Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)

1948-02-21 / 1516. szám

HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS

OF THE WORLD

Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March 3, 1873

VOL. XXXV. ÉVFOLYAM

CLEVELAND, 1948 FEB. 21

NO. 1516 SZÁM

A centenáriumi év feladata

HETI KRÓNIKA

Irta: HORVÁTH ZOLTÁN

ÖSSZEGYŰJTI . . . (f.) . . .

Történelmi korok befejezése mindenkor uj kor kezdetét is jelenti — csak az utolsó magyar száz esztendő kivétel ez alól. 1848 márciusa valóban visszavonhatatlanul befejezte a rendi Magyarország történelmét — de az uj korszak valójában még sem kezdődött meg.

A magyar forradalom egynapos volt még, amikor az ellen- foradalom kitört, s lépésről-lé- pésre haladva 1849 augusztusáig visszahóditotta magának az egész országot. A rendiség formáját nem lehetett már visszahozni, mert a rendiség ellentétben volt magával az uralkodóházzal is, de az osztályuralmat, a feudalizmust, a nagybirtokot nemcsak vissza lehetett hozni, hanem meg is kellett szilárdítani. Magyarország a kiegyezés előtt és a kiegyezés után egyformán abban a felemás állapotban volt, hogy a rendi állam formájának feladása mellett mindenképpen meg akarta őrizni a rendi társadalom minden politikai és gazdasági értelmét. Ezt akarták és szolgálták az akkori “muszkavezetőnek” gúnyolt főúri ellenforradalmárok, ezt öntötte “alkotmányos” formába 1867-ben a kiegyezés, s ezt szilárdította meg vérengző fehér terrorral 1919-ben a Horthy “kurzus” keresztény-nemzeti szegedi szelleme. ,

Ám 1848 eszméje, a magyar reformkor gondolatvilága, Petőfi, Táncsics, Kossuth és társaiknak szelleme legendává szövődött a magyar nép lelkében, s ha a nép milliói nem is tudták, tudatosan mi fiizi őket ehhez az ábrándhoz érezték, hogy valami igazabb, jobb és emberibb, a szó igaz értelmében nemzetibb élet felé vezet az emlék, ami e korszakból reájuk maradt.

Most egy uj és egyre megújuló Magyarország felszabadult népe ünnepli a nagy nemzeti és társadalmi megmozdulás centenáriumát — a magyar történelem legszebb és legnagyobb korszakának emlékét. Hirdetjük — és joggal hirdetjük —, hogy mi vagyunk 1848 igazi szellemének örökösei, ránk vár a nagy hivatás, hogy eszméit, ha elkésve is, tanulságokkal gazdagodva valóra váltsuk, a nemzet uralkodó és irányitó eszméjévé tegyük.

Nem szeretjük, s nem akal- mazzuk a merev formulákat. Rosszul hangzanék olyan kijelentés, hogy aki nincs velünk az ellenünk van — pedig valahogy ez az igazság. 1848-49 bukását nemcsak a támadók ereje, fölénye és gátlást nem ismerő hazaárulása okozta, hanem szerepük volt benne mindazoknak is, akik közönyösen, semlegesen, óvatosan tartózkodva szemlélték az eseményeket. Vannak helyzetek, amikor kevés a különbség a nyílt ellenállás és a félreállás között — s ilyen helyzetben élünk ma is.

Évszázadok mulasztásait, évtizedek bűneit kell jóvátennünk, s lépten-nyomon beletütközünk a múlt ittfelejtett, itthagyott és visszahozott maradván y a i b a. Ezer és ezer csapdát állít elénk mindenki, aki a múltat szeretné visszahozni, vagy a múltból szeretne megmenteni válogatás nélkül mindent, ami menthető. Hibás és beteg lenne a magyar demokrácia, ha a múltat teljes egészében el akarná vetni, mert kiszakítaná az uj kort a nemzeti hagyományokból. De még hi- básabb és még bünösebb az, aki válogatás nélkül mindent hajlandó a hagyományok ürügyén menteni és megmenteni a múltból. Az igazi feladat — s ezt a centenáriumi év írja elénk —, megmenteni és megtisztítani a hazugság szennyeződésétől mindent a múltból, ami érték, ami jó és ami előbbrevisz a szabadság utján.

Meg kell tartani és magasra kell emelni Petőfi szellemét. Petőfi szabadságszeretetét, Petőfi rajongását a nép igazi életéért — nem nem kell megőrizni az opportunizmus, a kiegyes hamis és bűnös lojalitását. Meg kell őrizni az emigráns Kossuth igaz demokráciáját, nagy megbékii- lését a dunai népekkel, forró vágyait a nemzeti kultúra naggyá- fejlesztése után — de nem kell és nem szabad ápolni a sovinizmus tetszető, vészthozó virtuskodását, nemzeti gőgünk elszigetelő akaratát, a hagyományokra hivatkozó társadalmi, gazdasági és politikai, faji és felekezeti kiváltságok igényét.

Uj országot, uj nemzeti életet, uj szabadságot kezdtünk építeni három esztendővel ezelőtt, s az előttünk álló nagy feladatokból még csak keveset, a legsürgősebbeket intéztük el. Az uj korszakot mi építjük, magyar szocialisták, mert a két munkáspárt táborában mi készültünk fel tudatosan módszeresen erre a korszakra. Mi tartottuk ébren 1848 szellemét, mi gyűjtöttük és szerveztük a tábort, hogy minél többen legyünk a nagy munka elvégzéséhez. Nem vak véletlen, hanem törvényszerű fejlődés juttatta nekünk ezt a szere(Folytatás a 8-ik oldalon)

Azt már megszoktuk a kapitalista bérenc sajtóban, hogy a legtöbb esetben saját érdekeiknek megfelelőleg gyártják a szenzációs híreket. A multhét szenzációja azonban szokatlanul merő hazugságokon alapult és szinte elszomorító, hogy milyen értelmi színvonalon képzeli a sajtótröszt, millió és millió olvasó táborát. Nem láttunk mást ezeknek az újságoknak az első oldalán, mint külön nagybetű jelentéseket az élelmiszer árak csökkenéséről. Ha valaki most érkezett be az országba, bármelyik újságot vette is a kezébe ezek a nagy betűk bömböltek feléje, gondolhatta, hogy befutott a tej jel-mézzel folyó Kánaánba. Azok a nagybetűs szenzációk úgy kiabáltak mintha már csaknem teljesen ^ingyen lehetne vásárolni az üzletekben. Ha azonban a nagy fej címek alatti cikkeket átolvasták megütközve kellett megállapitaniok, hogy a fejcimek és cikkek között semmiféle összefüggést sem találhattak.

Mert először is csak arról volt szó, hogy két élelmiszer, a hús és vaj árai mentek le, melyek olyan fantasztikus magasságban voltak, hogy inkább arról illett volna legalább egyszer ugyanezeknek az újságoknak, legalább kisbetű cikkekben beszámolni. Arról azonban egy szót sem írtak, hogy pl. New Yorkban a vaj fontját már egy dollár és egy centért árulták, így hát arról kiabálni, hogy most már lement 96 centre, inkább olyasmi bűzt árul el, hogy az újság kiadó urak is az árdrágítók táborába tartoznak. A húsnál ugyanígy volt, az a néhány cent amivel lejebb ment, csak az árdrágítók részére lehet szenzáció, de nem a vásárlók részére. A nagy napilapok igy ismét becsapták olvasóikat, vagy inkább a gazdáik parancsát végezték el, az uzsorabanditák elleni zúgolódások és az utóbbi időben már a látszólagos vizsgálatok lecsillapítására. Hiába, azt az egyet elkel ismerjük, hogy a néptömegek szemfényvesztésére a legkitűnőbb képzettséggel bírnak ezek az urak és messze túlszárnyalták azokat, akik az igazság és a társadalmi egyenlőség érdekében törtek lándzsát.

Amennyire nyíltan lehet látni, a tőkés osztály sajtó orga- numjainak jellegét az ilyen esetekben. annál nehezebb meglátni a hátsó kezek irányítását, a nagy világesemények és általában a döntő nagy ügyeknél. És

ahogyan látjuk a nagy tömegek még az egész nyütat sem látják meg, akkor aztán igazán nem csodálkozhatunk azon, hogy a nagy kérdésekben nem ismerik föl saját érdekeiket és legtöbb esetben az uralkodó osztály oldalán vannak és harcolnak. így aztán az uralkodó érdekeltségek könnyű helyzetben vannak. Nem csak saját társaik vannak mellettük, hanem azok a tömegek, akiknek zsírjából kisajtolták a felhőkig érő tőkehalmazt, azok aztán még hűségesen meg is védelmezik. Ezekkel szemben a munkássajtó még mindig csak egy porszem a nagy fergetegben és arányban még mindig a munkásnép csak egy kis részét érte el és emelte ki, a fölvilágosító munka nehéz propagandájának a végzésére.

A nagy eseménnyé fölfujt fék árleszállítás helyett aztán mint valami kisértet jelent meg ismét az infláció veszedelme, melynek elhárítására a bölcs vezetőink ismét akcióba léptek. Bizonyos árucikkeknél a dollár vasárló ereje már csak 36 centet ér és ahogyan a jelek mutatják még itt sem áll meg, hanem zuhan le tovább. Az orosz és francia pénzpiac újfajta stabilizációja különösen Angliában érezteti hatását és már ott is kezdenek hangosan beszélni hasonló akciókról. Persze az ilyesmi aztán hideglelési tüneteket vet ki az egész világpiacra, melynek jelei a múlt napokban már az amerikai tőzsdén is mutatkoztak. Az elmélet, melyet oly sokat hirdettek az OPA-val szemben, hogy akadályozza a termelés fokozását és ezáltal kevesebb áru kerül a piacra még a megszabott árak mellett is, végeredményben munkanélküli s é g e t fog előidézni, különféle ellentétekben látható ma. A hivatalos jelentések szerint 1947-ben az OPA megszüntetése óta, nem hogy több volt a termelés menv- nyisége mint 1946-ban az OPA alatt, hanem még kevesebb. Ellenben a kevesebb termeléssel a gyáros urak profitja volt förtelmes arányban több. Szóval ezért, volt a nagy lárma a termelésbe és az árszabályozásba beleavatkozó OPA ellen, mint a “free enterprise” akadályozója.

A nagytőkések még ebben a kérdésben is a kényelmesség oldalára helyezkedek. Nem fokozták a termelést, hogy a fokozott termeléssel jussanak több profithoz, hanem még inkább csökkentették a termelést, kevesebb (Folytatás a 7-ik oldalon)