Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)
1948-09-18 / 1545. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1948. szeptember 18. Politikai dráma BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......................$2.00 öné Year ........ $2.00 Félévre .......................... 1-00 Six Months __________ 1.00 Egyes szám ára ....... 5c Single Copy __________ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ______-.. 3c Elöfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. ______________________ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE-<«©«-42 Ismerik a dollárokat Valamikor réges-régen, még fiatal korunkban, élvezettel hallottuk és adtuk tovább ezt a jóizü, ártatlan humoros kis mesét: Mama a sarki fűszereshez küldte az ötéves kis Johny »gyereket. “Itt van egy dime, ezért hozzál egy tucat zsemlyét és itt van egy másid dime, ezért meg hozzál egy üveg tejet”, — mondotta mama a gyereknek. (Mert hiszik vagy nem, akkor még tíz centért adtak egy tucat zsemlyét és egy üveg tej is csak ennyibe került.) Johny pár perc múlva tej és zsemlye nélkül, bömbölve jött vissza. Amikor a mama megkérdezte, hogy mi a baj, a siró gyerek igy válaszolt: “A kezembe összekeveredett a két dime és most már nem tudom, hogy melyik dimért vegyek zsemlyét és melyikért tejet?” Régi, jámbor kis mese ez. És csodálatos, hogy most újból halljuk, csak éppen egy kicsit más formában, — mondjuk átdolgozva a modern viszortyoknak megfelelőleg. Két amerikai törvényhozó, Styles Bridges (Rep. N.H.) szenátor és John Taber congressman (N.Y.), akik az alsó és a felsőház költségvetési bizottságainak az elnökei, hozták forgalomba azt a kis mesét ilyenformán: Az utóbbi időben az “ERP” (European Recovery Program) név alatt említett Marshall terv alapján Hollandia eddig 400 millió dollár támogatást kapott. De azonkívül felvett a World Banktól is 195 millió dollárt, amiért szintén az ERP állt jót. Miután ez az 595 millió dollár az amerikai adófizetők pénzéből ered, a kongresszusi költségvetési bizottságok kiváncsiak voltak, hogy vájjon mire költi a holland kormány ezt a rengeteg összeget? A vizsgálatnál kiderült, hogy Hollandia jelenleg napi egy millió dollárt (tehát évi 365 milliót) költ arra, hogy Indonéziát katonai blokád alatt tartsa. Indonéziában nagymennyiségű nyers gumit és egyéb nyersanyagokat termelnek, még hozzá igen olcsón, mert a benszülött munkásokat a végletekig kizsákmányolják. A termelők szeretnék eladni a nyersanyagot az amerikai, angol vagy más tőkéseknek, akiktől még nagyobb profitot kapnának. A holland tőkések azonban megakadályozzák ezt a katonai blokáddal, amit az Amerikától nyert-pénzzel finanszíroznak. Amikor a kongresszusi bizottságok nyilvánosságra hozták, hogy Hollandia az amerikai tőkések érdeke ellen használja fel az innen nyert ERP összegeket, a holland kormány megsértődve tiltakozott. Aztán annak rendje és módja szerint kimutatták, hogy az Amerikától kapott pénzből a kormány egyéb kiadásait fedezték és csak az igy felszabadult holland pénzt fordítják az indonéziai katonai blokádra. így van ez kérem! A holland kormány már sokkal okosabb, mint a Johny, nem téveszti össze a két dime-ot, még ha ugyanaz zon kasszában tartja is. De ugyanezt a mesét mondják el, csak egy kicsit megint más' formában a Görögországból mostanában hazatért azon ‘tisztviselők is, akiket az ott működő “Greek Aid Mission” (Görögöket segítő misszió) foglalkoztatott. Ezen tisztviselők állítása szerint a görög kormány elherdálja az Amerikától kapott segítséget, amely már meghaladta az 500 millió dollárt. Az elherdálás alatt azt értik, hogy a kormány rengeteg lé- hütőt tart a fizetési listán, akik semmiféle szolgálatot sem nyújtanak. De azonkívül a gazdagok teljes adómentességgel bírnak, az állami háztartás teljesen a szegények vállain nyugszik s miután ezektől nem lehet elegendő nagy összeget kipréselni, a léhütők és grafterek eltartására pazarolják el az ERP segélyt is. A görög kormány, éppen úgy, mint a holland, bántódottan tiltakozik a “vád” ellen. Ők is azt állítják, hogy a léhütőket a görög adókból fizetik (mert elismerik, hogy sok fölös alkalmazottat tartanak) és az amerikai dollárokat már csak akkor költik, amikor a hazai jövedelem elfogyott. Nem kell félteni ezeket az embereket, ismerik ezek jól az amerikai dime-okat meg a dollárokat, még ha millió számra kapják is! A Labor Day napján elmondott kortesbeszédekkel hivatalosan is kezdetét vette az elnökválasztási kampány, amit igen gyakran mint a négyévenként megismétlődő “politikai cirkuszt” említenek. Politikai hadjáratoknak cirkusszal, vagy szinházi előadásokkal való összehasonlítása annyira gyakori és megszokott, hogy részletesebb magyarázatra nem is gondolunk, noha az ily magyarázat érdekes tanulságra vezet. Ilyen magyarázatot kaptunk a napokban Princeton Egyetem egyik tanárától, Robert C. Myerstől. Professzor Myers magyarázata szerint a politikai kampány valójában nem más, mint egy ré- gidivatu szinházi dráma, amelynek három főszereplője van; a hősnő, akit valami rettenetes nagy veszedelem fenyeget; az intri- kus, aki ezt a veszedelmet okozza és a hős, aki minden veszéllyel dacolva, tüzön-vizen át törve megérkezik az utolsó pillanatban és megmenti a hősnőt. Mint az Uyen egyszerű szinházi drámákban, úgy a politikai játékban is a legfontosabb a cselekmény, — a “plot” kitalálása. Sőt a politikai drámában ez még fontosabb, mint a színháziban, mert itt a veszélyben forgó hősnő maga a közönség, a választók. Ezt a veszélyt természetesen az ellenfél (az intrikus) okozza és a hősnő gyakran nem is sejti, tie ha tud is róla, akkor is tehetetlen, egészen biztosan elpusztul a hős segítsége nélkül. Hogy ki ez a hős? Hát természetes, hogy a kortesbeszédet mondó jelölt! Mi az a veszély, ami a hősnőt fenyegeti? Be kell vallanunk, hogy a modern politikusok íz ily veszélyek (plot) kitalálásában már igazi művészekké lettek. Valamikor csak a nagy adóban látták a fenyegető felhőket, majd jött a háborúval való ijesztgetés, aztán elő lehetett rántani a tiszviselők korruptságát, a bürokrata tehetetlenséget vagy az általános erkölcstelenséget. És ha mindez nem volt elegendő, még mindig ott volt kéznél a zászló, amelyet az ellenfél valami oknál fogva meggyaláz. Évekkel ezelőtt a politikai színészeknek a kampány folyamán élőszóval kellett meggyőzni a közönséget, hogy milyen nagy veszélyben forog. Ma azonban a sájtó és a rádió segítségével ez sokkal könnyebben megy. Azért a sokkal elvontabb, távolabb eső, misztikusabb veszedelemmel is elérik azt a félelmet, amit a hősnő iránt a közönségnek éreznie kell. Ez a veszedelem jelenleg a kommunizmus, amelynek olyan szérepet adnak, mint a bibliai mesék az ördögnek. És attól kezdve, hogy a nagyon is határozatlan, ködös veszedelem iránti félelem úrrá les/ a közönségen, a politikai színészeknek már igen könnyű dolguk van, mert ügyes fordulattal rámutatnak, hogy maga a választó a veszedelemben forgó hősnő és a veszedelmet a bátor hős csak a MANDATUM nevű fegyverrel tudja megsemmisíteni. Ezt a fegyvert a szavazatok adják s igy a hősnő, vagyis maga a szavazó, legalább tegyen annyit, hogy leadja szavazatát a nagy viadalra kész hősre. Myers professzor szerint a politikai színjáték elég mulattató azok részére, akik Uyen szemmel nézik ezt a drámát, Mert drámává, sőt tragédiává csak akkor lesz, midőn a nagyközönség komolyan veszi, olyanformán, mint a gyerek a szinházi előadást. Elhiszi a mesének feltalált veszedelmet s attól a perctől kezdve már nem nézőközönség, hanem tényleges játékossá, szereplővé lesz. A szereplőknek azonban az igazi tragédia csak az előadás után kezdődik, amikor már nem királyok és nem hercegek, hanem csak az élet mindennapi bajaival küzdő emberekké lesznek. A választások után a hősnőt játszó közönség is felébred és csalódottan veszi észre, hogy becsapták, nem is volt olyan nagy veszélyben,' vagy .ha volt ilyen veszély, az tovább is megmaradt, a hős a nyert szavazatok dacára is tehetetlen azokkal szemben. A következő választásokig azonban elfelejtik s megint csak beállnak szereplőnek és közönségnek, híven eme szinházi tradícióhoz : “A játékot folytatni kell!” ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közössé); nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. iák akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kczekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek oiyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogv bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olvkép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett .“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra- “LE A RER RENDSZERREL^ a'LK' A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az társadni«— uerkezetét éoi+idk g régi társadalom keretein belül
