Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-10-29 / 1602. szám
\ 1949 október 29. BÉRMUNKA» 5 oldiu TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI HAZAFIAK LESZÜNK . . . Emlékszünk rá, amikor Budapest utcáin harsogva énekeltük: “Általános titkos választójogot adjatok, hazafiak leszünk, nem hazátlan bitangok.” Azután rájöttünk, hogy a választó jog, pláne ahogy azt Horthyék mérték, nem változtat a munkásosztály sorsán, nemteszi őt, a munkásosztály hazafivá olyan értelemben, amint azt a burzsoázia elképzelte, amire jó 40 évvel ezelőtt a “Magyar Királyi” biró- ság előtt igy fejtettem ki a nézetemet : “A haza önöknek jelenti, az ezerholdas birtokaikat, a bérházakat, a bankokat, a gyárakat, bányákat a munkanélküli életet a parádés lovaktól a szeretőkig. “Nekünk, a földet ahol születtünk, ahol minden ember egyenlő és szabad, ahol nincs kizsákmányolt s kizsákmányoló, nincs éhező és ezért nincs bűn, ahol nem gyűlölnek senkit, mert más nyelven beszél, mert más színe van a bőrének. Ami haza- fiságunk szerint hozzám közelebb áll a szerb munkás, mint a magyar mágnás.” A bíróság nem fogadta el az én nézeteim és őfelsége a király nevében két évre Vácra utalt be. Ez a két év és még sok más csak megerősített a fenti felfogásomban és a haza fogalmát ma sem érzem másként mint 40 évvel ezelőtt. Ez lehetne a válaszom annak a derék munkástársamnak, aki gyengén megrótt azért, mert az elmúlt két hétben két Ízben is foglalkoztam temetési beszédemben az idevándorolt, de mind sűrűbben pusztuló öreg magyarok hazafiasságával. Igen, mi minden nemzetköziségünk dacára is lelkűnkben mindig magyarok maradtunk 40-50 éves amerikai tartózkodás, minden beolvadás dacára is, visszavágytunk arra a földre, ahol születtünk, amelynek a nyelvén beszéltünk és amelynek álkultúráját szívtuk magunkba. Minden nemzetköziségünk dacára is, minden amerikai és nemzetközi mivoltunk dacára fokozott mértékben szerettük a magyar földet és gyűlöltük az elnyomóit, akik bennünket az éhség és a szolgaság korbácsával, idegen földre kergettek. És ma, amikor a magyar nép immár másodszor próbálja a haza fogalmát úgy, ahogy fent elmondottam megvalósítani és a hazát annak gyáraival, földjével és kulturájáva.1 az egész nép közkincsévé tenni. Amikor a magyar nép hihetetlen erőfeszítéssel építi a szocialista Magyarországot, akkor a haza fogalma megváltozott odahaza es most a nép a saját hazáját építi, védi. Most a régi “hazátlan bitangok’ a hazafiak és a külföldre szökött és ott a magyar nép ellen áskálódó, összeesküvő, háborúra uszitó régi hazafiak, illetve haza tulajdonosok váltak hazátlan bitangokká és hazaárulókká. Mi, öntudatos magyar ipari unionisták természetszerűleg ma is a magyar nép oldalán állunk, szeretettel figyeljük a nagyszerű munkáját, a kapitalizmus elleni harcunkban nem felejtkezünk meg az ideszökött urakról és kemény elszántsággal harcolunk ellenük. A magyar nép szeretete a ha- zafiságot jelenti, mi büszkén vállaljuk ezt a fajta hazafiságot, mint ahogy büszkék -vagyunk arra is, hogy a magyar nép elől halad a szocializmus építésében. HÁROM PAP Ha az utcán mész és pap jön veled szemben, akkor megfogod a kabátod gombját, hogy baj ne érjen. Ez babona, de amely a népnek abból a tapasztalatából ered, ha egy pappal találkozik, az feltétlen veszedelmet jelent. Hát még milyen veszedelmet jelent ha a vallás eme ügynökeiből egyszerre hárommal találkozol, az legalább is háromszoros veszélyt jelent. A napokban három pap elment Washingtonba, hogy ott megjelenjen a bevándorlási hatóságnál, amely a bevándorlás olyanforma megszorítását tárgyalja, hogy kizárja és deportálhassa mindazokat, akiket kommunistasággal vádolhat. A három pap azért jelent meg Washingtonba, hogy áldásukat adják erre a tervre. A szeretet eme jámbor apostolai tajtékozó szájjal uszítottak mindenki ellen, aki nem a papok járszalag- ján táncol, minél szigorúbb törvényeket követeltek, hogy ki- pusztithassák a felvilágosító szót a népek közül. Hogy kiket tartanak ők kommunistáknak, forradalmároknak, arra jellemző az, hogy ezek a reverendás denunciánsok felhasználták az alkalmat arra is, hogy egyéneket vádoljanak be. Jellemző ezeknek a papokban a gondolkodására és butaságára az, hogy többek között kommunista ügynöknek nevezték paptársukat Dr. Takaró Géza new yorki református lelkészt, kit állításuk szerint a magyar kormány pénzel. De kommunista gyanúba keverték a Népszava, a Szabadság és a Jó Pásztor tulajdonosát is, nemkülönben Jávor Pál színészt. Természetesen ők maguk az amerikai demokrácia bajnokai, csak azt felejtették el elmondani, hogy mind a hárman nagyon közeli összeköttetésben voltak a náci-nyilas-Horthy bandával, hogy Pearl Harbor előtt nyiltan Hitleristák voltak, hogy kollégájukat Vasvári Ödönt hitvány magyarnak nevezték, mert a fia önként állt be az amerikai hadseregbe. Szoros barátságot tartottak fen az itteni fasiszta elemekkel. Ezt annak idején nem csak mi irtuk meg, de megírta Himler Márton lapja és a Szabadság, az Az Ember is, pedig ezek igazán nem radikálisok. De lehet, hogy be is mondták ezt is titokban, mert ma ez már nem bűnnek, hanem érdemnek számit a kongresszusi bizottságok előtt. Hiszen ezek a papok azok, akik ma a DP törvény kijátszásával, véreskezü nyilas bitangokat csempésznek be ebbe az országba. Grófok, gyárosok, levitézlett politikusok jönnek be, mint “földmunkások” az ők segítségükkel. Hogy el ne felejtsük, a három papot erre az útjára elkísérte a Horthyszava volt szerkesztője Nadányi ur, kinek a jólvégzett denunciálás jutalmául nem csak az lett elfelejtve, hogy egy annak idején Amerikával ellenséges ország kormányának ügynöke volt, de elhelyezték az “Amerika Hangja” hivatalos propaganda rádiónál is, hogy a frissen jött Peyer Károllyal együtt uszítsanak a mai magyar rendszer ellen. Szép kis társaság igy együttvéve. Milyen szenecsés a magyar nép, hogy könnyűszerrel megszabadult tőlük, mi viszont nem érezzük szerencsének, hogy az amerikai kormány fizetési listájára kerültek. JOCO, COCO, BOCO Valamit kerestem és véletlenül a kezembe került egy óhazai folyóirat, a háborút megelőző évből, 1938-ból. A folyóirat a “Színházi Élet” volt. Ez a “művészi” magazin, annyiban volt művészi, hogy állandóan közölte a színésznők és az “előkelő” hölgyek képeit. Leírta a ruháikat, szórakozásaikat, közölte a fényképeiket, fürdő, utcai és “nagy estélyi” ruhákban, amelyek azért voltak “nagy estélyiek”, mert alul nagyok, illetve hosszúak voltak, mig fent jóformán semmi sem volt. Bálok, bankettek, rókavadászatok, ősi kastélyok képeit közölte. így aki abból ismerte meg Magyarországot, úgy elhitte, hogy a Horthy Magyarország ténylegesen Kánaán, ahol csak dinom-dánom, mulatás és zabálás vna. A társaságbeli hölgyek nevei között még elvétve sem lehetett találni egy rendes magyar keresztnevet, azok a fenti nevekre füleltek. Az életük tényleg a mulatás, öltözködés, vásárlás és a szépségápoló intézetekben való tartózkodás, flörtölésben telt el. Nagyon érdekes az, hogy ezt a lapot nagyon sok olyan nő olvasta, akinek soha módja nem volt abban, hogy mint társaságbeli hölgy szerepeljen. Varrónők, gépirónők, kispolgári leányok abból a pletyka újságból merítették a vágyaikat és álmaikat az eljövendő mesebeli ideálról, amely ugyan soha sem jött el, akik végül, egy kereskedősegéd, vagy kishivatalnok feleségei lettek, élték a kispolgári életüket, teli gondokkal, de a Színházi Élet még sokáig elvitte abba a magas társaságba, amelyet a valóságban soha nem élveztek. TÍZ ÉV UTÁN Ugyan akkor két másik folyóirat is a kezembe került. Ezek nem régiek, csak pár hete, hogy elhagyták a nyomdát. Ezeket is nőknek Írják, ezek is hoznak képeket. Az egyik a szakszervezeti nők lapja a “Nő Munkás”, a másik a Nő Szövetség lapja “Az Asszony”. Ha megakarjuk mérni azt a változást, amely Magyarország életében beállott, akkor csak mge kell figyelni a kü- lömbséget a 10 év előtti és a most megjelent folyóiratok között. A Jocok, Bocok, túlnyomó többsége már elhagyta a magyar földet, ott most nem lehet már divatbemutatásokra, rókavadászatra járni, igy a Jocok a papával együtt dezertáltak és amint a napokban olvastam, ezek a Bocok ma legkellendőbb árucikkei a nemzetközi leány kereskedelemnek. Ezrével szállítják őket a dél-amerikai országokba és velük együtt múltak el a Színházi Élet féle magazinok. Az uj ország uj lapjai, uj nőknek írnak, uj nők képeit hozzák, nem jól kikészített, félmeztelen Jocok, hanem munkás és paraszt asszonyok, leányok képeit közlik. Ilyen híreket és képeket találunk az uj asszonyok lapjában: Badics József né az Hízott gyár munkásnője lett a dohány gyár személyzeti osztályának a vezetője. Az Orion gyár Jenei Erzsit jelölte az újságíró iskolába. Kun Ferencné fényképeihez ez a magyarázat: Napszámos volt a kanonokok földbirtokain, a felszabadulás után segédmunkás egy gyárban, este szakiskolát látogatott, ma a dohány gyárak központi igazgatóság egyik vezetője, helyettese Péter Borbála, azelőtt Ganz gyári munkásnő. Egy másik képaláírás. Közigazgatási iskola: Biró Istvánná, férje omnibusz vezető, ő maga szövőnő volt 16 éves kora óta, vele együtt 200 más nő többségben szövőgyári munkásnők, hallgatói a tanfolyamnak. A tanulási idő alatt 400 forint ösztöndíjat kapnak havonta. Hathónap után, elfoglalják a helyeiket a közigazgatás különböző ágaiban. Nyíri Sándorné parasztasz- szony, ma Békés megye országgyűlési képviselője. Orbán Teréz parasztlány, tracktor vezető és Székesfehérvár képviselője. Szabó Lászlóné debreceni dohánygyári munkásnő, Hajdú megye képviselője. Horváth Katalin, tanítónő, Nógrád megye képviselője. Berki Mihályné parasztasszony, Zala megye főispánja. így lehetne folytatni oldalakon keresztül. Talán ezen elgondolkodnak a mi asszonyaink is, akik kétlekednek abban, hogy munkásasszony is bele tud szólni az ország, a világ sorsának az intézésébe. Divat bemutatóról is van kép, de most nem előkelő szalonokban tartják azt parazita divatbáboknak. hanem a gyárak gyü- léstermeiben mutassák be az állami gyárak a több mint kétszáz, csinoí, praktkius ruháit, amelyeket ma már minden dolgozó asszony megvehet a jövedelméből. Nem olyan vaskosak ezek az uj folyóiratok, mint a Színházi Élet volt, de kulturértékük nagyon messze felülmúlják az utóbbit, mert oktató, tanító cikkei elősegítik azt, hogy a mező, a gyár dolgozói elfoglalhassák a helyeiket a törvényhozók, a gyárvezetők és a közigazgatás minden pontján, ahol eddig a Bocok papái és férjei ültek az urirend szolgálatában, ahová \
