Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-08-27 / 1593. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1949. augusztus 27. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. A MUNKA HARCMEZEJÉN KRISTÁLYOSODIK AZ OSZTÁLYHARC “A NORMÁLIS” viszonyok visszatértével — ami öt-hat milliós munkanélküli tábort jelent — a munkáltatók “jószívűségüket” ismét lakat alá zárták és elővették a gazdasági érdekeik által diktált könyörtelenséget, ami a rideg ellentállást jelenti a munkások minden követelésével szembe. A háborús évek és az azt követő egy-két év alatt a munkások tömegei és jelentős része a munkásszervezeteknek is túlságosan elbizakodott és azt hitték, hogy a munkáltatók örökidőkre elveszítették a ellentállási lehetőséget és örülnek ha teljesíthetik a munkások követeléseit. Akik nem ismerik a kapitalizmus természetét, azok köny- nyen tévedésbe eshettek ezen látszaton és gyakran intették a munkásság előharcosait, hogy “nem szabad túlságos követelőnek lenni”, hiszen a kapitalizmus már annyira megszelidült, hogy a “tenyerünkből eszik” és nem szabad “visszaélni jószívűségükkel.” A laikusoknak ez a feltevése részben igazoltnak látszott, mert hiszen az elmúlt hét-nyolc évben nem voltak nagyméretű és különösen nem voltak huzamos időre kiterjedő bérharcok. Amik voltak, azok pár nap, vagy legfeljebb pár hét leforgása alatt végetértek a munkások győzelmével. Ennek magyarázatát két tényezőben találjuk. Az egyik: az áruhiány, mely természetes következménye volt a háborúnak, amikor az iparok kapacitásuk nagyrészét háborús eszközök készítésére fordították és a lakosság mindennapi szükségletét kielégítő áruk háttérbe szorultak, a másik: az iparokba na szervezett munkásság szolidaritása. Ez a két tényező azonban az utóbbi időben jelentékenyen változott. Az iparok nagyrésze nem csak elérte a kereslet kielégítését, hanem bizonyos áruk — mint automobilok, villany hűtőszekrények, mosógépek, porszívók (vacuum cleaners), rádiók és hasonló áruk — már annyira felhalmozódtak a raktárakban, hogy azok gyártása egyelőre a “kockázatos” listára került. Bár nem azért halmozódtak fel ezen áruk, mert már mindenkinek van azokból, hanem mert a heti kereset a túlórázás megszűnésével annyira alászállt, hogy az üy elkerülhető szükségletek vásárlását a munkások milliói kénytelenek voltak beszüntetni. A másik, ami mindennél fontosabb, hogy az osztály szolidaritás, amely a szakszervezetek sok hibája mellett is a tagság között bizonyos mértékig megnyilatkozott, ma teljesen felbomlott és a szekszervezetek tagsága ehelyett, most amikor legnagyobb szükség volna a szolidaritásra, egymás nyakát vágja. Ezt látva a munkáltatók, csak természetes, hogy ismét elemükbe kerültek és a munkások követeléseire csak egy rövid szóval válaszolnak, hogy: “NEM”. Azonban nem csak az uj követeléseket utasítják visz- sza ily kurtán, hanem mindig több és több termelést követelnek meg a munkásoktól és az ez ellen való tiltakozást figyelembe sem veszik. Ez a tény az utóbbi hónapokban már több telepen munkabeszüntetésre késztette a munkásokat és a közeljövőben még sokkal többre van küátás. Mert a munkáltatók nem haboznak, amikor az alkalom kínálkozik. PÁR HÉTTEL ezelőtt a Ford birodalmában közel százezer munkás szüntette be a munkát tiltakozásul a “speed-up” ellen. Négyheti sztrájk után azonban visszatértek a munkások a telepekre, amig megállapítják, hogy valóban meggyorsitották-e a termelést, mert a Ford igazgatósága azt állítja, hogy nem. Ez a munkabeszüntetés pár nappal azelőtt történt, amikor a Ford birodalmába foglalkoztatott munkások kollektív szerződésének megújítása esedékes volt és ezt megkezdeni Fordék csak úgy voltak hajlandók, ha a munkások visszatérnek a telepekre. Ez megtörtént és a tárgyalások megkezdődtek, de eddig semmi eredmény nem mutatkozik; A munkások követelése 100 dollár aggkori nyugdíj azok részére, akik 60-ik életévüket betöltötték és 25 évig dolgoztak a Ford vállalatnál, betegsegély és orvosi dij biztosítása betegség esetén és egyelőre még meg nem nevezett általános bérjavitás. A Ford vállalat azonban hallani sem akar ezen követelésekről, mely arra késztette a szervezet vezetőségét, hogy megfelelőig a Michigan állami fiók “Taft-Hartley” törvényeknek, a szavazás elrendelését kérjék az állami munkaügyi osztálytól az összes Michigan állami telepeken, mely szerint felhatalmazzák a szervezet vezetőségét a munkabeszüntetés elrendelésére. A szavazás a napokban történt meg és a Michigan állami telepeken foglalkoztatott 80,000 szavazásra jogosult munkásból 75,230 adta le a szavazatát melyből 75.001 a sztrájk mellett szavazott, ami az összes szavazatok 93 százalékát teszi ki és csak 9,549 szavazott a sztrájk ellen. Eddig a Ford vállalat igazgatósága ragaszkodott a régi szerződés megújításához, minden változtatás nélkül és most attól függ, hogy mi fog történni a Ford telepeken a közeli napokban, hogy a szavazás eredményeként meglátják-e az írást a falon? A UAW autó munkások szervezetének központi elnöke, Walter Reuther kijelentette, hogy “a szervezet minden elfogadható módszert igénybe vesz a munkások jogos követelésének megnyerésére, azonban erős az elhatározottság annak érvényt szerezni szerveztük teljes gazdasági erejével, ha a Ford vállalat továbbra is a rideg tagadás álláspontjára helyezkedik a Ford munkások és azok családjainak igazságos követelésével szembe”. A helyzet ily kialakulásán az ország figyelme a Ford munkások felé irányul nem csak azért, mert az ország többi részén levő telepekkel együtt több mint 105 ezer munkás harcáról van szó, hanem azért is, mert Ford az első a nagy autó vállalatok között, ahol a szerződés megújítása folyamatban van és elérte a kritikus pontot. Ismerve a munkáltatók egyöntetű megállapodását a munkások követeléseivel szembe, nagy a valószínűség, hogy a közeli napokban — talán még mielőtt ezen sorok elérik az olvasókat — a munkások kénytelenek lesznek a végső fegyverhez nyúlni követeléseik kikényszerítésére. ALIG lehet kétség az iránt, hogy a Ford vállalat bírja az ország összes munkáltatóinak ígéretét a szolidaritásra sztrájk esetére és ez részben magyarázatot ad a nagy villamos készülékeket gyártó vállalatok, mint a General Electric, Westinghouse — valamint az acél telepek tulajdonosainak magatartására a munkások követeléseivel szemben. Az említett iparválllatok és az illetékes szervezetek között már hosszabb idő óta folytak a tárgyalások a Ford munkások követeléseihez hasonló előnyök kikivására, azonban egyelőre azok kátyúba kerültek. A United Electric Radio and Mach. Workers szervezet és a General Electric és Westinghouse között a tárgyalásokat meghatározott időre felfüggesztették, mig a United Steel Workers szervezet és az acélbárók közötti nyílt harcot Truman elnök közbelépése 60 napra elodázta. Hogy az elnök által ajánlott “fact finding” (tényeket megállapító) bizottság közreműködésének mi lesz az eredménye egyelőre nem tudni, annyi azonban bizonyos, hogy a munkáltatók nem fogják elfogadni annak ajánlatát, ha az a munkások javára dönt, illetve azt állapítják meg, hogy a munkások követelésének jogos alapja van. A munkáltatók azzal érvelnek, hogy ezen újabb követelések teljesítése nagyban növelné az “inflációt” és felborítaná az ország gazdasági biztonságát, ami egyébként is nagyon ingó pilléreken nyugszik. Azt egyáltalán számításba sem veszik a munkáltatók, hogy a nagy iparvállalatok profitja az év első felében messze túlhaladta az eddig elért legmagasabb profitot hozó éveket is, dacára annak, hogy a munkások kevesebb időt dolgoztak és következetesen kevesebbet kaptak vissza munkaerejükért az általuk termelt javakból. A MUNKÁSSÁG jogai és a szervezkedés védelmezésében az első sorokban harcolnak a Singer Sewing Machine Co., Elizabeth (N. J.) és Bridgeport (Conn.) telepeinek munkásai, akiket ezen jogok védelmezésé- ért sztrájkba kényszeritett a hatalmas varrógép vállalat és május elseje (a Bridgeportiak valamivel rövidebb idő) óta nem a gépek és munkapadok mellett, hanem a gyár kapuin kívül, a sztráj körvonalon töltik napjaikat. A Singer vállalat — mint a többiek — a gyűlölet elhintésé- vel a munkások között igyekezett megtörni a munkások szolidaritását és a már közismert “kommunista” bélyeggel akarta befesteni a sztrájk vezetőségét és a UE szervezetet, mely a vállalat munkásainak képviselője. A Singer vállalat azon ürügygyei tagadta meg a UE szervezet elismerését — amely egyébként már évek óta képviseli a munkásokat a kollektiv tárgyalásoknál, — hogy a szervezet vezetősége nem irta alá a Taft- Hartley törvény által megkövetelt “nem-kommunista” nyilatkozatot és ehelyett egy rögtönzött “független” (de valóban kompánia) szervezetet ajánlottak a munkásoknak azzal az ígérettel, hogy “mindazon előnyöket megtartják, amit a UE szervezettel kivívtak,” ha felszerelik a függetlennel. A sztrájk 13-ik hetében a vállalat kívánságára a State Mediation Board leszavaztatta a sztrájkoló munkásokat, bár a UE szervezetet nem tették a szavazó lapra, hanem csak a független szervezetet, de a munkások nagy többsége a független ellen szavazott ,ami azt jelenti, hogy a régi szervezetet akarják megtartani. A szavazás előtti napokban a vállalat fenyegető leveleket küldött az összes munkásoknak és a telep 600 foremanjét szétküld- ték a munkások felkeresésére a lakásaikon, de ugylátszik sem az “ígéretek”, sem a fenyegetések nem értek célt a többségnél. A telep hét ezer munkása közül 4,003 szavazott a független ellen és csak 2,503 mellette. Találóan jellemzete A. J. Fitzgerald a szervezet központi elnöke a vállalat szervezet ellenes buzgóságát a szavazás előestéjén, amikor a sztrájkolókhoz beszélt, , hogy a munkáltatóknak nam fontos, hogy a munkások “kommunisták” vagy nem-kommunisták, hanem hogy megsemmisítsék azt a Szervezetet, mely harcolt a munkások érdekeiért és jogaiért. “Ha a kommunisták hajlandók volnának hatvan cent órabérért dolgozni, semmi kifogásuk nem volna ellenük, sőt a munkásokat kereső hirdetéseikben kihangsúlyoznák, hogy csak kommunisták jelentkezzenek.” A JELEKBŐL ítélve a munkáltatók elérkezettnek látják az időt a “leszámolásra” és együttes elhatározással nem csak az újabb követeléseket utasítják el, hanem a régi sérelmek orvoslását is megtagadják. Ebben a támadásban a munkáltatók egységesek az egész vonalon, de sajnos ez nem mondható a szervezetekről. A múltban legalább a CIO-hoz tartozó szervezetek egységesen mentek
