Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)
1948-10-09 / 1548. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1948. október 9. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......................$2.00 One Year .......-..............$2.00 Félévre ............................ 100 Six Months ..................... 1.00 Egyes szám ára ............ 5c Single Copy --------------- 6c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ------------ 3c Előfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ............... $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még *em jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás ttivatalos felfogásával. _______________________________________ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Tények és túlzások Magyarországi újságokban igen gyakori a jogos panasz, hogy a külföldi, — de különösen az amerikai sajtóban megjelenő oly hirek, amelyek Magyarországgal foglalkoznak, igen sok túlzást, ferdítést, avagy minden alapot nélkülöző valótlanságokat tartalmaznak. Talán nem kell külön megjegyeznünk, hogy ugyanezt elmondhatjuk a Szovjet Unionnal szorosabb összeköttetést fentartó összes országokra és hogy ezen túlzások, ferdítések és hazugságok az egyre intenzivebbé váló idegháboru egyik fázisát képezik. Megértjük és szimpátiával olvassuk tehát a magyar lapok méltatlankodásait, amikor egy-egy ilyen ferdítést vagy valótlanságot lepleznek le, de ugyanakkor sietünk megjegyezni, hogy elég leplezni valót találunk a magyar sajtóban is/ Alig találunk a magyarországi lapokban is olyan amerikai vonatkozású hirt, amiben valami BOSSZANTÓ HIBA, TÚLZÁS, FERDÍTÉS, VAGY VALÓTLANSÁG NE ÖTLENE SZEMÜNKBE. Az idegháborunak ily kiélesitésében még a jónevü újságírók is résztvesznek, — reméljük, hogy nem tudatosan, hanem csak azért, mert állításaikban nem elég elővigyázatosak. így például Gábor Andor “Bájos kis történet” cimü Írásában (Budapest Szabadság) ezt olvastuk: “Ellenben az a hivatal, amely a szabadság klasszikus földjén a külföldről jövő leveleket elolvassa, volt olyan kedves és olyan amerikai, .'. .”. A cikk lényege az, hogy Amerikában még most is felbontják és elolvassák a külföldről érkező leveleket, megtudják, hogy kik rokonszenveznek a népi demokráciákkal és aztán megbüntetik őket. Talán nem kell mondanunk, hogy ebben egy jottányi igazság sincs. Gábor Andornak jó lett volna ellenőrizni ezt az információját, mielőtt cikkét megírta. A túlzásra megfelelő példát találtunk az Amerikát is megjárt Faludy György, máskülönben igazán jónevü és tehetséges költő egyik cikkében, amelyben azt az ostoba mesét, hogy Franklin D. Roosevelt a holland Rosenfeld zsidó család leszármazottja úgy említi, mintha itt annak nagy tömegek adtak volna hitelt. A cikkből kitűnik, hogy írójának fogalma sem volt arról a tényről, hogy ezt a gonoszsággal párosult buta mesét Gőbels találta ki, importálták ide és annak még maguk a fasiszták sem adtak hitelt, mások pedig csak mint különlegességet, vagy mint a gonoszság példáját említették meg. A példák egész sorát hozhatnánk fel és számítottunk arra, hogy alkalomadtán majd megemlítjük. Most azonban, hogy úgy mondjuk, soron kívül említjük meg, mert a “Világosság” augusztus 14-iki számában ránkvonatkozólag találunk egy kis hirecskét, amelyben szintén kifogás alá eső “túlzást” találtunk. Ebben a hírben beszámolnak, hogy a magyarországi útjáról hazatért Gajdos István munkástársunk mit látott odaát. A hir anyagát lapunk július 24-iki számában megjelent azon értesítésből vették, amelyben Fishbein munkástárs nagyon tisztán és világosan megírta, hogy a Bérmunkás New York és környéki olvasói CSALÁDI KIRÁNDULÁSRA jöttek össze és ott mondották el a Gajdos munkástárs és felesége, hogy mit láttak Magyarországon. És mégis a VUágos- ság cikke igy kezdődik: Gajdos István, az IWW amerikai szakszervezeti mozgalom egyik magyarszármazásu vezetője nemrégiben Magyar- országon járt. Visszatérésekor New Yorkban, az IWW nagygyűlésén beszámolt magyarországi tapasztalatairól . . . A cikk további része elég tárgyilagosan adja vissza összevontan azt, amit Gajdos munkástárs mondott. Azonban le kell szögeznünk, hogy ez nem az IWW valamely hivatalos gyűlésén, még kevésbé “nagygyűlésén” történt; ilyen gyűlést abban az időben az IWW tagjai egyáltalán nem tartottak New Yorkban. És még egyet! Azt sem tudjuk, hogy miért kell megtenni Gajdos munkástársat “szakszervezeti vezetőnek”? Mi valahogy úgy érezzük, hogy az egyszerű, józangondolkodásu, tisztességes munkásember szava többet jelent a professzionális szakszervezeti vezetők állításainál, akiket, végre is kenyérkeresetük befolyásolhat. Az atom-tudósok üldözése Az amerikai fizikusok és vegyészek, — akiket itt röviden csak a “tudósok” névvel jelölnek, — jogos méltatlankodással panaszkodnak, hogy az “Amerikaiatlan Cselekedeteket Vizsgáló Bizottság” valóságos üldöző hadjáratot indított ellenük. Ez a kongresszusi bizottság köztiszteletben álló, világhírű tudósokról terjeszt olyan híreket, hogy azok az atombomba titkait elárulták Oroszországnak. így a közvélemény előtt nem csak megvádolják, de mindjárt el is ítélik az ilyen tudósokat, mielőtt alkalmat adtak volna nekik a rágalom elleni védekezésre. Ez a rágalmazási hadjárat oly nagy méreteket öltött, hogy a tudósok közül már számosán otthagyták a kormányszolgálatot. A tudósok legtöbbjét úgy itt, mint a világ minden részén a tudo- mányszomj, az uj ismeretek utáni vágy hajtja munkájukban s saját egyéni érdekeiket a legtöbbször háttérbe szorítják. Aránylag alacsony fizetéseket kapnak a kormány szolgálatában, de készséggel dolgoznak, mert a jól felszerelt állami laboratóriumokban nagy eredményeket érhetnek el, noha az ily találmányok és felfedezések mind az állam tulajdonába mennek. Ezzel szemben a nagy iparvállalatok szolgálatában álló tudósok sokkal nagyobb fizetéseket húznak és a fontosabb találmányok esetén még külön jutalmazást is kapnak. Miután számos tudós megunta a kongresszus “boszorkányüldöző” bizottság üldözését, otthagyta az állami munkát és privát vállalatoknál helyezkedett el. , i A tudósok elleni üldözési mániát fokozza Dewey republikánus elnökjelöltnek a kortes utján tett többszöri azon kijelentése is, hogy ha megválasztják, akkor a jövő év január havában megtisztítja a kormányhivatalokat a kommunistáktól. Miután a szövetségi titkos rendőrség már nagyon szigorúan átvizsgálta az állami hivatalnokokat, Truman elnök rendeletére elbocsájtottak mindenkit, aki valaha csak véletlenül találkozott is az utcán egy kommunistával, Dewey megértette, hogy a tudósok további üldözésérq gondol. A tudósok leghíresebbjei, mint például a valóban világhírű, nobeldijas Dr. Harold C. Urey, majd az ugyancsak nobeldijas Peter J. W. Debye professzor, továbbá Dr. Harlaw Shapley, a tudósok egyesületének volt elnöke és Dr. Ray Stoughton, az “Oak Ridge” tudósok egyesületének elnöke, nyilatkozatot adtak ki, amelyben azt állítják, hogy az atomenergia fejlesztésén dolgozó tudósoknak már 40 százaléka hagyta el az állami szolgálatot és vállalt munkát a nagyiparok valamelyikében. Érdekes, hogy még a liberális sajtó is csak fájdalmas méltatlankodással veszi tudomásul ezt a dolgot és úgy látszik, képtelen a dolog lényegét meglátni. Pedig csak kérdezniük kellene, hogy a nagytőkét oly hűen szolgáló “Amerikaiatlan” bizottságot miért támogatja olyan erélyesen a republikánus elnökjelölt? Nem-e azért, mert ugyanazon tőkéscsoport irányítja a repubükánus kampányt, mint a boszorkányüldöző bizottság aktivitásait? És ha feltesszük ezt a kérdést, akkor már meg is találjuk a feleletet, hogy mi rejlik a tudósok üldözése mögött. Hiszen már a gyerek is tudja, hogy korunk legnagyobb felfedezése, az atomenergia felhasználása olyan megmérhetetlen gazdasági forrást nyitott meg, amely mellett a szénbányák és az olajforrások mesz- sze eltörpülnek. És noha ezen korszakalkotó felfedezés két bUlió dollárt kitevő költségét az amerikai nép fizette, de azért az abból eredő hasznot csak az amerikai tőkések akarják elzsebelni. Megindult tehát a tudósok ellen a nagy üldözés, de csak azért, hogy állami állásaikat otthagyva a magántőke szolgálatában folytassák az atomenergia járombfogásának kísérleteit, amelyekben már az állami költségen igen messze eljutottak. Nyüvánvaló, hogy az amerikai tudósok elleni hajsza mögött a világ leggigantikusabb csalása, — az atomenergia kisajátítása lappang! ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét épitjük a régi társadalom keretein belül.
