Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)
1949-04-23 / 1576. szám
1949. április 23. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZÖSÉGI A KÖNNYEBB VÉGE A dolognak a könnyebb vége az, hogy bírálatot mondjunk olyanokról, akik valamilyen közmunkát végeznek. Legtöbbször ezt szívesen és nagyképűen azok alkalmazzák, akik maguk semmit sem csinálnak. A világért sem azt akarom ezzel mondani, hogy a bírálat helytelen, sőt éppen az ellenkezőjét valljuk, mert hisz az egész munkásmozgalomnak — értve alatta az uj társadalmi rendszerért harcoló munkásmozgalmat — az alapja a társadalmi rendszer bírálata. De a mai gazdasági rendszerrel szembenálló munkásmozgalom abban külömbözik a másfajta társadalmi reformerektől, hogy nem csak bírál, de a kifogásolt rendszer helyett tudományos alapon, más társadalmi rendszert hirdet és harcol is annak megvalósulásáért. De vannak adott helyzetek, amikor a különben helytálló bírálatok, nem hogy a célt szolgálnak a bírálattal, hanem éppen annak az ellenkezőjét érik el. Ez a helyzet egy sztrájk esetén, amikor a sztrájk taktikának, vagy a sztrájkot vezető szervezetnek, forradalmi szempontból való bírálata nem, hogy erősítené, de gyengíti a harcolók vonalát. Éppen ezért, mi IWW-isták ilyen esetben a szükséges bírálatot arra az időre halasszuk el, amikor már a harc befejeződött és annak a tanulságait a jövő harc sikere érdekében használhatjuk fel. Ez az, amit építő kritikának nevezünk. ROSSZAKARATÚ BÍRÁLAT E rovat Írása rója rám azt az egyáltalán nem kellemes kötelességet, hogy figyelemmel kisérjem Amerika szerte megjelenő magyar nyelvű lapokat. Ezeknek a lapoknak a 90 százaléka soha nem talál bírálatra okot a mai rendszerrel szemben és soha nem bírálta a gyászos emlékű Horthy rendszert, hanem inkább dicsérte, lelkesedett érte. Bezzeg ma nagyon hangosak ezek a bepiszkított papírok. Csak úgy ömlik a hasábjaikról a mocskolódás, gyűlölet, hazug beállítás és rosszakaratú kritika a mai magyar rendszerről. Itt nem sok külömbséget találunk az úgynevezett szocialista lapok és a kis megélhetési kísérleteket jelentő sajttakarók között. A polgári lapok támadása érthető, mert a mai magyar rendszer fenekestül felforditotta az egész régi rendszert, amely lehetőséget adott nem csak a nagy, de a kis élősdieknek is, hogy munka nélkül élhessenek. De mi jogon nevezik magukat szocialistáknak azok, akik azt a rendszert támadják, amely a szocialistáknak kivétel nélkül a végcéljuk, ezt csak azért tehetik, mert egyrészt csak dísznek használják a szocialista jelzőt, vagy pedig annyira reakciósok, hogy a saját köldökük vizsgálatán kívül semmit az ég világon meg nem látnak, kiátkoznak a “egyházból” mindenkit, akik nem az Ő patentjuk alapján akarják elérni a szocialista végcélt és gyűlölnek minden olyan mozgalmat, amelynek a sikerességénél feltűnőbbé válik a saját tehetetlenségük. Ezeket a “bírálatokat” egy kalap alá kell venni, akármilyen jelszóval mocskolódnak a kapitalizmust megdöntő országok felé. “JÓAKARTUAK” Ez az egész irás a “jóakara- tu”, “nevelő” bírálók miatt Íródott és ezeknek, akik többségükben csak voltak aktivak, minden szeretetük és tényleges jóakaratuk mellett is keresve- keresik azokat a tényleges vagy csak elképzelt hibákat, amelyeket azokban az országokban elkövettek és azt “bizalmas” körben nagyhangon bírálják és kifejtik ha van rá hallgatóság azt, hogy Sztálinnak vagy Rákosinak ezt vagy amazt miként kellett volna csinálniok. Ezeknek a nyugdíjazott forradalmároknak, a munkásmozgalmi aktivitás helyett ilyen módon való kiélését, nem nehézmé- nyezem, ha ez csak privát szórakozásuk volna, de ők unos-un- talan azzal az óhajjal állnak elő, hogy az őáltaluk kiagyalt bírálatokat és útbaigazításukat nem csak magunkévá tegyük, hanem azt a lapunkon keresztül meg is írjuk. Egészen röviden, az egyik időleges munkástársam ezt válaszolta egy ilyen kívánságra: “Inkább a tiz körmömet verném le, minthogy elkövessem azt a bűnt és igazságtalanságot, hogy egy időszerűtlen, naiv és helyt nem álló bírálatot Írjak le azok ellen az országok rendszere, vagy vezetői ellen, akik egy rossz társadalmi rendszert semmisítettek meg és egy uj társadalmi rendszert építenek hallatlan nehézségek között.” MIÉRT HELYTELEN? Amint fent mondottam, hogy sztrájk idején, még ha nem is helyeslem a vonal vezetést, bírálatnak nincs helye. Ha ez helytálló és pedig az, akkor mennyivel inkább vonatkozik ez a kelet európai országokra, amelyek tényleges forradalmi állapotban, élet-halál harcot vívnak nem‘csak a belső ellenség, a volt kizsákmányolok, le- vitézleti politikusok, papok és azok jármába fogott tudatlan tömegek ellen, hanem éppen a napjainkban vonulnak fel zárt sorokban ellenük az összes kapitalista államrendszerek, azzal a be nem vallott, de nyilvánvaló céllal, hogy a régi tőkés termelési rendszert visszaállítsák. Helytelen, mert a bírálók nem számolnak az adott viszonyokkal, a lehetőségekkel és az Ő gyakorlati forradalmuk kicserélésére importálni akarják az itteni elméleteket, amely bármennyire is helyes tudományos alapon lettek is felállítva, egyenlőre csak elméletek és még nem tudjuk, hogy a gyakorlatban hogyan válnak be, adott esetekben milyen változást kell majd a felállított elméleteken eszközölni. Nem időszerű, még ha annyira helytállók volnának is ezek a bírálatok, mint ahogy nem azok, mert minden gyakorlati munkásmozgalmi ember tudja, hogy irányt nem harc közben kell változtatni. Elképzelhetetlen, hogy egy társadalmi forradalom közepette az egész felépítményt dobják el és egy uj, ki nem próbált, nekik idegen elmélet alapján építsék át a társadalmi felépítményüket. IGAZSÁGTALAN A fő hiba az, hogy a bírálók, illetve a birálatok igazságtalanok, számtalanszor kifejtettük már a tervgazdaság, munkaverseny, szabadságjogok stb. kifogások elleni érveket. Felesleges azok megismétlése, csak egy elég gyakran felmerülő kifogásra kell pár szóval rámutatni. Ez a párt szerepe és a munkásság szerepe a keleti államok forradalmi átalakulásában. “A munkásságnak kell átvennie a hatalmat”, “Túl nagy szerepe van a Pártnak, az értelmiségeknek, a munkásosztály hátrányára”, “A gazdasági szervezetek hátterébe szorítása”. Valójában ezek a kifogások egyet jelentenek, ha különböznek is a látszatra. A párt és szakszervezetek szerepe az európai munkásmozgalomban azért oszlott meg, mert a forradalom előtti időkben az állam- hatalom nem engedte meg a gazdasági szervezeteknek, hogy a fennálló társadalmi rendszer elleni harcot vezessék, ezt a szerepet a párt töltötte be, de a párt tagok a szakszervezetekből regrutálódtak és majdnem minden párttag, tagja volt a gazdasági szervezeteknek. Ezt a dual, kettős szervezeti formát a kényszer hozta létre, miután mindkét szervezet irányitói ugyanazok voltak, nem látták okát a változásnak. Hogy a párté a vezetőszerep, az azért van, mert amig a szakszervezeteknek minden munkás tagja lehetett, világnézeti külömbség nélkül, a párt tagság azonban elvinyilatkozat elfogadásához volt kötve. Természetesen egy győzedelmes forradalom idején sok karrierista csatlakozik a párthoz, de ezek szerepe csak időleges, mint a mostani párt tisztítás mutatja, amikor a tagok 12 százaléka mint alkalmatlan ki lett zárva, de az értelmiségi párt tagok közül 24 százalék volt a kizártak száma. Baloldali gyermekbetegségnek nevezte Lenin azokat, akik hasonló jelszavakon nyargaltak, mert ilyen baloldali fenegyere- keskedés az, amikor a munkás és az értelmiségi forradalmárok között akarnak megoszlást előidézni. Ezek nem veszik figyelembe azt, hogy például Magyar- országon az összes bányák igazgatói, a gyárak 85 százalékának az igazgatói, tényleges bányászok és munkások siraiból kerültek ki, nem veszik figyelembe, hogy a közigazgatás keretébe ezer és ezer munkást és parasztot helyeztek el. Hogy óriási erőfeszítést tesz a kormányzat, hogy a munkás és paraszt ifjúságot bevigyék a felsőbb iskolákba, hogy minél több specialista kerüljön ki a prole- társág soraiból. De mi jogon vonják kétségbe olyan nem fizikai munkások, munkás voltát, kik ezerszer vitték a bőrüket a vásárra a világ minden frontján. Ismerek köztük olyanokat, akik a magyar komün bukása után, visszamentek szervezni a munkásokat, abban a biztos tudatban, hogy elfogatásuk^esetén kétségtelen a halálos ítéletük. Ismerek olyanokat, akik fegyverrel kézben harcoltak a két forradalom között, Német, Spanyolországban, Kínában és fegyverrel vonultak be Magyarországba is. Hát ezek nem forradalmárok? Nem munkások ? ^ Ez a “gyermekbetegség” nem halálos, ki lehet nőni, ha a munkásmozgalom aktív harcosai vagy azzá válnak. SZÁLLJUNK LE A LÓRÓL A mi diplomáciánkat az európai országokban cowboy diplomatáknak nevezik, a fölényeskedésük, mindenbe való bele- avatkozásuk, az európai népeket alacsonyrendü gyarmati benszülöttekként való kezeléséért. Ne vegyük át ezt a szerepet, ne akarjunk fölényeskedő, nagyképü nagybácsi szerepet játszani. Higyjük el, hogy az európai forradalmárok sem estek a fejük lágyára, nem feltétlen szorultak rá a mi tanácsunkra, ne legyünk velük türelmetlenek, ne kiáltsuk könnyen oda, hogy már ennyi és ennyi ideje vagytok a hatalmon és még nem valósítottátok meg a kommunista rendszert száz százalékban. Higyjük el, hogy ők sokkal több joggal türelmetlenkedhetnek velünk szemben, mert most, amikor a mi kormányunk vezetésével, pénzelésével az egész kapitalista világot felvonultassa ellenük, az amerikai munkásosztály bambán, közömbösen nézi, hogy készülnek a történelem legborzalmasabb öldöklésére, hogy k^nyszeritik ezeket az országokat, hogy népeik jólétét emelő termelés helyett, tankokat, ágyukat, muníciót kelljen termelniők, hogy megvédjék a szocialista rendszerüket. Igaz, hogy ez nem rajtunk múlik, de tény, hogy egyetlen ország munkássága nem emel komoly gátat a készülő szörnyűség ellen. Ez az elszomorító tény sokat elvesz abból a jogunkból, hogy tanácsokkal lássuk el őket. Nem tanácsokra, hanem segítő tettekre van ott szükség. A “BÉRMUNKÁS” SZEREPE Lapunk szerepe Magyarországon, ahová jó párszáz példány megy hetenként, nem lehet az, hogy a harcoló, építő, dolgozók közé zavart, széthúzást vigyen
