Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)
1948-12-18 / 1558. szám
1948. december 18. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI ÉZSIA FORDULÓPONTON Minden erőlködés, óriási gazdasági és katonai segítség dacára, ma már kétségtelen, hogy a kínai nemzeti kormányzat menthetetlenül el fog pusztulni. Elpusztítja a saját korruptsága, amely minden elképzelhetőt fölülmúl. Ez a társaság nem egy kormányrendszer, amely lehet reakciós, vagy liberális, de van valami erkölcsi alapja. Nem, Chiangék kormánya egy olyan együttes, amely arra szövetkezett, hogy kifossza nem csak a saját népét, amelyet végtelen nyomorba döntött, hanem a naiv amerikai kormányon keresztül az amerikai népet is. Jól tudják Chiangék, hogy a vörös mumus emlegetésével, Amerika egy jó fejőstehénné változik, melyet a kínai nemzeti kormány kedvtelve fejhet. Marshall tábornok, külügyi államtitkár, amikor visszajött a kínai útjáról, kijelentette, hogy minden cent kidobott pénz, amelyet Amerika Chiangéknak juttat, mert annak tekintélyes részét úgy is ellopják a dis'zes kormányférfiak, de különben is a kínai nép oly mélységesen gyűlöli ezt a züllött társaságot, hogy nincs az a hatalom, amely Chiangék uralmát tartósan biztosítaná. Marshall tábornok azt ajánlotta, hogy egy koaliciés kormányzat alakuljon, amely véget vetne a 8 éves polgárháborúnak. Ezt az ajánlatot nem csak Chiangék, de az amerikai kormány is visszautasította és uj és uj százmilliókat dobott a nemzetiek feneketlen zsákjába, amelynek az eredménye a polgárháború eltolódása volt és az, hogy ma már a kínai vörös hadsereg oly eredményeket ért el katonai téren, a kínai nép támogatásával, hogy most már idő és az amerikai segítség nagyságának a kérdése, hogy mikor történik meg a végső összeomlás. Bizonyos az, ha a kormányunkba egy kevés józan észt még meghagyott a vörösök elleni vad gyűlölet, úgy Madame Chianf üres kézzel megy vissza. Ebben az esetben a polgárháború rövidesen végetérne és a kínai nép hozzáfoghatna egy uj, modern birodalom felépítéshez, ámelyben az évezredes elnyomatás alól felszabadult nép elfoglalhatná a helyét a szabad népek társaságában. De ha a gyűlölet erősebb lesz a kormányunknál, mint az ész- szerüség és újabb százmilliókkal akar életet injekciózni a már dőglőfélben levő korrupt rendszerbe, úgy a polgárháború rémségei tovább fognak tartani, de a kínai nép végső győzelmét megakadályozni nem tudja. GYŐZELMEK Chiangék csekély három billió megszavazását kérik, hogy “eredményesen” harcolhassanak a vörösök ellen. Hogy a kormányunkat és a kongresszust megfelelően hangolhassák a nagy érvágásra, nagy offenzivát kezdtek a kínai vörös hadsereg ellen és már másnap hatalmas, megsemmisítő győzelmet arattak. Áttörték a vörösök frontját és a hős nemzeti tábornokok kergetik a futó vörösöket, ennek az örömére nagy ünnepségeket rendeztek. Ezeket a híreket az első oldalon, hatalmas címekkel hozták a lapok és vezércikkekben sürgették a kormányt, hogy azonnal küldjön katonai felszerelést, élelmet, pénzt Chiangéknak, hogy véglegessé tehessék a vörös hadsereg leverését. Másnap már nem láttunk hirt a nagy győzelemről, illetve a lap belsejében eldugva jelentették, hogy a vörösök a győzelmes nemzeti hadseregeket egyszerűen beengedték, hogy azután bekerítsék, igy 300 ezer főnyi hadsereg került az egérfogóba, ahonnan nincs szabadulás. Vagy megadják magukat, vagy nyomorultul elpusztulnak. Azóta újra “győztek” a nemzetiek, amely győzelem után az egérfogó bezárult és a vörös hadsereg újra hozzájutott jó amerikai felszereléshez, mert a bekerített hadseregek amerikai felszereléssel voltak ellátva. A végleges győzelem csak idő kérdése, amely nem csak a kínai népre hoz változást, de felélénkíti az ázsiai népek felszabadulási küzdelmét a gyarmati elnyomatás alól. Minden öntudatos munkás, minden szabadság szerető ember, nagy érdeklődéssel és szimpátiával figyeli a kínai nép vörös hadseregének nagyszerű győzelmeit és hőn óhajtja, hogy az általuk hozott óriási áldozatok hozzák meg a várt és megérdemelt győzelmet, amely felemelő hatással lesz az emberi szabadság és felszabadulás harcosaira az egész világon. A mi kormányunk pedig ha nem lát tovább az orránál, csak küldje a billiókat Chiangéknak, ezek a felszerelések jól jönnek majd a kínai néphadseregnek, ha nem is közvetve, hanem a győzelmek után jutnak is hozzá, de alkalmas lesz arra is, hogy a világ elnyomottjai ebből is lássák a kapitalisták nemzetközi összefogását, amely szükségessé teszi a proletáriátus összefogását világméretekben is. A ZÁSZLÓS UR! Magyar Zászlós Ur cim illette meg a régi Magyarországon a főurakat és a főpapokat. A mágnások, hercegek, grófok, főpapok. érsekek, püspökök képezték ezt a díszes társaságot, amely egyet jelentett a hatalmas vagyonnal, 10 és 100 ezer hold földdel és hogy ezek a zászlós urak egyszersmint a legfőbb törvényhozók is voltak. Ez a cim, a többi címekkel, rangokkal, a hatalmas földbirtokokkal, főrendiházi tagságával együtt a múlté. A viselőik vagy külföldre szöktek, vagy otthon várják a “régi jó idők” visszatértét. A földön a volt cseléd, a volt zsellér szánt es arat, a törvényeket is ők hozzák és ők építik az országot a munkásággal együtt amelyet a zászlós urak és egyéb bitangok népgyilkos politikája taszított a pusztulásba, de már nem az uraknak, nem a papoknak, hanem saját maguknak. A hábory után a zászlós urakból és a társaikból egy csomó kézrekerült és hallatlan bűneikért elvették a méltó büntetésüket, akik a főúri rendből otthon maradtak, azok nem óhajtják azt, hogy a Népbiróság elé kerüljenek és azért sunyin hallgatnak, csak suttyomban játszák meg a bus magyart. Csak őfelsége a király első zászlós ura, mint magát nevezi, Mindszenty hercegprímás az aki meg ma is a Népi Demokrácia három éves uralma után is szemtelen vakmerőséggel száll szembe az uj rendszerrel. Nem ismeri el a köztársaságot, o meg ma is a királyságért a királyért imádkozik. Nem ismeri el a földosztást, a gyarak, bankok, bányák köztulajdonba vételét. Ezt lopásnak nevezi és teljes értékű kárpótlást követel, magának és főúri, lopapi társainak. Nem ismeri el az iskolák államosítását. A tagadás szellemét jelenti mindennel szemben, ami az úri rend régi kiváltságait korlátozza vagy megszünteti. Nem azért merészel ilyen vakmerőén szembeszállni a magvar nép akaratával, mert ő e°y"hős martirságra is hajlandó" ellen- forradalmar, korántsem, hanem egy ravasz ember, aki arra számit, hogy mint a hatalmas katolikus egyház fejét, nem meri felelősségre vonni a kormány, mert fél az egyház befolyása alatt álló tömegek lázadásától. Éppen ezért a népi demokrácia elleni izgatásaira a templomi szószéket és a nagyon gyakori pásztorleveleit használja fel, amelynek a felolvasása kötelező a templomokban. Amely pap ezt megtagadja, azt kiközösíti az egyházból. Unos-untalan vallásos körmeneteket csődit egybe, amelyen folytatja az izgatásait, lázadást provokál, hogy arra kényszerítse a hatóságokat, hogy karhatalmat alkalmazzon. Jól számított ez a volt Ébredő Magyarok elnöke, hogy a kormány nem fog belőle martirt csinálni azzal, hogy lecsukassa, de miután a kormányzat türelmét a reakció gyengeségnek vette és megindította az ellenforradalmi szervezkedést, amely legtöbb esetben komplytalan handabandá zás vo.lt, de igen gyakran nyilvánult meg szabotáló cselekedetekben, rombolás, gyújtogatást, stb. stb. amellyel meglehetős károkat okoztak a magyar népnek. Ha a kormányzat erős kézzel csapott is le az “Első Zászlós ur” izgatásait megfogadó ellenforradalmárokra, de ő maga rendületlenül provokált tovább, nem törődve azzal, hogy az izgatásainak beugrók áldozataivá válnak. De minden szemtelenségnek, igy a hercegprímásénak is van határa, legalább is egy olyan határa, amelyen túl már a kormányzat nem tűrheti el azt. Ugylátszik ez a határ már elérkezett. A magyar nép minden rétege megmozdult ez ellen a szemtelen provokáció ellen. A gyárak, bányák, a föld roboto- sai, megyék, városok, falvak törvényhatóságai követelik a kormánytól azt, hogy vessen véget a hercegprímás garázdálkodásainak és nagyon helyesen azt követelik, ha a zászlós ur nem tud beilleszkedni az uj rendbe, ha ő Magyarországon a nemzetközi reakció képviselője, úgy egyszerűen távolítsák el, magyarán mondva zsuppolják ki az országból, küldjék el őt Rómába, vagy testvérei után Németországba, vagy az Amerikába szökött urakhoz, de semmi esetre se tűrjék tovább azt, hogy gátolja, szabotálja Magyarország felépítését. Reméljük, hogy a magyar kormány eleget tesz a közóhajnak és rövidesen útilaput köt a papi talárral visszaélő zászlós ur talpa alá. Charles Sawyer kereskedelmi miniszter biztosította Wall Street bankárait, hogy az amerikai kormány nem tervez semmit a “törvényes üzletek” korlátozására, mire a részvények árai két ponttal emelkedtek. — Nem kell tartani a “törvényes csalások” korlátozásától sem. Az nevet igazán, aki utoljára nevet, — tartja a közmondás. A próbaszavazókat nagyon kinevették, amiért a Dewey győzelmét jósolták és íme, a választások óta Truman elnök minden tette azt bizonyítja, hogy mégis csak Dewey győzött! Éppen azért az uj alkotmány elfogadásánál a törvényhozók igy kiáltottak fel: “Gandhi ki-jai” — Gandhi győzelme! Kétségkívül nagyjelentőségű India fejlődésére az érinhetetle- nekkel kapcsolatos törvények ,s szokások eltörlése és minden tisztességes ember örömmel veszi tudomásul, hogy már büntetés terhe alatt tilos az érinthetetlenekre vonatkozó káros megkülönböztetés. Azonban ez az uj alkotmány még ma nem adta vissza az alárendelt osztályok szabadságát, mert gazdaságilag éppen olyan kizsákmányolt páriák maradtak, mint eddig voltak. Elismerjük, hogy most már joguk van ezeknek bemenni még a legjobb vendéglőbe is, de nem élhetnek ezzel a joggal, mert nem tudják megfizetni az ott kért árakat. Még nagyobb általánosságban szólva, addig, amig nem rendelkeznek a földdel, amiken dolgoznak, a szerszámokkal, amiket munkájuknál használnak, gazdaságilag éppen olyan kizsákmányoltak maradnak, mint voltak azelőtt és a Gandhi győzelmét még a legjobb esetben is csak félgyőzelemnek mondhatjuk. Annak a hatvan millió embernek még csak most kell elkezdeni az igazi küzdelmet a gazdasági felszabadulásért, mert csak akkor mondhatják, hogy már eleget bűnhődtek az előző életük bűneiért, ha teljesen felszabadítják magukat, úgy a babona; mint a gazdasági elnyomás alól.
