Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-12-10 / 1608. szám
2 oldal BÉRMU NKÁS 1949. december 10. Szerencse fel, szerencse le! (a.l.) Sohasem gondolok arra, amikor az íráshoz fogok, hogy a munkásosztály érdekei ellen vétsek. Minden gondolatom odairányul, hogy melyik utón érhetné el a feltörekvő munkásosztály kitűzött célját: a szocializmus által lefektetett célkitűzést, a minden kizsákmányolástól mentes gazdasági berendezkedést. Akik a tényleges szocialista törekvésekkel nincsenek tisztában, azok rendesen minden szocialista jelszóval ellátott megmozdulásokat, legyen az akár jó vagy rossz, a tényleges szocializmus rovására könyvelik el, még pedig olyan formában, hogy a szocialista társadalom nem lehet életképes, mert végeredményben vissza fognak térni a régen kipróbált “jó” kapitalista rendszerhez. A napokban lezajlott new zealandi választások kapcsán halljuk a föntebb említett megjegyzéseket a szocializmussal szemben. New Zealandba a Labor Party 14 éven keresztül ült kormányszékben több kisebb reformok életbeléptetése mellett, még mindig meghagyták a kapitalista rendszert és a földbirtokosok uralmát. Az úgynevezett “munkás” kormány akkor vette át a kormányzást, amikor az ottani kapitalizmus csődbejutott. A gazdasági káoszban sem a földbirtokosok, sem pedig az iparokat birtokló kapitalisták nem törődtek azzal, hogy ki fogja kitolni a sárból megfeneklett gazdasági szekerüket. Mivel a csődbejutás idején a nemzeti kormány volt uralmon, hát azt okolták a csőd bekövetkezéséért. így fordult azután a kocka, hogy a “munkás” pártól várták a föllendülést. A munkáspárt uralomra is jutott, közbe azután a háborúra való készülődés, majd később a tényleges háború föllenditette úgy az ipart, mint a kereskedelmet. Most azután, hogy a tiszta profit még nagyobb legyen a jövőben, hát megunták a munkáskormány által bevezetett reformokat a magas adók behajtása révén pénzelni, úgy gondolták visz- szafognak térni a “jó” kapitalista rendszerhez, amikor az ő saját körükből fognak politikai adminisztrációt beválasztani, mely kormány azután megint visszafogja adni a hatalmat a gazdaságilag kiváltságos osztálynak. Az ottani munkások pedig megint téves tapasztalatokkal lettek gazdagabbak. Nem egyszer merült föl már az a kérdés és bizonyosodott is be, hogy amit a munkások közvetett cselekedetek által kapnak, azt az uralkodó osztály bármikor vissza is veheti Ilyenfajta esetnek mi is már tanúi voltunk. Az 1930-as ipari pangás, amikor az amerikai termelési rendszer is teljesen a csőd szélén állt, mindenre hajlamosak voltak, csak még egyszer induljanak meg a gyárak kerekei. így jöhetett létre a Wagner-féle munkásvédelmi törvény, a Social Security és a munkanélküli biztosítás. Mivel azután a második világháború igen busás profitot hajtott a tőkéseknek, azért azután első dolguk az volt, hogy a gyárosok sugalmazására, eletbeléptették a Wagner-féle munkás- védelmi törvény helyébe, a Taft-Hartley rabszolga törvényt. Azt mondhatjuk, ha nem ténylegesen maguk a munkások gazdaságilag szervezett erejükkel vívtak ki valamelyes társadalmi előnyt, úgy azok, akik adták, vissza is vehetik. A politikai adományokra azt mondhatjuk, “szerencse fel, szerencse le”. Uj szervezet, régi célok Nem is tudom elképzelni, hogy miért van szükség arra az uj “nemzetközi” szakszervezetre, amely jelenleg Londonban gyülése- zik. Munkásszervezetnek csak annyiból lehet nevezni, mert a munkások centjeiből van fentartva. Célkitűzésében pedig a kapitalizmus védelmezője. Az a díszes társaság, amely 45 ország munkásságát szeretné képviselni, a kizsákmányolással járó bérrendszert akarják állandósítani. Nem is csodálkozunk azon, hogy a kapitalista sajtó nagy megelégedéssel számol be reakciós határozataikról. A vita arról is folyt, hogy azokat a katolikus szervezeteket is bevegyék a szövetségbe, amelyek sztrájktörésük révén érdemelték ki a kapitalisták kegyét. Azt mondhatom, hogy éppen bele illik ebbe a társaságba, mert ahol Wm. Green, az AFL elnöke, meg Walter Reuther a CIO reakciós diktátora viszik a főszerepet, okvetlen szükség van a katolikus szervezetekre, hogy itt a földön nyomorgó és végtlen- ségig kizsákmányolt munkások haláluk után a katolikus szervezetek közvetítése folytán, a nyugodalmas mennyországa jussanak. Tudjuk, hogy az AFL megalakulása óta mindig a tőke és munka barátságos viszonyát hirdette és ebben a munkásáruló szerepben jó társra akadt a CIO-ban. Jelszavuk ma nyíltan az, hogy kiüldözni mindenkit a soraikból, akik a tőke és munka harcát hirdetik. Az itteni kapitalizmus nem fogja az AFL, sem a CIO küldöttektől számonkémi, hogy jelentsék be, hogy külföldi kormányok által összetákolt szervezethez csatlakoztak. Mert addig, amig a kapitalista rendszer védelmére szervezkednek, minden rendjén van. felelőssé, most pedig mindent egy istenre fognak, tehát habár mindegyik szerintünk badarság, mégis a régi felfogás volt a logikusabb. Utóvégre is nem igen lehetett külömbség a régi pogány és a mai keresztények között, igaz, hogy azok országokat vettek el, népeket legyilkoltak és mit csinálnak a mai müveit korban a keresztény népek ? Erre igazán nem kell kitérnünk, mindenki tudhatja. No de térjünk rá arra, hogy a mai hálaadás alkalmával mit mondanak a tőkések szószólói: Az Akroni Beacon Journal azt mondja, hogy a mai napon mikor leülnek az ebédhez az ak- roniak, sokért adhatnak hálát. Hálát adhatnak és köszönhetik, hogy Amerika a békét élvezi, hogy még a mi országunk szabad és prosperál, köszönhetjük, hogy van munkánk és köszönhetjük, hogy a mai napon nem vagyunk kényszerítve munkába menni, mert a gyárak az ünnepre lezárták. így mind a többi tőkés lapok vezércikkben méltatják ezen nap jelentőségét. Többek között ezeket Írja. Nekünk, akik ezen gyönyörű bőséges, szabad országban élünk, nagyon sok van amiért kell, hogy hálásak legyünk. S vájjon ki volna az a 150 millió amerikaiból, aki azt mondaná, hogy “nekem nincs semmi amit köszönhetek”. Hol van a világon olyan hely, ahol isten kegyelme oly nagy volna a nép iránt mint itt? Sok olyant ir, amit érdemes volna idézni, hogy érthetően rámutathassunk, hogy milyen propaganda. De a fenti néhány idézet is elég, hogy gondolkozzunk felette, hogy mennyi benne a valóság. A cikket igy fejezi be: Kérjük, hogy ezen nemzet őrizhesse meg tisztességét, igazságát s becsülettel álljon az emberiség előtt példaképen, mint a demokrácia, amely a világon legjobb. Adjunk tehát hálát érte. Itt megjegyzem, hogy ha feltűnne valakinek, hogy többször az Akron Beacon Journalból idézünk, az azért van, mert mi itt azt olvassuk legtöbbet, amely azonban egyöntetű a többi amerikai lapokkal amelyet a nagytőke kontrolál, tehát egyformán munkásfalók és igy mindannyiból hasonló cikkeket olvashatunk és általunk egyformán kezelendők. Ugyan a sült pulykát mi is szeretjük, tehát jóízűen elfogyasztjuk nem csak ezen a napon, hanem az év bármelyik napján, tehát nem is ellene van kifogásunk. Mert a mindent megteremtő munkások megérdemlik, hogy minden nap lakomázzanak, amit meg is tehetnének a mai modern termelőeszközök igény- bevételével, ha igazi demokrácia volna, nem olyan amit a Beacon Journal nevez legjobbnak a világon. , * Most mutassunk rá pár szóval, hogy mi igaz és mi nem a Beacon Journal és a többi lapok állításaiból. Hogy békét élvezünk? Azt csak meghibbant agyú ember állíthatja, hogy ma béke uralkodik, aki a napi eseményeket és az úgynevezett hideg háborút figyeli, azonkívül látja, hogy itt az országban is egyik csoport (csőcselék) megtámadja a másikat, mert annak NEW YORK FIGYELEM! Az Egyetemes Védelmi Bizottság 8-as számú csoportja az osztályháboru áldozatainak segélyzésére a rendes évi összejövetelét rendezi szombaton, december 17-én a Finnish Hallban, 43 E. 125th St. Szórakoztató magánszámok, tánc és hűsítők. Kérjük a tagok és barátaik tömeges megjelenését. Jegy kapható: O. Sokol, 219 W. 81th Street. A rendező bizottság. más a politikai vagy vallási nézete és vérfürdőt rendezenk, az nem hiheti el, hogy béke van. Azt mondja a Beacon Journal, hogy köszönhetjük, hogy van munkánk, holott jól tudják azt, hogy az utóbbi időkben a gumi gyárakból több ezrével bocsátják el a munkásokat, akik legfeljebb egyideig a munkanélküli segélyen, azután meg kitudja hogyan fognak élni és ez a helyzet szól az egész országra. Hogy nem kell ezen ünnepen dolgozni, bizony nem, mert sok helyen megmondták, hogy otthon maradhatunk 4 napig és lesz időnk kipihenni a nagy evés fáradalmait és lepucolni a pulyka csontokat és azután is csak rövid időket dolgozhatunk. Tehát ha azt mondják, hogy a prosperitásért is hálálkodjunk, akkor csak a tőkéseket érthetik alatta, akik még ma is nagy profitot csinálnak és a mindenféle szélhámosokat, gangsztereket, akik a nép pénzére leselkednek, hogy az utolsó centjüket is kicsalhassák tőlük. Azoknak talán van miért hálálkodni, mert az élet javait ők élvezik jogtalanul. Mi azt állítjuk, hogy a 150 millió amerikaiból van aki azt mondja, hogy nincs neki miért hálálkodni, mert minden gazdagság, a munka eredménye és nem az isten szórta le a földre, ezt még Lincoln is megmondta amidőn ezeket jelentette ki: Minden vagyon a munka eredménye, tehát az elsőség a munkást ületi. (Valószínű, hogyha ma élne, akkor a new yorki nagy [ tárgyaláson a 12-ik lett volna a vádlottak padján). Most még befejezésül annyit, hogy vastag pofabőr kell ahoz, hogy valaki igazságról, becsületességről, tisztességről beszéljen ma, mert tudjuk, hogy azok érvényesülnek a mai rendszerben, akik ezen dolgokat a sutba dobták, vagy nem is tudják miféle fán terem. Aki azonban ezen dolgok megvalósításáért harcol, annak még a haja szála is fáj, mert' az igazságról csak suttogva lehet ma beszélni és akkor is csak úgy, hogy az “i” betűt hagyja ki, mert a mai szótárban ez igy illik bele. A munkásság feladata, hogy olyan viszonyokat teremtsen, amelyben élvezheti munkája teljes gyümölcsét és hálálkodjon önön magának. Akroni proli. Az Egyesült Államok bánya- hivatalának jelentése szerint 1949 november havában, amikor a szénbányászok újból felvették a munkát, 40 millió tonna szén állt fogyasztásra készen. A szénkészlet ennél alacsonyabb fokon 1939 januárjában volt, 28 millió tonna. Nagy az öröm a Kaiser-Fra- zer autógyár munkásai között. Minden ellentállás nélkül megnyerték a száz dolláros penziót. A munkásoknak semmit nem kell tenni, csak még 23 esztendeig kell, hogy dolgozzanak a Kaiser-Frazer gyárban és be kell, hogy töltsék a 65-ik életévüket, hogy penziót kaphassanak. Ez a Reuther-féle nagy i győzelem!
