Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)

1948-10-23 / 1550. szám

1948. október 23. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI ROHANUNK A VESZTÜNKBE Megdöbbentő nézni azt az őrü­letet, amely arra irányul, hogy az emberiséget belevigyék egy olyan katasztrófába, amely eny­he számítás szerint is, ahogy azt hozzáértők kiszámítsák, száz millió ember életébe és egész orJ szágok teljes elpusztításába ke­rülne. Ha figyelemmel kisérjük a polgári lapok jelentéseit a pári­si tárgyalásokról, a naponként megjelenő, uszító és gyűlölet- keltő vezércikkeket, az amerikai állásfoglalásnak katonai irányí­tását, úgy azt kell hinnünk, hogy a .háborús terv készen van, csak idő kérdése, hogy mikor dördülnek el a fegyverek. VIGYÁZÓ SZEMETEK Párisra vessétek — irta a nagy magyar költő, amikor a haladás, a felszabadulás Páris- ból indult ki. Ma is azt mondhat­juk, minden gondolkodó ember­nek, hogy vigyázzanak arra, ami ma Párisból kiindul, mert az na­gyon könnyen az emberi civili­záció pusztulását jelentheti. A párisi tárgyalások azt mutatják, hogy ott megegyezésről szó sem lehet. Lehetetlenség megegyezni úgy, ahogy ott a nagyhatalmak, Anglia, Amerika és Franciaor­szág akarják, az nem a meg­egyezésnek, hanem a szakitás kikényszerítésének az útja és kétségtelen, ha csak az utolsó percben észre nem térnek, úgy ez a szakitás be is következik. Az orosz delegátus hajlandó elfogadni az atom ellenőrzés amerikai tervezetét, ha ugyan akkor Amerika megszünteti az atombomba gyártását és meg­semmisíti a meglevő készletét. A nyugati hatalmak kereken visszautasítsák az orosz javas­latot. Ök először ellenőrizni ki­vannak, meg akarják állapítani, hogy van-e az oroszoknak is atombombájuk, mint azt Vis- hinszky jelezte, majd azután be­szélgetnek arról, hogy mi tör­ténjen az atombombával. Az oroszok javasolták, hogy a hadsereg egy harmadát szerel­jék le, igy készítsék elő a teljes leszerelést. A válasz elutasító volt, sőt bejelentették, hogy fo­kozottan fegyverkeznek .és nö­velik a hadseregek számát. Hajlandók tárgyalni, ha elő­ször minden országban feloszla- nak mindazok a szervezetek, amelyeket ők “fifth colum” szer­vezeteknek hívnak. Kommunis­ta pártok, baloldali szakszerve­zetek. stb. Például Franciaor­szágban oszoljon fel a kommu­nista párt, a legnagyobb francia párt és a baloldali uniók, ame­lyek a munkások túlnyomó több­ségét képviselik. További feltétel: a kínai, gö­rög, maláji stb. polgárháborúk megszüntetése, népi demokráci­ákban mindennek a visszacsiná­lása, a megszökött fasiszták visszaengedése és a részükre korlátlan szabadság biztosítása. Magában a szovjetekben is számtalan “reformot” akarnak bevezetni, mielőtt leszerelésről tárgyalhatnak. A szovjet javasolta, hogy a négy érdekelt hatalom üljön le megtárgyalni a berlini kérdést, ugyan akkor a szovjet megszün­teti a blokádot. Egy héttel előtte ez az ame­rikai javaslat volt, most kere­ken el lett utasítva. A követelés az, hogy a blokádot feltétel nél­kül megszüntessék és majd az­után lehet beszélni arról, hogy hogyan intéződjenek el a bloká­dot előidéző kérdések. Amikor igy élére állítódnak az ellentétek, amikor az egyik fél a másik félt a feltételeivel meg­akarja akadályozni, akkor az azt jelenti, hogy nem akar meg­egyezést. Ahogy ma állnak a dolgok, kétségtelen, hogy a UN otyan határozatokat fog_ hozni, amely a Szovjeteket és a 'szövet­ségeseit ki fogja szorítani a UN-ből, vagy mint “békebontót” ítéli el. Mindkét esetben meg lesz az “ideológiai” alap arra, hogy meginduljon egy “felszabadító háború a szovjet, illetve a szoci­alista termelési rendszer ellen. Mert ma már nem csak a lapok, a rádió és a politikusok idézik Marxot és Lenint, hanem a UN tanácsának az ülésén is velük bizonyították azt, hogy a két különböző gazdasági rendszer nem élhet egymás mellett, az egyiknek el kell pusztulnia. Csak a vak nem látja meg, az európai kapitalista rendszerek az amerikai inyekciók dacára is halálos betegek, addig a keleti országok saját erejükből, köl­csönösen segítve egymást, sike­resen épülnek fel. Ez az amiért most döntést provokálnak a kapitalista orszá­gok urai és ugylátszik meg fo­gadják Churchill tanácsát, hogy addig kell a dolgokat elintézni, amig a szovjetnek nincs atom­bombája. TEHETETLENSÉG De ' kérdés, hogy nincs-e? Atombomba vagy más minden eddigit felülmúló gyilkoló szer, amely nem csak. a fronton, ha­nem a front mögött is egész vá­rosokat fog elpusztítani. Nem csak az atombombával — olvas­suk a lapjainkban— hanem az­zal is, hogy a laboratóriumok tu­dósai is gyors ütembe készülnek fel a támadó és védekező bacil­lus háborúra is. Valószínű, hogy a szovjet tudósok is ugyan ezt csinálják. Emberileg elképzelhe­tetlen az a borzalom, amely fe­lé rohanva viszik az emberisé­get a profit haszonélvezői. Ami még ennél a sötét jövő­nél is szomorúbb, hogy amig az európai népek megpróbálják megállítani ezt az őrületet és kétségtelen, hogy egy hadüzenet polgárháborút is fog egyersmint jelenteni, addig nálunk semmi komoly ellenhatás nincs a há­borús őrülettel szemben. Itt a sorsunk, életünk, vagyonunk, civilizációnk, egy kis csoport ke­zében van‘, amely birtokolja a lapokat, rádiót, politikusokat és lehetetlenné teszi, még a vérsze­gény polgári pacifizmust is, mert aki csak mukkani mer, az ellen már indul a vizsgálat mint kommunista, mint Moszkva ügy­nöke ellen. Jellemző ennek a csoportnak az erejére a legutóbbi eset, ami­kor az elnöknek a próbálkozását a megegyezésre, miként a múlt­ban több Ízben, úgy most is meg­akadályozták. Egyszerűen kény- szeritették az elnököt arra, hogy elejtse azt az elhatározá­sát, hogy személyes követet küld Stalinhoz a megegyezésre. Itt nem csak a háborús klikk ereje és az elnökünk gyengesége mu­tatkozott meg világosan, hanem az is, hogy a közvélemény gyár is mennyire a háborús csoport kezében van. A lapok, a rádió, majdnem egyhangúlag elitélték Truman békepróbálkozását. Minden percben el lehetünk készülve, hogy a poklok minden kínja rászakad az emberiségre, égő városok, kipusztitott civil lakosság, polgárháború, vérten­ger jöhet minden pillanatban. Mi meg tehetetlenül állunk, mint a birkák a vágóhíd kapujá­ban. Ezt a bamba tehetetlenséget rémes árral fogja megfizetni az emberiség. MOST NEM HAZUDTAK A papok és a reakciós újsá­gok, kik a szemük fényét, Cher- nitzkyt úgy búcsúztatták, hogy a teste halt csak meg, a szelleme itt él közöttünk. Tényleg az ő szellemébe ha­zudnak, gyűlölködnek, valóság­gal uj életre kelve, mozgékony- nyá vált ez a társaság, amely alaposan megszaporodott a ha­ITHACA, N. Y. — A tudósok régen tudják, hogy a szúnyogok párzásuk idején egy finom züm­mögő hangot adnak ki, amelyet emberi fül nem tud felfogni. Ez­zel a hanggal csalogatják a nős­tények a hímeket. Á tudósok ugyanakkor azt is tudják, hogy az emberiség egyik legnagyobb nyavalyáját, a maláriát addig nem lehet teljesen kiirtani, amig vagy a világ összes mocsarait ki nem szárítják, vagy a világ ösz- szes szúnyogjait ki nem irtják. A múlt héten a természettudo­mány egy nagy lépést tett a kérdés megoldására. Dr. Morton C. Kahn, a Cornell egyetem ta­nára jelenti, hogy sikerült a szúnyogok szerelmi dalát gra- mafonlemezre venni és azzal a szúnyogok millióit léprecsalni A kísérlet a kubai mocsarak­ban lett végrehajtva. A szúnyog- hangot lemezre vették és hang­szóróval felerősítették. Még igy, felerősítve is alig volt hallható, de a himszunyogok részére nyil­ván sokmérfödnyi távolságból édes zene volt, mert ezerszámra rajzottak a hang fel, ahol biztos halál várt reájuk. A mocsár és a hangleadó kö­zött ugyanis egy villanyáram­mal töltött drótháló volt kife- szitve, amelynek a szunyogra- jok nekiütköztek és holtan estek le. Két napon belül a mocsárban nem volt himszunyog. A követ­kező tavasszal a mocsár szu- nyograentes volt és a környéken­zulról kiszökött, levitézlett poli­tikusokkal, kik úgy látják és óhajtják, hogy az amerikai és a nyugati hadseregek rövidesen megindulnak és atombombával nyissák meg az utat arra, hogy ők visszakerüljenek a hatalom­ra. Jól tudják ezek a bitangok, hogy egy uj háború esetén Ma­gyarország is hadszíntéré válto­zik, hogy ott olyan pusztulás len­ne, amelyhez képest a múlt há­ború, a tatárjárás, a Mohácsi vész, csak majálisnak számit. De ez mind nem fontos, előttük csak egy lebeg, a hatalom, hogy újra uralomra kerüljenek, ha a fél népesség el is pusztul, marad még pár millió, akin uralkodni lehet. Nekik és az amerikai zó­nában élő náci banditáknak, aki­ket addig is az amerikai magyar­sággal akarnak eltartatni és amennyit csak lehet ide kiho­zatni. A háború uszítás mellett ez a legfőbb tevékenységük, gyűjtenek pénzt, affidavitot, a kihozatalra, amelyben garantál­ják, hogy ezek a gyilkosok nem kerülnek az állam terhére. Húsz ezer nyilas bitangot akarnak ide átmenteni és félő. tekintve a kül­ügyi hivatalunk szélső reakciós voltát, sikeres lesz az akciójuk, ha nem is húsz ezerrel, de jó pár ezerrel meg fog szaporodni, fel fog frissülni, az amerikai ma­gyar reakció. Nekünk mindent el kell kö­vetni, hogy felvilágosítsuk az amerikai magyarságot, hogy tu­lajdonképen kik ezek a banditák és megakadályozni azt, hogy a részükre való gyűjtés sikeres le­gyen. A reakció aktivitása kell, hogy munkára serkentse az ön­tudatos magyarokat is. a maláriás megbetegedések szá­ma csökkent. Az ilyen utón való szúnyogir­tás természetesen költséges, de az egyedüli biztos módszer. Ha a peték lerakása megtörtént, a szúnyogok irtása kerosennel, az eddigi szokásos módszerrel, nem sok eredményt ígér, mert csak a szúnyog pusztul el, a petéje nem. A hímek kiirtása azonban a szunvogfajták végítéletét je­lentheti és az emberiségnek egyik legnagyobb áldása lenne. Hihetetlennek hangzik, de ma 500 millió maláriás beteg van a világon, többségük Ázsiában és a világ legnagyobb tömegbeteg­ségét lehetne megszüntetni a szúnyogok kiirtásábal. Dr. Kahn kísérlete biztatásul szolgál. UJ ÜSTÖKÖST FEDEZTEK FEL MT. HAMILTON — A Lick observatory jelenti, hogy uj üs­tököst fedeztek fel az égbolton. Ez a 11-ik ütökös, amit ezidén fedeztek fel. A Western Reserve Egyetem (Cleveland, O.) asztronómusai, akik 15 évvel ezelőtt felfedezték az első “dupla” csillagot, ma már 1,100 ilyen csillagot tarta­nak számon. “Dupla” csillagok azon égitestek, amelyek egymás­hoz tartoznak és egymás körül forognak. Uj gyógymód a malária ellen

Next

/
Oldalképek
Tartalom