Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)

1949-06-18 / 1584. szám

1949. junius 18. BÉRMUNKÁS 7 oldal A HÍREK nyomában ANGOL-AMERIKAI GAZDASÁGI VÁLSÁG (Vi) Már nem annyira a po­litikai harcokról, diplomáciai há­borúskodásról van szó, hanem gazdasági harcok; harc a pia­cokért tódult előtérbe. Ez nem csak, hogy elismert ténnyé vált, hanem még az angol-amerikai urak is, mindjobban elismerik. Ugyanis minden országnak a ki­vitel adja meg a gazdasági bő­ség lehetőségeit. Ha ez a kiszál­lítás csökken, akkor a lakosság életszínvonala, illetve munkale­hetősége is csökken. Úgy Anglia mint Amerika, de nagymértékben Németország és még Franciaország is panasz­kodik, hogy az áru halmozódik fel a raktárakban és a kiszállí­tás nagyban csökkent minden országban. Az angol munkás­pártnak csúfolt kormány is két­ségbe van esve és munkásvezér­ből Lordá avatott Lord Strabol- gi azt tanácsolja, hogy még mos­tan, ősszel ejtség meg az angliai választásokat, mert jövőre oly gazdasági válság előtt fognak állni, hogy a munkáspárti kor­mánynak nem lesz lehetősége megnyerni a választásokat. Már arról beszélgetnek, hogy nem csak a németeknek enged­jék meg, hogy a keleti államok­kal kereskedjenek, hanem még Anglia és Amerika is szeretne nagyobb szállításokat eszközöl­ni, csakhogy nem olyan dolgo­kat, melyekre azoknak a szoci­alista államoknak szükségük TÁRCA hívott a fold Irta: BODÓ ISTVÁN Esztendeje már, hogy elhagy­tam a várost. Elhagytam a ti hatalmas, fényben tündöklő bá- belotokat, mely az én számomra mindig idegen volt. Emlékszem ugyan arra az időre, mikor ez a ragyogó kőrengeteg varázslatos erővel hatott rám, megbaboná­zott hivságos pompájával s né­ha otthonosnak éreztem aszfal­tozott utcáit, kicsi szomorú fák­kal beültetett tereit és büszke palotáit. De ez nem volt őszinte érzés, most már világosan lá­tom. Varázslat volt. Elkábul­tam a nagyszerű “lehetőségek­től”, szememet elkápráztatta a csillogás. Harminc évet éltem igy s ez a három évtized tulaj- doképen hazugság volt. Talán furcsán hangzik, ha azt mon­dom: e hosszú idő alatt nem tudtam önmagámról semmi lé­nyegeset. Ismertem a hajam szí­nét, arcberendezésemet, ismer­tem apró szokásaimat, volt Ízlé­sem, erre aztán büszke is vol­tam s jogot éreztem megbírálni embertársaim cselekedéteit. Kül- szines dolgok voltak ezek, a lé­nyeget nem érintették. Kifelé néztem és nem láttam. Elvaki- tott a külső fény, amit színes üvegen át szór az elektromosság a hideg kövekre, hogy a rutsá­volna, hanem DDT és Coca-Co- lát, no meg fejfájás elleni piru­lákat. Mert bármennyire is szük­ségük lenne a piacokra, de nem akarnak olyan gépeket eladni a szocialista államoknak, melyek­nek a segítségével azok is töb­bet tudnának termelni. “SEGÍTS MAGADON AZ ISTEN IS MEGSEGÍT” Ezt szokták mondani és na­gyon helyesen. Ezt bizonyítja az a tény, hogy Magyarországon május elsejére a tavaszi termé­nyeknek 93 százalékát elvetet­ték. Erre a jó isten egy három napos csendes esőt adott, május 12-15 között. Ezzel nagyban megjavította a bő termésre va­ló kilátást az egész országban, mintha csak az átkozódó Pápát akarta volna szájontörülni, a kért átok helyett, áldást hozott azokra, akik szorgalmasan dol­goztak, igy azokra is akik ter­veztek és legjobban kiérdemel­ték a Pápa átkait. ÖRÖMÜNNEP LENGYELORSZÁGBAN Lengyelországban is fölosz­tották a nagy birtokokat, mint Magyarországon, melyért átkoz­zák őket is, mint a magyaro­kat, de most bőséges eső után, ott is olyan jól néz ki a termés, hogy egy napos általános ünne­pet rendeltek az egész ország­ban. Ugyan tavaly is jó termés volt, de az idei még azt is felül got, a szennyet bepirositsa, mint a szagos kenőcs a hervadó női arcot. Nem tudtam magamról sem­mi lényegeset. De volt bennem egy seb, egy fájdalmas marás s ez fájt, ez gyógyithatatlanul fájt valahol a szivem táján. Nem tudtam őszintén mosolyogni, nem tudtam élvezni a nyugalom perceit, kisértett bennem ez a fájás, ez a nyugtalanító valami. Vidámságom erőszakolt volt. Soha nem éreztem magam pi­hentnek. Bajom okát nem keres­tem, nem is tudtam, hogy beteg vagyok. Azt hittem, másként nem is lehet élni csak igy. Akkor még nem sejtettem, hogy is sejtet­hettem volna, azt a csodálatos időt, mikor majd egyetlen moz­dulattal levetem magamról régi rongyaimat és megtisztulva, tiszta szívvel és boldoganlátó szemekkel elhagyom a várost, a ti fényben tündöklő bábeloto- kat. Hát én most erről akarok be­szélni, kedves barátom, erről a nagyszerű ébredésről, bár tu­dom jól, hogy a bennem végbe­menő változást szavakkal alig tudom érzékeltetni. Talán egy végtelen, az égig röppenő kiáltás jobban kifejezne engem, vagy egy csodálatos ének, amit ak­kor hallanál, ha fejed a szivem­re hajtanád. De erre más nincs mód. Távol vagyunk egymástól s ez a távolság áthidalhatatlan. Mi soha többé nem találko­zunk. Ez a levél az utolsó üzenet s mert utolsó és a távolság is áthidalhatatlan közöttünk egé­fogja múlni, igy van okuk ör­vendeni, ünnepelni. Ezzel szemben Olaszország­ban, ahol a pápa tanácsára, vagy parancsára, nem osztották ki a nagybirtokokat, két millió földnélküli paraszt sztrájkba áll, nagy zavargások vannak, éppen mostan, amikor legna­gyobb volna a munka a mező­kön, de hát ott nem maguknak dolgoznak és nem azoknak te­rem a föld, akik azt megműve­lik, igy nem a bő termés ad okot örömünnepre. A magyar, len­gyel, román, bulgár parasztok képzeljék el magukat az olasz parasztság helyzetébe vagy visz- sza a régi jó keresztény grófok, bárók, papok világába, amikor még ők is csak dolgozni tudtak, de a haszon, a bő termés más­nak szólt. Igen, ezeket hasonlít­sák össze azok, akik a nyugati, vagy római civilizációt akarnák oda visszaerőszakolni. A KÍNAI FASISZTA TERROR Ezt szerették volna elhallgat­ni, de mivel már nincs arra re­mény, hogy ezen terror, tömeg­gyilkosokat megtarthassák ha­talmon, vagy visszahelyezzék va­laha is, igy részben a kínai vö­rösöknek való kedveskedés kép- pen, nyilvánosságra hozzák azt, hogy az utóbbi napokban Shang- haiban a Chiang fasisztái több mint 600 vörös munkást, civilt, kivégeztek, legtöbbeket az ut­cán és a Chiang tisztjei vigyo­rogva szemlélték. Tehát ne legyenek meglepve ezek a Chiang barátok, akik itt is minden emberi érzés nélkül szén őszinte lehetek hozzád. Ha­zudni nem is tudnék. Nincs titkom. Most pedig figyelj ide. A do­log igy történt: Egyik délután mentem haza­felé, a lakásomra, fáradtan, mint minden alkalommal. Nem gon­doltam semmire. Nem is vártam semmi különöset ettől a délu­tántól, talán egyetlen vigasz él­tetett, hogy lefekhetem és az álom kábulatában meghal szá­momra a gond, a baj, a minden­napi nyomorúság. S akkor meg­láttam valamit az aszfalton. Tu­dom előre, hogy mosolyogni fogsz, felrántod a vállad, nem érted. Mindegy. Az aszfalton egy szép sárga buzakalászt találtam. Igen egy szép hibátlan buzakalász akadt az utamba, ezer és ezer cipő ta­posott körülötte és ép maradt, elkerülte a veszedelem, de nem is történhetett másként. Ha rá­taposott volna valami durva ci­pőtalp én hiszem, megérezték volna a távoli búzaföldek és egy pillanatra felsírt volna az egész világ. Mert áldott a buzakalász, minden buzaszemben lélek lako­zik. Megtorpantam. Hirtelen megkapott ez a lát­vány s valósággal elérzékenyül- tem, mint aki első Ízben pülant- ja meg újszülött gyermekét. Va­lami feloldódott bennem s sze­rettem volna örömömben felsír­ni. Tudom, mire gondolsz: ideg- rendszerem elgyengült, megrok­kantam a kíméletlen hajszában, egyébként is élhetetlennek is­szemlélték a mozgóképeken az ilyen jeleneteket, hogy ha majd egy pár száz Chiang tiszt, vér­eb, hóhér is küesz végezve, ami­kor összefogdoshatják őket. . Amikor Franco, a görög ki­rály, vagy Chiang diktátor hó­hérai végzik ki a fegyvertelen, védtelen munkások százait, az nem hir, az nem borzasztó, de amikor a munkások végzik ki ezen hóhérokat, az már VÖRÖS TERROR LESZ. ÉPITŐGÁRDA 1948-49-ik évre: L. Birtalan, Cleveland....... 5.00 J. Buzay, Cleveland........... 7.00 L. Decsi, Akron............... 6.00 I.. Gáncs, Carolina............. 3.00 Mrs. L. Gáncs, Carolina .... 3.00 I. Farkas, Akron ............... 8.00 J. Feczkó, New York ___ 6.00 L. Fishbein, New York......12.00 J. Fodor, Cuy. Falls ......... 7.50 P. Hering, Buffalo............. 5.00 J. Kollár, Cleveland_____ 6.00 M. Krieger, New York...... 3.00 A. Köhler, Chicago ........... 5.00 A. Kucher, Pittsburgh __ 9.00 A. Lelkó, Pittsburgh..........10.00 L. Lefkovits, Cleveland _ 6.00 J. Mogor, Cleveland........... 2.00 A. Molnár, Cleveland ....... 9.00 J. Munczi, Cleveland......... 4.00 L. Páll, Ambridge ............. 9.00 P. Pika, Chicago ............... 5.00 J. Reppman, Detroit......... 8.00 G. Scherhaufer, Cleveland 2.00 A. Severa, Berwyn ........... 1.00 J. Szilágyi, Cleveland ___12.00 S. Székely, Cleveland ___ 9.50 J. Vizi, Akron ....................12.00 Ch. Udvarnoky, Flint ........12.00 J. Zára, Chicago ...............10.00 mertél, olyannak ismertél, aki nem tud “könyökölni”, nem tud­ja kihasználni a “lehetősége­ket”. Mosolyogsz s valami ele­gáns orvosi mükifejezéssel ma­gyarázod az én egyszerű élmé­nyemet, az én belső, lelki újjá­születésemet. Nincs igazad. Nem az idegek dolga volt ez. Tény, hogy a lehetőségeket nem tudtam soha kihasználni, ösztönösen irtóztam a lehetősé­gektől, mert nem kívántam sen­ki romlását. De most már tu­dom, hogy nem a “könyöklés” az élet, nem is a törtetőké az élet, mert ők csak könyökölnek és törtetnek. Az élet az enyém, mert ma­gamban érzem, mint a buzamag a termékenység erejét. Láttam a kalászt s egyszerre belémszivódott a földek áldott melege, az erdők komor zúgása, a hegyek hatalma és a folyók hűvös szelidsége. Virágot lát­tam és apró bogarak zümmög­tek a fülem körül. Rádöbbentem és szinte felfedeztem, hogy van csend is a világon, nagyszerű csend, amüyent soha nem halla­ni a városban. És milyen rideg lett az én nyomorúságos szobám, mikor hazaérve asztalomra tettem a talált kincset. Egyszerre min­den hiányosság, fájdalom, el­szenvedett ütés előbujt, jelent­kezett a maga valóságában, megmozdultak, mint valami fel­bolygatott rovarsereg és iszo­nyatot keltettek bennem. Lát­nom kellett a falak kopottságát, a bútorok öreg voltát, az ablak megmutatta régi repedéseit s én

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom