Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-03-06 / 1518. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1948. március 6. EGX NAGY SZERVEZET INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. AZ IPARI SZERVEZKEDÉS PROBLÉMÁJA AZ IPARI szervezkedés előnye — vagy talán helyesebben a szakmai szervezkedés hátrányossága — a fejlett ipari országokban és különösen az Egyesült Államokban, már jó fél évszázada foglalkoztatja a munkásság azon elemeit, akik a munkásosztály problémáit nem egyéni, hanem osztály szemszögből nézik és ezt a problémát az osztályharc eszközeivel igyekeznek orvosolni. Nincs szándékom azt állitani, hogy csak az Egyesült Államok fejlett ipari ország, mert például Németország, Anglia, Franciaország, Olaszország, Japán, szintén fe jlett ipari országoknak nevezhetők, de az ipari szervezkedés eszméje itt született meg, itt vert gyökeret és mert a többi fejlett ipari országok munkás tömegei nem foglalkoztak azzal behatóan, nagyban hozzájárult ahoz, hogy a 20-ik század derekán — a “Kommunista Kiáltvány” századik évfordulóján -— a munkásság még mindig a bérrabszolgaság jármában nyög. Bár az ipari szervezkedés eszméje már a múlt század utolsó évtizedeiben is foglalkoztatta az amerikai munkásságot, tervszerű és céltudatos mozgalommá csak 1905-ben az “Industrial Workers of the World” (IWW) megalakulásával lett. Az IWW megalakulása előtt a “Knights of Labor”, a “Western Federation of Miners” a Debs által alakított “American Railway Union” a “United Mine Workers of America” foglalkoztak az ipari szervezkedés elméletével, de az elsőt kivéve, azok csak egy iparra, vagy annak csak egy részére terjedtek ki és rövid létezés után meg is szűntek a UMWA kivételével, amely ma is létezik, de csak a bányászati iparban. így nem nagyítás azt állitani, hogy az Ipari Szervezkedés elméletének országos, sőt világ terjedelmű növekedését az IWW alapozta meg. BÁR AZ IWW Amerikában alakult, az itteni ipari termelési viszonyok hívták életre, az eszme melyet képvisel nem fér meg, nem férhet meg az ország határai között, hanem elterjedt az egész világon, ahol kizsákmányolás van — és hol nincsen ? — és ahol a munkásság szabadulni akar a kizsákmányolás jármából. És hogy eddig nem ért el oly méreteket, mint amilyent az eszme üdvössége megkívánna, annak oka nagyrészben a szakmai szervezetek dogmatikus ragaszkodása a múlthoz. Mert az IWW minden tőle telhetőt elkövetett, hogy a kapitalista termelési rendszer mai fejlettségi fokán úgyszólván az egyedül megfelelő Ipari Szervezkedési formát kövesse a munkásság, ez a törekvés azonban j nem talált oly visszhangra szer- ! te a világon, mint amilyent megérdemelt volna. Az IWW megalakulását követő években alakultak Ipari Szervezetek több országban, mint Canada, Anglia, Ausztrália, a Skandináv államokban és az első világháborút követőleg kísérletek történtek Csehszlovákiában és Magyarországon is, de a legtöbb országban a szakszervezetek uralták a terepet, amelyek ezen uj és üdvös eszmével nem akartak megbarátkozni. Ugyan az az akadály itt Amerikában is nagyban hátráltatta az ipari szervezkedés terjedését, amit nagyban súlyosbított az a tény, hogy az itteni szakszervezetek a világ legreakciósabb szakszervezeti cárok irányítása alatt nyögnek. Örvendetes jelenség, hogy az utóbbi hónapokban számos országban ujult erővel indult meg az agitáció az ipari szervezkedés eszméinek terjesztésére és remélhető, hogy a munkásság a saját kárán tanulva a jövőben minden akadályt elsöpör az útból és az Ipari Szervezet legyőzhetetlen fegyverét fogja alkalmazni felszabadulási harcában. AZ IPARI SZERVEZKEDÉS A MAGYARORSZÁGI MUNKÁSOKAT IS FOGLALKOZTATJA AMINT az “Élelmezési Munkás” — A Magyar Élelmezési Munkások Szabadszervezetének hivatalos lapja — 1948 jan. 15- iki hozzánk érkezett számából látjuk a magyarországi élelmezési iparban foglalkoztatott' munkásokat élénken foglalkoztatja az Ipari Szervezkedés kérdése. A kérdést természetesen a gyári tömegtermeléssel járó körülmények hozták felszínre, amelynél a kisszámú szakmailag képzett munkás mellett nagyszámmal alkalmaznak segítő, vagy segédmunkásokat az egyes üzemekben, akik az alkalmazott munkások többségét képezik minden üzemben. De ugyan akkor több különböző szakmákhoz tartozó szakmunkások is alkalmazva vannak, akik ugyan annyi szakszervezethez tartoznak, ami az egy üzemben foglalkoztatott munkások között is megbontja a szolidaritást és annál inkább megnehezíti az egész ipar egységes cselekvési lehetőségét. Bár ez nem az első eset, hogy a nevezett lap e kérdéssel foglalkozik, mert a cikkíró hivatkozik az előbbi számban megjelent ily értelmű cikkre, melyhez gyakorlati adatokat kíván hozzáfűzni. A cikkben többek között a következőket olvassuk: “Mi a felszabadulás óta következetesen az ipari szervezkedés irányelvét követtük. Megszerveztük a nagy és kis üzemek dolgozóit a cégvezetőtől kezdve a tanoncig, mindenki azonos jogok és kötelességek gyakorlása mellett lett tagja a szakszervezetek. Az első időkben senki sem bolygatta a szak- szervezeti hovatartozás kérdését, de amikor a kollektiv szerződések filléres differenciái mutatkoztak, akkor megkezdődött az agitáció egyes szakszervezetek túlbuzgó szervezőin keresztül, hogy szakmai vonalra vigyék át a szervezkedés irányát és ezen keresztül az eddigi egységes szervezeti erőt részeire bontva, eljutottunk a mostani helyzetig, hogy egyes üzemekben sem az Üzemi Bizottság, sem a bizalmi testület nem tud zavarmentes munkát végezni, mert 8-10 szakszervezet, — sokszor egymásnak ellentmondó — utasítása alapján kell az ügyeket elintézni. Nem beszélve arról, hogy fegyelembontó hatást vált ki a dolgozóknál, ha azt látják, hogy különböző szakszervezetek megbízottjai egymásnak adják a gyárkapu kilincsét és mindegyik úgy dicséri a maga szakszervezetét, mint a cigány a lovát.” Ugylátszik a szakmai féltékenység, illetve az üzem kontrolért ott is ellenségeskedést vált ki az egy üzemben és egy iparban foglalkoztatott szak- szervezetekből, ami természetesen csak a munkásság hátrányát szolgálja. Ez azonban nem a véletlen következménye, mert a cikk továbbiakban megállapítja, hogy: “Az élelmezési ipart a kapitalizmus úgy fejlesztette, hogy minden gyárban alkalmazott egy-két konzervmestert, tej, vajmestert, vagy néhány sörfő- zőt, vagy egy pincemestert, akinek a vállán nyugodott a gyár termelésének irányítása a többi munkavállaló pedig betanított és segédmunkások tömegéből került ki. A tőkés, hogy egyrészt kedvezzen ezeknek a fontos posztokat betöltő szakembereknek, másrészt, hogy választó vonalat húzzon e között a vé(Folytatás a 8-ik oldalon)
