Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)

1950-01-01 / 1612. szám

HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act «f March 3, 1879 VOL. XXXVII. ÉVFOLYAM CLEVELAND, 1950 JAN. 7 NO. 1612 SZÁM HETI KRÓNIKA ÖSSZEGYŰJTI . . . (f.) . . . A clevelandi közúti­sztrájk tanulságai A clevelandi közúti munkások, a villamos, az autóvezetők és ka­lauzok, hetekig tartó tárgya­lás után sztrájkba mentek. A sztrájk oka, hogy a fizetéses szabadságot a vállalat lerövidí­tette. A vállalat a város kezében van, igy az közüzemnek számit, ezért a sztrájk mint olyan, na­gyobb tanulságot és figyelmet jelent, mint egy magánvállalat­nál történő munkabeszüntetés. A városi tanács a közelmúlt­ban a fő hivatalnokok fizetését meglehetősen emelte, éppen az­ért felháborító az, hogy a tény­leges dolgozó városi munkások­nál, kívánja behozni az emelést. Véletlen az, hogy ezt a bérle­vágásnak számitó, fizetéses sza­badság megrövidítését a közúti alkalmazottaknál kezdték el, va­lószínű, hogy hasonló akció fog történni a többi városi alkalma­zottaknál is. A munkások számtalan gyű­lésen foglalkoztak az őket ért sérelemmel és határozottan le­szögezték, hogy az elért eredmé­nyeket harc árán is megvédik. A városi vállalatot vezető igazgatóság viszont makacsul ragaszkodott ahoz, hogy a fize­téses szabadságot 98 óráról 88 órára vágja le, aminek a követ­keztében karácsony előtt 3 nap­pal a munkások abba hagyták a munkát, mind egy szálig sztrájk­ba mentek. Szinte hihetetlen, hogy mi­lyen vad dühhel támadták a sztrájkolókat, főleg a unió local elnökét Tom Meaneyt, valósá­gos lincshangulatot igyekeztek a lapok teremteni. A lap első ol­dalán nagy cikkben támadták Meaneyt. Követelték a unió élé­ről való eltávolítását. A polgár- mester a Fehér Házból kért uta­sítást, mely után a legvadabb támadást intézte a sztrájkolok ellen és parancsot adott, amely­ben utasította az alkalmazotta­kat, hogy a munkát haladékta­lanul vegyék fel, ellen esetben a sztrájktörőket rendőrséggel, ka­tonasággal fogja megvédeni. A unió local az AFL-hez tar­tozik, amelynek a városi vezető­sége a sztrájkolok ellen fordult, követelve, hogy hagyják abba a sztrájkot, mert az sérti a mun­kások és a kereskedők érdekeit. Az AFL elnöke, Bill Green is parancsot adott ki a sztrájk be­szüntetésére. A sztrájkolok gyűlése minden terror dacára, egyhangúlag uta­sította vissza a polgármester és az AFL vezetőinek a parancsát a sztrájk abbahagyására. A 4000 munkás közül mindössze 2 alak jelentkezett munkára, de ezek­kel nem is próbálkoztak a sztráj­kot megtörni. Most aztán a már megszokott módszerhez fordultak a város urai, bírói tiltóparancsot vettek ki, amelyben a biró elrendelte, hogy a unió és annak elnöke kedden délután 2 óráig vétesse fel a munkát, a kilátásba helye­zett következmények terhe alatt. Ezeket a “következményeket” nem tartották titokban, beígér­ték, hogy a ünio locált 50-60 ezer dollárra bünteti a biró és elrendeli a vezetőség elfogatá- sát is. Ez az akció azután megijesz­tette a union vezetőségét, amely minden erőt megfeszített, hogy a sztrájkolókat a harc abbaha­gyására bírja. Hiába voltak na­gyon megszívlelendő ajánlataik a harcnak a munka helyére való átvitelére, mint a forgalom le­lassítása, a szabályokhoz való ragaszkodással, a jegyek, illet­ve a viteldijak be nem szedése, újabb tiltakozó sztrájkok ki­mondása. A unió vezetősége, minden ilyen javaslatot elutasí­tott, a feltétel nélküli, azonnali sztrájk beszüntetést vitte ke­resztül. A város urai győztek, ez a győzelem nem csak a közúti munkások veresége, hanem min­den városi munkásé, akiknek a sztrájk jogát elkobozták és ki­szolgáltatták őket a városi urak kénye-kedvének. A harcnak tanulságaként le­vonhassák a munkások azt, hogy a demokrata polgármester éppen úgy letöri a munkások harcát, mint a republikánus kar­társa, hogy a polgári lapok egy­hangúlag a munkások harcát tá­madta és szított annak erősza­kos megtörésére, de tanulság az is, hogy a mostani szervezeti for­ma értéktelen, hogy a vezetőik árulók, kik hátbatámadják, el­adják a munkások harcát. A polgári politikusokkal, a ka­pitalista lapokkal való teljes sza­kítás, a szervezeteknek Ipari Uniókká való átalakulása, adja meg a lehetőséget, hogy a munkások győzelmesen vigyék keresztül a harcaikat, még ak­kor is, ha a harc nem magánvál­lalat, hanem városi kizsákmá­nyolás ellen folyik. Ismét elmúlt egy Karácsony, mely semmi különös változást sem hozott a mindennapi éle­tünkre, akár csak az előbbi Ka­rácsonyok. Lehet egyes vallási szakértők szerint Karácsonyt pogány eredetinek minősíteni ez mind nem változtat azon a té­nyen, hogy a földön élő emberi­ség egy számottevő része, még az atombombák hullása közben is, Karácsonyt a béke és ember­szeretet ünnepének tartja. Kará­csony megteremtése előtt és az­óta sem, sohasem volt tartós bé­ke a földön s az emberek, a test­vérszeretet és béke hirdetése közben, ismét is ismét halomra gyilkolták egymást. Ez a törté­nelmi láncolat vonult végig év­ezredek óta s akik ezt tudják azok részére nem jelent csaló­dást Karácsony eszméje, mert legfeljebb csak egy kézszoritást, vagy egy sem árt, sem nem hasz­nál, üdvözlő kártyát jelent a ré­szükre. Ami mégis változást jelentett az ez évi Karácsonyon és ami különösen kételyes szint adott ennek a Karácsonynak, az az a körülmény volt, hogy föltűnő­en sokat beszéltek a békéről, sokkal de sokkal többet, mint minden más Karácsonykor. Ez az ami azt bizonyítja, hogy ve­szélyes időszakba értünk be és nagyon kell félnünk attól, hogy ránk zuhan a béke, mely után a “béke hamvaira” megnevezés lesz az eredmény az emberiség nagy többségének. A pápa is békéről beszélt, de ugyanakkor a vallás ellenségei­nek kürtását célzó emberszere­tetett nagyon könnyen föllehe­tett fedezni beszédében. Az angol király is elmondta a szokásos karácsonyi szózatát, melynek lényege az volt, imád­jatok engem és a régi“békében” fogtok részesülni, melyhöz ha­sonló jókat az amerikai dollár már is biztosit. Truman elnök sem maradha­tott némán, ő is beszélt és olyan békebeszédet mondott, melyhöz csak az ágyudörej zenéje hiány­zott. A kezét nyújtotta a “rabi­gában” tartott országok felé, persze csak az egyik kezét, a másik kezében valami más volt, a meg nem nevezett “rabszolga” tartók felé. A karácsonyi hangulatot nem lehetett figyelmen kívül hagyni Moszkvában sem, mert az már egy újabb alapos vád lett volna, hogy a legnagyobb ellenségei a békének. Ott Malenkov beszélt a karácsonyi szellem hangulatától áthatva arról, hogy a Kelet és Nyugat nagyon szépen megfér­het egymás mellett békés együttműködésben. Ez is olyas­mi volt, mint a szenteltvíz, vagy olyan utolsó kenet féle, "a más­világra szóllitott lélek békés tá­vozására. így sorolhatnánk a végletek­ig a nagy vezetők beszédeit, amelyhöz hozzá csatolhatnánk a társutazó vezetőket, a legalsóbb- rendü politikai hivatalig. Mind békéről beszélt és most különö­sen olyan tele tüdővel, hogy ko­molyan félnünk lehet a békétől. Most volt Karácsony és mivel még ma béke van, talán legjobb volna ha ezek a vezetők követ­nék az alkoholistákat gyógyító egyesület taktikáját, ők nem azt ígérgetik meg az erősen ivó em­berrel, hogy fogadja meg, hogy egy egész évig nem iszik, csak azt ígérje meg reggel, amikor fölkel, hogy aznap nem iszik. Másnap és azután mindennap csak egy napra Ígérje, hogy nem fog inni. Ha ezt teszik a tegnapi hangos békeapostolok a jövő Karácsonyig mindennap, reggel ha fölkelnek csak azt mondják, “ma béke lesz”, úgy a jövő Ka­rácsonykor könnyebben fog lé- legzeni az egész emberiség. Egy kellemetlen vita folyik mostanában bizonyos lapokban, a CIO-ban most már elég dur­ván folytatódó úgynevezett tisz­togatási művelet kérdésénél. Ál­lítólag bizonyos katolikus pa­pok, többet vannak a CIO gyű­lésein és irodáiban, mint a temp­lomban, mig a katolikus vallá- su szakszervezeti munkásokat külön localokba tömöritva, úgy­szólván irányitó benyomást gya­korolnak a CIO szakszervezet politikájára. Hogy miért kellett éppen a katolikus papoknak a szakszervezetbe már beszerve­zett munkásokat még egy kato­likus szervezetbe tömöríteni, ez olyasmi, amire bátran rá lehet mondani, hogy zavarosban halá­szás. Mert azok a katolikus mun­kások, akik hisznek a pap sza­vainak, azok már úgyis temp­lomtagok és áldozati alanyok az egyház föntartásához, a szak- szervezetbe azért tartoznak, hogy munkaviszonyukat és meg­élhetési lehetőségüket megvé­delmezni képesek legyenek. Itt már nem mint katolikusok jön­nek számításba, hanem mint munkaerőt szolgáltató kizsák­mányoltak. Itt már se szin, se vallás, se nemzetiség többé nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom