Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)
1948-08-14 / 1541. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1948. augusztus 14. Veszélyben a tanszabadság (Folytatás a 1-sö oldalról) Miért a nagy lárma? (a.l.) Azt szokták mondani, hogy a “tolvajok fogdmeget kiabálnak”. Bármennyire is mekszoktuk, hiszen úgyszólván napirenden van a “vörös” mumus, az utóbbi időben azonban, minden eddigi lármát tulharsognak. A kommunista párt 12 végrehajtó bizottsági tagja vád alá helyezése közönséges politikai fogás. A novemberi elnökválasztás már jól kidolgozott propagandával akarja félelmes izgalomba tartani a szavazó polgárokat. Az amúgy is társadalmilag teljesen analfabéta szavazó többség, sohasem tudja fölfogni, hogy tulajdonképpen mi is megy végbe a politika hátterében. Midennél a legfontosabb a hiszékeny tömegek célszerű félrevezetése. A célok elérésére, most legalkalmasabb a vörösökkel való ijesztgetése azoknak, akiknek halvány fogalmuk nincsen a céltudatos szocialista törekvésekről, “vigyázat” jönnek a szocialisták. A harmadik párt megalakulása óta állandóan nyomoznak, mintha csak a délibábot akarnák megfogni. Erélyesen folyik a nyomozás, ki a vörös, ki a kommunista, ki a kém? Tudnivaló dolog, hogy az egész országban nagy az elégedetlenség az állandóan emelkedő élelmiszer árak miatt. A honatyákat abból a célból rendelték vissza külön tárgyalásra, hogy tegyenek valamit az infláció megakadályozására. Most, hogy a tényleges kérdés nem ínyükre való, hát azért inkább kommunista kémeket keresnek. A legerélyesebb kutatók között találjuk Parnell Thomast, John Rankint és Mundt képviselőket. Minden józanul gondolkozni tudó ember tudja már, hogy a fasizmust hiven szolgálók, mindig igen nagy buzgalommal nyomozzák a vörösöket. A Progressive Párt konvenciójával kapcsolatban már jó előre a kapitalista osztály kitartott sajtója vöröset üvöltözött. Hogy azután még szenzációsabb legyen a helyzet, két nappal a föntnevezett konvenció előtt tartóztatták le a 12 kommunistát. Henry Wallace, a harmadik párt jelöltje a jelölést elfogadó beszédében kijelentette, hogy mindenkinek szavazatát elfogadja. A vörös heringet csak azért emlegetik állandóan úgy a republikánusok, mint a demokraták, hogy elterelejék a nép figyelmét az állandóan emelkedő drágaságról, amit ugyan nem a vörösek zúdítottak a népre, hanem a profit éhes kapitalisták. Nincsen olyan kő, amit az uralkodó osztály meg nem mozgatna csak azért, hogy a népeket félrevezesse uralmának megtartására. A kommunisták vád alá helyezésével, koránt sem elégedtek meg. Most már orosz kémek után nyomoznak. Egy Bentley névre hallgató nő, egész csomó kormány alkalmazottat nevezett meg, akik szerinte titkos adatokat szolgáltattak ki az oroszok részére. Thomas Mann, egy német iró és filozófus, a fontiekkel kapcsolatban mondotta “Hitler éppen igy kezdte meg pályafutását”. Az egész dolog hátterében polit.kai fogás húzódik meg. Ugyanis a jelenlegi demokrata adminisztráció, amely az úgynevezett kémeket kormány állásokba hosszú éveken keresztül alkalmazták, a republikánusok szempontjából tovább nem alkalmasak az ország vezetésére. Azért van az, hogy most a rendkívüli gyűlésre összehívott honatyák, akiknek többsége a republikánus pártot képviseli, szívesebben tárgyalják a vörös mumust, mint az infláció elhárítását. Ezzel az üggyel kapcsolatban, Henry A. Wallace-t is befogják idézni a kongresszusi bizottság elé, aminek fő célja az, hogy miért alkalmazott a kereskedelmi hivatalokban kommunistákat, meg azokkal szimpatizálókat, amikor ő volt a kereskedelmi miniszter. Truman elnök is megszólalt a sajtókonferenciáján, kijelentette, hogy a. republikánusok által olyan nagy buzgalommal megkezdett vörös nyomozás csak azért van, hogy eltereljék a figyelmet a tényleg égető dolgok törvénybe iktatásától. “Akinek vaj van a fején ne menjen a napra.” Truman volt az, aki néhány hónappal ezelőtt elrendelte a kormány minden alkalmazottja részére a hüségesküt, hogy nem kommunista vagy azzal szimpatizáló. A fenti esetből kifolyólag és az elnök buzdítására 10 hollywoodi irót helyeztek vád alá, mert az “Un-American Bizottság” előtt nem voltak hajlandók arra a kérdésre feleletet adni, hogy kommunisták-e vagy nem. Minden háborúnak vannak ilyen következményei. Most azt állítják, hogy az itteni kommunisták minden tekintetben Moszkva rendeletét követik. Az első világháború alatt meg utána is, az IWW tagjait tették vád alá ( s börtönözték be hosszú időkre. Az IWW-t az első világháború alatt azzal vádolták, hogy német aranyakkal dolgoznak az Egyesült Államok ellen. Ezt csak ürügyül hozták fel, hogy a közvéleményt az IWW ellen irányítsák. A tárgyalásokon, pedig szó sem volt a német aranyokról, hanem az IWW elvinyilatkozata és osztályharcos magatartása miatt ítélték el tagjainkat százával. A kapitalizmus minden eszközt jogosnak tart uralmának további biztosítására. Az uralkodó osztálynak mindent szabad, mert övéké a hatalom, ők rendelkeznek az élet javai felett mindaddig, amig a munkás milliók osztálytudatra nem ébrednek és birtokukba veszik a földet és termelő eszközöket. litikai ellenfeleik támogtóira is. így ma már gyakran halljuk, hogy a vakmerőbb reakciósok még a Wallace híveit is a “subversiv” aktivitással vádolják. Sőt mi több, már azt is halljuk, hogy egyes republikánus vagy demokrata politikust is hasonló váddal illetnek, ha csak valamennyire liberális érzelmeket árulnak el. Ez a boszorkányüldözés azonban különösen káros hatással érvényesül az iskolákban. A “subversiv” vádjával olyan mérget dobnak be az iskolákba, amely nem csak a tanítást akadályozza, hanem elmérgezi a tanítók és a tanulók közötti jóviszonyt is. De azonkívül a tanítók részére valóságos gesztapó közeget építenek ki, amelyik állandóan kutat a tantestület tagjainak politikai és gazdasági nézetei után. Az ilyen tanítóknak az életét tönkreteszi az örökös félelem, vagy pedig lealacsonyodnak oda, hogy a mindenkori feletteseik politikai véleményeit tüntetőleg helyeslik — szóval talpnyalókká lesznek, hogy a kisfizetésű, de nagy előképzettséget igénylő állásaikat megtarthassák. FÉLNEK A BESÚGÓKTÓL De amikor ilyen gesztapó keletkezik az iskolákban, akkor a tanítók között mindig akad majd besúgó is, aki ártani akar annak a kollégájának, akivel valami ellentéte támadt, avagy akinek a munkakörére s esetleg magasabb fizetésére vágyik. Végre is nagyszámú ember között mindig akadnak jellemtele- nek, akik az ily válságos időkben felülkerekednek. Ha ez a reakciós hullám még sokáig tart, akkor félő, hogy a nevelésügy országszerte a legj ellemte- lenebb emberek kezeibe kerül. Ezek fogják aztán megszabni, hogy az ifjúságunk milyen erkölcsi nevelést kapjon. Chafee professzor kimutatja, hogy ez az iskolai gesztapó máris alakulóban van. A tanítók közötti bizalmas jóviszony megszűnőben van, mert egyik a másikban kémet sejt. A tanítók szűkszavúak, mogorvák, idegesek lesznek, nem mernek nyílt választ adni a tanulók semmi olyan kérdéseire, amelyek politikai vagy gazdasági területeket érintenek, mert nem tudhatják, hogy a legártatlanabb mondatot is miként magyarázzák félre a boszorkányüldözők, akik mindenben “felforgató” eszméket keresnek. De ez a félelem elkíséri a tanítókat még a privát életükbe is, hiszen a gesztapó figyeli, hogy kikkel barátkoznak, kikkel társalognak? így a tanítónak gondosan ki kell kutatni, hogy kivel barátkozik, kivel társaloghat, mert hiszen az illetőnek esetleg lehetnek kommunista vagy liberális rokonai vagy ismerősei. Mert mint a Dr. Condon esete mutatja, a boszorkányüldözők figyelme már arra is kiterjed, hogy az utcán sétáló tanító esetleg nem-e fogadja olyan valakinek a köszöntését, aki valamikor egy kommunistával beszélgetett. Mert ha egyszer elkezdik ezt a kémkedést, akkor az terjed, duzzad határokat nem ismerve. A tanszabadság elleni merénylet nem csak a tanítókat, hanem mindannyiunkat egyfo r m á n érint. Ha a reakció itt erőre kap, átragad más területekre is és egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy itt is fojtogatnak bennünket a rendőrállam mindazon intézkedéseivel, amelyeket olyan erélyesen tudunk ostorozni, amig azok hírét más országokból halljuk. ÜZEN A SZERKESZTŐ: Steiner Pál, Detroit, Mich. — Szereplési viszketegségről és nagymérvű tudatlanságáról szóló levelét igy kezdi: “A napokban került kezeim közé egy new yorki magyar újság, amely idézi a Bérmunkás egy állítólagos cikkét, amelynek cime: ‘A Munkás kitiltásáról’. E sorok írója nem tartozik semmiféle politikai párthoz, de mint munkásember igen megbotrán- kozva, hogy a felszabadított Magyarországról — csak a türelmetlenségnek tulajdoníthatom ezt be — egyre-másra tiltanak ki olyan lapokat, akik éveken át innen táplálták Hor- thyék ellen minden akciót . . . Én nem is akarom elhinni, egyetlen egy percig sem, hogy a Bérmunkásból idézett cikk szó-szerint lett volna közölve a new yorki újságban ...” (Minket is megbotránkoztat, hogy egy magyar nyomdász annyira hadilábon áll a magyar nyelvvel, hogy még az újságra is az “aki” vonatkozó névmást használja, nem is egyszer vélet- lenségből, hanem rövid levelében négyszer is, tehát következetesen és azonkívül számos hasonló gramatikai vétséget követ el.) Szereplési viszketegségét mutatja, hogy ki akar oktatni bennünket, noha, mint elárulja, nem is olvassa lapunkat. Mert ha olvasná, akkor látta volna, hogy mi nem helyeseltük egyetlen lapnak a kitiltását sem Magyarországról, sőt elitéltük. De ugyanakkor, épen a sajtószabadság nevében helytadunk lapunkban olyan Írásoknak is, amelyek az ily kitiltásokat megindokolni, vagy legalább is megmagyarázni igyekeztek. És helyt adnánk az ön levelének is, noha nem olvasója lapunknak, ha közben nem láttuk volna az “Az Emberben” megjelent sorait, amelyben kimutatja, hogy ön a legpiszkosabb de- nunciálásra is hajlamos. Azonban ezt is megértjük, mert láttuk, hogy ön olyan fajta “munkásember”, aki nagyon szeret a bószokhoz dörgölődni, munkáltatójának a talpát nyalni. ön volt az, aki a detroiti nyomdászok segélyakciójánál azért kardoskodott, hogy nyomdatulajdonost válasszanak be “diszelnöknek”, sőt még a nyomdász klub elnökévé is az egyik munkáltatót ajánlotta. Nagymérvű tudatlans ága, szereplési viszketegsége, denunciálás iránti hajlama és a munkáltatókhoz való dörgölődése olyan tulajdonságok, amelyekkel kiérdemelte ezt az üzenetet. (gb.)
