Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)

1949-02-12 / 1566. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1949. február 12.

Egyről-Másról

_____________ELMONDJA: J. Z.______________

(Folytatás)

VISSZATÉRVE Chicagóba arról értesült, hogy többen azok közül, akik biztosíték ellenében voltak szabadlábon — miután ígéretet kaptak Moszkvából, hogy a biztosítékot aláírókat kárpótolják — megléptek és mivel a biztosíték aláírók és Chaplin között is régi baráti viszony állt fenn, valamint, hogy a további védelmi munka fennakadás nélkül folyhasson, kísérletet tett az összeget az “ígéret” alapján visszafizetni és e célból egy “titkos” konferencián vett részt, ahol a Moszkvából érkező megbízottól átkeltett volna venni a szükséges összeget.

Mivel azonban ott csak kommunista párti tagsági könyvel lehetett résztvenni, belépett a kommunista pártba és amikor tagsági könyvét átvette, elátták úti és szükségleti költségekkel és útnak indult New York felé.

Onnan tovább szállították ismeretlen helyre vonaton és autón, nüg végre egy tanyára értek, ahol összeülőben volt a kommunista párt második titkos konvenciója.

Öt nap után azonban arról értesítették, hogy a futárt, aki az ígért összeget hozta Finnországban elfogták és elvették tőle a “cári ékszereket” amelyeknek fedezni kellett volna a biztosítékot és az “ígéret” soha be nem váltott ígéret maradt.

Néhány hónappal később a Supreme Court tárgyalta az ügyet és jóváhagyta az alsó bíróság döntését, mely szerint ismét bezárultak mögötte Leavenworth börtön kapuja.

A KÖVETKEZŐ két évben széles körben folyt az agitáció a politikai foglyok kiszabadításáért. Liberális egyének és egyesületek karöltve a forradalmi szervezetekkel, minden követ megmozgattak az elnöki amnesztia kieszközlésére.

Öt évvel a háború befejezése után végre Harding elnök lépéseket tett, de nem általános amnesztiára, hanem bizonyos “hűség fogadalmak” aláírásával megkegyelmezni azoknak, akik azt aláírják. Sokan megtagadták annak aláírását, többen azonban aláírták — közöttük Chaplin is — és megkapták az elbocsájtó passzust.

A kiszabadultak, ahányan voltak annyifelé indultak, hogy felrázzák a közvéleményt a még bentlevők érdekében kieszközölni az “amnesztiát Karácsonyra”. Amig ebben a munkában hathatós segítséget nyújtottak, államférfiak, irók, művészek, poéták, pedagógusok és sok vallásfelekezet papjai, a reakciós AFL kötelékébe tartozó szakszervezetek nem csak nem nyújtottak segítséget, hanem akadályozták a munkát és a hivatalos álláspontjuk az volt, hogy “az IWW- isták megkapták, amit megérdemeltek”.

Az akció azonban sikeres volt, mert a politikai foglyok karácsonyra amnesztiát kaptak.

Az “ég azonban nem volt felhőtlen” mert a Sacco-Vanzetti ügy ekkor már néhány éve szerepelt a napirenden és a két ártatlan munkás életének megmentéséért széleskörű agitáció volt folyamatban.

Mind a két munkás, mint agilis szervező működött a new englandi államokban és egy cipőgyári pénztárnok meggyilkolását fogták rájuk és Ítélték őket halálra koholt és körülményes bizonyítékok alapján.

Az ügy az Ítélet kimondása után évekig húzódott, de végre a kizsákmányolok győztek és Sacco és Vanzettit a villamos székbe helyezték.

EZUTÁN néhány évig visszavonultan élt Chaplin Lombardi (111.) otthonában és mint artista kereste meg az életszükségleteit, amikor az 1929 évi ipari összeroppanás bekövetkezett és a munkások százezrei naponta kerültek a munkanélküliek táborába. 1932-ben a munkanélküliek száma a 18 millió körül járt és Chaplin ismét az IWW hivatalos lapjának az “Industrial Worker”-nak volt a szerkesztője.

Az események és a kommunisták között szerzett tapasztalatai erős kommunista-ellenes érzelmeket keltettek benne és ezen érzelmeit szóval és Írásban hirdette. Az volt a meggyőződése, hojgy a kommunisták terjeszkedése nem az erejükön valósult meg, hanem mert nem volt ellenzék, amely a terjeszkedést akadályozza és törekvése volt ezt az ellenzéket kiépíteni az “Industrial Worker” segítségével.

Négy évi szerkesztősége alatt azonban nem csak a kommunisták elleni gyűlölet emelkedett mindenek fölé benne, hanem nagyrészben meghasonlott az IWW-val és azt mondhatom, önmagával is.

Az Industrial Worker szer- , kesztőségébőli távozása után hosszabb időt töltött Floridában “Captain Eddy” barátjánál, akivel Leavenworthban ismerkedett meg, aki egyébként vad militarista és hazafi volt, majd New Yorkba ment, hogy megírandó könyvéhez anyagot gyűjtsön, majd ezek megszerzésével visszatért Floridába és hozzáfogott a könyv megírásához.

EGY ESTE táviratot kapott a “Maritime Federation of the Pacific Coast” a Csendes óceán parti hajósok szervezetétől, melyben felajánlották neki a szervezet hivatalos lapjának a “Voice of the Federation” lapnak szerkesztését, abból a kimondott célból, hogy “a kommunistákat megakadályozzák a szervezet felett a kontrol megszerzésében”.

Bár a beállítás olyanformán hangzik, mintha a “diktatórikus kommunista törekvéssel” szemben a “demokratikus szakszervezetek” megvédelmezéséről volna szó, azonban akik ismerik az AFL-hez tartozó szakszervezetekben uralkodó “demokráciát” jóhiszeműséggel nem állíthatják, hogy az előbbi rosszabb lehetne, mint ez a “demokrácia”.

Józan eszü ember előtt ennek védelmezése nem kevesebb, mint a munkáltatók jogát védelmezni a munkások örökös kizsákmányolására és nehéz megérteni, hogy Chaplint, mint forradalmárt mi vezérelte, amikor erre a szerepre vállalkozott. Az-e, hogy minden áron “szerkesztő” akart lenni, vagy pedig, hogy a leavenworthi börtönből való ki- szabadulásakor aláirt “hűség- nyilatkozat” követelményeinek megfeleljen?

A tény azonban az, hogy saját bevallása szerint ezt a nem éppen dicséretesnek mondható munkát végezte, bár nem sokáig, mert ott tartózkodása életveszélyessé kezdett válni és egy szép napon menekülni kellett a szerkesztőségből, sőt San Francis- coból is.

A következő állomása Wil- mingtonban (Calif.) volt, ahol az AFL szakszervezetek között a legreakciósabb Teamsters Uni- onnal szövetkezett hasonló akció megindítására a “kommunisták” ellen.

Ott azonban nem sok sikert ért el, mert a reakciós “vezéreket” úgyszólván kiszavazták az állásaikból és azok tagság nélkül csak abban sántikáltak, hogy a szervezet pénztárát megszerezhessék és ezt bíróság utján igyekeztek elérni.

Szerencse hijján onnan is távoznia kellett és Los Angelesbe ment, ahol az AFL Central Labor Council gyűlésén találkozott Dave Beck-kel a seattlei Teamster union mindenható cárjával, aki vad gyűlölettel van a “kommunisták” iránt és paktumot kötöttek ily akció megindítására Seattleben.

A SZÓBELI megegyezést Dave Beck ajánlatára Írásban terjesztette be a Seattle-i Cental Labor Councilnak és a jóváhagyás rövidesen megérkezett és útját Seattle felé vette.

Megérkezése után rögtön munkához látott és Beck segítségével összehívták az észak- nyugati “munkás” lapok szerkesztőit és megalakítottak egy propaganda központot, melynek Chaplin lett a direktora.

A megállapodás szerint ez a központ küldte szét az összes lapoknak a vezér és egyéb propaganda cikkeket és rendszeres népgyüléseket tartottak az északnyugati városokban, melyeknek legtöbb esetben ő volt a szónoka. Szerinte a “kommunisták szabotálásának” tulajdonítható és nem annak a ténynek, hogy ő a reakció szolgálatába szegődött, hogy több helyen üres volt a terem, dacára a “jó agitációnak”.

Egy alkalommal Dan Tobin, a Teamsters International Union központi elnöke Seattlebe ment a Chamber of Commerce (kereskedelmi kamara) meghívására és amig ott időzött felülvizsgálta a “kommunista ellenes propaganda^ gépezetet”. Cár Tobint, Beck és Vanderveer kalauzolták és látszólag Tobin az évi 30.000 dolláros bősz nem nagyon volt megelégedve a heti 50 dolláros publicity írnokkal. Ezt nagyon

is kimutatta a kegyur, amikor csípős kérdésekkel ostromolta őt.

Vaüderveer (aki az 1918-as chicagói nagy tárgyaláson az IWW védőügyvédje volt) később visszatért hozzá és gúnyosan kérdezte: “Ralph, milyen érzés egy csamó AFL munkásáruló (faker) kifutófiujának lenni, miután segítettél dicsfénynyel bevilágítani az IWW útját.”

Vanderveer szintén Tobin és Beck szolgálatában állott, mint jogügyvivő főnök és hatásköre 11 államra terjedt ki és tekintélyes díjazásban részesült. De amig Venderveer “nem volt elragadtatva hivatásával” Chaplin nem érzett ellenszenvet saját szerepe iránt.

Egy napon azonban a “Moszkva agentjei” megkörnyékezték Beck-et és felajánlották az 'általuk kontrolált Communwealth Federation támogatását a Bridges elleni harcban, ha Beck el- bocsájtja azt a “vörösfaló” publicity direktort — Chaplint.

Akik ismerték az ottani helyzetet és Chaplint is, eredetileg csak három hónapot adtak neki ottani működése határidejének, mégis tiz hónap telt el, mielőtt talpára kötötték az “útilaput”.

VISSZATÉRVE Chicagóba, otthonuk ismét találkozó helye lett személyes és meggyőződés nélküli barátainak, de társadalmilag “mivel még a háborúnak mindig minden porcikámmal ellensége voltam, de sem pacifista, sem neoliberális, sem kommunista nem voltam és mindenkivel ellentétbe kerültem, akivel találkoztam.”

Abban az évben, amig az influenza betegségből lábadozóban volt, néhány hónapot az északi fenyves erdőben töltött egy George Glorch nevű barátjával, aki “szocialista nevelésben részesült” de már évek óta visszavonult a fenyves erdői otthonába. A napi teendők elvégzése után elég idejük volt elmesélni élményeiket és tapasztalataikat “és sok elővigyázatos eszmecsere után felfedeztük, hogy más-más utón, de mindketten egy célpontra jutottunk. Többé már nem voltunk szocialisták, nem voltunk atheisták, nem voltunk a bolsheviki despotizmus illúzió alatt. Nagy őszinteséggel mértük fel az utat, amely visszavezetett bennünket önmagunkhoz, a magunk istenéhez és a magunk hazájához.”

“Bolondos fiatalságunkban, némelyikünk azt' hitte, hogy a bolsheviki forradalom a szabad társadalom születését jelentette. Ehelyett azonban újra életre keltette a világ legmonstruálisabb zsarnokságát. Az amerikai értelemben vett szabad kormány, szabad munkás, szabad vállalkozás nekünk nagyon keveset jelentett addig, amig meg nem láttuk, hogy azok pusztulásra vannak ítélve.

“Hogyan tudhattuk ezeket eddig, hogy a létező unionok, amelyet mi kritizáltunk, a hit a vallásba, amelyet eldobtunk és az egymással versenyző demokratikus kapitalizmus amely ellen lázadoztunk, a végeredményben a világ utolsó védbástyája a kommunizmus, a történelem leg-