Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)
1948-11-20 / 1554. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1948 november 20. MAGYARORSZÁGRÓL- AMERIKAI SZEMMEL Elmondja: VISI ISTVÁN Az utóbbi három hónapban összegyűlt adatokat, úgy kellene rendezni, hogy az egyik a másikat meg ne előzze. De oly sok mondanivaló van, melyek közül talán egyik kevésbé fontos mint a másik, mégis el kell mondani, hogy a kapcsolatok megmaradjanak közöttük. így leghelyesebb elejétől kezdeni az egészet. AZ ODAUTAZÁS a hajón kellemes volt, a mi csoportunkban voltak 47-en, azonfelül még volt egynéhány magyar a csoporton kivül. Mivel engem a csoport vezetőjének tettek meg — minden különösebb előny nélkül — igy megadták a csoportban utazók névsorát és alkalmam volt a csoport tagjaival közelebbről megismerkedni. Ámbár a csoport a Tourist és a Cabin osztály között oszlott meg, de csak az árakban volt külömbség, mert mindkét osztályon voltak kettes és négyes kabinok. Más minden nagyon egyformának látszott, úgy a szórakozást, koncertokat, színházat, mint az étkezést illetőleg. Mivel igy, mint csoportvezető, össze- járhattam az egész hajót, megismertem a csoport, sőt a magyaroknak legnagyobb részét, még a csoporton kivül is, volt alkalmam meglátni, hogy milyen sokan előre elfogultan, sőt mondhatnám gyűlölettel voltak a magyar kormány és az ottani rendszer ellen. Voltak vagy tizen, akik rokonszenvvel viselkedtek, sőt vagy hatan, akik ott is akartak maradni, mert előre azt hitték, hogy könnyen ott fognak tudni maradni. Tudtommal csak egy házaspár maradt ottan. Voltak akik nem igen szerették a mostani rendszert, de azért úgy számították, hogy otthon lyokkal, amelyek megtiltják azt, hogy pártpolitikával foglalkozzanak, de becsapták magát a republikánus pártot is, amikor elhitették velük, hogy ők liferálni tudják az amerikai magyarságot. Persze ezek a reakciós politikusok nem tudták azt, hogy a Magyar Szövetség csak az egyleti basák és törtető papok szervezete, amelyhez az amerikai magyarságnak, beleértve az elmaradt templomos, hazafias magyarságot is — semmi köze sincsen, csak az egyleti j árulékjai- ból csípnek le a főmogulok jóvoltából egy bizonyos összeget. Ha az amerikai magyarságban csak egy csepnyi önérzet van, akkor véget vet ennek a kutya komédiának ott Washingtonban. A taggyűléseken követelni kell, hogy haladéktalanul vonja meg az egyletük a támogatást ettől a társaságtól. Ha majd nem folynak be a százasok minden elsején a nagy egyletek központjából, akkor nagyon rövidesen fel fog számolni ez a díszes társaság. Ez a társaság olyan izig-vér- ig reakciós, hogy azt meg reformálni nem lehet, azt csak kisemaradnak üzleteskedni, legtöbben korésmát, vagy füszerüzle- tet akartak otthon nyitni. Persze nem tudták, hogy minden ilyen üzletre legelőször a hadirokkantak, hadiözvegyek jogosultak, de nem külföldi polgárok. igy bizony ezek is csalódottan jöttek vissza. Mikor a francia partokhoz értünk, még a hajón kiosztották a kenyér és husjegyeket, melyeket — legalább is kenyér jegyet még az étkezdékben is lekellett szurkolni, ha kenyeret akartunk. De legjobban jött, hogy még Amerikából vitt konzervá- kat, sajtot az igy kenyér jegyre kapott kenyérrel kiegészíthettük. Mert előre figyelmeztetve lettünk, hogy Németországban, sőt Csehszlovákiában nem kapunk a vonaton semmi ennivalót, mely ut két éjjel és két nap tartott Jellemző, és talán itten legcélszerűbb megjegyezni, hogy Párisban augusztus 12-ikén, egy amerikai dollárért 300 frankot, ugyanazon helyen október 29- ikén már 440 frankot fizettek. Ez az infláció. Emiatt vannak ott nagy sztrájkok, zavargások, mert amig a frank esése következtében az árak szöknek felfelé, vagyis a dollár értéke szerint igazodnak, addig a munkabérek frankbani értéke nagyban csökken. Mások elbeszélése szerint, egy napi átlag munkabér 6- 700 frank, amig egy ebéd ára 400-450 frank. így megtörténik, hogy ha sztrájk utján fel is bírják emelni a munkabéreket, akkorra már az árak is ismét felszöknek. Ezen két hónapban 140 frankkal emelkedett minden amerikai dollár értéke. Mivel akkor 300- 310 frankot kellett egy ebédért fizetni. De egész Párisban nem lehetett tejet kapni a kávéhoz, illetve egy helyen kapható volt, perni lehet és kell az amerikai magyar életből. Mikor megalakultak, akkor azt hangsúlyozták — és az alapszabályok is ezt írják elő — hogy a hivatása az amerikai magyarság érdekeinek a védelme és jó hírnevének az öregbítése. Ehelyett a ténykedésük az, hogy Magyarországot piszkolják, rágalmazzák és hihetetlen szemtelenséggel úgy szerepelnek, mintha nem csak az amerikai magyarságot képviselik, hanem az óhazát is. Alakítottak egy segély akciót, amelynek a hivatása az óhazai magyarság segítése. Ma nyíltan bevallják, hogy az összegyűjtött pénzt és anyagot nem Magyar- országra, hanem az onnét elmenekült nyilas bitangok támogatására küldik. Most csak következetesek voltak, amikor már az amerikai magyarságot en-block elakarták adni. Hogy ez a tervük nem sikerült, az nem enyhítő körülmény, teljesen megérettek arra, hogy az amerikai magyarság szétüssön a nevében és a bőrére üzleteskedő reakciós társaságon. valamilyen tejporból kotyvasztó ti mutej. Persze ez áll Cseh szlov;.i-.'á.a is. Cherbourgban kötöttünk ki, illetve szálltunk partra kis hajónkról. Keresztül utaztunk a leghevesebb harcok szinterén, láttunk több várost, melyek még mostan is romokban vannak, ezek között legjobban Caen. De semmi építkezést sehol, egész Franciaországban nem láttam, még a romok eltakarítását sem igen végzik, mert még most is ott van, kivéve a nor- mandy részeket. Romokat nem láttunk másfelé, sőt állomások is sértetelennek látszottak Franciaországban, holott más országokban, leginkább azok vannak, vagy voltak szétrombolva. MAGYARORSZÁGRÓL . . . Magyarország felé, észak Franciaországon, Nancy és Strassbourg-nak mentünk onnan francia, amerikai zónákon Kehinél Németországon, majd Bai- ruthon keresztül Csehszlovákiába, ahol a határ mentén láttuk a legnagyobb rombolást. A csehek elbeszélése szerint azt a határmenti várost az amerikai bombázók 24 órával a béke megkötése előtt rombolták széjjel. Németországban ezen a vonalon Pforzheim volt legjobban, valami 90 százalékban széjjel rombolva és még mostan is úgy van, sőt az utcákat sem bontották ki a romok közül, sok helyen. Mivel innen kezdve már sötét volt, igy nem láttuk, de mondták, hogy más városok is még mindég romokban hevernek ezen a vonalon is. Amikor az öreg oroszlán, az állatok királya meghalt, az életerőtől duzzadó, elbizakodott fia vette át az uralkodást és haldokló atyja intelme dacára is elment, hogy kipróbálja erejét az emberen. Az ifjú uralkodó még nem látott embert és azért, amikor az erdő szélére érve éktelen bömbölés ütötte meg fülét, odament a hang adójához és ráförmedt: — Te vagy az ember? —Nem én! — felelte tiltakozva a hosszufülü állat, — csak éppen hasonlít rám, méghozzá annyira, hogy az emberek gyakran mondják egymásnak: “Te szamár!” De én rám senki sem mondja, hogy ember vagyok. Az oroszlán ment tovább, kereste az embert. Egy kúszó, tekergő, sziszegő állat került útjába. Arra is ráorditott: — Te vagy az ember? — Nem én! — tiltakozott a szörny. — Az igaz, hogy az ember hasonlít rám és sokszor azt mondják egymásnak: “Te kígyó!” Én azonban nem vagyok ember, én a kígyó vagyok. Tovább kutatva az oroszlán egy kisebb fajtájú, sunyin pislogó állatra akadt. Arra is rákiáltott: — Oh, dehogy is vagyok én az ember, felség, — válaszolta a sunyi kis állat. — hanem úgy hallottam, hogy az ember igen hasonlít rám, sőt mondják is egymásnak, hogy olyan ravasz vagy, mint a róka. Ez a vonal nagyon jó termőföldeknek látszó völgyön keresztül megy át, de a vasút mindkét oldalán csak parlag, begyepesedett földeket láttunk, alig tiz százalékban látszott művelés alatt levő möld. Ugynézett ki az egész vidék, mint valami nagy legelő, de állatokat is csak itt- ott láttunk. Normandiában egy kilométer területen több állatot láttunk, mint Németországban száz kilométer területen a vonatból. Még a hajón is az utolsó két napban esett az eső. Ez elkísért bennünket az egész utón. Párisban is többször megáztunk, az volt a szerencse, hogy Páristól Prágáig nem kellett átszállni sehol. Külön kocsi volt és Prágában is mivel második osztályú kocsit nem tudtak adni, első osztályú kocsit kaptunk, azon mentünk Budapestig. Vasárnap reggel 7 óra tájban érkeztünk a magyar határra. A napsütést itt láttuk először, Szob állomás körül szinpompá- ban diszlő virágos kertek úsztak a napfényben. Csak Franciaország, Normandi vidékén látni ilyen virágos állomásokat, kerteket, de a napfényben, sokkal szebbnek látszott a magyar virág, a magyar falu. A francianémet zónát kivéve, mindenfelé nagyon udvariasak voltak velünk szemben a határőrség, a fináncok. A podgyászok közül is csak egyet, kettőt nyitottak ki. Csak a pénz mennyiséget kellett bejelenteni, a feketézéstől félnek : legjobban. I (Folytatjuk) Ment, ment az oroszlán tovább és tovább, keresve az embert és közben rájött, hogy az ember olyan, mint a majom, legalább is olyan buta arcokat vág, sőt mi több, ez a szerencsétlen vigyorgó állat már bevallja, hogy igen közeli rokona az embernek. Az ifjú király aztán megtudja, hogy az ember olyan mint a sas, magasra tud repülni; olyan mint a bagoly, tudálékos. És igy tovább, az ember, a teremtés koronája hasonlít csaknem minden állatra. Milyen lehet tehát az ember? Ez a nagy kérdés. Erre a kérdésre azonban most nem nyer választ az olvasó, mert az itt elmondott dolgokat Jósé Maria de Acosta, modern spanyol iró rendkívül kedves, de erős szatírával irt tanulságos állatmeséjéből vettük, amelyet magyar nyelven első ízben a Bérmunkás olvasói a Bérmunkás 1949-es naptárában fognak olvasni. Ezen kitűnő tárca mellett számos igen érdekes társadalomtudományi, tudományos és szépirodalmi cikket tárcákat és verseket fog találni az olvasó a Bérmunkás 1949-es naptárában, amely méltó helyet fog elfoglalni abban a sorozatban, amit a múltból jól ismernek olvasóink. Minden uj olvasó, a forradalom regrutája. Hány regrutát verbuváltál, a társadalmi forradalom Forradalmi Ipari hadseregébe? A teremtés koronája
