Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)
1949-01-29 / 1564. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1949. január 29. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. az egyik a meghalás, a másik pedig az adófizetés. Az Egyesült Államokban ma minden dolgozó gyermeke ezzel a nagy adóteherrel születik. A tó'kés termelési rendszernek ez a legutolsó fázisa, a BANK-RAPITALIZMUS, amelyet, mint látjuk MODERN FEUDALIZMUSNAK is nevezhetünk. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .......................$2.00 öné Yeai"..........................$2.00 Félévre ............................ 1-00 Six Months __________ 1.00 Egyes szám ára .......... 5c Single Copy ..............— 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Elöfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre................ $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még ■em jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. _______________•______ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Modern feudalizmus A feudálistermelési rendszernek, — amely elméletileg ugyan már egy évszazaddal ezelőtt végétért, de gyakorlatban csak most éli végnapjait még Európában is és Ázsia meg Afrikában elég életerőt mutat, — az volt a lényege, hogy a megélhetés alapjául szolgáló termőföldeket kisszámú főurak birták s a dolgozó jobbágyok a termés egy részével a tulajdonosoknak adóztak. A feudális rendszerben minden jobbágy gyermekkel veleszületett a teherviselés kötelessége, amely alól nem menekülhetett egész életében. A dolgozók, ha élni akartak, kénytelenek voltak termelvényeik egy részét beszolgáltatni a földesumak. A termel- vény helyett egyes esetekben bizonyos mennyiségű napimunkát kellett adniok. De a termelvény is bizonyos mennyiségű napimunkát képviselt. így nagyjából meg lehetett állapítani, hogy a dolgozó évente hány napi munkát végzett ura eltartására csak azért, hogy a földeken, amely az élet alapjául szolgált, dolgozhasson. Az Egyesült Államokban újból felállították a feudális társadalmi rendszert. Nem, nem tévedünk, tudjuk nagyon jól, hogy mit mondunk! Ma az Egyesült Államokban újból a feudalists rendszerhez jutottunk, amely a régi rendszertől csak abban külömbö- zik, hogy alapja nem a föld s azért a régitől megkülönböztetésül MODERN FEUDALIZMUSNAK NEVEZZÜK. íme itt a bizonyíték. Harry S. Truman, az Egyesült Államok elnöke a kongresszus elé terjesztett költségvetésében bejelentette, hogy az Egyesült Államok adóssága elérte a 252 billió dollárt. Kétszázötvenkét billió! — még kimondani is sok. Az elnök nem mondotta, mert azt nem is kell mondani, hiszen mindenki tudja, hogy erre az állami adósságra KAMATOT KELL FIZETNI. Kétszázötven billió dollár kamata még akkor is igen nagy összeg, ha hét és fél billió dollárt tesz ki. Noha ma már megszoktuk a milliókkal meg billiókkal való do- bálódzást, mégis el kell ismernünk, hogy hét és fél billió igen nagy összeg. Tegyük fel, hogy az Egyesült Államok lakóinak száma 150 millió; tegyük fel továbbá a könnyebb számítás kedvéért, hogy ebből a gyermekek, az öregek, a betegek, stb. száma 50 millió, igy marad 100 millió ember, akik résztvesznek a termelésben. Egyszerű, kis számítás mutatja, hogy ebben az esetben a 100 millió termelő ember mindegyikére 75 dollár esik a közadósságokból. A másik igen fontos dolog annak a megállapitása, hogy tulajdonképpen kinek és miért tartozunk? Számos olyan statisztikai adatokat láttunk már, — párat lapunkban is közöltünk, — amelyek mutatják, hogy a kis háborús kötvények legnagyobb részét a munkások beváltották. Szakemberek állítása szerint az állami adósságok 85 százaléka a bankok és nagy korporációk, biztosítási intézetek, stb. kezeiben van. Ezen intézményeket viszont Amerika tőkés osztálya bírja. Másszóval ennek a kisszámú tőkés osztálynak minden dolgozó ember átlagos évi 75 dollárt fizet. Miért? Azért mert a bankárok a néptől összeszedett pénzt, avagy az ipartelepeken termelt javak többletértékét kölcsönadták az államnak. Ha úgy tartjuk, hogy az államot a nép képezi, akkor az a nép kölcsönvette a saját maga által termelt értéket. A kölcsönzés tényét a bankárok végezték és ezért a közvetítésért most magát a népet, — az államot ha igy jobban hangzik — adófizetőjükké tették. Kétszázötvenkét billió államadósság azt jelenti, hogy ma az Egyesült Államokban minden dolgozó évi 75 dollár adót fizet a bankároknak. Ezen nagyon konzervatív számítás szerint hetenként egy és fél dollárt fizetünk a bankároknak azért, mert élünk. Még tisztábban mondva, ez az államadósság azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban minden munkás, amikor naponként elfoglalja a munkahelyét, félórát, vagy órát, a körülményeknek meg- felelőleg a bankároknak dolgozik, vagyis évenként a bankárok jobbágya 75 dollárt képviselő munkaidőn át. Ez az összeg állandóan emelkedik. És ez alól senki sem tér ki azzal, hogy a farmon dolgozik, avagy valami kis üzletet nyit. Ezt az adót megfizeti, ha nem a jövedelmi, akkor a fogyasztási adókban. És ha itt sem veszi észre, akkor megfizeti az élethez szükséges használati cikkek áraiban. Ez alól ebben a rendszerben nem húzhatja ki magát senki. Hiszen a közmondás is azt tartja, hogy csak két “muszáj” van a világon: Jó vásárt csináltak Az amerikai szenátus egyik bizottsága, amely az “Executive Expenditure Committee” néven szerepel és amelyet már az előző kongresszus küldött ki, tehát többségét republikánus szenátorok képezik, nagy port vert fel azon felfedezésével, hogy a háborúból felmaradt hadiszerek eladásánál a kormányt nagy veszteségek érték. Különösen szenzációs nagy dolgot véltek felfedezni a fölös hadihajók eladásánál. A fölösleges hajókat éppen úgy, mint a gyárakat a kormány potom áron, úgyszólván ajándék gyanánt adta a befolyásos nagy korporációknak. így például a Leonard Wood nevű gőzhajót 65.000 dollárért vette meg a portlandi Consolidated Builders, Inc. cég, amely név alatt Henry J. Kaiser hajó- és automobilgyáros egyik alvállalata szerepel. Ez a hajóvásárlás azért kapott nagyobb publicitást, mint a többi hasonló adás-vételek, mert az említett szenátusi bizottság tudomására jutott, hogy a hajó fenekén 650 tonna ólóm suly-tehert hordtak. így ez a Henry J. Kaiser cég a 65.000 dollárért nem csak a hajót, hanem mindjárt 206,000 dollárt érő ólmot is vett. Semmi kétség tehát, hogy a Kaiserék jó üzletet csináltak. A szenátorok tovább is kutatva rájöttek, hogy számos más hajó eladásánál is megfeledkeztek a hajó fenekére helyezett ólomballasztról és a kormány ezen az utón körülbelül félmillió dollár kárt szenvedett. A hibát állítólag a könyvelést végző hivatalnokok követték el, akik nem is gondoltak arra, hogy a holt-tehernek is lehet valami értéke, holott, mint látjuk, az sokszorosan felülmúlta a hajó értékét. Kaiserék természetesen nem akarják visszaadni a nagyértékü ólmot, mert ők a hajókat úgy vették, amint kézhez kapták: — “as it is”, — mint az angol kifejezés mondja. A kormányt ellenző republikánus szenátorok tehát nagy hü-hót csinálnak a dologból. Eszünk ágában sincs lekicsinyíteni az ilyen állam veszteségeket, hiszen végeredményében mindezt a munkásnépnek kell küz- zadni. De amikor a republikánus szenátorok nagy óbégatását halljuk, megkérdezzük, hogy lényegében miben külömbözik ez a háborús gyárak, gépek és egyéb fölös hadiszerek elfecsérlésétől? Legfeljebb abban, hogy volt igen sok eset, amelyeknél az állam nem félmilliót, hanem fél billió dollárt is veszített. Ugyanazon szenátorok, akik most óbégatnak a fél millió veszteség miatt, minden erejükkel arra törekszenek, hogy mindenféle termelés magánkezekbe keridjön. Magánkézre jutatták tehát a sok billió dollárba került ipartelepeket, szétosztották a töméntelen sok gépeket és végre minden törekvésük arra irányul, hogy az ország népe minden használati árut csak valamely magánvállalat termelése révén kaphat. Ha r ajtuk állna, akkor még a levegőt is odaadnák valamely nagy korporációnak, amely aztán jó pénzért porciózná ki a használóknak. A külömbség csak az, hogy a félmillió dollárt érő ólom oda- ajándékozására nem hoztak törvényt, igy annak valami olyan színezete van, mintha valami csalás történt volna, amit Kaiserék persze tagadnak. De nem-e éppen ilyen csalás az, amikor a munkások által felépített akármelyik iparvállalat felett pár úgynevezett tulajdonos, korlátlan joggal rendelkezik? Korlátlan joggal rendelkeznek az ilyen tulajdonosok még abban az esetben is, ha soha egyetlen szög beverését érő munkamennyiséggel sem járultak az ipar felépítéséhez, hanem csak örökölték, vagy valami más utón jutottak hozzá. Az óbégató szenátorok nem csak ellene ÖÖ&Ö ÖÖÖÖt- á....... védik a közösség termelte javaknak ily lefoglalását s ugylátszik, csak akkor tiltakoznak, amikor rájönnek, hogy a “nagy fiuk” az ö megérdezésük és belegyezésük, sőt segítségük nélkül is magukhoz kaparintanak egy-egy félmülió dollárocskát! NAGY MUNKANÉLKÜLISÉ- . GET JÓSOLNAK WASHINGTON — A különböző kormányhivatalok, amelyek valamely oknál fogva szá- montartják a munkanélkülieket, úgy tartják, hogy a munkanélküliek száma az Egyesült Államokban még a tavaszon el fogja érni a négy milliót. Ezt azonban nem tartják katasztrofálisnak, amennyiben a munkanélküli biztosítás alapon a munka- nélküliek segélyzésére 7,630,- 00,000 dollár gyűlt össze eddig. A Bureau of Unemployment Security iroda jelentése szerint a munkanélküliek számára kifizetett segélyek Michigan, Minnesota, North Dacota és Idaho államokat kivéve mindenütt emelkedést mutatnak, noha ezen adatok még a karácsony előtti hetekre szólnak. A karácsonyi szezon elmúltával nagyon sok munkást tettek le s ezen iroda úgy véli, hogy jelenleg a munkanélküliek száma három és fél millió körül van. Edwin G. Nourse, a Truman elnök által kinevezett Economic Council elnöke nem tartja túl veszélyesnek a munkanélküliséget, mert úgy véli, hogy a tavasszal meginduló nagyszabású építkezések felszívják a munkanélküliek egy részét. Miután a kínai kommunisták eSyre győznek, szegény Madame Chiang bánatában megvett Washingtonban egy 30 szobás kis kunyhót 187,000 dollárért, hogy ha már kikergetik őket Kínából, legyen hol meghuzódniok.
