Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)

1948-07-03 / 1535. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1948. julius 3.

Egyről-Másról

ELMONDJA: J. Z.

BUTÁK VAGY

GONOSZOK?

AMIÓTA a Taft-Hartley “rabszolgatörvény” érvényre emelkedett a legszűkebb körre terjedő kollektív tárgyalás bármely szervezet és a munkáltató között is oly nyakatekert eljárásnak van alávetve, hogy a jogtanácsosok egész ármádiájára van szükség a törvény különféle rendelkezéseinek kibogozására.

A káosz, amit ez a törvény felidézett, az eddig történtekből ítélve kétségtelenül a munkáltatók javára szolgál és ma már megállapítható, hogy a munkáltatók és lakájaik — a törvényhozók — elérik céljukat; sikerül felrobbantani, vagy a munkáltatók kezes bárányává ala- csonyitani a legtöbb szak- és “ipari” szervezetet. És minden fentartás nélkül kimondhatjuk, hogy a történtekért senki mást nem lehet okolni, mint a szak- szervezeteket — úgy a független, mint az AFL és a CIO-hoz tartozókat — és különösen azok reakciós, gerinctelen, gyáva vezetőit. Mert ha csak egy parányi szolidaritás lett volna a szervezetek között, ez a törvény már a saját piszkába fulladt volna ahelyett, hogy ma már a szervezeteknek mint a vízbe fuldoklónak minden szalmaszál után kapkodni kell, hogy a felszínen maradjanak.

HA A munkás szervezkedés valami egészen uj keletű akció volna, nem csodálkoznánk azon, hogy egy törvény, amely kimondottan a munkásszervezetek fel- robbantását célozza, ily bonyodalmakat idéz fel a szervezetek között. De a munkások szervezkedésének több mint egy évszázados múltja van és azon szervezetek némelyike is, amely ma “nem tudja mitévő legyen” ezen törvénnyel szembe több évtizedes múltra tekint vissza és tud- niok kellene, hogy a kapitalista osztály gazdasági hatalmánál fogva kontrolálja a társadalom minden felülépitményét —- tehát a törvényhozó testületet is — és azoktól várni orvoslást, tudatlanság, vagy rosszakaratból eredhet.

A munkások szervezkedtek a kizsákmányolás enyhítésére — sőt annak megszüntetésére — már akkor is, amikor a szervezkedés sokkal nagyobb veszély- lyel járt mint ma és amikor minden Írott és Íratlan törvény a munkásság szervezkedése ellen irányult.

A munkásság még akkor is szervezkedett, amikor még nem voltak milliós szervezett tömegek védelmet nyújtani az üldözötteknek és nem voltak törvények a “szervezkedés védelmé- re.”

A mai szervezetek egyrésze és az újabbaknak elődei már akkor is szervezték a kizsákmá- nyoltakat, amikor a kollektiv tárgyalások nem kormány beavatkozás, hanem kizárólag a munkáltató és munkások között folytak és nem volt szükség a

jogtanácsosok hadsereg éré, hogy megmagyarázzák, hogy kétszer kettő az négy. Akkor a munkásság nem a törvényre, vagy kormányvédelemre támaszkodott, hanem saját szervezett erejére és amit kivívott a munkásság, azt semmiféle törvénnyel elvenni vagy visszavenni nem lehetett.

UGYLÄTSZIK a szakszervezeti basák nem ismerik a munkásosztály felszabadulási harcának történetét, mert úgy kezelik ezt a törvényt, mintha a munkásság soha hasonló helyzettel nem állt volna szembe.

Szó, ami szó, ez a Taft-Hartley törvény valóban egyike a legnyakatekertebb törvényeknek. Nem is csoda, hiszen az ország legagyafurtabb fiskálisai — a korporációk ügyvédei — szerkesztették és a kongresszus mindkét háza, amelynek tagjai 90 százalékban szintén ügyvédek — hat hónapig fúrták, faragták, módosították és bővitették, mig végre törvény lett belőle és bizony ha a szervezetek annak előírásai szerint akarnak működni, külön kivetést — és pedig jó summásat — kell kiróni a tagságra, hogy a fiskálisok ármádiáját fizetni tudják, akik annak labirintusait kimagyarázzák. És végeredményben mégis azt látjuk, hogy bármerre fordulnak, mindenhol sziklafalba ütköznek, ha a törvény előírásai szerint akarnak működni.

EZ A rabszolgatörvény a tilalmak egész garmadáját állítja a munkásság elé, amelyek figyelembe vételével valóban lehetetlen a munkásságnak sike- keresen harcolni jogaiért. Egyik pontja megtiltja a “zárt műhelyt” (Closed shop), ahol csakis oly munkások alkalmazhatók, akik már a szervezetnek tagjai, mielőtt munkába felvehetők. A szervezett műhelyt (union shop) ugyan megengedi, ahová szervezetlen munkások is felvehetők, de bizonyos záros határidő elteltével — a törvény életbelépte előtt — köteles volt az ily munkás belépni a szervezetbe, a törvény azonban most büntetés terhe alatt tiltja, hogy ilyen munkással szembe bármily megtorló intézkedés alkalmaztassák a szervezetbe való belépés kényszerítésére. Ha az illető munkás “önakaratából” belép, csakis úgy lehet tagja a szervezetnek.

A törvény életbelépte előtt, ha az ily munkás megtagadta a szervezetbe való belépést a munkások követelhették annak elbocsátását és ha a munkáltató azt megtagadta, beszüntethették a munkát. Most azonban ily akció a törvénybe ütközik és ha a munkáltatók sok ilyen munkást kapnak, akik “nem akarnak” a szervezetbe belépni, rövid idő alatt a “szervezett műhelyből” “nyílt műhely” lehet.

Ugyancsak tiltja a törvény a rokonszenvi sztrájkot, vagy oly munkának a megtagadását, amelyet sztrájk által sújtott

műhelyből szállítanak az üzemben levő műhelybe. Tiltja a törvény sztrájktörők által készített áruk bojkotálását.

Ha valamely üzemben sztrájk van, a törvény megtiltja, hogy a “dolgozni akaró” munkásokat a sztrájkolok visszatartsák, vagy megfenyítsék, tehát érvényteleníti a sztrájkőrvonalat.

A törvény ugyancsak megköveteli, hogy a szervezetek tisztviselőinek alá kell Írni egy nyilatkozatot, hogy “nem tagjai a kommunista pártnak, vagy oly intézménynek, amely a jelen kormányforma erőszakos megdöntését hirdeti” ha igényt tartanak annak a “National Labor Relation Board”-nak a “szolgálataira”, amelynek hivatása e törvény követelményeinek végrehajtása.

A törvény szerint ugyancsak kötelesek aN szervezetek bevételeik és kiadásaikról jelentést tenni a megfelelő kormányköröknek és üzleti könyveiket bármikor azok rendelkezésére bocsátani felülvizsgálás céljából, annak megállapítására, hogy a szervezet pénzét mily célra költik.

EZEK és a törvény egyéb rendelkezései oly súlyos akadályok a szervezetek sikeres működéséhez, hogy azoknak betartása a szó szoros értelmében guzsbaköti a szervezeteket. És a munkáltatók nagyon is ügyelnek arra a kollektív tárgyalások és szerződés kötéseknél, hogy azok összhangba legyenek a Taft-Hartley törvénnyel.

. Éppen ezért a különféle szövetségbe tartozó és független szervezeteknek is, bármily viszonyba vannak egyébként egymással, e törvény hatástalanná tételében mint egynek kellett volna akcióba lépni és annak egyetlen rendelkezését sem teljesíteni. Ehelyett azonban mit látunk? A különböző szervezetek egymás ellen harcolnak, egymás nyakát vágják és egymást a legalávalóbb módon támadják, hogy a törvény segisé- gével a másik szervezet tagságát magukhoz csalják. És ebben nem csak egyik szövetséghez — AFL — a másik — CIO — ellen és viszont, hanem azon szö vetséghez tartozó “testvér szervezetek” egymás ellen razziáznak a másik tagságának elcsábítására.

Ahelyett, hogy a legmesszebbmenő szolidaritást vállalnák egymással a törvény visszaverésére, amely minden szervezetet egyformán érint, egymással vetekednek a másik szervezet ellen, hogy azok tagságának havi- dij kollektálási jogát megszerezzék.

ENNEK a jellemtelen és egyáltalán nem munkásszervezetekhez illő tevékenységnek már eddig is súlyos gyakorlati hátrányai mutatkoznak, pedig még csak a kezdet kezdetén vagyunk.

így például a chicagói napilapoknál a szedők és betűöntők — számszerint 1500 — már hét hónap óta sztrájkolnak, mert nem akarnak olyan szerződést aláírni, amilyent a törvény megkövetel és amelyhez a munkáltatók körömszakadtáig ragaszkodnak. Ugyan azon lapoknál dolgozó és 20 másik szakszervezethez tartozó többi munkások

pedig szakadásig dolgoznak, hogy a lapokat elkészítsék, mert a T-H törvény tiltja a “rokonszenvi” sztrájkot. Ezen szak- szervezetek mind az AFL kötelékébe tartoznak.

A vágóhídi munkások csak a közelmúltban tértek vissza a munkára 68 napi sztrájk után és azt mondhatjuk, hogy minden eredmény nélkül. Nem azért, mert nem lett volna elegendő ok a követelés jogosságára és annak megnyerésére, hanem kizárólag, mert az ugyan azon iparban dolgozó más szakszervezetek tagjai, saját munkás- társaik ellen dolgoztak.

Az AFL több szakszervezetéhez tartozó munkások nem csak dolgoztak, amig a CIO-hoz tartozó United Packinghouse Workers tagjai sztrájkoltak, hanem a dolgozó szakszervezetek a munkáltatókkal karöltve támadták a UPW szervezetet a sztrájk ideje alatt, amiért az nem hódolt be a T-H törvény követelményeinek.

East Pioriában a Caterpillar Tractor Co. telepén már évek óta a CIO-hoz tartozó United Farm Equipment and Metal Workers szervezet képviselte az ott dolgozó munkásokat, most azonban a vállalat arra hivatkozva, hogy a UFEMW nem felelt meg a T-H törvény követelményeinek megtagadta ezen szervezettel a kollektív tárgyalást.

Bár ezen telepen eddig más szervezet nem volt, most azonban, amikor a vállalat elérkezettnek látta az időt ezen szervezettel leszámolni — mert szerintük túl “radikális” — egyszerre három másik szervezet egymással vetekedett a yállalat kegyeinek megnyeréséért. Ezek: a független International Association of Machinist, az AFL- hez tartozó United Auto Workers. Az eredmény: a UFEMW nem is került a szavazó lapra, hanem a másik kettő és győztes a CIO-hoz tartozó UAW “testvér szervezet” lett.

Számos hasonló esetet sorolhatnánk fel, melyek mindegyike egyformán elitélendő, de a leggyalázatosabb talán mégis a CIO-hoz tartozó Industrial Union of Marine and Shipbuilding Workers szervezet támadása az ugyancsak a CIO-hoz tartozó United Shoe Workers szervezet ellen.

Az utóbbinek már évek óta van szerződése a a Carlyle-ben (Illinois) levő Moran Shoe Co.- val, de mivel az utóbbi szervezet vezetősége nem hajlandó a T-H “kommunista ellenes” nyilatkozatot aláírni a vállalat és a NLRB uj szavazást rendelt el a USW mellőzésével.

Ez esetben az AFL-hez tartozó cipőmunkások szakszervezete és a CIO-hoz tartozó hajóépítő munkások “ipari” szervezet verseny zik a USW szervezet légy ilkolásában. Hogy hol jön a csizma a hajóhoz, azt igazán nehéz józan ésszel megmagyarázni, azt azonban minden kétséget kizáróan meglehet állapítani, hogy a testvér árulásnak és gyilkosságnak ezeknél a szervezeteknél igazán nincs határa.

NEM VITATJUK, hogy az ország kormányzásához ma még szükség van törvényekre, de hogy egy ilyen a kapitalista ősz-