Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)

1949-12-31 / 1611. szám

BÉEMUMKÁS 3 oida 1949. december 31. Beszámoló a VIT-ről Az amerikai küldöttség a Fesztiválra körülbelül 200 tag­ból állt. Köztünk voltak ifjú­munkások, farmerek, fiatal szakszervezeti vezetők, diákok, fiatal tudósok, keresztények és zsidók, négerek és fehérek, vala­mennyien bevándoroltak gyer­mekei. Találkozásunk előtt, hiá­ba tudtuk, hogy rengetegen va­gyunk akik a békét kívánjuk, mégis egyénileg gyengének és elszigeteltnek éreztük magun­kat. Ez az érzés azonban majd­nem egészen eltűnt, amikor az amerikai küldöttség először ta­lálkozott. Amikor a küldöttség tagjait személyesen megismer­tük, bizalmunk fokozatosan nö­vekedett, mert tekintet nélkül a vallás és társadalmi állás külön­bözőségére, tekintet nélkül a faj és bőrünk színének különböző­ségére, egybeolvasztott bennün­ket a békére való őszinte vá­gyunk. De mégis csak kevesen vol­tunk, ha figyelembe vesszük azt, hogy Amerika egy óriási ország. Mégis gyengének éreztük ma­gunkat a hatalmas sajtó, rádió és az amerikai kormány hábo­rús uszításával szemben. Ami­kor azonban Budapestre érkez­tünk, 84 nemzet 10,000 képvise­lőjével, akik több mint 60 milli­ót számláló ifjúságot képvisel­tek, örömmel tapasztaltuk, hogy nem vagyunk többé gyengék. Ezrével jöttek. Puszta jelenlé­tük igazolta, hogy az egész vi­lág megmozdult. Mert csak egy ilyen hatalmas megmozdulás tette anyaeilag lehetővé, hogy a küldöttek a nagyon költséges utat megtehették. Hogy csak egy példát említsek: a francia küldöttség, amely 1200 tagból állt, legnagyobb része, fiatal gyári munkás, akiket a gyár munkásai választottak meg. Költségeik fedezésére, gyűjtést rendeztek egész Franciaország munkásai és szegényei között. Megindult a gyűjtés a gyárak­ban, az utcasarkokon, vásárte­reken, gyűléseken, ahol csak em­berek találkoznak. Ezek a sze­rény 10-20 frank adományokból (kb. 2-5c.) került ki a szüksé­ges millió s millió frank. Ugyan­az ismétlődött meg majdnem minden országban, ahonnan csak küldöttek jöttek, pedig jöt­tek nagyon messziről, pl. Viet Námból, Indonéziából, Délame- rikából és Délamerika majdnem minden országából is. Ez bizo­nyítéka annak, hogy a békére való vágy és az érte való harci készség mennyire elterjedt és mennyire megerősödött. Nagyon sok egyéb akadályt gördítettek egyes országokban a küldöttek elutazása elé, pl. az olasz kormány nem adott kiuta­zási engedélyt száz meg száz je­lentkezőnek, mégis 300-an jöt­tek el. Argentínában megtiltot­ták, hogy az ifjúság gyűlést tártson, vagy társadalmi össze­jövetelen résztvegyen, vagy akár egy kultur előadást is ren­dezzen a VIT érdekében. Bebör­tönözték őket és rendőri bruta­litásnak vetették őket alá. Az útlevelek megszerzése nagy ne­hézségekbe ütközött, mégis 20 delegátus átjutott. Titokban gyűjtötték össze a szükséges összeget és az argentínai ifjúság legjobb ifjú művészeit s sport­embereit küldte el. Igaz, hogy elkésve érkeztek, de mégis el­jöttek, bár tudták, hogy mi vár rájuk visszatérésükre. A Porto Rico küldötteinek, akik ameri­kai útlevéllel utaztak, az ameri­kai hatóság megtagadta az átu- tazási engedélyt és igy kényte­lenek voltak Párisban újabb gyűjtéseket rendezni, hogy re­pülőgépen egyenesen Budapest­re repülhessenek. Az ifjúság jött minden irány­ból és minden elképzelhető köz­lekedési eszközzel. Sokan gyalo­goltak és akadt egy olyan, aki hat hónapig gyalogolt Viet Námból, harctereken, mocsara­kon, jugleken keresztül. Viet Nám, vagy Indokina, Ázsia dél­keleti részén, ahol a nép halál­megvetéssel küzd függetlensé­géért francia elnyomóik ellen. Sokan külön békevonatokon ér­keztek Budapestre. Párisban. ahol az amerikai, francia, spa­nyol köztársasági, belga, angol, stb. küldöttei a különvonatra szálltak, Páris népe tömegesen búcsúzott a küldöttektől, aján­dékokat küldtek a magyar ifjú­ságnak, szolidaritásuk jeléül. A vonatot fellobogózták és a világ minden nyelvén hirdették a bé­két. Mondanom sem kell, hogy az utón Franciaországban, Svájc­ban és Ausztriában hivatalos részről nem részesültünk valami barátságos fogadtatásban, sőt ellenséges indulatukat nem is leplezték. Annál nagyobb volt az örömünk, amikor a magyar ha­tárra érkeztünk. Minden állo­más fel volt díszítve, a helyisé­gek egész lakossága ujjongó lel­kesedéssel szorított velünk ke­zet. Étellel és itallal, énekkel és tánccal fogadtak bennünket, így törtük át azt a hires ’’vas­függönyt”, amelyről annyit hal­lunk. Ez a függöny nem vas, ha- hanem átlátszó hazugságból és rágalomból áll — és nem a ke­let húzta le, hanem a nyugat próbálja a világot vele kettéosz­tani. Képzett tolmácsok, akik elő­készültek a VIT küldötteinek fogadtatására, a határon csat­lakoztak hozzánk és együtt ér­keztünk meg a keleti pályaud­varon, ahol több ezerre rugó lel­kes tömeg fogadott bennünket. Ragyogó uj autóbuszok vitték a küldötteket a különböző Kollé­giumokba, ahol elszállásoltak amit nagy gonddal és szeretettel a magyar ifjúság készített és rendezett be számunkra. Na­gyon kényelmesek voltak ezek a szállások, ahol egyébként a ma­gyar tanuló ifjúság találja ott­honát. Szeretnék itt sokat beszélni a gyárakról, amelyeket megláto­gattunk. A munkások életéről, az uj lakásokról, amelyek a munkások részére épültek, az is­kolákról, a kollégiumokról, ahol a munkások és parasztok gyer­mekei élnek, ahol teljes ellátás­ban részesülnek és tandíjmente­sen, sőt ösztöndíjjal szerzik meg közép- és főiskolai képzettségü­ket, amely arra képesíti, hogy a jövőben a legmagasabb állást is betölthessék. Szeretném el­mondani, hogy fiatal paraszt fi­uk és leányok, milyen büszkén és lekesedéssel beszélnek az uj gép- és traktor állomásokról, az uj könyvtárakról, színházakról és kórházakról, amiről azelőtt még álmodni sem mertek. Sze­retném megmeliteni, hogy talál­koztam ifjúmunkások szávaival, akik büszkén beszéltek az üzem­tervről, amelynek elkészítésében ők maguk is résztvettek. Szeret­nék beszélni az üdülő telepekről, ahol a munkások és parasztok pihennek, a Balatonon és a Mát­rában, ahol azelőtt csak banká­rok és grófok nyaraltak. Szeret­ném bemutatni az úttörő köz­társaságot., a gyermek vasutat, a posta hivatalt, amelyet gyere­kek vezetnek s a rádió állomást, amelyet ők igazgatnak. Szeret­nék sokat írni a főváros ellátá­sáról, a “Közért” nevű üzletek­ről és nép büffékről. Itt meg kell említenem, hogy a Marshall or­szágok delegtáusai nem hittek a szemünknek, amikor éjfélkor a legszebb és legjobb ennivalóval megrakott “Közért” zsúfolva volt vevő közönséggel, ahol ju­tányos áron vásárolhattak. Saj­nos azonban erről nem irhatok, mert mindegyikről külön-külön egy egész cikket kellene Írnom. Ezt csak azért említettem, mert ez magyarázza, hogy miért tart­ja a magyar ifjúság, valamint a magyar nép a legfontosabb fela­datának a béke megvédését. De éppen ezért akarja és kí­vánja a békét a cseh, lengyel, román, bolgár, stb. népi demok­ráciák népe, hogy a kivívott uj szabadságukat országuk felépí­tésére és saját boldogságuk emelésére, kulturális és anyagi jólétük fokozására használják. Azon országok és gyarmatok ifjúsága, amely még mindig év­ezredes elnyomás alatt sínylő­dik, a békét saját felszabadítá­suk érdekében -óhajtják, mint pl. a görögök. Itt kissé bőveb­ben szeretnék írni a görög kül­döttségről. Százan jelentek meg a VIT-en, katonai egyenruhá­ban, egyenesen a rajvonalból. Vezetőjük a 24 éves kapitány, aki elmondta, hogy embertelen kínzásokat kell elszenvedni hon­fitársaik ezreinek Makroniszosz szigetén, a görög Dachauban. Fele a küldöttségnek fiatal le­ány volt, amint a demokratikus hadseregük majdnem fele nők­ből áll, akik a hegyekben har­colnak évek óta szabadságuk­ért. Egy 19 éves leány gyönyö­rű arcát eltorzította egy ameri- rikai shrapnel, egy másik 17 éves hősiességért volt kitüntet­ve és egy idősebb férfiakból ál­ló zászlóaljnak volt parancsno­ka. Ezek is szeretnének normá­lis és békés életet folytatni. Azért jöttek, hogy a világ if­júságával együtt harcoljanak a békéért. Az amerikai küldött­ség különösen kereste az alkal­mat, hogy ezzel a derék küldött­séggel kezetszoritsan és hogy biztosítsuk, hogy mint Görögor­szágban nem mindenki monar- cho-fasiszta, éppúgy Ameriká­ban is, nem mindenki követője az úgynevezett “Truman doktrí­nának”. Nem volna ez a beszámoló tel­jes, ha nem szentelnék egy né­hány sort a szovjet delegáció jellemzésére. Kinézésük és ma­gatartásuk külső bizonyítéka annak, hogy a szovjetunió nagy gondot fordít ifjúsága kiképzé­sére és nevelésére. Boldog moso­lyuk, ragyogó szemük elárulja, hogy ők bizalommal néznek a jövőbe. Tudományos képzettsé­güket és testi fejlettségüket be­bizonyították a kultur- és sport- versenyeken, ahol kimagaslot­tak a többi országok résztvevői között. Világos, hogy az ilyen ifjúságnak sok veszíteni valója van a háborúban. Tehát a béké­ért, a fasizmus ellen harcolnak. Tévedés volna azt hinni, hogy Hitler és Mussolini elpusztulá­sával az emberiség rákfenéje a fasizmus is elmúlt. Hallottuk a spanyol köztársaság száműzött küldötteitől, hogy a spanyol bör­tönök telve vannak a köztársa­ság harcosaival. Soknak a gyer­meke ott született s ott nőtt fel, akik soha a szabad napot nem látták. Hallottuk a francia kül­döttség panaszait, hogy az el­lenállás harcosait mindenféle ürügy alatt bebörtönzik mig a Vichy kollaborátorait kiszaba­dítják a börtönökből. Mig a francia kormány billió­kat költ Viet Nám hősei ellen folytatott háborúra, addig pél­dául olyan intézményeket, mint a tanonciskolák, fedezet hijján bezárnak (150-et zártak be nem régen). Panaszkodnak még ar­ról, hogy a munkanélküliség és vele a nyomor, napról-napra nö­vekszik. A repülő és traktorgyá­rak (a SNECMA) gyárak) le­zártak. Ők is békéért harcolnak mert nem engedhetik meg, hogy Franciaország újból harctérré váljon és az ifjúság ágyutölte- lékké. . . Ezeket a tanulságokat von­tuk le, ezeket a leckéket tanul­tuk meg a VIT-en és hirdetjük világgá, hogy csak egy fasizta- mentes és békés világ, hozhatja meg a világ ifjúságának a vá­gyát és valósíthatja meg remé­nyét, hogy a világ békés fejlő­désében, alkotó képességükkel, a társadalom építőkké váljanak. Amint a jelszavunk is az: EGYSÉGBE IFJÚSÁG! A BÉKÉÉRT, A DEMOKRÁCIÁ­ÉRT, A NÉPEK NEMZETI FÜGGETLENSÉGÉÉRT ÉS A JOBB JÖVŐÉRT! Rácz Erzsébet Az Egyesült Államok nép­számláló bizottsága nagyban ké­szülődik az -950 évben tartandó népszámlálásra. A honatyáink a költségek fedezésére megsza­vaztak kerek száz millió dollárt. Az alkalmazottak fizetését is szabályozták, amely napi nyolc dollártól 21 dollárig terjed. Tíz esztendővel ezelőtt volt az utolsó hivatalos népszámlálás, amelynek költségeire az akkori kongresszus 39 millió dollárt szavazott meg. Oak Ridge, Tenn, államban az Egyesült Államok hatalmas modern atombomba gyártó te­lepet épített. Ezen a telepen vagyis épületeken a munkások sztrájkba léptek, egyéb követe­léseik között kívánják, hogy a nem szervezett munkásokat tá­volítsák el. Ugylátszik, hogy a kormány munkáján levő vállal­kozók nem hajlandók ezt telje­síteni, mert a sztrájk napról- napra terjed.

Next

/
Oldalképek
Tartalom