok nagyrészét elbocsátják, vagy heti egy-két napos mun­kára kényszerítik. És nem kel­lett soká várni, hogy ez bekö­vetkezzen. Pennsylvania államban szá­most bányász már rövidebb munkahetet dolgozik, persze most a bányabárók rendelete folytán. Sagamore bányavidé­ken pedig teljesen lezárták a bányát. A sztrájk befejezése utáni hé­ten a Sagamore-i bánya heti hat napot volt üzembe. A második héten azonban már csak két na­pot dolgoztak a bányászok és a harmadik héten szintén két na­pot. A negyedik héten pedig az összes bányászokat elbocsátot­ták. A hirek szerint a sagamorei bányát többé meg sem nyitják és a 275 bányász, akik család­jaikkal egyetembe 800 személyt jelentenek a teljes bizonytalan­ság elé néznek a jövőben. Egy­hónapi munkanélküliség után a 275 sagamorei bányász közül csak nyolc talált más foglalko­zást, a többi munkanélküli se­gélyen kínlódik, azonban ez is csak 24 hétig jár és aztán mi történik velük, arról senki sem tud magyarázattal szolgálni. A sagamorei eset azonban nem egyedül álló, hanem más bányavidékeken is hasonló a helyzet. Szakértők véleménye szerint a közelgő nyár folyamán 160,000 bányász válik munka- nélkülivé, amely szám 40 száza­lékát képezi az összes puhaszén bányákban alkalmazott bányá­szoknak. EGYÁLTALÁN nem örven­dünk annak, hogy hónapokkal ezelőtt tett megállapításaink ily pontosan bekövetkeztek és mert megemlítjük itt, csak azt akar­juk bizonyítani, hogy az iparok­ban alkalmazott munkások, akiknek gyakorlati ismereteik vannak az ipar viszonyairól lát­nak oly tisztán, mint a kapitalis­ta osztály ekonomistái. Abban az időben az volt a cél­ja ezen megállapításoknak, hogy a bányabárók gyűlöletre szító hazugságait visszaverjük és fi­gyelmeztessük a bányászokat, hogy mi vár rájuk, még a harc győzelmes befejezése esetén is. Hogy most ismét felidézzük a múltban tett megállapításokat, annak pedig az a célja, hogy fi­gyelmeztessük a munkásságot, hogy a kapitalista termelési rendszer betöltötte hivatását és további létezése csak nagyobb és szélesebb anarchiát teremt és a lakosság mind kevesebb há­nyadát képes ellátni az élet szükségleteivel. Nem azért, mert ezekből hiány volna, hanem ép­pen ellenkezőleg, az ipari terme­lés túlságos gyors iramban fo­lyik ahoz, hogy a kapitalista rendszer irányítása alatt ma­radjon. Következetesen, ma már nem elég a munkásszervezeteknek, hogy kizárólag a munkásság azonnali szükségleteinek kielé­gítéséért harcoljon, hanem egy messzebbmenő végcél kell legyen a célkitűzése. A technika fejlettsége folytán ma már oda értünk, ahol a mun­kásság szervezeteinek halaszt­hatatlan kötelessége lépéseket tenni a javak termelése és szét­osztásának irányítását olykép­pen eszközölni, hogy az a társa­dalom minden tagjának javát szolgálja. Nem elégséges ma már a “tisztességes napi bért, tisztességes napi munkáért” mert a munkanélküliek milliói nem részesülnek sem “tisztessé­ges” sem más milyen napibér­ben és egyedül a munkásság szervezetei képesek arra, hogy ezt az igazságtalanságot meg­szüntessék. TÉNY AZ, HOGY a munkás­szervezetek a mai formáikban képtelenek ezt a hivatást végre­hajtani, mert a fejlett ipari gé­pezetek csaknem teljesen kikü­szöbölték a szakmai képzettség szükségességét és a szakszerve­zetek ennek dacára, még mindig a szakmai szervezetekbe tagol­ják szét a munkásságot. Hogy mennyire káros a mun­kásságra a szakszerevezetek ma­radi állásfoglalása, nap-nap után tapasztaljuk a munka szín­terén a mindennapi harcokban. Még ahol egy gyártelepen egy szervezetbe tartoznak a munká­sok ott is csak nagy áldozatok árán képesek követeléseiknek évényt szerezni, ha az ipar többi munkásai, vagy ha szükséges az összes iparok munkásai nem vál­lalnak szolidaritást a sztrájko­tokkal. Példa a Chrysler telepek mun­kásainak sztrájkja, amely az el­múlt héten fejeződött be több mint három hónapi kemény harc után. Pedig a Chrysler telepi munkások “ipari” szervezetbe tartoznak — a CIO-hoz tartozó Auto Workers Union — azon­ban a többi ugyan azon iparban foglalkoztatott és ugyan azon szervezetbe tartozó munkások vígan gürcöltek, amig azok a pi- ketvonalon strázsáltak. Mennyivel nagyobb áldozatot követel a harc oly telepeken, ahol öt-hat vagy több szakmai szervezetbe vannak széttagolva a foglalkoztatott munkások. AZ URALKODÓ osztály tisz­tában van azzal, hogy a kapita­lista termelési rendszer a saját zsírjába fuldoklik és azt csak világméretű háborúval és belső terrorral lehet fentartani. Az összeomlás elkerülhetetlen és a jövő kialakulása attól függ, hogy a munkásság megérti-e a kor hivó szavát és felkészül, vagy pedig tétlenül várja a be- következendőket. A jelenben a munkásság előtt csak két eshetőség van, vagy a háborúban pusztulni, amelyre való készülődés ma még moz­gásban tartja az iparokat, vagy ha az bármi okból megszűnne, oly általános munkanélküliség, amilyent eddig nem látott a vi­lág. A harmadik, amelyre sajnos kevés remény van és amely mindkettőnek elejét vehetné, ha a munkásság eddig soha nem ta­pasztalt energiával látna hozzá sorainak megerősítéséhez. Mert a jelen szervezkedési módszer AKRON ÉS KÖRNYÉKE FIGYELEM! Az IWW akroni tagjai és a Bérmunkás olvasói KIRÁNDULÁST tartanak május 28-án, a Far­kas munkástársék szép kert­helyiségében. Kitűnő ételek várják a közönséget. Jó hűsí­tők és szórakoztató játékok­ról gondoskodunk. Útirány: Clevelandból a Rout 8 amelyen beérnek Ak- ronba. A S. Main Street-re, ott balra térni az E. Exchan- ge-re majd a South Arlington- ra, itt jobbra fordulni egészen a Krumroy Roadig, ott balra térni és egy fél mile a Farkas ház. Ott már jelzőtábla is van. Legyen ott minden Bérmun­kás olvasó. mellett a munkásság ereje a nullával egyenlő a kapitalista osztály erejéhez hasonlítva. Ennek oka elsősorban, hogy az amerikai munkásság még mindig az egy századdal ezelőtt bevált szakmai szervezkedési formához ragaszkodik. Másod­szor, hogy a szakszervezetek tagságának 90 százaléka osz­tálytudatlan és egyáltalán sem­mi terve nincsen a jövőt illető­leg. EZEN BAJOKAT orvosolni csak egy módon lehetséges és erre az Industrial Workers of the World (IWW) szolgál útmu­tatással és pedig: elsősorban megszüntetni a szakmai szétta­goltságot és minden egy iparban foglalkoztatott munkást egy ipari szervezetbe tömöríteni és a külömböző ipari szervezeteket az EGY NAGY SZERVEZET­BE egyesíteni. Az Egy Nagy Szervezetnek legfontosabb hivatása a mun­kásságot osztálytudatra nevelni és megértetni velük, hogy az azonnali szükségletekért való harc, csak gyakorlatozás a vég­cél érdekében, amely a bérrend­szer megszüntetése. Ennek bekövetkezése a mun­kásság felkészültsége hiányán káoszt, anarchiát vonna maga után, ezért az uj rendszer vázla­tának már készen kell lenni, hogy átvegye a termelés és szét­osztás irányítását. A szakszervezetek nem szol­gálják a munkásosztály érde­keit a munkásság széttagolásá- val és úgy vannak berendezve, hogy a jelen rendszert a végle­tekig szolgálják és védelmezzék. Ezzel szembe az IWW Elvinyi­latkozata kimondja, hogy: “A munkásosztály történelmi hiva­tása, hogy megszüntesse a bér­rendszert. A termelő hadsere­get nem csak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervez­ni, hanem arra is, hogy folytas­sa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az Egy Nagy Szervezet kiépítésé­vel az uj társadalom szerkezetét építjük a réginek keretein be­lül.” NE VÁRJON felszólító leve­let előfizetésének megújítására, küldje azt be postán, ha a lap­csomagoló papiroson azt látja, hogy előfizetése lejárt. A két dollár évi előfizetési összegre most szüksége van a Bérmun­kásnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom