Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-04-29 / 1628. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS Május-nap ünneplésének eredete Nem a véletlen, hanem évezredekre visszanyúló történelmi fejlődésnek az eredménye, hogy az osztálytudatra ébredt munkásság az év 365 napja közül éppen május elsejét választotta ki az uj társadalomért folytatott küzdelem szimbólumává. Nem a véletlen müve volt ez a választás, mert ennek a napnak az ünneplése egyidős magával az emberi civilizációval. Lapunk más hasábjain ismertetjük május elseje jelentőségét, mint az osztályharc mérföldje- zőjét és hogy mit jelent ez a nap az uj világrendre törekvő munkásság számára, itt csupán azzal kivánunk foglalkozni, hogy miként és hogyan vált ki ez a nap, hogy üyen jelentőségre tett szert; hogy milyen népszokásokban, tradició vagy vallási gyakorlatban találjuk meg május elseje ünneplésének eredetét. Sir James George Frazer (1854-1941) angol tudós, az őskori és a primitiv népek vallási gyakorlatainak és szokásainak legkiválóbb ismerője a “The Golden Bough” cimü munkájában azt állitja, hogy május elsejének ünneplését a “fa-imádás”, illetőleg az ősnépeknek a “faszellemekben való hite” hozta létre. Frazer szerint a primitív ember (éppen úgy mint a kisgyermek) mindent élőnek képzel, amiről a látás vagy tapintás utján tudomást szerez. A kisgyermeket, aki sir, mert beleütközött a székbe, megnyugtatjuk azzal, hogy a széket megverjük; elhiszi, hogy a széket megbüntettük, mert őt megütötte. Az ősember is ilyenformán gondolkozott s a fákról, állatokról azt hitte, hogy azok éppen olyan tudatos lények, mint ő maga. A FA-SZELLEM Később, amikor a tudatuk már fejlődött, úgy képzelték, hogy a fák és a növények általában csak lakóhelyei bizonyos szellemnek s amig az állatok helyről-helyre tudják számtani szellemeiket, a .növényeknél az ily szellemek az éj sötétjében láthatatlanul osonnak el és térnek vissza a növény-burokba. Ezt a látszatot erősbitették a falevelek okozta zugó, susogó hangok, a gallyak súrlódásából eredő titokzatos nyiszorgások s mind az a sok misztikus jelenség, amivel természeti erők működését még nem ismerő, primitív babonás ember az erdőben tapasztalt. De köztudomású, hogy az emberi civilizáció hajnalán egész Európa és Ázsiának az Európa felé eső része is rengeteg erdőség volt, ahol csak itt-ott akadt a tüzek vagy más természeti erők által keltett tisztás, ahol nagyobb csoport ember élhetett. Egészen természetes tehát, hogy az erdőben, vagy erdőkörnyezetben élő emberek életében a fának igen nagy szerep jutott Irta: GERÉB JÓZSEF s vallásuk kialakulásánál is döntő befolyást gyakorolt. Számos j népnél egészen napjainkig fen-1 maradtak olyan szokások, amelyek tisztán mutatják a fa-imá- dást. Közismert dologi például, hogy Európa őslakói, a kelta és gaul népek a tölgyfát szentnek tartották és papjaik, a “drui- dok” nem csak imádkoztak az ilyen fákhoz, hanem állati, sőt néha emberáldozatot is adtak azoknak. Hogy mennyire szigorúan vették a tölgyfa tiszteletét, mutatja az az egész a középkorig fennmaradt német törvény, amely elrendelte, hogy azon embert, aki a tölgyfának a kérgét leszedi, meg kell büntetni úgy, hogy beleit kivágják és a megsértett tölgyfa körül tekerik, — szóval életet életért követelnek. AZ ŐSMAGYAROK IS A pogány szláv népek is faimádók voltak, amit az orosz, litván s egyéb népek ősregéi eléggé bizonyítanak. A finn-magyar népek regéi .is »azt mondják, hogy az ókorban az erdők mélyén, ligetekben vagy berkekben kiszemelt nagy fák alatt áldoztak a fa-szellemnek. De megtalálták a fa-szellemek imádását még az amerikai indiánoknál is, ami mutatja, hogy fejlődése fo- lyafnán minden népfaj eljutott és keresztülment a fa-szellemek imádásának korszakán. Mint minden vallásnál, úgy a fa-imádásnál is az ember a saját emberi tulajdonságaiból alkotja meg az istenét. Azért a faszellemeket is részben him, részben nőneműeknek képezlték, akik időközönként összeházasodtak, gyermekeket nemzettek, megöregedtek és elpusztultak. De azonkívül egyik szellemet jónak, a másikat meg károsnak tartották. Voltak olyan népek is, amelyek úgy tartották, hogy az elhalt emberek szellemei foglalnak helyet a fákban s azoknak a hangjait vélték hallani a falevelek súrlódásában. De az is egészen természetes, hogy ily hiedelem alapján álltak, azok igyekeztek megnyerni a faszellemek kegyeit éppen úgy, mint a mai vallásos ember is igyekszik előnyöket kicsikarni a szellemi istenétől az imádkozással, a templomnak adott gyertyákkal, ajándékokkal, a szegényeknek adott alamizsnákkal, stb. Egészen ehez hasonló volt a fa-istennek vagy fa-szellemnek nyújtott áldozat is, amit természetesen szintén csak a papok közvetítettek, egészen úgy, mint ahogyan ma is a papok juttatják el rendeltetési helyükre a templom perselybe dobott, de az istennek szánt adományokat. Az idevágó irodalom szerint á fa-szellemeknek a különböző népek más és más erőt és hatalmat tulajdonítottak. A szláv népek például azt tartották, hogy a fá-szellem jó vagy rosszindulatától függ a gyümölcsfák termése. Észak-Indiában már az állatok szaporodását tették függővé a fa-szellem kénye-kedvé- nek. Másütt viszont csak olyan nő számíthatott magzatra, aki a fa-szellem kegyét bírta. A TERMÉSZET UJHODÁSA Viszont az is érthető, hogy a fa-szellem imádók figyelemmel kisérték a fáknak az éghajlattal kapcsolatos viselkedését, már csak azért is, mert az ókori nagy erdők leginkább leveleiket elhullató, tehát téli álmot alvó fákból álltak. Az emberlakta vidékeken a téli álomba merült fák, általánosságban szólva, legtöbb- nyíre május elseje körül zöldültek ki újra. így a természet maga kínálta fel azt az alkalmat, hogy az év ezen szakában üdvözöljék az újra aktívvá lett faszellemet. Május elsejének ünneplése tehát valójában úgy kezdődött, hogy ezen időtájt nyújtották be áldozataikat a fa-szellemnek, kértek tőle segítséget a közelgő gyümölcstermő szezonra, avagy védelmet és segítséget az ellenség ellen, mert a háborúk is csak a nagy téli hidegek elmúltával kezdődtek. Ebből a fa-imádásból maradt fenn számos május-elsei szokás és tradició. A Hartz hegység vidékén élő népeknél keletkezett az a szokás, hogy a fiatalság május elsejét megelőző estén, az er(Vi.) A náci panzer csapatok egyik fő szervezője, valamint a “Blietzkrieg” elmélet egyik főszereplője volt ez a tábornok. Ezt intervjuolta- meg a Hearst lap egyik munkatársa, Von Wiegand. Ámbár az a tény, hogy a Hearst lapban közölték ezt az intervjut, igy leszállít az értékéből, de mivel egész Európa fontosnak tartja egy ilyen tábornok véleményét, valamint legutolsó volna éppen ez a tábornok beismerni, hogy semmi védekezés nincs a Vörös Hadsereg el- I len, ha egyszer megindítanák a háborút, igy kellő bírálattal érdemes leközölni ezt a guderiani elméletet, már csak azért is, mivel egy titkos tervezetről is beszél, melyet még 1947-ben terveztek, de nem vittek keresztül. Ezeket mondta a tábornok ur: “Az a stratégia tervezet, melyet az amerikai központi főparancsnokság a nyugati hatalmakkal együtt kidolgozott, mely szerint az atom és a hidrogénbombák segítségével fogják Nyugat Németországot, Francia, Belga, Holland országokat felszabadítani, a polgári lakosságot ítéli halálra az ellenséggel együtt.” “A legjobb, legbiztosabb sőt egyedüli biztos, ha már biztonságról lehetne beszélni az lett volna, ha idejében megkezdték volna'a nyugati német hadseregek szervezését, felfegyverzését, amint azt a “Rapello” tervezetben 1947-ben tervezték.” “Az amerikai-angol, államférfiak képtelensége meglátni, amit könnyű és logikus lett volna meglátni, időt adott a Szovjetnek összeszedni az erejét a harmadik világháború romjai1950. április 29.dőbe megy, ott táncolnak, énekelnek s zöld gallyakat hoznak haza, amikkel feldiszitik házaikat. Ez a szokás általános lett úgy Francia, mint Angolországban is. Miután pogány eredetre mutat, nagyon bosszantotta az angol Phillip Stubbes püspököt, aki 1583-ban kiadott “Anatomie of Abuses” cimü könyvében igy ir róla: “Május elsején, vagy a megelőző napon a fiatalok, — férfiak és nők, házastársak és egyedülállók kimennek az erdőkbe, egész éjjel kinmarad- nak a zöld gallyakból készített kunyhókban. Nem csoda, hogy ezen pogány szokásnál nincs velük az isten, hanem a Sátán vezeti őket. Hallottam, hogy száz szüzleány is elmegy egy-egy ily pogány mulatságra, de kevesebb mint egyharmada kerül haza úgy, mint elment, érintetlenül.” A május-fa állítás fenmaradt egész napjainkig s Európában még a múlt század vége felé egészen általános szokás volt. A május elsei ünnepséggel sok esetben a szezónváltozást, a természet ujjáébredését ünnepelték. Miután igy az emberek tudatában a május első napja a természet megújhodásával társult, egészen logikus lépés volt, hogy ugyanezt a napot jelölték ki az osztálytudatos ' munkások is azon eszmével kapcsolatban, amelynek célja a társadalmi rendszer megváltoztatása, vagyis uj rendszer bevezetése. ból, újjászervezni, megjavítani a szárazföldi, légi, tengerészeti erejét, a legmodernebb fegyverekkel ellátni.” Ami legérdekesebb, Guderian szerint, még 1947-ben volt egy titkos jelzővel “Rapello” ellátott tervezet, mely szerint nekik fel kellett volna szerelni egy hatalmas német hadsereget, mindezt természetesen amerikai fegyverekkel, amerikai költségen, de amint sejteti Guderian, angol belegyezéssel. Ez minden egyezményt, a yal- tai, postdami, teheráni, megtört volna és amint látjuk csakis a franciák akadályozták azt meg. De csakis abban reménykedtek a német, angol, amerikai generálisok, háborús uszítok. Talán azért nagyon dühös a franciákra, lehet, hogy csak tisztán látja az ottani helyzetet, azért írja a következőket: “A kommunizmus olyan mélyen beleette magát a francia hadseregbe és a népességbe, melyből a hacfisereg tagjait kellene összeszedni, hogy a franciák részvétele az oroszk elleni háborúban kétséges.” Ugyan ilyen véleménnyel van az olasz hadseregről is. Ugylátszik emiatt nem tört ki a háború még 1948-ban, amint a “Rapello” meg esetleg más titkos tervezetek tervezték. Ez a fővezér Guderian, nem lett börtönbe dobva, nagyon is megbízhatónak találták az amerikaiak és angolok, nagyon sok barátja van azok között. Meg talán éppen ő lett volna hivatva azt a hatalmas német hadsereget megszervezni, vezetni, mely a “Rapello” titkos tervezetben volt. De most már nagy lehan- goltsággal azt mondja a fővezér Guderian generális véleménye
