Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)
1948-11-13 / 1553. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1948. november 13. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .................$2.00 One Year .......................$2.00 Félévre ..._..................... l'OO Six Months .................... 1.00 Egyes szám ára ...,..... 5c Single Copy .............— 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders .............. 3c Előfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ............... $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még *em jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás Bivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE •*@»>42 Truman győzelme Nemcsak Amerikában, hanem az egész világon rendkívül nagy meglepetést okozott Truman elnök váratlan győzelme, mert mindenki úgy tartotta, hogy a szavazó urnához járuló polgárok tulajdonképpen Harry S. Truman politikai teremtésére sereglettek össze. Ezért a Harry S. Truman erejét jelző szavazatok rádió leadása valóságosan úgy hatott, mintha valami feltámadt emberről adtak volna hirt. Meg is indult a találgatás, hogy mi lehet ennek a váratlan győzelemnek az oka? A legegyszerűbb feleletet erre a kérdésre Warren californiai kormányzó, a republikánus párt alelnökjelöltje adta, aki ezt mondotta: “Mr. Truman azért nyert, mert több szavazatot kapott, mint mi.” Ezzel aztán elintézte ezt a dolgot. Valójában talán mi is elintézhetnénk, mert Truman elnök három évi adminisztrációja alatt sok szépet mondott már, de mindig az ellenkezőjét cselekedte és nem látunk semmi garanciát arra, hogy a jövőben másképpen fog tenni. De azért ezen választásokkal kapcsolatban mégis leszögezhetünk egyet-mást. így például nyilvánvalóvá lett, hogy már az amerikai népet sem lehet annyira bolondá tenni, hogy kétértelmű zagyva beszéddel megelégedjen. Dewey annyira biztosra vette győzelmét, hogy semmiféle kérdésben sem foglalt határozott állást és azért olyan beszédeket mondott, amiből mindenki azt olvashatta ki, amit éppen akart, mert valójában semmit sem mondott bennük. Az értelem nélküli beszédet olyan művészi tökélyre fejlesztette, hogy a választási kampány legnagyobb titka az volt, hogy mit is mondott a republikánus elnökjelölt. De azért talán mégis nem ez okozta bukását, hanem az at arrogáns önbizalom, amivel megválasztását biztosra vette. Már szinte az elnöki székbe érezte magát, parancsokat adott ki, elnöki többesben beszélt és John Foster Dulles, a külügyi szakétője is úgy viselkedett, mintha már külügyminiszter lett volna. Ez a szemérmetlen arrogancia igen sok szavazót idegeníteti el tőlük. De egyébiránt is a republikánusok nagyon gőgösen viselkedtek és nyíltan beismerték, hogy munkásellenesek. A nép azonban a kongresszus munkásellenes viselkedését nem felejtette el és jól tudta, hogy Dewey győzelme esetén a reakció valószínűleg még tovább erősbödött volna. Összevetve mindent úgy találjuk, hogy az amerikai nép most nem arra a kérdésre válaszolt, hogy a két nagy párt jelöltje közül melyiket szereti jobban, hanem inkább arra, hogy melyiket gyűlöli erősebben. A szavazat azt bizonyítja, hogy ezen a téren Dewey nyerte el a babért és ennek az indirekt következménye lett az, hogy Harry S. Truman alkalmat nyert újabb négy évi adminisztrációra. Mi rejlik a hirdetések mögött Már többször említettük lapunkban, hogy az amerikai kereskedelmi sajtóban az utóbbi hónapokban oldalas hirdetésekben magyarázzák az olvasóknak, hogy a kormány már a “kommunizmus bűn” felé hajlik, mert a nagy vízmüveknél fejlesztett villanyáramot egyes helyeken közvetlenül árulja a fogyasztóknak. A hirdetők szerint ez rettenes nagy bűn. Az igazi, becsületes amerikai módszer az, hogy a billiókba kerülő vízmüveket át kell adni a magántársulatoknak, hogy azok adják el az áramot, természetesen busás profit mellett. Mert, — mint mondják, — Amerikát a magánvállalkozás szabadsága tette naggyá és a kormánynak nem szabad versenyre kelni a magántőkével, ha mindjárt lenyúzzák is a fogyasztók bőreit. Ezen hirdetésekben olyan szépen kicirkalmazzák a magántőke dicső szerepét és azon szenvedéseket, amiket a kormány ameri- kaiatlan konkurenciája következtében el kell szenvedniök, hogy már-már mi is hajlandók voltunk néhány könnyet ejteni szegényekért, amikor megakadt szemünk a United Press azon hírén, amelyből megtudtuk, hogy a kormány, dacára ezen hirdetéseknek, port indított a Pacific Gas és Electric Company ellen, mert — mint a vád mondja, — ez a nagy áramfejlesztő cég a rátán felüli tulmagas árakat számított a Navy és Army (a tengerészeti és a hadsereghez tartozó) intézményeknek. Közönséges nyelven szólva ez a társaság, amely egyike az ország legnagyobb közszolgálati vállalatainak, megcsalta az államot. Nem rosszakaratból, hanem bizonyára csupa hazafiasságból többet számított a haderőnek, nünt az árszabály szerint kellett volna. Ez természetesen nem kommunizmus, hanem csak “amerikai módszer”. Legalább is annak kell nevezni, mert nemcsak ez, hanem már több nagy magánvállalatot értek ilyen csaláson s jelenleg 16 vasúttársaság ellen folyik hasonló pör. Collin A. Smith ügyvéd, akit az igazságügy minisztérium ezen pör vádlójává nevezett ki, azt állítja, hogy az említett villanytársaság szerződést kötött az állammal, hogy a szövetségi kormány tulajdonát képező Shasta vízmüvektől áramot vesz át, amit elad a környéken s ellenértékűi a San Diego és környékén fekvő tengerészeti intézményeknek hasonló mennyiségű áramot szolgáltat a Pacific tengerparthoz közeleső telepeiről. Ily módon nagy meny- nyiségü áramot véltek megtakarítani, mert az áram egy része elvész vezetés közben és minél nagyobb távolságra vezetik, annál nagyobb a veszteség. A vád szerint azonban a villanytársaság a tengerészeinek szállított áramért éppen úgy számított, mint minden más nagyfogyasztónak, mintha a Shasta gáttól nem kapott volna ellenértéket. A United Press hire szerint ez a társulat azzal védekezik, hogy a villanyáramot nem adhatták “ingyen” a tengerészeinek sem, mert abban az esetben az állam árulná az áramot, “ami ellenkezik az amerikai nép akaratával, amit a kongresszus bizonyít”, így tehát csak könyvelési tévedés történt, de a tévedést nem a villanytársaság, hanem a szövetségi kormány követte el, amikor úgy számított, hogy a tengerészet részére “ingyen” nyerhet villanyáramot. Most aztán már érthető a sok oldalas hirdetés! A kormányra ráparancsolnak ezen hirdetésekben, hogy a sok-sok mülió dollárt kitevő közpénzeken épült vízmüvek villanyáramát a kormány nem csak a fogyasztó közönségnek nem árulhatja közvetlenül, hanem még a saját állami intézményeiben sem használhatja úgy, hogy előbb nagy profitot ne adjon az amerikai tőkéseknek. Mert az a kormány, vagy kormányhivatalnok, aki ezt nem érti és ennek a rendeletnek nem engedelmeskedik, csak bitang kommunista, akit el fognak kergetni! És ebben az egész dologban a leghihetetlenebb az, hogy az amerikai nép eltűri ezt a csalást, sőt mi több, rámondja az áment is. A LEGJOBB VICC HOLLYWOOD, Cgl. — Bob Hope, Fred Allen meg a többi hires rádió humorista, akik rádió óráikon újabb meg újabb viccekkel nevetették meg hallgatóikat, ezen sorok Írása idején inkább sírnak, mint hallatják azt a jóizü nevetést, amivel mókáikat kisérni szokták. Sírnak pedig azért, mert a Radio Writers Guild nevű szervezet sztrájkba ment és mint kiderült, azokat a hires vicceket és mókákat nem a nagyfizetésü “stár” találja ki, hanem a Rádió Writers Guild szervezetbe tartozó 450 iró. A szövegírók szervezetük elismerését, szerződést és fizetés javítást követelnek. Egyenlőre azt hangoztatják, hogy amig nem teljesitik követeléseiket, addig mutassák meg a hires sztárok, hogy milyen “funny”-k tudnak lenni “script” (kézirat)- nélkül. A nagynevű sztárok ezt egyáltalán nem tartják jó viccnek. EGY LAPKEZELŐ NAPLÓJÁBÓL Ha a gyávaságért érmet adnának, akkor annak az embernek kellene adni, aki azért nem olvas munkásujságot, mert fél, hogy a munkáltatója megtudja. Az a legnagyobb papucshős, aki a felesége előtt nem mer előfizetni a munkásuj ságra. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik ayra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek ol\ an állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat meg\ áltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, így az egyen esett sérelme) az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hdvatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra keü szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
