Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)

1948-02-21 / 1516. szám

HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March 3, 1873 VOL. XXXV. ÉVFOLYAM CLEVELAND, 1948 FEB. 21 NO. 1516 SZÁM A centenáriumi év feladata HETI KRÓNIKA Irta: HORVÁTH ZOLTÁN ÖSSZEGYŰJTI . . . (f.) . . . Történelmi korok befejezése mindenkor uj kor kezdetét is je­lenti — csak az utolsó magyar száz esztendő kivétel ez alól. 1848 márciusa valóban vissza­vonhatatlanul befejezte a rendi Magyarország történelmét — de az uj korszak valójában még sem kezdődött meg. A magyar forradalom egyna­pos volt még, amikor az ellen- foradalom kitört, s lépésről-lé- pésre haladva 1849 augusztusá­ig visszahóditotta magának az egész országot. A rendiség for­máját nem lehetett már vissza­hozni, mert a rendiség ellentét­ben volt magával az uralkodó­házzal is, de az osztályuralmat, a feudalizmust, a nagybirtokot nemcsak vissza lehetett hozni, hanem meg is kellett szilárdíta­ni. Magyarország a kiegyezés előtt és a kiegyezés után egy­formán abban a felemás állapot­ban volt, hogy a rendi állam for­májának feladása mellett min­denképpen meg akarta őrizni a rendi társadalom minden politi­kai és gazdasági értelmét. Ezt akarták és szolgálták az akkori “muszkavezetőnek” gúnyolt fő­úri ellenforradalmárok, ezt ön­tötte “alkotmányos” formába 1867-ben a kiegyezés, s ezt szi­lárdította meg vérengző fehér terrorral 1919-ben a Horthy “kurzus” keresztény-nemzeti szegedi szelleme. , Ám 1848 eszméje, a magyar reformkor gondolatvilága, Pető­fi, Táncsics, Kossuth és társaik­nak szelleme legendává szövő­dött a magyar nép lelkében, s ha a nép milliói nem is tudták, tudatosan mi fiizi őket ehhez az ábrándhoz érezték, hogy valami igazabb, jobb és emberibb, a szó igaz értelmében nemzetibb élet felé vezet az emlék, ami e kor­szakból reájuk maradt. Most egy uj és egyre megúju­ló Magyarország felszabadult népe ünnepli a nagy nemzeti és társadalmi megmozdulás cente­náriumát — a magyar történe­lem legszebb és legnagyobb kor­szakának emlékét. Hirdetjük — és joggal hirdetjük —, hogy mi vagyunk 1848 igazi szellemének örökösei, ránk vár a nagy hiva­tás, hogy eszméit, ha elkésve is, tanulságokkal gazdagodva való­ra váltsuk, a nemzet uralkodó és irányitó eszméjévé tegyük. Nem szeretjük, s nem akal- mazzuk a merev formulákat. Rosszul hangzanék olyan kije­lentés, hogy aki nincs velünk az ellenünk van — pedig valahogy ez az igazság. 1848-49 bukását nemcsak a támadók ereje, fölé­nye és gátlást nem ismerő haza­árulása okozta, hanem szerepük volt benne mindazoknak is, akik közönyösen, semlegesen, óvato­san tartózkodva szemlélték az eseményeket. Vannak helyzetek, amikor kevés a különbség a nyílt ellenállás és a félreállás között — s ilyen helyzetben élünk ma is. Évszázadok mulasztásait, év­tizedek bűneit kell jóvátennünk, s lépten-nyomon beletütközünk a múlt ittfelejtett, itthagyott és visszahozott maradván y a i b a. Ezer és ezer csapdát állít elénk mindenki, aki a múltat szeretné visszahozni, vagy a múltból sze­retne megmenteni válogatás nél­kül mindent, ami menthető. Hi­bás és beteg lenne a magyar de­mokrácia, ha a múltat teljes egészében el akarná vetni, mert kiszakítaná az uj kort a nemze­ti hagyományokból. De még hi- básabb és még bünösebb az, aki válogatás nélkül mindent haj­landó a hagyományok ürügyén menteni és megmenteni a múlt­ból. Az igazi feladat — s ezt a centenáriumi év írja elénk —, megmenteni és megtisztítani a hazugság szennyeződésétől min­dent a múltból, ami érték, ami jó és ami előbbrevisz a szabad­ság utján. Meg kell tartani és magasra kell emelni Petőfi szellemét. Pe­tőfi szabadságszeretetét, Petőfi rajongását a nép igazi életéért — nem nem kell megőrizni az opportunizmus, a kiegyes hamis és bűnös lojalitását. Meg kell őrizni az emigráns Kossuth igaz demokráciáját, nagy megbékii- lését a dunai népekkel, forró vá­gyait a nemzeti kultúra naggyá- fejlesztése után — de nem kell és nem szabad ápolni a soviniz­mus tetszető, vészthozó virtus­kodását, nemzeti gőgünk elszi­getelő akaratát, a hagyomá­nyokra hivatkozó társadalmi, gazdasági és politikai, faji és felekezeti kiváltságok igényét. Uj országot, uj nemzeti életet, uj szabadságot kezdtünk építeni három esztendővel ezelőtt, s az előttünk álló nagy feladatokból még csak keveset, a legsürgő­sebbeket intéztük el. Az uj kor­szakot mi építjük, magyar szo­cialisták, mert a két munkás­párt táborában mi készültünk fel tudatosan módszeresen erre a korszakra. Mi tartottuk ébren 1848 szellemét, mi gyűjtöttük és szerveztük a tábort, hogy mi­nél többen legyünk a nagy mun­ka elvégzéséhez. Nem vak vélet­len, hanem törvényszerű fejlő­dés juttatta nekünk ezt a szere­(Folytatás a 8-ik oldalon) Azt már megszoktuk a kapi­talista bérenc sajtóban, hogy a legtöbb esetben saját érdekeik­nek megfelelőleg gyártják a szenzációs híreket. A multhét szenzációja azonban szokatlanul merő hazugságokon alapult és szinte elszomorító, hogy milyen értelmi színvonalon képzeli a sajtótröszt, millió és millió olva­só táborát. Nem láttunk mást ezeknek az újságoknak az első oldalán, mint külön nagybetű jelentéseket az élelmiszer árak csökkenéséről. Ha valaki most érkezett be az országba, bárme­lyik újságot vette is a kezébe ezek a nagy betűk bömböltek feléje, gondolhatta, hogy befu­tott a tej jel-mézzel folyó Kána­ánba. Azok a nagybetűs szenzá­ciók úgy kiabáltak mintha már csaknem teljesen ^ingyen lehet­ne vásárolni az üzletekben. Ha azonban a nagy fej címek alatti cikkeket átolvasták megütköz­ve kellett megállapitaniok, hogy a fejcimek és cikkek között sem­miféle összefüggést sem talál­hattak. Mert először is csak arról volt szó, hogy két élelmiszer, a hús és vaj árai mentek le, melyek olyan fantasztikus magasság­ban voltak, hogy inkább arról illett volna legalább egyszer ugyanezeknek az újságoknak, legalább kisbetű cikkekben be­számolni. Arról azonban egy szót sem írtak, hogy pl. New Yorkban a vaj fontját már egy dollár és egy centért árulták, így hát arról kiabálni, hogy most már lement 96 centre, in­kább olyasmi bűzt árul el, hogy az újság kiadó urak is az árdrá­gítók táborába tartoznak. A húsnál ugyanígy volt, az a né­hány cent amivel lejebb ment, csak az árdrágítók részére lehet szenzáció, de nem a vásárlók ré­szére. A nagy napilapok igy is­mét becsapták olvasóikat, vagy inkább a gazdáik parancsát vé­gezték el, az uzsorabanditák el­leni zúgolódások és az utóbbi időben már a látszólagos vizsgá­latok lecsillapítására. Hiába, azt az egyet elkel ismerjük, hogy a néptömegek szemfényvesztésé­re a legkitűnőbb képzettséggel bírnak ezek az urak és messze túlszárnyalták azokat, akik az igazság és a társadalmi egyen­lőség érdekében törtek lánd­zsát. Amennyire nyíltan lehet lát­ni, a tőkés osztály sajtó orga- numjainak jellegét az ilyen ese­tekben. annál nehezebb meglát­ni a hátsó kezek irányítását, a nagy világesemények és általá­ban a döntő nagy ügyeknél. És ahogyan látjuk a nagy tömegek még az egész nyütat sem látják meg, akkor aztán igazán nem csodálkozhatunk azon, hogy a nagy kérdésekben nem ismerik föl saját érdekeiket és legtöbb esetben az uralkodó osztály ol­dalán vannak és harcolnak. így aztán az uralkodó érdekeltségek könnyű helyzetben vannak. Nem csak saját társaik vannak mellettük, hanem azok a töme­gek, akiknek zsírjából kisajtol­ták a felhőkig érő tőkehalmazt, azok aztán még hűségesen meg is védelmezik. Ezekkel szemben a munkássajtó még mindig csak egy porszem a nagy fergetegben és arányban még mindig a mun­kásnép csak egy kis részét érte el és emelte ki, a fölvilágosító munka nehéz propagandájának a végzésére. A nagy eseménnyé fölfujt fék árleszállítás helyett aztán mint valami kisértet jelent meg ismét az infláció veszedelme, melynek elhárítására a bölcs vezetőink ismét akcióba léptek. Bizonyos árucikkeknél a dollár vasárló ereje már csak 36 centet ér és ahogyan a jelek mutatják még itt sem áll meg, hanem zuhan le tovább. Az orosz és francia pénzpiac újfajta stabilizációja különösen Angliában érezteti hatását és már ott is kezdenek hangosan beszélni hasonló akci­ókról. Persze az ilyesmi aztán hideglelési tüneteket vet ki az egész világpiacra, melynek jelei a múlt napokban már az ameri­kai tőzsdén is mutatkoztak. Az elmélet, melyet oly sokat hir­dettek az OPA-val szemben, hogy akadályozza a termelés fokozását és ezáltal kevesebb áru kerül a piacra még a meg­szabott árak mellett is, végered­ményben munkanélküli s é g e t fog előidézni, különféle ellenté­tekben látható ma. A hivatalos jelentések szerint 1947-ben az OPA megszüntetése óta, nem hogy több volt a termelés menv- nyisége mint 1946-ban az OPA alatt, hanem még kevesebb. El­lenben a kevesebb termeléssel a gyáros urak profitja volt förtel­mes arányban több. Szóval ezért, volt a nagy lárma a termelésbe és az árszabályozásba beleavat­kozó OPA ellen, mint a “free en­terprise” akadályozója. A nagytőkések még ebben a kérdésben is a kényelmesség ol­dalára helyezkedek. Nem fokoz­ták a termelést, hogy a fokozott termeléssel jussanak több pro­fithoz, hanem még inkább csök­kentették a termelést, kevesebb (Folytatás a 7-ik oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom