Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-01-31 / 1513. szám
6 oldai BÉRMUNKÁS 1948. január 31. Göndör Ferenc nyilatkozata (A New Yorkban megejelnő “Az Ember” cimü hetilap szerkesztője, Göndör Ferenc, hozzánk intézett levelében felhivja figyelmünket arra a heves támadásra, amit az utóbbi hetekben az amerikai “magyar nyilas lapok” ellene intéztek. A reakciós papok az Amerikai Magyar Népszava által vezetett magyar sajtóban közzétett ’’förtelmesen hazug nyilatkozatokban akarják fellázítani ellene az amerikai magyarságot,” — Írja. Arra kér tehát bennünket, hogy adjunk helyet a “hazug kirohanásokra adott válasznak” és ezzel “segítsünk neki felvilágosítani a papok által befolyásolt amerikai magyarságot arról, hogy tulajdonképpen kicsodák is ezek a jómadarak.” Eleget teszünk Göndör Ferenc kérésének, de meg kívánjuk jegyezni, hogy az általa kívánt célt nem sokban fogjuk szolgálni. Nem pedig azért, mert egyrészről a Bérmunkást nem olvassák a papok által befolyásolt egyének, akik tudomást szereztek a nyilatkozatban említett piszkolódásokról, másrészről viszont a mi olvasóink sem veszik kezükbe az említett szennylapokat. De azonkívül biztosítjuk Göndör Ferencet, Jiogy nem tud ő olyan leleplező dolgokat írni az Amerikai Magyar Népszava, a Katholikus Magyarok Vasárnapja, a Mi Lapunk, a Jó Pásztor és hasonló szellemű szennylapok köré csoportosult gonoszlelkü emberekről, amit a Bérmunkás olvasói már ne tudnának. És még egyet: Tekintettel arra, hogy bizonyos cselekedeteiért már mi is megróttuk Göndör Ferencet, ha most talán ugyvé- li, hogy mérleget tartunk számon személye felett, akkor mindazon támadásokat, amiket az említett lapok, avagy az azokkal ösz- szeköttetésben álló papok és AMSz vezetők ellene intéznek, mi ÉRDEMNEK VESSZÜK és abban a mérlegkönyben a kredit rovatban könyveljük el. — Szerk.) <S>--------------------------1--------------A SZEMTELENSÉG NETOVÁBBJA Miközben minden időmet és erőmet igénybevette az Amerikába belopódzott nyilas tömeggyilkos, Vajta Ferenc ellen folytatott hajtóvadászatom, egy meglehetősen vegyes társaság jelent meg az úgynevezett csatatéren, no nem azért, hogy résztvegyen az Amerikát megtisztító hadjáratban, hanem teljesen ellenkezőleg, azzal a nemes céllal, hogy hátbatámadja azt, aki a náci bandita ártalmatlanná tételéért verekszik. Természetesen nem hagytam magam zavartatni és szenvedélyes gyűlölettel hajszoltam tovább a védtelen asszonyok és ártatlan kisgyerekek véreskezü gyilkosát, akin ilyen formán nem sokat segített, hogy néhány megvadult papocska, négy darab hozzájuk teljesen méltó primitív civillel összefogva, épen ezekben a nehéz napokban egy úgynevezett “nyílt levélben,” — amely természetesen az “Amerikai Magyar Népszavában jelent meg, — próbálta elterelni a figyelmet arról, aki, mit tagadjam, engem jobban érdekelt, mint ők együttvéve, mind a ti- zenketten. Sejtelmem sincs róla, honnan veszik ezek az atyafiak azt a jogot, hogy engem bármilyen tekintetben és bármilyen ügyben kérdőre vonjanak. Illetékesebb, tolakodóbb és vegye- sebb társaságot még soha sem láttam ilyen szép együttesben, mint ezek a szerencsétlen flótá- sok. A lelkész urakat mindenekelőtt arra szeretném figyelmeztetni, hogy én még soha sem tolakodtam be az ő templomaikba azért, hogy kérdőre vonjam őket, hogy miket imádkoznak és mi mindent prédikálnak jobb sorsra méltó híveiknek. Milyen címen merészelnek tehát ők kérdőre vonni engem azért, amit, — missziómat saját hitem szerint becsülettel teljesítve, — saját lapomban, vagy bármelyik más újságban irok? Amikor hónapokkal ezelőtt egy korrekt hangú magánlevélben bizonyos kérdéseket intéztek hozzám, szívességből levagy mondatja a lap szerkesztőjével: “Megrendítő tanúvallomások a ‘felszabadult’ Magyarország igazi helyzetéről. A magyar kommunista paradicsomról és a muszka civilizáció áldásairól.” Ez az ember elméletben sem tudja mi a kommunizmus s ilyet nem is találhatott Magyarországon. “A múlt év május 5-én” — mondja a levél — “az ausztriai határról az oroszok nem engedték többed magával be Magyar- országba orosz vizűm nélkül és 14 napba került mig az oroszok egy amerikai tiszten keresztül megadták neki a vízumot.” A közben szerzett bizonyítékai a határtól Magyarországon Oroszváron mégis bemehettek az országba vizűm nélkül is a 14 napra való élelmet megszerezni. így az állítása már sánta. Az említett magyar község határában a muszka civilizáció működését írja le. “A határban egy magyar békés földműves szántogatott két lóval és egy orosz katona közeledett feléje békés, sunyi pofával és mikor odaért, se szó se beszéd a muszka katonai géppisztolyt rántott és egy féltucat golyót repített a magyar parasztba (őket nem bántotta) és a lovakat leakasztotta az ekéről és az ausztriai határnál eladta egy ausztriai parasztnak egy liter pálinkáért és némi aprópénzért.” Már szokva vagyunk, hogy az amerikai magyar lapszerkesztők — tisztelet a kevés kivételnek — a reakció szolgálatában állnak, így a “Jó Pásztor”? szerkesztőjét sem érdekli, hogy a levél írója hol szerezte adatait. Mint ahogy sohasem vett tudomást arról a sok gyalázatról, amiket Horthy és fasiszta körr nyezete a munkaszolgálatosokkal majd Oroszországban a védtelen asszonyokkal, gyermekekkel elkövettek. Pedig éppen ezeknek a lapoknak kellene hangosnak lenni a tiltakozásban minden ellen, ami a felebaráti szeretet ellen történik. S. Gy. ereszkedtem hozzájuk és megadtam a válaszomat és régi magyar amerikai náci lapokból idézve, ismét bebizonyítottam, ami egyáltalán nem szorult bizonyításra, hogy igenis voltak az Amerikához egyébként hűséges magyar származású polgárok között is — csekély számmal — olyan hitvány árulók, akik hol alattomban, hol egészen nyíltan náci-fasiszta ellenségeink győzelméért lelkesedtek, sőt arra szóllitották fel Amerika magyarjait, hogy menjenek haza Magyarországba, álljanak be a magyar hadseregbe és Hitler Adolf horogkeresztes lobogója alatt harcoljanak az Egyesült Államok és szövetségesei ellen. Olyan magyar náci is akadt, aki újságcikkben fenyegette meg a náci-ellenes magyarokat, hogy jól vigyázzanak, mert Hitlerék figyeltetik őket és kegyetlenül megtorolják antifasiszta magatartásukat. Ismételten rámutattam arra is, hogy Sebestyén Endre független református főesperes, az Amerika ellen folytatott háború legvéresebb korszakában Budapesten Hitler Adolf és Szálasi Ferenc legvadabb propagandistája volt, aki újságcikkekben és rövidhullámú, tehát Amerikába szóló rádió beszédekben bujto- gatott az Egyesült Államok ellen, állandóan Hitler és Szálasi- ék elmaradhatatlan győzelmét hirdette és az amerikai magyarság körében szeretett volna áruló náci hangulatot felkorbácsolni és jutalmul azt Ígérte a magyar származású amerikai polgároknak, hogy mind egy szálig hazaviszik őket háború után a győztes Magyarországba és gyermekeiket keresztény magyar szellemben fogják nevelni. Amikor ezeket a hátborzongató rémtetteket elkövette amerikai hazánk ellen a főesperes ur, ugyanakkor ugyanennek a Sebestyén Endrének a neve ott díszelgett a “Magyar Egyház’ cimü független református egyházi nyomtatvány homlokán, itt az Egyesült Államokban. Ezekben az időkben én ismételten fel- szóllitottam Az Ember hasábjain a Független Református Egyház papjait, hogy tisztítsák meg amerikai egyházi nyomtatványuk homlokát az Egyesült Államok ellen gyalázkodó és az itteni magyarságot árulásra buzdító Sebestyén Endre nevétől. Ezt nem voltak hajlandók megcselekedni a tiszteletes urak, sőt, továbbra is tüntetőleg Sebestyén Endre vezéri lobogója alatt piszkolódó cikkekben utasították vissza követelésemet. Ha kérdeznem szabad: ugyanezek a tiszteletes urak alkalmasak volnának arra, hogy engem Amerika iránt való hűségből és általában a tiszta amerikai erkölcsből szemtelen hangon kita- nitsanak? Ki volt az amerikai hazafi és ki volt az áruló? Én Amerika győzelméért sóvárogtam és vadul gyűlöltem fogadott hazám minden ellenségét. Ugyanezek az engem most leckéztető gentelmenek hivatalos egyházi lapjuk homlokán mindvégig büszkén hordozták a nácinyilas rádió pacsirta penetráns nevét, vele magukat ezekben a válságos napokban, hetekben, hónapokban és években nyíltan azonosították és amikor a Hit- ler-Szálasi háború bedöglött és Sebestyén Endre főesneres ur amerikai állampolgárként viszszasurrant az Egyesült Államokba, itt, az engem most kérdőre vonó és az amerikai erkölcsökből kioktató tiszteles urak keblükre ölelték és templomaikban ünnepi istentiszteleteket rendeztek a Hitler-Szálasi háború zsoldosának szenttéavatására. Ez sem elég bizonyíték arra, hogy voltak, sőt vannak itt az Amerikához hűséges magyarok soraiba betolakodott nácik? Ne hivatkozzanak a tiszteletes urak arra, hogy Sebestyén Endre ellen Amerikába való visszalopakodása idején “State Departmentünk semmiféle kifogásolni valót nem talált.” Ebben az egy dologban én is bűnösnek érzem magam, mert Sebestyén Endre főesperes urat Amerika-elleries áruló tevékenységéért máig sem jelentettem fel a hatóságoknál és elmulasztottam előterjeszteni az ellene szóló súlyos és döbbenetes bizonyítékokat. Ha ezt volna szivem bármely nap megcselekedni, nem adnék sokat Sebestyén Endre szabadlábáért. Talán még méltóztatnak emlékezni rá, hogy azokat, akik a háború alatt Németországból, Japánból, vagy az ellenség kezére jutott területekről Hitlerék és bűntársaik bérenceiként rádión át szónokoltak saját hazájuk ellen, részint felakasztották, részint tébolydába és a legenyhébb esetben életfogytiglanig börtönbe zárták. Hogy merészelnek tehát Sebestyén Endre bajtársai az amerikai hazafi hazug pózában ilyen vakmerő módon szemte- lenkedni pont éppen velem szemben? Komolyan hiszik a tiszteletes urak és méltó civil tettestársaik, hogy sikerülni fog ilyen felelőtlenül hazug és cinikusan lelkiismeretlen nyilatkozatokkal fellázítani ellenem Amerika magyarjait és kollégáimat, az újságírókat, akik huszonkét esztendős amerikai küzdelmeim során igazán közelről megismerhettek engem? Maguk akarnak engem igazmondásból s a becsületes újságíró kötelességéből kioktatni ? Köztudomású, hogy Magyarországon nekem volt a legtöbb sajótperem s az esküdtszék minden egyes esetben felmentett, mert bebizonyítottam, hogy igazat írtam. Ugyanez történt Bécsben és itt Amerikában is, tehát valóban büntetlen, tiszta és meghamisithatatlan előélettel állok itt — szemben ezzel a kis jelentéktelen uccai csődülettel, amely ilyen határtalan arcátlansággal tolakodott bele olyan ügyekbe, amikhez a világon semmi köze és legkeményebb nyilas-ellenes haj tó vadászatom napjaiban kísérelte meg elterelni a figyelmemet az amerikai és magyar szempontból is egyaránt fontos, önként, önzetlenül vállalt kötelességem teljesítésétől. Takarodjanak félre az utamból: csak ezt az egy tanácsot adhatom ennek a legvegyesebb uccai csődületnek. És még valamit. A tiszteletes urak és méltó társaik azt a komoly fenyegetést intézik hozzám, hogy ha parancsaikat teljesítem, akkor ők készek nekem keresztényi szellemben megbocsátani. Ez az, amit a leghatározottabban és őszinte felháborodással visszautasítok. Kikérem magamnak. Mindent tehetnek ellenem, de nekem megbocsátani, nahát azt meg ne próbálják . . . Göndör Ferenc
