Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)
1949-02-12 / 1566. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1949. február 12. Belső harcok Káinok vagy janicsárok (a.l.) A vörös mumus gyakori hangoztatása igen sok zavarra adott már okot az amerikai munkásszervezetekben. A kapitalizmus tudatában van annak, hogy az itteni munkások nagy tömegeinek halvány fogalma sincsen a szocializmusról. Azért azután igen könnyen lehet ijesztgetésekkel megfélemlíteni. Természetesen ebben az irányban az amerikai munkásvezérek igen jó szolgálatot teszhek a kapitalizmusnak. Úgy tüntetik föl a dolgot mintha a munkások helyzete nem volna azonos az egész világ munkásainak helyzetével. Az IWW-nak elvitathatatlan megállapítása, hogy “minden embernek a gazdasági helyzete szabja meg cselekedetét.” Ebből a szempontból kiindulva, azok a szak- szervezeti vezérek, akik évtizedeken keresztül jól fizetett, kényelmes állásokat töltenek be, már régen elfelejtették proletár sorsukat és gazdasági helyzetükhöz híven a kapitalizmusnak jó szolgálatot tesznek. Az amerikai tőkések és a törvényhozók mindig számítanak az őket hűségesen szolgáló AFL és CIO vezérek támogatására. A Taft-Hartley munkás ellenes törvény a gyárosok szövetségének rendeletére készült. Látszólag úgy az AFL, mint a CIO vezérei tiltakoztak ellene, de ahogy törvényerőre lépett, siettek azonnal eleget tenni a törvénynek. Különösen azon szakaszának, amely szerint minden szervezeti vezetőnek hüségesküt kell tenni, hogy nem kommunista vagy azzal szimpatizáló. Ahelyett, hogy az összes munkásszervezetek és azok vezetői a munkásügyek érdekében szolidaritást vállaltak volna, inkább judások módjára igyekeztek jó szolgálatot tenni a kapitalizmusnak. Ezek az állapotok azután belső harcot indítottak a szerveze tek keretein belül. Tudva azt, hogy a munkásszervezetek harcias tagjai azok, akik ténylegesen a munkások érdekeit képviselik és akik minden időben építői a szervezetnek. Mindennek tudatában a reakciós vezérek az utóbbi időben túltesznek még a megfizetett kémeken is és ők leplezik le azon harcias elemeket a tagság előtt, mint veszedelmes vörösöket. Természetesen az a tagság, amely soha az osztályharc szellemében nevelést nem kapott, rendesen hiszékeny, elfogadják a reakciós vezérek rágalmait és igyekeznek a megbélyegzett elemeket a szervezet irányításától eltávolintani. A fentiekhez hasonló esetek belső harcokra adnak okot. Az amerikai kapitalizmus igen furfangosan és észszerűen forgácsolja szét a már megszervezett munkásoknak erejét. A statisztikailag kimutatott 58 millió munkásból alig 15 millió a szervezett munkások száma. Az AFL például, ha valahol a CIO tagjai sztrájkot vívnak, azonnal megjelenik és fölajánlja szolgálatait a munkáltatóknak. Szóval náluk a sztrájktörés erény. Nem csak az AFL tagjai tesznek ilyen szolgálatot a kapitalizmusnak, hanem a CIO egyes szervezetei az AFL-hoz tartozó szervezetek ellen. De megteszik ezt saját szervezetük csoportjai ellen is. Ha valamelyik CIO szervezetnek vezetősége nem hajlandó a Taft-Hartley rabszolga törvényt aláírni, arra a csoportra ráfogják, hogy a vezetősége kommunista és a munkáltatók nem ismerik el azokat a szervezeteket, mint a munkások törvényes képviselőit. A múlt évi politikai választások is nyomot hagytak az itteni szervezeteken. Amig mindenfelé olyan nagy hangon azt ordítozzák, hogy ebben az országban mindenkinek egyéni szabadságot biztosítanak és mindenki azt a politikai pártot támogatja, amelyiket akarja. Éppen azok a munkásvezérek, akik olyan nagyon kérkednek a “demokráciával” a legutóbbi elnökválasztáskor Tru- mant indorszálták. És azután, hogy hol van az egyéni szabadság és a demokrácia, azt az alábikból megláthassuk. A CIO-hoz tartozó néhány szervezet jogot formált ahoz, hogy a tagság döntse el, melyik politikai jelöltet akarja támogatni. A CIO országos konvenciója nyíltan kimondotta, hogy azokat az ipari szervezeteket, amelyek nem Trumant, hanem Wallacet támogatták a múlt választások alkalmával, be kell olvasztani másik ipari szervezetbe. Ilyen helyzetbe jutott a mezőgazdasági szerszámok készítésével foglalkoztatott munkások szervezete is. A tagság nagytöbbsége a napokban szavazatával ismét megerősítette, hogy nem hajlandó a vezérek utasítására föladni függetlenségét. A CIO automunkások diktátora kiadta a parancsot, ha másképpen nem, hát újból kell szervezni és ezzel kapcsolatban értesítették az illetékes munkáltatókat, hogy az amazokkal kötött szerződések már tovább nem érvényesek. Hogy tetszetősebb és hangzatosabb legyen a gyárosok előtt, hát azt is megsúgták nekik, hogy azért kell azt a másik szervezetet feloszlatni, mert “vörösek.” Azok a munkásszervezetek, amelyek elejétől kezdve nem az osztályharc alapján épültek, soha nem is szolgálhatják a föltörekvő proletáriátus igazi célját. Ma talán még aratnak és kényelmes állásokhoz juttassák a vezéreiket, de megint jöhet — hiszen már útban is van — az ipari pangás, amely megint kifog termelni nagyon sok harcost. Azok a hitvány reakciós vezérei a szakszervezeteknek, akik ma a kapitalizmussal egy csárdába verik a nagydobot az előrelátó harcias tagság ellen. Ezek még azt sem tanulták meg a munkásmozgalomban, hogy a munkásságnak élcsapata nem ők, hanem az a harcias kisebbség, akiket ők judás módra akarnak kiszolgálatni. A belső harcok talán megint újabb szakadásokat fognak okozni az itteni szervezetekben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az amerikai munkások nem fogják felismerni tévedésüket és belátni, hogy a reakcióval nem lehet együtt harcolni a munkásosztály fölszabadításáért, mert a reakció mindig csak a maradiságot Vannak esetek, habár elkerülhetetlenül szükséges, még se írunk szívesen róluk. Ez a kérdés is azok közzé tartozik, amiről szólni akarok. Az amerikai magyarság jellemet, lelkiségét kellene karakterizálni, ahogy viselkedik az otthoni gigászi küzdelmet folytató testvérekkel szemben. Akik láttuk, szenvedtük közvetlen közelről azt a lélek gyilkosságot, amit Horthy és társai folytattak majdnem harminc éven át, kétségbeesve látjuk azt a lesüllyedést, ahová az amerikai magyarság lelkileg jutott, mert tudva, hogy a koldus állapotból menekült el Amerikába és itt némileg jóllakva az “istentől” rendelt vezérei janicsárrá nevelték. Mindenek előtt tudnivaló, hogy a volt zsellérsorsu magyarság megtagadta a múltját. A hazai koldus országról beszélni, az sértés számba megy. Az, ami mint fantázia élt a lelkében, most élő valósággá vált, szóval a mai lelki megnyilvánulásában hatökrös gazda volt odahaza. Az újabban ideszökött ’’véreink” ezt a hamis gondolatot, hazafelé gyülöltséggé növelik. Lássunk egy pár példát: A nyár- utolján a New Yorki Jótékony (Disznó) Asztaltársaság szabadtéri ünnepélyt rendezett a daytoni farmján New Jerseyben. A jótékonyság szépen hangzó szavával, a megjelent közönségnek odahozták a legújabb szökött “véreinket” Pfeiffer és Nagy Vinczét. Amig az egyesület vezetői egekig magasztalták az egyesület gyermeksegély akcióját, addig Nagy Vincze és társai megállapították, hogy a boldog Amerikában nincs támogatásra szorult gyermek, ellenben magyar honban Rákosi és társai sanyargatják a gyermekek ezreit. Beszédeikkel olyan légkört teremtettek, hogy csak a fegyver kiosztása hiányzott, hogy a szegény magyar árvákat megszabadítsák Rákosi és társaiktól. Jól tudják az ideszökött gonosz “véreink”, hogy a mai rendszer az erején felül áldoz, különösen a fiatalság megmentéséért. Mit tagadnánk, a mérgezett lelkű közönségnél hitelre találtak. Magyarország rágalmazása központi irányítással történik. A legtávolabb helyeken is ottvannak a szálak. Még a legtörpébb léleknek is ki van osztva a szerep. A rágalmazás sorozata ott kezdődik, hogy az oroszok mindent ellopnak vagy elvesznek, majd jött a hasonló hangú vádló levél hazulról — de a legtöbbjük itt született. Egy eset, ami velem történt. Abban az üzletben, ahol reggel a munkába menetkor a szokásos újságomat veszem meg, minden reggel volt egy “hiteles” rémhír. Egy reggel újságolja a magyar tulajdonos, hogy ebben a pillanatban ment el tőle egy árutho- zó ember, kinek a sógornője kapott egy levelet a testvérétől, kinek az Amerikából kapott csomagját az oroszok pont akkor vették el, amikor a család hozzálátott elfogyasztani. Én kérdeztem, hát a falatot a szájaikban meg-e hagyták? Különben én föltétien akarom látni a hírhozót és a levelet. Orvoslás végett elküldjük a magyar vezető közegeknek, ehhez meg van a jogunk. A “hirközvetitő” láthatóan megszeppent, azóta is kerül és az orosz lopások hirterjesztésé- vel is fölhagyott. Hasonló eset van számtalan. A leggyakoribb rágalom, elijeszteni a hazautazni akarókat, hogy megverik, elveszik a valutájukat, folyton jelentkezni kell, stb. stb. Leginkább olyanokra szórják a rágalmakat, kiknek valami közük van a haladó mozgalomhoz. Szégyen, hogy testvér-testvér ellen ilyen gonoszságra vetemedik. Bár a rágalmakat központilag gyártják, a végrehajtói a lelkileg agyonnyomo- ritott magyarság. Rágalom hadjárat folyt egyik munkástársunk .ellen, ki itt New Brunwickon hÖsszu évek óta a Bérmunkás képviselője. Először, hogy a határnál összeverték és elvették a többezer dollár valutáját. Amikor ez a rágalom megöregedett, akkor a falujában törték össze, mert nem jelentkezett Rákosi “pribékjeinél”. Jöttek az állitólags levelek, a “szemtanuk” bizonyítás á v a 1. Már mi magunk — bár ismerjük az “igazhirek” forrását, — kezdtünk hitelt adni a híreknek. Ha egy kicsit is hinnénk a meny- nyei “intézetekben” engesztelő misét mondtunk volna többszörösen megölt munkástársunk lelki üdvéért. Végül vissza jövetelük után kiderült, hogy a világon semmi bajuk nem történt és jól érezték magukat övéik között. Elszomorító, hogy ilyen Kain- Janicsár szerepre vállalkozzanak egy nemzet koldus sorsból származó fiai. Kár volna ezt a bűnt takargatni. Lássák a bajokkal küzdő testvérek a szülőhazában, hogy mivé vetemedtek a janicsárrá nevelt testvérek. * Visi munkástársunk az óhazáról irt ismertetései a Bérmunkásban, mindenként időszerű. A rágalmazók és messiást várók cselekményei erősen kapcsolódik az itteni hasonlók cselekményeibe, amiknek egyedüli céljuk hátráltatni a magyar Népi Demokrácia erősödését. Regiszter. SVÉDORSZÁG AJÁNLATA LONDON — Alig ment hire annak, hogy Sztálin hajlandó találkozni Truman elnökkel a Szovjet Union és az Egyesült Államok közötti ellentétek kiegyenlítésének megbeszélésére, a svéd kormány félhivatalosan felajánlotta Stockholm várost a találkozás színhelyéül. fogja képviselni. Nekik a kapitalista rendszer megfelelő és azért nőm képviselhetik a munkásosztályt. A belső harcok addig fognak tartani a munkásmozgalomban, amig maguk a munkások osztály- tudatra nem ébrednek és faképnél nem hagyják a régen levitézlett reakciós vezéreket.
