Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)

1949-02-12 / 1566. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1949. február 12. Egyről-Másról _____________ELMONDJA: J. Z.______________ (Folytatás) VISSZATÉRVE Chicagóba arról értesült, hogy többen azok közül, akik biztosíték ellenében voltak szabadlábon — miután ígéretet kaptak Moszkvából, hogy a biztosítékot aláírókat kárpótolják — megléptek és mi­vel a biztosíték aláírók és Chap­lin között is régi baráti viszony állt fenn, valamint, hogy a to­vábbi védelmi munka fennaka­dás nélkül folyhasson, kísérletet tett az összeget az “ígéret” alap­ján visszafizetni és e célból egy “titkos” konferencián vett részt, ahol a Moszkvából érkező meg­bízottól átkeltett volna venni a szükséges összeget. Mivel azonban ott csak kom­munista párti tagsági könyvel lehetett résztvenni, belépett a kommunista pártba és amikor tagsági könyvét átvette, elátták úti és szükségleti költségekkel és útnak indult New York felé. Onnan tovább szállították is­meretlen helyre vonaton és autón, nüg végre egy tanyára értek, ahol összeülőben volt a kommunista párt második titkos konvenciója. Öt nap után azonban arról ér­tesítették, hogy a futárt, aki az ígért összeget hozta Finnország­ban elfogták és elvették tőle a “cári ékszereket” amelyeknek fedezni kellett volna a biztosíté­kot és az “ígéret” soha be nem váltott ígéret maradt. Néhány hónappal később a Supreme Court tárgyalta az ügyet és jóváhagyta az alsó bí­róság döntését, mely szerint is­mét bezárultak mögötte Leaven­worth börtön kapuja. A KÖVETKEZŐ két évben széles körben folyt az agitáció a politikai foglyok kiszabadításá­ért. Liberális egyének és egye­sületek karöltve a forradalmi szervezetekkel, minden követ megmozgattak az elnöki am­nesztia kieszközlésére. Öt évvel a háború befejezése után végre Harding elnök lépé­seket tett, de nem általános am­nesztiára, hanem bizonyos “hű­ség fogadalmak” aláírásával megkegyelmezni azoknak, akik azt aláírják. Sokan megtagad­ták annak aláírását, többen azonban aláírták — közöttük Chaplin is — és megkapták az elbocsájtó passzust. A kiszabadultak, ahányan voltak annyifelé indultak, hogy felrázzák a közvéleményt a még bentlevők érdekében kieszközöl­ni az “amnesztiát Karácsonyra”. Amig ebben a munkában hat­hatós segítséget nyújtottak, ál­lamférfiak, irók, művészek, po­éták, pedagógusok és sok vallás­felekezet papjai, a reakciós AFL kötelékébe tartozó szakszerveze­tek nem csak nem nyújtottak segítséget, hanem akadályozták a munkát és a hivatalos állás­pontjuk az volt, hogy “az IWW- isták megkapták, amit megérde­meltek”. Az akció azonban sikeres volt, mert a politikai foglyok kará­csonyra amnesztiát kaptak. Az “ég azonban nem volt fel­hőtlen” mert a Sacco-Vanzetti ügy ekkor már néhány éve sze­repelt a napirenden és a két ár­tatlan munkás életének meg­mentéséért széleskörű agitáció volt folyamatban. Mind a két munkás, mint agi­lis szervező működött a new englandi államokban és egy ci­pőgyári pénztárnok meggyilko­lását fogták rájuk és Ítélték őket halálra koholt és körülmé­nyes bizonyítékok alapján. Az ügy az Ítélet kimondása után évekig húzódott, de végre a kizsákmányolok győztek és Sacco és Vanzettit a villamos székbe helyezték. EZUTÁN néhány évig vissza­vonultan élt Chaplin Lombardi (111.) otthonában és mint artis­ta kereste meg az életszükség­leteit, amikor az 1929 évi ipari összeroppanás bekövetkezett és a munkások százezrei naponta kerültek a munkanélküliek tá­borába. 1932-ben a munkanélkü­liek száma a 18 millió körül járt és Chaplin ismét az IWW hiva­talos lapjának az “Industrial Worker”-nak volt a szerkesztő­je. Az események és a kommunis­ták között szerzett tapasztalatai erős kommunista-ellenes érzel­meket keltettek benne és ezen érzelmeit szóval és Írásban hir­dette. Az volt a meggyőződése, hojgy a kommunisták terjeszke­dése nem az erejükön valósult meg, hanem mert nem volt el­lenzék, amely a terjeszkedést akadályozza és törekvése volt ezt az ellenzéket kiépíteni az “Industrial Worker” segítségé­vel. Négy évi szerkesztősége alatt azonban nem csak a kommunis­ták elleni gyűlölet emelkedett mindenek fölé benne, hanem nagyrészben meghasonlott az IWW-val és azt mondhatom, önmagával is. Az Industrial Worker szer- , kesztőségébőli távozása után hosszabb időt töltött Floridában “Captain Eddy” barátjánál, aki­vel Leavenworthban ismerke­dett meg, aki egyébként vad mi­litarista és hazafi volt, majd New Yorkba ment, hogy megí­randó könyvéhez anyagot gyűjt­sön, majd ezek megszerzésével visszatért Floridába és hozzáfo­gott a könyv megírásához. EGY ESTE táviratot kapott a “Maritime Federation of the Pacific Coast” a Csendes óceán parti hajósok szervezetétől, melyben felajánlották neki a szervezet hivatalos lapjának a “Voice of the Federation” lap­nak szerkesztését, abból a ki­mondott célból, hogy “a kom­munistákat megakadályozzák a szervezet felett a kontrol meg­szerzésében”. Bár a beállítás olyanformán hangzik, mintha a “diktatórikus kommunista törekvéssel” szem­ben a “demokratikus szakszer­vezetek” megvédelmezéséről vol­na szó, azonban akik ismerik az AFL-hez tartozó szakszerveze­tekben uralkodó “demokráciát” jóhiszeműséggel nem állíthat­ják, hogy az előbbi rosszabb le­hetne, mint ez a “demokrácia”. Józan eszü ember előtt ennek védelmezése nem kevesebb, mint a munkáltatók jogát védelmezni a munkások örökös kizsákmá­nyolására és nehéz megérteni, hogy Chaplint, mint forradal­márt mi vezérelte, amikor erre a szerepre vállalkozott. Az-e, hogy minden áron “szerkesztő” akart lenni, vagy pedig, hogy a leavenworthi börtönből való ki- szabadulásakor aláirt “hűség- nyilatkozat” követelményeinek megfeleljen? A tény azonban az, hogy sa­ját bevallása szerint ezt a nem éppen dicséretesnek mondható munkát végezte, bár nem sokáig, mert ott tartózkodása életveszé­lyessé kezdett válni és egy szép napon menekülni kellett a szer­kesztőségből, sőt San Francis- coból is. A következő állomása Wil- mingtonban (Calif.) volt, ahol az AFL szakszervezetek között a legreakciósabb Teamsters Uni- onnal szövetkezett hasonló ak­ció megindítására a “kommunis­ták” ellen. Ott azonban nem sok sikert ért el, mert a reakciós “vezére­ket” úgyszólván kiszavazták az állásaikból és azok tagság nél­kül csak abban sántikáltak, hogy a szervezet pénztárát meg­szerezhessék és ezt bíróság ut­ján igyekeztek elérni. Szerencse hijján onnan is tá­voznia kellett és Los Angelesbe ment, ahol az AFL Central La­bor Council gyűlésén találkozott Dave Beck-kel a seattlei Teams­ter union mindenható cárjával, aki vad gyűlölettel van a “kom­munisták” iránt és paktumot kötöttek ily akció megindításá­ra Seattleben. A SZÓBELI megegyezést Da­ve Beck ajánlatára Írásban ter­jesztette be a Seattle-i Cental Labor Councilnak és a jóváha­gyás rövidesen megérkezett és útját Seattle felé vette. Megérkezése után rögtön munkához látott és Beck segít­ségével összehívták az észak- nyugati “munkás” lapok szer­kesztőit és megalakítottak egy propaganda központot, melynek Chaplin lett a direktora. A megállapodás szerint ez a központ küldte szét az összes la­poknak a vezér és egyéb propa­ganda cikkeket és rendszeres népgyüléseket tartottak az északnyugati városokban, me­lyeknek legtöbb esetben ő volt a szónoka. Szerinte a “kommunis­ták szabotálásának” tulajdonít­ható és nem annak a ténynek, hogy ő a reakció szolgálatába szegődött, hogy több helyen üres volt a terem, dacára a “jó agitációnak”. Egy alkalommal Dan Tobin, a Teamsters International Union központi elnöke Seattlebe ment a Chamber of Commerce (keres­kedelmi kamara) meghívására és amig ott időzött felülvizsgál­ta a “kommunista ellenes propa­ganda^ gépezetet”. Cár Tobint, Beck és Vanderveer kalauzolták és látszólag Tobin az évi 30.000 dolláros bősz nem nagyon volt megelégedve a heti 50 dolláros publicity írnokkal. Ezt nagyon is kimutatta a kegyur, amikor csípős kérdésekkel ostromolta őt. Vaüderveer (aki az 1918-as chicagói nagy tárgyaláson az IWW védőügyvédje volt) ké­sőbb visszatért hozzá és gúnyo­san kérdezte: “Ralph, milyen érzés egy csamó AFL munkás­áruló (faker) kifutófiujának lenni, miután segítettél dicsfény­nyel bevilágítani az IWW útját.” Vanderveer szintén Tobin és Beck szolgálatában állott, mint jogügyvivő főnök és hatásköre 11 államra terjedt ki és tekinté­lyes díjazásban részesült. De amig Venderveer “nem volt el­ragadtatva hivatásával” Chap­lin nem érzett ellenszenvet saját szerepe iránt. Egy napon azonban a “Moszk­va agentjei” megkörnyékezték Beck-et és felajánlották az 'álta­luk kontrolált Communwealth Federation támogatását a Brid­ges elleni harcban, ha Beck el- bocsájtja azt a “vörösfaló” pub­licity direktort — Chaplint. Akik ismerték az ottani hely­zetet és Chaplint is, eredetileg csak három hónapot adtak neki ottani működése határidejének, mégis tiz hónap telt el, mielőtt talpára kötötték az “útilaput”. VISSZATÉRVE Chicagóba, otthonuk ismét találkozó helye lett személyes és meggyőződés nélküli barátainak, de társadal­milag “mivel még a háborúnak mindig minden porcikámmal el­lensége voltam, de sem pacifista, sem neoliberális, sem kommu­nista nem voltam és mindenkivel ellentétbe kerültem, akivel talál­koztam.” Abban az évben, amig az in­fluenza betegségből lábadozóban volt, néhány hónapot az északi fenyves erdőben töltött egy Ge­orge Glorch nevű barátjával, aki “szocialista nevelésben része­sült” de már évek óta visszavo­nult a fenyves erdői otthonába. A napi teendők elvégzése után elég idejük volt elmesélni élmé­nyeiket és tapasztalataikat “és sok elővigyázatos eszmecsere után felfedeztük, hogy más-más utón, de mindketten egy célpont­ra jutottunk. Többé már nem voltunk szocialisták, nem vol­tunk atheisták, nem voltunk a bolsheviki despotizmus illúzió alatt. Nagy őszinteséggel mér­tük fel az utat, amely visszave­zetett bennünket önmagunkhoz, a magunk istenéhez és a ma­gunk hazájához.” “Bolondos fiatalságunkban, némelyikünk azt' hitte, hogy a bolsheviki forradalom a szabad társadalom születését jelentette. Ehelyett azonban újra életre kel­tette a világ legmonstruálisabb zsarnokságát. Az amerikai érte­lemben vett szabad kormány, szabad munkás, szabad vállalko­zás nekünk nagyon keveset je­lentett addig, amig meg nem lát­tuk, hogy azok pusztulásra van­nak ítélve. “Hogyan tudhattuk ezeket eddig, hogy a létező unionok, amelyet mi kritizáltunk, a hit a vallásba, amelyet eldobtunk és az egymással versenyző demok­ratikus kapitalizmus amely ellen lázadoztunk, a végeredményben a világ utolsó védbástyája a kommunizmus, a történelem leg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom