Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)
1949-04-23 / 1576. szám
1949. április 23. BÉRMUNKÁS 7 oldal Mit írnak az óhazából? Az alábbi levelet a Miami, Fla.-ban lakó Deutsch Rudolf mtárs. kapta, mely sok, az amerikai magyarságot érdeklő kérdésre adja meg a tárgyilagos választ. Szeretett kedves Húgaim és Rezső Bátyám! Nagy örömmel vettem válaszukat és különösen azt a módot, ahogy megválaszolták. Nagy kitüntetésnek vettem, hogy a “Bérmunkás” magáévá tette a levelemben foglaltakat és a nyilvánosság elé vitte. Engem ez a körülmény nemcsak, hogy nem bánt, de egyenesen örömmel tölt el, hogy én is hozzájárulhattam egy ‘téglával’ a Béke ügyéhez! Legjobban azonban a Bérmunkásnak örültem már csak azért is, mert végre meggyőződhettem, hogy valami egészséges szellemet is tud Amerika exportálni. Nagy öröm azt látni, hogy vannak harcos becsületes emberek Amerikában, akik ezekben a nehéz időkben bátran ki mernek állni a Béke és Haladás érdekében. Az újságot kollégáim között köröztem a hviatal- ban, akik nagy lelkesedéssel olvasták. Várom a további példányokat. Természetesen meg kell jegyeznem, hogy a levelet csak a magam szemszögéből írtam, tehát egyesek azt mondhatták, hogy nem voltam tárgyilagos. Ez a megállapítás helyes is, nem is tudhattam tárgyilagos lenni, mert én csak az egyszerű kizsákmányolt dolgozó szemüvegén keresztül tudom nézni a dolgokat, aminthogy én egész életemben ehhez az osztályhoz tartoztam. Hogy hogyan és miként vélekednek Demokráciánkról azok a jómódú polgárok, akik a régi feudális-kapitalista rendszer kivételezettjei, dédelgetettjei voltak azt csak a hozzám eljutott különböző hírforrásokból tudtam megállapítani. Ezeknek az Uj Világ sehogy sem tetszik. Természetes is, mert ebben az uj világban szünőfélben van az a lehetőség, hogy kalandoroskodással vagyont lehessen szerezni és evvel a népet kiuzsorázni. Ebben az országban ma már csak becsületes munkával lehet megélni. Ez pedig nem tetszik nekik. Kommunista terrorról kiabálnak, kizsákmányolásról, meg minden olyanról amit ép ők csináltak, nekik volt ez a kenyerük évszázadokon keresztül. A tolvaj rendőrért kiabál. Elég volna csak annyit mondanom, ha itt tényleg kommunista terror lenne, akkor ők ma már nem kiabálhatnának, nem sikkaszthattak volna milliókat a nép vagyonából, hanem méltó helyükön a sir fenekén feküdnének. Nem kell itt már terror, kinyílt a nép nagyobbik részének a szeme annak megállapítására, hogy kik a nép igazi barátai és kik az ellensége, ök a saját lelkiismeretük elöl menekültek, féltek a nép szemébe nézni. Nem lehet a népet a végtelenségig csalni, becsapni, hogy egyszer ne jöjjenek rá. Nos amikor a pohár már betelt, jobbnak látták eliszkolni innen, mert féltek, hogy számot kell adni tetteikért és tudták, ha őszintén be kell számolni, hogy mit tettek “a népért” és mit tettek a nép ellen, akkor ez a börtönt jelenti. Nem lehet tárgyilagosan kifejteni az ügyet, ha nem vizsgáljuk meg az elmúlt 4 év eseményeit. Ez a 4 esztendő nem is időszak volt, hanem a magyar nép igazi történelme, amelyben az évszázados gonoszság és embertelenség összesürüsödve harcolt a felvilágosodás és a felszabadulás ellen. Ma már nyugodtan mondhatjuk, hogy a nép győzött. És ez nem üres frázis Rezső bátyám, hanem olyan valóság, hogy csak az tudja ezt igazán értékelni, aki maga is részt vett ebben a grandiózus harcban. Itt nem csak arról volt szó, hogy meg kell birkózni egy évszázados sötét népbutitó reakcióval, hanem fel kellett venni a harcot egy világviszonylatban összefonódott, összeszervezkedett reakcióval, melynek kulisszamögötti irányitói az amerikai monopolisták. Ez derült ki azokból az okmányokból, amelyeket Mindszentynél megtaláltak. Ezért lármáztak ök hamisításokról, meg kábításokról, mert el szeretnék tussolni a vilák közvéleménye előtt a nyilvánosságra került bűnüket, hogy hogyan avatkoznak ők bele a kis országok belügyeibe, hogy hogyan készítik a polgárháborúkat és a világháborúkat elő. Kellemetlen dolog az ilyen, főleg ha kitudódik, hogy ez a nagy nyüzsgés nem is minden cél nélkül van. Vizsgáljuk csak meg, hogy üzletileg hogyan van érdekelve a nemzetközi monopoltöke ebben a kicsiny magyar nemzetgazdaságban? Itt van mindjárt a folyékony magyar arany, az olaj. Amerikai tőkések kezében van. A Talbot elektócentrálé angoloké, a Felten gyár franciáké és még ki tudná felsorolni, hogy hány magyar gyár, hány bánya került idegen tőke tulajdonába? Felvetődik a kérdés, hogy kerül idegen tőkés kezébe az olyan magyar természeti kincs, amely magyar földben terem és magyar munkás alkotja? Egész egyszerűen: a Habsburgok, a Horthyék, az Eckhardték, a Nagy Ferencék, a Mindszentyék és az összes magyar álhazafiak, akik csak addig tudnak magyarok maradni, amig busásan fizet a haza, azonban nyomban elhagyják hazájukat és elárulják, ha “csak” dolgozni kell érte, busás dollárokért kiárusítják. Évszázadokon keresztül folyt a haza kieseinek ilymódon való elkótyavetyélése, holott ez a nemzet vagyonát képviselte és az lett volna a feladata, hogy a nép életszínvonalát emelje. Ez azonban csak egyik bünük. A másik bünük az volt, hogy szándékosan visszatartották az ország gazdasági fejlődését, nem engedték iparosodni, hogy a tengernyi munkanélküli dojgozhasson, mert ez sem vágott a világ monopólistáinak érdekébe. így hát mindig azon mesterkedtek, hogy a nép nyakába kény- szeritettek ilyen minden lelkiismeret nélkül népnyuzókat, akikkel nagyon jól meg tudtak egyezni. A népnyu- zók szabadon fosztogathatták a népet, a monopolisták pedig kezükbe kaparintották az ország gazdasági kincseit. Ez az összjáték lett leleplezve a Mindszenty féle perben. Érdemes azonban az előzményeket is ismerni, hogy az összjáték hogyan ment 1945 óta. Tudott dolog, hogy a magyar szegény .nép kulturálisan nagyon el volt maradva, ami a régi reakciós világ müve volt. Ebben az elmaradottságban az Egyházak nem álltak a nép oldalára, hanem az uralkodó osztálynak lettek a szövetségesei már csak azért is, mert vagyoni- lag közös érdekük volt. Soha olyan fényűző életet nem éltek az egyházi főurak, mint a régi feudális világban, akkor amikor a népnek szegénységet és alázatosságot prédikáltak. Nagyon kevés volt azoknak a papoknak a száma, akik tényleg a néppel éreztek és a nép érdekeit szolgálták. A felszabadulás után a Demokrácia felosztotta a nagybirtokokat a szegény parasztság között az egyházak világi birtokaival egyetemben. Ha volt valaha krisztusi cselekedet, úgy ezt annak lehetett nevezni. Emiatt a fényűző életet élő főpapok halálos ellenségei lettek a Demokráciának és hadat üzentek. A templomi szószék átvátozott politikai párti és kortesszónoklattá. A papság bízott befolyásában és azt hitte, hogy a vallásos nép mindenben követni fogja, ebben alaposan tévedtek. A nép rájött, hogy miről is van szó: vissza a földet az uraknak és az egyháznak, vissza a régi világot, előre egy újabb háborúért. Ezt már nem akarta a nép és maga jelentette fel a hatóságoknál a népáruló papokat. A templomi szószékről a vallás áhítata helyett ismét a gyűlölködés hangja szólalt meg. Uszítottak minden és mindenki ellen. Az antiszemitizmus ismét innen merítette szellemi forrását, a nemzeti gyűlölködés ismét itt verte gyökereit. És az egész politikai manővernek Mindszenty volt az irányítója, mögötte az amerikai mono- pólistákkal, akik fegyveres segítséget is ígértek, amitől aztán vérszemet kaptak. Azok az összeesküvők, népáruló diplomaták mind csak sakkfigurák voltak a kezeikben, azonban sikertelenségük nem abban rejlik, hogy a hazaárulók nem végezték el feladatukat, csak arra nem számítottak, hogy a nép nem áll melléjük. Amikor látták, hogy talajt vesztettek, amikor Mendszenty rájött, hogy csak vak eszköz a monopolisták kezében, nem tartotta tovább a titkot, kiadta őket. így leplezik le magukat a rablók, ha a koncon összevesznek. A templomok ma is zsúfoltak, senki sem érzi magát vallásos érzésében üldözvé, csupán ha valamelyik pap a templomi áhitat helyett politizálni kezdene, úgy a nép nem tűrné meg. A nép már kezdi felismerni a vallás és politika közötti külömbsé- get. És ez fáj a világ reakeósainak, mert nagyon jól tudják, hogy ahol a felvilágosodás talajt nyer, ott uralmuknak vége. Ez történt nálunk is. Mi az amit a kommunisták csináltak, amiért imperialista gazdáikhoz menekült hazaárulók "kommunista terrorról” óbégatnak ? Tény és igaz, hogy első alkalom az, amikor a kommunisták is kimentek a nép közé és felvilágosító munkát végeztek. De hogyan? Vasárnapjukat feláldozva, szerszámaikkal kimentek a falvakba és egy darab kenyér ellenszolgáltatás nélkül mindenben segítségükre siettek a szegényparasztnak. Helyreállították házaikat, edényeiket, szerszámaikat, a templomot, az iskolát. Ugyanakkor a pap a templomban gyűlöletre és gyilkosságra uszított. Nem kellett sok, a parasztság hamar külömbséget tudott tenni az egyik és a másik között. Itt a tények beszéltek. Ugyanakkor vasárnap délután összeültek a munkások és parasztok és szépen megvitattak mindent. Ha valamit nem tudtak, nem értettek, megmagyarázták, ha valami bajuk volt, a városban elintézték. így jött rá a paraszt, hogy hogyan csapták be őket évszázadok óta és igy lett szövetségesévé a munkásságnak. Persze az úri gonosztevők amikor ezt meglátták és látták, hogy már nincs ■ csendörszurony, amely megakadályozza, hogy a parasztságot felvilágosítják, éktelen haragra gerjedtek és elnevezték ezt “kommunista terrornak”. De van itt egy másik kérdés is. Ezek az uribitangok mindenképpen azon mesterkedtek, hogy a Demokrácia vívmányait felrúgják, a földeket és a gyárakat visszajátszák régi gazdáik kezére, persze a törvény nagyon éberen őrködött, hogy ezt megakadályozzák. Ezt is elnevezték “kommunista terror’’-nak. Felvetődik a kérdés, hogy az U.S.A.-ban nem-e örködnek a törvények, hogy védelmezzék a társadalom vívmányait. Arról is ordítoztak, hogy a választásoknál érvényesült a “kommunista terror”. Ha az USA-ban, Angliában, Franciaországban és még sok más kapitalista országban olyan tiszta választások lennének, mint Magyarországon voltak, akkor bizony a nép már régen elsöpörte volna elnyomóit. A háborús és fasiszta bűnösökön kívül itt mindenkinek volt szavazati joga, aki a 20. életévét betöltötte, tekintet nélkül, hogy nő-e vagy férfi, vagy, hogy milyen feleke- zethez, fajhoz, vagy nemzetiséghez tartozott, nem úgy mint pl. Svájcban, ahol a nőknek nincs szavazati joguk. A képviselői mandátumok a szavazatok arányszáma szerint oszlott meg, nem úgy mint Angliában, vagy Franciaországban, ahol egyik mandátumhoz elég 6000 szavazat, a másikhoz pedig 100.000 is kevés. Ezt a választójogot, ami most Magyarországon van, az összes haladó pártok szavazták meg és nem a kommunisták diktálták. A nyugati államok uraiban nem volna meg a bátorság ilyen szavazásnak elébe nézni! És ők ordítoznak demokráciáért! Végül beszélni kell még a hajszáról, a munkások kiuzsorázásáról és a nélkülözésről is, amit a nyugati sajtó oly tele szájjal szeret Magyarországra dobni. Elsősorban is Magyar- országon nincs gyáros, aki hajszolja és zavarja a munkásokat, a gyárak már a dolgozóké. így hát a gyárak ügyeit maguk a munkások intézik. Időnként összegyűlnek a gyárakban a munkások értekezletre és itt megbeszélik azokat az ügyes-bajos dolgokat, amelyeket el kell intézni, megbeszélik azokat a feladatokat és terveket amit maguk elé kitűztek és ennek a jegyében mindenről maguk határoznak. Ha a munkások kimondták a jelszót, hogy “Termelj többet, jobban élsz”, akkor az ebből fakadó munkatöbbletet a munkások teljesen önkéntesen, minden erőszakoskodás nélkül vállalják. Dehát ezt nehéz is megérteni egy kapitalista államban élőnek, akinek a viszonya a gyárakhoz majdnem semmi,' csak éppen annyi, hogy van egy hely, ahol mindennapi kenyerét megkeresi, amig ez a tőkésnek jólesik. Nálunk a helyzet egészen más. Itt a munkások viszonya a gyárhoz teljes, mint a kézmü- iparosnak a szerszámjához. Az ad kenyeret éspedig minél jobban fejlesztem annál többet. Ezt tudják a munkások. Minél többet termelnek, annál jobban növekszik a darab kenyér, annál jobban növekszik a kereset. Itt nem kell sztrájkolni a magasabb bérért, itt a munkások maguk teremtik meg állandóan a bérek növekedését. Ezt pedig szereti agyonhallgatni a külföldi sajtó, igyekszik csak a nehézségeket kikeresni, mint kákán a csomót és azop nyargalni. Hát jól van, beszéljünk őszintén a bajokról és a nehézségekről. Kétségtelen tény az. hogy nem egyformák a bérek. Ma minél többet termel, vagy magasabb minőségű munkát teljesít, annál többet keres. De ha ez nem volna igy, akkor senkinek sem
