Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-01-31 / 1513. szám
i oldal BÉRMUNKÁS 1948. január 31. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .....................$2.00 izne Year ___________$2.00 Félévre ........................... 100 Six Months ................... 1.00 fcgyes szám ára ......... 5c Single Copy __________ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Elöfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ............... $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még aem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás Hivatalos felfogásával. ______ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE A törvényes rablás Az élelmiszerek nagy drágasága miatt egyre jobban panaszkodó amerikai nép végre most már hivatalosan is tudomást szerzett arról a tényről, amit nem hivatalosan ugyan, de mindenki tudott, aki csak tudni akarta, hogy a nagy drágaságnak nem az élelmiszereket termelő farmerok az okozói, hanem a tőzsdén nyerészkedő spekulánsok. A közönség eddig csak azt nem tudta, hogy ezen árdrágító, profitharácsoló, lelketlen üzérek között nagyszámú magasrangu katonatiszt, szenátor, kongresszman, államhivatalnok és mindenféle kisebb és nagyobb politikus is részt- vesz a népfosztogatásban. Látható lett megint az a régi igazság, hogy a zsivány kiabálta leghangosabban a “fogdmeget”. Most is állandóan azt kiabálták felénk, hogy az árdrágítást a unionok okozzák, mert felverik a munkabéreket és amig igy a közönségben a munkásellenes hangulatot igyekeztek felkelteni és kiélesiteni, addig ők tőzsde spekulációk révén milliókat meg billiókat zsaroltak. Ennek a gigantikus méretű “törvényes” rablásnak egy picike részlete került most nyüvánosságra. Ez is csak azért, mert most már megindult az elnökválasztási kampány és igy a hatalomra éhes politikai pártok kezdik mutogatni egymás szennyesét. Ily módon kaptunk egy kis bepillantást abba, hogy a gabonatőzsdén milyen óriási méretű spekuláció folyik, amelynek eredménye az élelmiszerek árainak emelkedése. Ez annyira láthatóvá lett, hogy végre a kongresszus kívánságára a földmivelésügyi miniszter nyilvánosságra hozta a spekulálók névsorát, illetve annak csak egy részét. Dacára annak, hogy a gabonatőzsde spekuláció törvényes mégis a névsorban említettek közül" igen sokan azonnal tiltakoztak, vagy magyarázatokat adtak, ami azt jelenti, hogy ez a spekuláció minden törvényessége dacára is tisztességtelen dolog, amiért erkölcsi megvetés jár. És dacára ennek a ténynek, senkinek eszébe nem jutott, hogy ezt a szemmellátható néprablást törvény- telenitésre ajánlanák. Sőt éppen ellenkezőleg, a leálcázott spekulánsok most bizonyítják, hogy nem a nép bőrére való nyerészkedés a bűn, hanem az a módszer, ahogy ezt a gyalázatos nyerészkedést nyilvánosságra hozták. Mert ez a dolog most úgy pattant ki s került nyilvánosságra, hogy az egyik politikus, Harold E. Stassen, aki elnök szeretne lenni, titkos információkat kapott arravonatkozólag, hogy a földművelésügyi miniszter listájából kimaradtak a magasrangu katonatisztek, szenátorok és magasrangu állami hivatalnokok, akik éppen az állásaiknál fogva olyan információkhoz jutottak, amelyek elősegítették őket a tőzsde spekulációknál. így került aztán nyilvánosságra, hogy Edwin W. Pauley, aki Royal hadügyminiszter első segédje, tpbb mint egy millió dollárt harácsolt a gabonatőzsdén. De nagy összeget szerzett Wallace H. Graham generális, Truman elnök orvosa is. Sőt ott szerepel a tőzsdespekulánsok között a túlzó hazafiságáról hírhedt Elmer Thomas demokrata (Oklahoma) szenátor is. Ez a szenátor előbb azt a kijelentést tette, hogy a tőzsdén még a “harisnyáit is elvesztette”. Később azonban kiderült, hogy veszteség helyet hat és fél ezer dollár nyereséggel zárták le a mérlegét. De az ily csekélység a nagy nyereményekhez szokott politikusoknál csak veszteség számba megy. A népnyuzók, árdrágítók leleplezése valójában csak most indult meg s valószínű, hogy még folytatni fogják valamennyire, de a valódi képet nem fogjuk meglátni, mert a leleplezők is csak addig mennek, amig saját magukat nem érintik. Jelen esetben még csak a gabonatőzsde spekulációt szellőztetik. De miket hallanánk akkor, ha a részvénytőzsde spekulációit hoznák nyilvánosságra? Ha a trösztök és kartelok pénzügyi manipulációit ismernénk meg teljes valóságukban? Akkor bizonyára végetvetnének ennek a népnyuzó “törvényes rablásnak” ami azonban magával vonná a mai egész rothadt társadalmi rendszer gyökeres megváltoztatását. Addig a béketürő amerikai nép csak panaszkodik a nagy drágaság miatt, de végül is megfizeti a nagy árakat és élvezi az ilyen leleplezéssel járó skandalmakat. Kétértelmű beszéd Az amerikaiak “double talk” kifejezést használnak az olyan beszéd megjelölésére, amelynek kétértelme van. A magyarok az ilyen beszédre gyakran a sanda mészáros példáját említik, aki nem oda üt, ahová néz. A napokban ilyen igen nagyjelentőségű “double talk”-ot hallottunk és a sanda mészáros szerepét nem kisebb ember, mint maga George C. Marshall, az Egyesült Államok külügyminisztere töltötte be. Marshall külügyminiszter a szenátus külügyi bizottsága előtt tartotta ezt a valóban kétértelmű beszédet. A bizottság tárgyalás alá vette a háború sújtotta népek segítésének ügyét, amelyet általában a “Marshall plan” név alatt ismernek. Marshall ismertette az európai és ázsiai népek háború okozta szörnyű gazdasági letörését és kifejtette, hogy ezen országok talpraállitására a következő 5 évben 17 vagy 18 billió dollár szükséges. Azt ajánlotta, hogy ezen összegből már a következő 15 hónapban folyósítani kell 6 billió és nyolcszáz millió dollárt. A külügyminiszternek nem került nagy erőfeszítésbe meggyőzni a külügyi bizottság tagjait, hogy azon 16 ország, amely hajlandó a Marshall tervre bízni a jövőjét, valóban rászorul a gazdasági támogatásra. Igaz ugyan, hogy hasonló gazdasági leromlás érte azt a néhány országot is, amelyek arra is kiváncsiak, hogy milyen feltételek mellett kapják a Marshall terv nyújtotta segítséget. Mint ismeretes, Marshallék nem szeretik az ilyn kíváncsiságot és azért az ily országokat kizárták a megsegítésből. Marshall azt is eléggé világosan megmondotta, hogy tervének lényege nem kölcsön, hanem adomány, — a szó szoros értelmében alamizsna, amit a megsegített országok csak barátsággal, hálálkodással és más hasonló szolgálatokkal fognak visszafizetni. És noha az ily visszafizetési feltétel valóban könnyű, mégis egyes országok vonakodnak elfogadni a segítséget. Hogy lehet ez? — kérdezzük mi, egyszerű, beavatatlan emberek, hogy akadnak ínségben élő országok, amelyek visszautasítják Uncle Sam segítő kezét? Olyasvalami ez, mintha az éhező koldus hirtelen visszarántaná a könyöradományért kinyújtott kezét, amikor pár centet akarunk belecsusztatni. Az első pillanatban arra gondolunk az ily esetekben, hogy a koldus nincs megelégedve adományunk nagyságával. Jelen esetben azonban erről sem lehet szó, hiszen látjuk, hogy sok billióval kecsegtetik a kéregetőket. Erre a különös jelenségre ad némi magyarázatot Marshall most elmondott kétértelmű beszéde, méghozzá éppen kétértelműsége következtében. Marshall kijelentette, hogy az általa ajánlott teljes összeget el kell költeni a segítségre, mert a fél-segitség semmit sem fog érni. És nyomatékül még hozzátette: Jól tudom, hogy ez a terv kockázattal jár, de nem maradt más ut számunkra. A fél-béke alatt élő világban nemzeti biztonságunk állandó veszélyben lesz. Valójában fegyvertáborokban fogunk élni, amelyekben mindent szabályoznak, kontrolálnak. Ha nem visszük keresztül a tervet teljes egészében, akkor veszélyeztetjük azt az életmódot, amit mi amerikaiak eddig követtünk. A háború sújtotta európai népek hajléktalanok, éheznek és fáznak. A tábornok-külügyminiszter szerint ha nem segítjük őket, akkor “veszélyeztetik a nemzeti biztonságunkat,” vagyis megtámadnak bennünket. Hogyan és mivel? kérdezhetjük. Ha annyira szegények, hogy még élelmüket meg ruházatukat sem tudják előállítani, honnan veszik a fegyvereket, amivel ezt a nagyon is erős országot megtámadnák? • De a legfontosabb kérdés ez: Ha valóban attól kell tartanunk, hogy az elszegényedett európai népek megtámadnak bennünket, akkor miért kell nekik FEGYVEREKET KÜLDENI élelem, ruházat meg hajlék helyett? Mert mint a gyakorlat mutatja, a Marshall terv leglényegesebb része nem az Ínséget látó, éhező népek megsegítése, hanem a Marshall terv keretébe beálló országok uralkodóosztályainak oly felfegyverzése, hogy a népeiket továbbra is elnyomatásban, szegénységben tartsák. Ezt észrevette az a pár ország, amely nem kér az ilyen segítségből. ELVINY1LATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található » dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kczekbeni összpontosulása a szakservezeteket ''trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek oiyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogv bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olvkép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak vala melvik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett :“Tisztességes napibért. tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A RER RENDSZERREL!'* A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend. szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is. hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedésről az »i társadat»»»■•«r fírsmleW lrr»-ofpin K*I81
