Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)

1949-09-10 / 1595. szám

1949. szeptember 10. BÉRMUNKÁS 3 oldai Nagy Ferenc barátai (Vi.) “Maradat tolláról, em­bert barátjáról lehet megismer­ni”. Ez a közmondás olyan igaz, hogy egyszerű mértéknek lehet használni egyének, sőt csopor­tok lemérésére Ha más mérté­ket nem is használnánk Nagy Feri lemérésére csak azt a tényt, hogy a világ legnagyobb tröszt­je, a General Motors keblére ölelte és egy félmillió példány­ban kinyomatta és ingyenesen széjjelszórta a neve alatt össze­szedett hazugságokat, elegendő minden munkásember előtt és minden magyar előtt legjobb bi­zonyíték arra, hogy elárulta ha­záját és a munkásságot. Mi, akik évtizedeken keresz­tül itt éltünk, dolgoztunk, tud­juk, hogy milyen irgalmatlan ki­zsákmányoló ez a General Mo­tors. Emlékszünk még az 1937- es éveket megelőzőleg, illetve mielőtt a uniont sikerült elis­mertetni nagy harcokkal hogy milyen kegyetlenül dobálták ki azí elöregedett munkásokat a General Motors telepeiről. Em­lékszünk, hogy csak a társulat kémei, a munkavezetők kedven­cei dolgoztak állandóan, mig a többi munkás minden nap jelent­kezett munkára, de csak 8-10 órát dolgozott hetenként. Sok­szor két-három órát vártak a gyárban és csak akkor mondták meg nekik, hogy ma nincs mun­ka. De nem fizettek ezért az el­veszett időért. Sok munkás volt, a harmincas években, aki alig keresett 10 dollárt hetenként mielőtt a uniont megszervezték és négy havi kemény harc és sztrájk után elismertették. Mi tudjuk, hogy milyen ter­ror, erőszak, feketelista és más megfélemlitési eszközökkel ijesz­tették el a munkásokat a szer­vezkedéstől, munkaviszonyok­nak egyetlen megjavitási lehe­tőségétől éveken keresztül. Tud­juk, hogy milyen elszántan har­colnak még most is olyan egy­szerű munkásbiztositás ellen, mely már Magyarországon ré­gen meg van. A munkásnak és egész családjának ingyenes or­vosi és kórházi kezelés, két hét­től egy hónapig terjedő vakáci­ók, öregségre penzió. Ez a világtmszt, amely az amerikai munkásság ellen min­den terroreszköz igénybevételé­vel harcolt, most a magyaror­szági munkásság sorsa felett se­gít Nagy Ferinek siránkozni. Hogy még is legyen valami lát­szata a krokodil könnyeknek, egy csomó szemenszedett hazug­ságot közölnek Magyarország­volt valami hatása, mert más­nap a munkáltatók megbízottai és a sztrájkbizottság egész nap szünet nélkül tárgyalt, melynek eredménye a megegyezés, mely- szerint: a soffőrök 10 cent óra­bér javítást kapnak; az öt na­pos munkahét; mely hétfő reg­geltől péntek estig tart tovább­ra is érvénybe lesz és a szombat és vasárnapi munka túlórái fize­téssel lesz. A munkaviszonyok körüli panaszok is orvoslást nyernek részben és a 15 évig egy helyen dolgozók három heti fizetéses szabadságra jogosak évente. ról, a (Munkás Paradicsom) “Workers Paradise” címen a Readers Digestből átvett és sok százezer példányban kiadott förmedvényben. Hogy milyen nagy hazugságo­kat irkáltak össze Nagy Feri nevében, azt leginkább azok tud­juk, akik megjártuk Magyaror­szágot a közel múltban. No meg azok is tudják, akiknek vannak olyan rokonaik, akik siránkozás helyett az igazat Írják meg ha­zulról, még akkor is, ha nem megyen a szeretet csomag, mert nem koldulnak. Három esetet említenek meg, melyet Nagy Feri szerint is csak hallott valakitől, aki viszont má­soktól hallotta, hogy az olyan munkások nyomtalanul eltűn­nek, akik kritizálják a kor­mányt, vagy a norma rendszert. Mi tudjuk, hogy még nagyon sok kormány és szacializmus el­lenes agitátor, nyíltan agitál a kormány és a rendszer ellen és nagyon is szabadon járnak-kel- nek az egész országban- De en­nél még nagyobb s könnyebben megcáfolhatok azok a hazugsá­gok, melyeket az árakra és mun­kabérekre vonatkoztatnak. Pél­dául ezeket írja: “1938-ban egy képzett gépla­katos Magyarországon hat font kenyeret vehetett egy órai mun­kabérből. A háború alatt, ami­kor Magyarország gazdasági helyzetét Berlinből irányították, diktálták, egy óra alatt három font kenyér árát kereste meg, most egy óra munkabér kell egy font kenyérért.” Ezt először ezen év áprilisá­ban nyomtatták ki a Readers Digestban, tehát jóval a mult- évi után, amiket én személyesen ismerek. A múlt nyáron és még ősszel, tehát októberban is, egy képzett géplakatos órabére 5 fo­rint körül volt, némelyeknek egy kicsit több, némelyeknek ke­vesebb, amint itten sem egyfor­mák az ilyen bérek, ugyanakkor egy kiló, tehát két font kenyér ára egy forint volt, tehát tiz font kenyeret vehetett egy órai munkabérből egy képzett gépla- i katos. “Egy pár cipő, amely két dol­lár volt, most 10 dollár. Egy öl­töny ruha, amely 20 dollár volt, most 100 dollár. Eközben a munkabéreket levágták legtöbb iparban 10-tól 20 százalékig. A munkás alig képes megvenni azt az élelmet, melyet a jegyére ad­nak neki. Házbért fizetni egy olyan helyért, melyet öt évvel ez­előtt nem tarhatott volna lak­hatónak, vagy pótolni a ruhát, melyek már esnek széjjel, nem Ezen szakaszban egy egész képesek.” csomó hazugságot sűrítettek össze. Először is nem tudjuk mikor volt egy pár cipő két dol­lár, de mostan, illetve a múlt ősszel egy jóminőségü férfi öl­töny 40-45 dollár volt. A munka­béreket nem vágták, sőt ellen­kezőleg némely esetben emelték. Már Nagy Feri sem meri meg­említeni, hogy a házbérek olyan alacsonyak aránylag, hogv két- három napi munkabér fedezi a havi házbért. Éppen a lakóhe­lyekre volt legkevesebb panasz otthon. Mert nagyon is méltá­nyosan igyekeztek mindenkit el­helyezni. Ezen hazugságot még ők, nagyferi kisértetei szúrták be és mindenki tudja, hogy mi­lyen bődületes hazugság- Ma­gyarországon kevesebben éhez­nek, mint Angliában, vagy Fran­ciaországban. No meg az ada­golás. Semmi se volt adagolva, még a múlt ősszel sem, csak ke­nyérjegyek voltak, hogy egy fo­rintért legyen biztosítva minden­ki kenyér részének kilója. “Az átlag munkavezető több adagolási jegyeket kap és sza­bad vakációt.” — Fizetett vaká­ciót nem csak a munkavezetők, hanem a munkások is megkap­ják, némely esetben harminc na­pot. Itt a General Motors még két hetet sem akar adni a ter­melő munkásoknak, csak nagy huza-vona után. Ámbár nagy harcok után a union kiharcolta, hogy két heti fizetést a vakáci­óra megadja a társulat, de va­kációt csak kénye-kedve szerint ad a munkásoknak, sokesetben megtagadták és bármikor meg­vonhatják. Megemlítik, hogy Magyaror­szágon hetenként két este az ipari munkásoknak munkás sze­mináriumokat kell látogatni, ahol ipari, társadalmi problémá­kat tanítanak, majd később igy siránkoznak: “Ezen állandó szakszervezeti és párt funkciók nagyfokú megterhelés. Egy em­ber, aki nyolc órától ötig dolgo­zik, majdnem lehetetlen, hogy hazakerüljön a pártgyülésekről éjfél előtt, két-három órai uta­zás és gyaloglás után, másnap meg vissza a munkába, igy nem sok alvási ideje marad.” Amíg ezen tételt az itteni mun­kásoknak azon szándékkal írták, hogy ők se menjenek párt és union gyiüésekre, elismerik, hogy a magyarországi munkás­ság nagyon is aktiv résztvesz az ország igazgatásában. Tanul és tanít és rifeakis igy lehettek egyszerű munkásokból gyárve­zetők, polgármesterek és főis­pánok, melyet ezen cikkben, mint gúnyos megjegyzést közöl­nek, de elismerik, hogy legtöbb üzemvezetők, mert tanultak, gyárban ilyen munkások lettek Hogy miért siránkozik annyi­ra a General Motors a magyar- országi munkásság sorsa felett mostan és nem akkor, amikor Horthyék halomra gyükolták őket, megmondják ők maguk, amikor az amerikai unionokat intik az ellen, hogy itt is Moszk­va fog nekik diktálni, ha nem vigyáznak és nekik is iskolákba, szemináriumokba kell majd jár­ni tanulni, hogy üzemvezetők le­hessenek. Másszóval az amerikai munkásokat, de leginkább azon szervezett munkásokat akarja agyon ijeszteni, akik ellen olyan vehemensen harcoltak és még ma is harcolnak. Nagy Feri nem csak a magyar, hanem az ame­rikai munkásságot is elárulta a General Motorsnak. Levél az óhazából Schweitzer Lajosné, Tatabá­nyáról a Bérmunkás olvasója, az alábbi levelet írja Gajdos István new yorki rokonának: Kedves Dka és Pista! Vártunk egy kicsit az írással, mert ugygondoltuk, hogy leve­leink megint kerülik egymást, de most már Írunk nem bírunk várni. Lajos Siófokra megy nya­ralni. Én meg a gyerekekkel el­utazom erre a pár napra Várpa­lotára, had örüljenek egy kis utazásnak. Majd küld a Lajos lapokat, hogy a reakciós érzel- müek had lássák, hogy igenis mehet a munkás nyaralni. Aki 35 éve kint van, nem tud­ja azt, hogy itt mi volt a Horthy rendszer alatt, azt csak mi tud­juk, hogy mennyi a külömbség a múlt és a jelen között. Én gyűlölöm áz urakat, mert köztük voltam, sokat szolgál­tam, tudom, hogy mi volt nekik és mi volt egy munkásnak. Természetes, hogy ez nagyon fáj nekik, itt volt a mennyor­száguk, most meg nincs itt se külön strandjuk, meg külön ka­szinójuk mint valaha. Most én is azt mondom, meg- védjük ha kell fegyverrel is a szabadságunkat. Sokszor csókolunk bennete­ket Dús és a gyerekek. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dol­gozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akik­ből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé te­szi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást ve­rik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztá­lyában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi mun­káért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZER- KEL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra Is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer­kezetét épitjiik a régi társadalom keretein belül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom