Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)
1948-12-25 / 1559. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1948. december 25. "" 1 ~~ Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. MEGINT BETÖRÖTT A FÚRÓ AZ AMERIKAI munkásmozgalom — éppen úgy mint minden más ország munkásmozgalma — külömböző árnyalatokból tevődik össze, melyek: ultra reakciós, konzervatív, haladó vagy liberális és a forradalmi irányzatok. Sajnos, de való, hogy a túlnyomó többséget az elsőnek említett, vagyis a reakció táborában találjuk, a számban legkis- sebb árnyalatot pedig az utóbbi, a forradalmi csoport alkotja. A konzervatív reformerek és a progresszív elemek a középuton, hol ide, hol oda bukdácsolnak és tevékenységük abban merül ki, hogy igyekeznek a reakciós irányzatot “forradalmositani” a forradalmi irányzatot pedig reformálni; a viszonyokkal való megalkuvásra bírni. A reakciós irányzatot az American Federation of Labor (AFL) néven ismert szakszervezeti szövetség képviseli és a középuton haladók évtizedek óta próbálkoznak a “belülről való fúrással” átformálni ezt a hatalmas testületet, amely ismert tevékenységével méltán vívta ki a “kapitalizmus védbástyája” jelzőt. A középuton haladók a külömböző politikai “munkás” pártok, kultur klubbok, ligák és hasonló alakulatok tagjai és követőiből kerülnek ki, akik már felismerték, hogy a kapitalista társadalmi rendszer nem úgy működik, ahogy kellene s abban reménykednek, hogy azt fokozatosan átformálják úgy, hogy a “kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon”. Ezek törekvéseinek be nem vallott végcélja, valamelyes “kollektiv” vagy “szocialista” társadalmi rendszer megvalósítása, de hogy milyen legyen az, azt csak akkor tudjuk meg, ha esetleg sikerült egy ilyent megteremteni. Ezen törekvésük megvalósításához igyekeznek az AFL hét milliós taglétszámú intézményt “megfúrni”, de szerencsétlenségükre, amikor munkálkodásuk némi sikere mutatkozik, mindig “beletörik” a fúrójuk”. MI, AKIK a munkásmozgalom forradalmi irányát képviseljük az Industrial Workers of the World (IWW) égisze alatt és ellentétben a reformerekkel, nem a kapitalista társadalmi rendszert akarjuk reformálni, foltozgatni, hanem azt egy teljesen ujjal helyettesíteni, melyet a réginek keretein belül építhetünk fel, már évtizedek óta idő és energia fecsérlésnek véltük a belülről fúrók törekvéseit és ezt megállapítottuk még akkor, mikor a murikásmozgalom gyermek cipőben járt és az AFL is csak két millió tagot számlált. A forradalmi gondolkozásu munkásság már egy fél évszázaddal ezelőtt felismerte, hogy az A.FL-t nem lehet átformálni; azt csak tönkretenni lehet és pedig egy forradalmi szervezet felépítésével és ez a gondolat hívta életre az IWW-t. A reformerek azonban másként vélekedtek és ahelyett, hogy a forradalmi szervezetet építették volna, azt állandóan támadták és a reakciós AFL-t segítették építeni abban a reményben, hogy egyszer majd ők kerülnek a húsos fazékhoz és a kezükben lesz ez a hatalmas intézmény törekvéseik megvalósításához. Tagadhatatlan az, hogy az AFL-t az ily törekvésű reformerek építették hatalmassá, de annak mindenkori vezérei csak addig tűrték meg őket a szervezet kebelében, amig megelégedtek a munkával. Amikor már a vezetés gyeplője után nyúltak, a körmükre koppintottak és kisöpörték őket a szervezetből, ami minden nagyobb megrázkódtatás nélkül történhetett meg, mert az AFL úgy van felépítve, hogy ott a tagság csak fizető alany a szervezet irányításába való beleszólási jog nélkül. És ily háztisztitása alkalmakkor a reformerek kirepültek, de az általuk szervezett tagság megmaradt, hogy a reakciós vezéreknek annál nagyobb hatalmat biztosítsanak. AZ ELSŐ komoly megrázkódtatás 13 évvel ezelőtt érte az AFL-t, amikor a United Mine Workers bányász szervezet elnöke, John L. Lewis vezetésével néhány szakszervezet kivált az AFL-ből és megalakították a ma Congress of Industrial Organization (CIO) néven ismert szervezetet, bár mint ismeretes ezen szakadás sem a belülről fúrók munkájának volt az eredménye, habár látszólag azt szolgálta — ideiglenesen. Lewisnak régi vágya volt az AFL központi elnöki székébe ülni, azonban annak nagy akadálya volt ellentmondást nemtürő uralkodási természete, ami nyilvánvalóvá vált Samuel Gompers halálával megüresedett elnöki állás betöltésénél. Az AFL élén álló vezérek ugyan hívei és gyakorolják a kérlelhetetlen diktatúrát a tagság felett, saját maguk felett azonban nem tűrnek meg diktátort és amikor Lewis látta, hogy esélyei a Gompers megrürese- dett székének betöltésére nagyon rosszak, átmeneti időkre egyik adjutánsát, William Gre- ent ültette oda azzal a szándékkal, hogy pár év alatt Green lejárja magát és az AFL vezérei is belátják, hogy szükség van egy oly képességű vezérre, mint Lewis. Az évek azonban teltek és Green nem mutatott hajlandóságot Lewisnak helyet engedni, az AFL főbb vezérei pedig Green mellett és Lewis ellen nyilatkoztak. Az 1935 évi konvención Lewis még egy kísérletet tett vágya elérésére és amikor leg- meghittebb barátja Hutchinson a Carpenterek elnöke a szemébe vágta, hogy ők nem akarnak diktátort maguk felett, Lewis egy hatalmas pofonnal Merítette Hutchinsont és bejelentette, hogy ő kiszakítja szervezeti t a szövetségből és megalakítja az “ipari” szervezetet. Hasonlóan cselekedett Hil- man a férfiruha készítők szervezetének elnöke, Dubinsky a nőiruha készítők elnöke és még néhány más szakszervezet és igy alakult meg a CIO. AZ ESEMÉNY futótűzként terjedt szerte az országban és a reformerek nagy üdvrivalgással fogadták a hirt, hogy “megalakult az annyira nélkülözött ipari szervezet”. Bár az IWW akkor már három évtizede vetette a forradalmi ipari szervezkedés magvát, a reformerek azonban nem akartak oly ipari szervezetet, amelynek forradalmi célkitűzései vannak és amelyben a szervezet rá- nyitása a tagság hatáskörébe tartozik. Az ő elgondolásuk szerint olyan szervezetre volt szükség, amely “ipari” szervezet, de nem olyan mint az IWW, ahol csak áldozni lehet, hanem, ahol ők vezéreskedhetnek és a CIO ilyennek ígérkezett. Ami a munkásosztály forradalmi szempontjából rossz és kifogásolható volt az AFL-ben, azokat mind magukkal vitték a CIO-ba és bátran mondhat mk, hogy csak éppen nevet változtattak, a gyakorlatban azonban minden maradt a régi. A kedvező alkalmat ki is használták a reformerek és minden erejükkel nekifeküdtek a CIO naggyá építésének. Ami a taglétszám megnövelését illeti elismerést érdemelnek, mert alig egy évtized alatt több mini öt millióra emelték a CIO taglétszámát. AZONBAN a munkásosztály forradalmi szemszögéből bírálva nem elégséges csak a mennyiséget mérlegelni, hanem nagy fontossággal bir a minőség is. Ebben pedig az AFL és a CIO között még nagyitóval is nehéz kü- lömbséget felfedezni. És ezen nem lehet csodálkozni, mert a CIO ugyan úgy épült fel, mint az AFL, felülről lefelé és annak irányítása is szorosan az AFL nyomdokaiban haladt. Amig az előző években a CIO mutatott valami haladó sz iliemet, az utóbbi években teljesen arra a bizonyos lejtőre került, amelyen nincs megállás. És ma már a “boszorkány vadászat” vagy “vörös üldözésben” vetekedik az ultra reakciós AFL-el. Most már ugylátszik elég erős a reakció a CIO-ban is és elegendő tagsággal rendelkezik arra, hogy kockázat nélkül söpörhetik ki a szervezet építőit, akik abban reménykedtek, hogy építenek egy szervezetet, amelynek segítségével doktrínájuknak érvényt szerezhetnek. Aminek annyiszor szemtanúi voltunk az AFL-ben, ma a CIO- ban is bekövetkezett és a reformerek ismét bázis nélkül maradnak, mig a reakció jelentékenyen megerősödött a forradalmi munkásság célkitűzéseinek még hatásosabb gátlására. AMÍG a múltban csak titokban ármánykodott a reakció a CIO-ban, ma már annyira biztosnak érzik magukat, hogy nyíltan és nagy lármával hirdetik, hogy meg kell “tisztítani a CIO-t a vörösektől” és ezt a gyakorlatba is követik. A CIO országos konvenciója megfenyegette a “vörösek” irányítása alatt levő szervezeteket, hogy tisztítsák ki a “kommunista” vezetőket és felhatalmazta a CIO központi vezetőségét arra, hogy azokat elmozdítsa tisztségüktől, vagy ha a szükség azt megkívánja, ellen szervezeteket állítsanak fel. Ugyancsak utasította a konvenció a United Farm Equipment and Metal Workers — a gazdasági gépgyári munkások — szervezetét, hogy csatlakozzanak a nagyobb és reakciósabb Auto Workers szervezethez, amely az utóbbi két évben teljesen a reakció kezébe került. Érdekes, hogy két évvel ezelőtt, amikor mozgalom indult meg, hogy a FE szervezetet az autó munkások szervezetéhez csatolják, Walter Reuther, aki ma elnöke, akkor azonban még csak pályázott az elnökségre, kézzel- lábbal tiltakozott az ellen, mert attól tartott, hogy a FE haladó szellemű szervezet veszélyeztetné az elnökségre való törekvésének győzelmét. Azóta azonban a FE szervezet minden bérharcát hátba támadják Reutherék és igy buktatták el a West Ellis-i Allis-Chalmers valamint az East Peoria-i Cat- terpillar telepek munkásainak bérharcát, most pedig az egész szervezetet szőröstől-bőröstől felakarják falni. Ugyancsak utasította a konvenció a CIO központi vezetőségét, hogy a New York állami Industrial Union Counciltól vonja meg a chartert, mert az a “kommunisták“ irányítása alatt van, amire bizonyságot szolgáltattak, a választások alkalmával, amikor nem követték a központi vezetőség utasítását, hogy a Demokrata párt jelöltjét — Tru- mant — támogassák, hanem a tilalom ellenére Wallace progresszív pártját támogatták. A konvenció arra is utasítást adott a központi vezetőségnek — azok kérelmére — hogy a Szakszervezetek Világszövetségével szakítsák meg az összeköttetést, mert ott a kelet európai országok “kommunisták irányítása” alatt levő szakszervezetei is résztvesznek. A KITARTOTT polgári sajtó nagy szenzációnak fújta fel a CIO-hoz tartozó Transport Workers Union — közúti szálli-, tási munkások — szervezetének a közelmúlt napokban Chicagóban megtartott konvencióját, mert ott a reakció gőzhengerrel hengerelte le a “.vöröseket”. Ezen a konvención a hagyományos szokás ellenére, hogy a vezetőséget a konvenciók befejezése előtt választották, a vezetőség megválasztását a napirend első pontjának tették meg és még irmagját sem hagyták meg a haladó elemeknek, hanem a legreakciósabbakat választották meg. Es még a legaljasabb, a legelitélendőbb denunciálástól sem riadtak vissza, amikor a deportálás alatt álló Szántó Jánost, aki egyik legagilisabb szervezője volt eddig a szervezetnek kipellengérezték azáltal, hogy elbocsátották állásából, mint “vöröset” — egy tucat más