Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)

1949-12-24 / 1610. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1949. december 24. Valóságban igy van A szocialista termelési rendszer fölénye (a.l.) Szabad sajtóról és szólásszabadságról nagyon sok szó esik. Ami azután a legérdekesebb, hogy itten annyira dicsőitik a szabad sajtót. Van is miért! Ha nem igy volna, hát bizony nem is lehetne azzal a sok hazugságokkal traktálni úgy a rádió hallgatót, mint a kitartott sajtó olvasóit. OXMAN püspök Bostonban tartott beszédében elitéli úgy a rádió bemondókat, mint az újságírókat, hogy minden felelőség nélkül meghamasitják a híreket. Szégyent hoznak hivatásukra. Azt elfelejtette a püspök ur mondani, hogy ha az igazat Írnák meg, akkor a mai rendszer ellen vétenének, és ez ma büntetéssel jár. OXMAN püspök még azt is mondta, hogy azok, akik ezeket a valótlanságokat terjesztő újságírókat fizetik, még sokkal bünö- sebbek. Arra nincs ennek az országnak törvénye, hogy ilyen úgy­szólván összeesküvésért valakit megbüntessenek, MÉG MINDIG REMÉNYKEDNEK Washingtonba még mindig azt gondolják, hogy Ázsiában még nincsen minden elveszve a kapitalizmus részére. Úgy gondolják, hogy az a sok “jó” amit a kínai nép érdekébe tettek a múltban, még nem ment feledésbe. A kínai nép alatt Chiangot értik. Abból a célból, hogy a veszett fejszének a nyelét még megta­lálják, Truman elnök Phillip Jessup-ot Ázsiába küldte, hogy tanul­mányozza az ottani helyzetet. Természetesen Mr. Jessup első sor­ban Japánba megy, hogy “jó’’ információkat szerezzen be General McArthurtól. Útjában felfogja keresni a Siami királyt is. Onnan azután el fog látogatni Indiába, mert nagyon jól tudják, hogy' az összes ázsiai népek figyelik a kínai helyzetet és barátságos maga­tartást tanúsítanak a kínai népköztársasággal szembe. A látoga­tásnak a legfőbb célja pedig az volna, hogy milyen összeköttetése­ket lehetne távol keleten nyélbeütni. Arról manapság nem sokat beszélnek, hogy hány billió dol­lárral segítették Chiangot, hogy továbbra is ülhessen mint diktá­tor a kínai nép nyakán. Az amerikai kormány úgy gondolja, hogy a kínai népnek segítségre lesz szüksége, akkor bizonyosan az Egyesült Államokhoz fog folyamodni. Nagyon valószínű, hogy szívesen segítenek olyan esetben, ha visszaállítsák a régi “jó” feu­dális rendszert. AZ OLASZORSZÁGI ÁLTALÁNOS SZTRÁJK A politikai ígérgetők abban a reményben, hogy sikerült az olaszországi szervezetek egységét megtörni azáltal, hogy megszer­vezték a kommunista ellenes katolikus szervezetet, nem lesz többé általános sztrájk. Ha esetleg lesz is, csak fiaskóval fog végződni, mert a “jó” katolikus szervezet majd mint sztrárjtörők fognak a Keresztény Demokrata párt részére fölsorakozni. A gyomor kérdése minden munkásnál egyforma. Mivel az olasz nép még a nagy hü-hó és Marshall dollárok után is valóság­gal nyomorog és nem győzte bevárni, mig az Ígérgető kormány, majd megadja a fizetés javítást, az árak emelkedésével arányo­san. Az összes szervezett munkások egy általános sztrájkkal akarják a Gaspari kormányt kényszeríteni Ígéretük betartására. A hírek szerint az összes különböző szervezetek vezetői közösen tárgyalták meg a 24 órás általános sztrájkot. Mindenhol egy pó­diumról beszéltek a munkásokhoz. A legutóbbi jelentések szerint még mielőtt a sztrájk megkez­dődött volna, az hírlik, hogy a kormány kénytelen a munkások hatalmas ipari szolidaritásának engedni. Kiváncsiak vagyunk, hogy a pápa ki fogja-e átkozni az összes sztrájkolókat? Tudjuk azt, hogy a pápa őfelsége azt akarja elhitetni a jámbor nyájával, hogy af öldi bolgoság nem jöhet számításba a tulvilági menny­országgal szembe. VALAHOL BAJOK VANNAK Az európai kőrútról hazatérő képviselők, valahogyan nincsen- nek megelégedve a Marshall dollárok szétosztásával. Csökkenteni akarják a jövőbeni összegek nagyságát. Néhányan úgy nyilat­koztak a katonai felszerelésre vonatkozóan is. Hogy valahol bajok vannak az egészen bizonyos. A legna­gyobb baj pedig az, hogy az itteni honatyák legtöbbjének az a ki­fogása, hogy ez az ország miért nem segíti Franco fasiszta kor­mányát Spanyolországban. Különösen a republikánus honatyá­ink azt mondják, hogy a januárban összeülő kongresszusnak meg kell szakítani a jelenlegi külpolitikát és vissza kell,térni a régi re­publikánus elszigetelő politikához. Hogy azután hogyan fogják ennek az országnak gazdasági rendszerét továbbra is megvédeni, ha azzal érvelnek, hogy a kül­földi árukra a lehető legmagasabb vámot kell kivetni, hogy ne hogy elárasszák ezt az országot olcsó árukkal. Nem tudják az urak megérteni, hogy minden botnak két vé­ge van. Mit fognak csinálni ebben az országban, ha a többi orszá­gok is ugyan olyan törvényeket hoznak az amerikai árukra. Ennek az országnak minden jövőbeni létkérdése csak attól függ, hogy mennyi árut tudna a világpiacon értékesíteni. Hogy valahol bajok vannak azt a közel jövő nagyon szépen kifogja dom­borítani. Az itteni gyárakat csak úgy lehet valameddig üzemben tartani, ha kezdenek arról gondoskodni, hogy mégis csak be kell hozni a tervszerű gazdálkodást. Éppen most gyüléseznek a déli államok gyapottermelői, hogy a háború előtti rendszert hozzák vissza, amikor a kormány elrendelte, hogy mennyi földterületet lehet bizonyos termékekkel beültetni, hogy ne legyen túl sok a piacon, ami által az árak igen gyorsan esnének. Az atomenergia kérdése tart­ja ma izagolmban av ilágot. Az a kérdés, hogy az atomerőt a termelés, az emberi jólét érdeké­be fogjuk-e felhasználni, vagy pedig arra, hogy romboljunk és az emberek millióit gyilkoljuk halomra. Az elmúlt hetekben az atom­erő felhasználását illetőleg két tény került napvilágra. Az egyi­ket Szovjet Oroszországból kap­tuk, amelyben bejelentik, hogy a Szovjet mérnökök az atomerő felhasználásával olyan nagy ará­nyú terv végrehajtásához kezd­tek, amelyhez foghatót nem is­mert az emberi történelem. Az Ural hegység felrobbantá­sával a szibériai Ob és Jenessej folyók irányát megváltoztatják, ahelyett, hogy azok az Észak-Je- gestengerbe ömölnének, átveze­tik a Káspi tengerbe, a Kara- Kumi sivatagon keresztül és amellyel ezt a 30 millió hektár­nyi teljesen terméketlen terüle­tet pár éven belül, subtropusi termő területté változtatják át és a hatalmas víztömegeket energia villany termelésbe fog­ják be, amely bőségesen ellátja ezt az újonnan termővé tett te­rületet, elképzelhetetlenül ol­csón. A másik jelentést az amerikai Jackson szenátor tette meg, amely szerint egy uj atombom­bán dolgoznak az amerikai tu­dósok amely ezerszer erősebb lesz, mint amit Hiroshimánál használtak. Vagyis ezerszerte nagyobb rombolásra képes, mint az elődje. Valahogy igaza volt Gromiko- nak, amikor évek előtt már azt mondotta, hogy Amerika úgy tekinti az atomenergiát, mintha valaki a villany feltaláláskor csak a villanyszekrényekre vo­natkozó hasznosítást képzelné el. Hogy a hivatalos Amerika az atomerőt csak rombolásra tud­ja hasznosítani, abban nem az amerikai nép gondolkodása nyil­vánul meg, hanem a kapitalista termelési rendszeré. Itt nyilvá­nul meg az óriási különbség a szocialista és a profitrendszer között. A szocializmus minden erőt az emberi társadalom szolgálatába állít, éppen ezért sokkal na­gyobb mértékben lesz úrrá a természeten és a tudomány, a technika igy az atomerőt is az emberiség szolgálatába állítsa. Amerikának is, amely előbb lett úrrá az atomon, meg volt a lehetősége arra fordítani a tu­dósai figyelmét, hogy azt a ter­melés, az emberi jólét szolgála­tába állítsa, de semmi ilyen kí­sérlet nem is történt, még ha történetesen a mi tudósaink is ily irányba kutattak volna és megtalálták volna az atomener­gia előállítását és annak a ter­melésbe való beállítását, valószí­nű, hogy ez is arra a sorsra ju­tott volna, mint sok más techni­kai felszerelés, hogy az érdekelt tőkés csoportok felvásárolták volna, hogy az soha a termelés­be ne érvényesüljön, mert kiseb­bítette volna a tőkések profitját. Száz és száz olyan találmány van, mint az örökké tartó borot­va penge, a kevés gazolint fo­gyasztó motor, amelyeket azért vettek meg, hogy olyan borotva pengék legyenek, amikből heten­ként kell egyet venni, hogy mi­nél több gazolint fogyasszunk, stb. A szénbányák, erőtelepek, olajforrások és finomítók, a va­sutak urai kik egyszersmint urai az egész termelési erőknek és magának az országnak is, nem jólétet akarnak a népnek, ha­nem minél nagyobb profitot sa­ját maguknak. Ők nem akarnak korlátlan mennyiségű olcsó termelési erőt az atomból, mert az feleslegessé tenné az ő bányáikat, gyáraikat, tehát a profitjukat. Ők nem akarnak több búzát, gyümölcsöt azzal, hogy uj terü­leteket tegyenek termővé, hogy mindenki jól lakhasson, ők az éhező milliók dacára elégetik, tengerbe dobják a termést, hogy igy biztosítsák a maguk profitját. Ők az atom ellenőrzést is az­ért akarják és úgy akarják, hogy megakadályozhassák a profitot veszélyeztető túlterme­lést. A fenti két jelentés mindennél jobban igazolja, hogy az össz- emberiség jólétét, boldogságát, szabadságát csak a szocialista termelési rendszer biztosíthassa. Dorothy Thompson írónő, akit a liberalizmusából alaposan kigyógyitottak a papok, amikor a katolikus hitre tért át, egyet­len aki komolyan foglalkozott az atomenergiának a Szovjetben való felhasználásával és arra a következtetésre jut, hogy Ame­rika nem használhatja az atom­energiát termelésre, mert a ve­szélyességénél fogva nem adha­tó magánkézre, az állam meg nem használhatja, mert a vil­lanyerő, gáz, szén, stb. telepek­be fektetett billiók elvesznének, az egész társadalmi rendszer meginogna. De megállapítsa azt is, hogy a Szovjet ezt korlátla­nul teheti, mert a termelése nem magán kezekben van, olcsó és bő termelés az általános jólétet szolgálja. Arra a következtetés­re jut, hogy a Szovjet lesz az, amely éppen az atomerővel Kí­nában és a Népi Demokráciák­ban hallatlan jólétet idézhet elő és segíthet minden elmaradt vagy éhező népeket. Pár éven belül Amerika csak másod vagy harmadrendű ipari állammá fog lesülyedni. A lehetőségek az atomenergia felhasználásával korlátlanok, egy szocialista termelés alapján álló társadalomban. Elképzelhe­tetlen bőséget és jólétet teremt­het, de irányt szabhat a termé­szetnek is, befolyásolhatja az időjárást, egészsésebbé teheti az embert. Nagyon sokat emlegették a háború előtt, nagy gúnyolódva azt, hogy a Szovjet Amerikához képest, még az ökrös szekér ní­vóján van iparilag, ma már el­halt a gúny és a polgári társa­dalom oszlopai is kénytelenek meglátni azt, hogy a kapitalista rendszer elérte a fejlődésének a csúcspontját, most már sülyedő- ben van. Ugyanakkor a szocia­lista termelési rendszer minden törekvése odairányul, hogy az

Next

/
Oldalképek
Tartalom