Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)

1948-06-26 / 1534. szám

8 oldal BÉRMUNKÁS 1948. junius 26. MIS Ez is érdekes HETI KRÓNIKA (Folytatás az 1-ső oldalról) (Vi.) Már csak azért is, mert az az ember irta le, mint vala­mi nagy szenzációt, aki még a múlt hetekben is a “hideg hábo­rú” megnyeréséről, a vörösök sarokba szorításáról zengett győzelmi dalokat. Drew Pear­son, aki nagyban segitette, hogy Olaszországban a reakció kerül­jön hatalomra és örömrivalgás- ban tört ki, hogy sikerült nekik győzni. Most meg ezeket Írja: AZ AMERIKAI POLGÁROK MEGSZÖKNEK Összesen négy amerikai pol­gár teljesen átszökött Moszkvá­ba az oroszokhoz, hogy ezáltal tiltakozzanak a Szovjet ellenes amerikai külügyi határozatok ellen, feladták amerikai polgár­ságukat. Ezek között van a va­gyonos Meyer Davis karmester fia, aki Párisban tagadta meg az amerikai polgárságot, tilta­kozva az amerikai külügyi poli­tika ellen. MINDANNYIAN FIATAL AMERIKAIAK VOLTAK Ez azt mutatja, hogy a fiatal­ság szemében rosszul néz ki a mi oroszokkal szembeni állás­pontunk, vagy nem bírtuk velük megkedveltetni azt az irányza­tot, sem itthon, sem külföldön. Az összes tényeket nem mond­ták meg ezen ügyekben. James McMillin ügyében sem, aki meg­szökött a moszkvai amerikai nagykövetségről a titkos kulcs­csal, melyekkel a titkos jegy­zékváltásokat megfejtik. Tény­legesen ez az esemény éppen olyan vesztesség volt nekünk, mint az oroszoknak, amikor ily titkos kulcs birtokában levő hi­vatalnokuk Igor Gouzenko meg­szökött tőlük Canadában. McMillin őrmester a west pointi hadi akadémiát végezte és most is ezredesi rangban le­vő tisztnek a fia. Ezen titkos kulcs átadásával lehetővé tette az oroszoknak elolvasni és meg­örökíteni a következő fontos át­iratokat, az Egyesült Államok, illetve Európa védelmére vonat­kozólag. 1. Tárgyalást Franco spanyol kormányával, mely szerint az amerikai hadsereg spanyol föl­dön, a pirreneusi hegyek mellett ásná be magát az oroszokkal való háború esetén. 2. Tárgyalásokat Franciaor­szággal a Rhine vidék védelmé­re, az oroszokkal való háború esetén. 3. Iránnál való tárgyalásokat, melyek szerint Amerika segítsé­get ígért nekik azon esetben, ha Oroszországgal háború lenne. AZ OROSZOK ISMERIK A MI TITKAINKAT Ezek és más nagyon is bizal­mas jegyzékek lettek küldve Beddel Smith nagykövetnek Moszkvába. Hogy mikor lettek ezen jegyzetek Smithnek küldve, azt nem tudjuk, de megértjük, hogy nem a halak nyilvántartá­si hivatalából kapta Smith, mert az ilyen hadititkok küldése, még a titkos kulcs dacára is veszé­lyes dolog. Ma már nem titok, mert az oroszok birtokában vannak és akkor hozzák nyilvánosságra, amikor akarják, amint a cana- daiak is nyilvánosságra hozták Gouzenko vallmásából, amelye­ket akartak. Habár részben az orosz csá­bitó, Calina Dunáévá Biconish csalta el ezt az amerikai őrmes­tert, McMilliant, de az Egyesült Államokban levő barátai azt hi­szik, hogy ezen titkos hadiké­szülődések, melyeknek a jelen­téseit ő fejtette meg, segített neki az elhatározásában. Mindéhez az is hozzájárul, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium titkárának a leá­nya a szovjet hírszolgálati iro­dának dolgozik, hozzászámítva Wallace nagyszámú és fiatal kö­vetőit azt mutatja, hogy az Egyesült Államok veszíti a hi- heg háború egy részét, az ame­rikai fiatalság egy részével együtt. Eddig szólt Drew Pearson si­ránkozása, csak annyit akarunk még hozzátenni, hogy reméljük, teljesen igazat mondott. Azon­ban ezt másfelé is tapasztalhat­juk, amikor Wallace 15-30 ezres tömegeket befizetés mellett bir megnyerni a gyűlésekre. A Tru­man doktrína apja, aki egy- szersmint az Egyesült Államok elnöke is, alig két ezret tudott megnyerni az omahai gyűlésre, pedig nem kellett egy centet se fizetni. AMERIKAI MÓDSZER ROME, Georgia — A Taft- Hartley törvény által felbátorí­tott munkáltatók a déli államok­ban újra alkalmazzák azt a régi “amerikai módszert”, hogy a sztrájkolókat fegyveres erősza­kos támadásokkal igyekeznek megfélemlíteni. Ezt a módszert alkalmazta az itteni Anchor Duck Millis Company is, amely­nek vezetői már március 12-én, vagyis a sztrájk kitörését 10 nappal megelőzőleg fegyvervise­lési engedélyt kértek és kaptak a hatóságoktól. L. H. Rice, a szövőgyár igáz- gatőja nem is egy, hanem két revolver viselésére kért és ka­pott engedelmet. Rajta kívül minden tisztviselő, továbbá 26 sztrájktörő kapott fegyvert, amelyeket állandóan mutogat­tak. A fegyveres bérencek eddig két embert lőttek le. Az áldoza­tok egyike a 19 éves Hubert Wilkey sztrájkoló munkás, aki­re az egyik fegyveres munkafe­lügyelő lőtt rá s súlyosan meg­sebesítette. A másik sebesült egy Brock nevű sztrájktörő. A gyártulaj­donosok 2500 dollár dijat Ígér­tek annak, aki megnevezi, hogy ki sebesitette meg ezt a sztrájk­törőt. Erre egy egész csomó szemtanú jelentkezett s bizonyí­totta, hogy Brockot egy túlbuz­gó sztrájktörő társa sebesitette meg, bizonyos Dempse nevű, akit a sok tanú egybehanzó val­lomása alapján a rendőrség kénytelen volt letartóztatni, igy most a megszokott “amerikai módszer” szerint, nem lehetett a sztrájk vezetőket bebörtönöz­ni. csak azért, mert a spanyol nép szabadsága mellett törtek lánd­zsát. Sem Hitler sem Mussolini, nem volt nagyobb bűnös mint Franco, aki védtelenül legyilkolt gyermekek és nők hullahalma­zán keresztül ült bele a diktáto- ri székbe, akit most az “álde­mokrácia” köntösbe bujt hipok- raták baráti szeretettel ölelget­nek s közben igyekszenek le­mosni róla a sok vért és szenyt. Akár ir a kapitalista bérenc saj­tó Franco kilengéseiről, akár nem, mi soha nem fogjuk felej­teni gaztetteit és azt a fasiszta ténykedését, mely a spanyol munkásmozgalom teljes kiirtá­sában nyilvánult meg. Amikor olyan nagy hangon kiabálják a magyar bérenc sajtóban, hogy hiába lesz jó termés Magyaror­szágon elviszik az oroszok, kér­dezzük meg ezektől az újságírás sobri jóskáitól, hát hol van a termés a spanyol nép részére? Franco diktatúrája alatt, még mindig jegyre adagolják az élel­miszert olyan arányban, mely éppen az éhenhalástól menti meg a spanyol népet. A spanyol nép éhes és rongyos, de a dikta­túra mögé sorakozott sisere had jólétben dőzsöl s készen áll min­den munkásmegmozdulás vérbe- fojtására. Ezeknek a részére le­hullik a sáp, abból a kapitalista mentő akcióból, amit innét fo­lyósítanak, Truman és Marshall doktrína elnevezés alatt, a nép azonban abból nem lát semmit, kivéve csak ami a kiváltságosok javát szolgálva a fekete piacra kerül. Ezt akarja agyonhallgat­HIRDETMÉNY A Magyar Köztársaság kor­mányának 1948, május 6-án közzétett 5210/1948. Korm. sz. rendelete szerint a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzintézeti Központ I. kúriájába tartozó pénzintézetek által kibocsátott külföldi tulajdonban álló rész­vényt, részvényutalványt, ideig­lenes részvényelismervényt, va­lamint a részvényesi minőség igazolása céljából kiállított bár­mely elnevezésű forgalomképes okiratot (továbbiakban: rész­vényt) annak tulajdonosa, ille­tőleg őrzője bemutatni köteles. A bemutatáskor a részvények bemutatója Írásban nyilatkozni köteles arra, hogy a tulajdonos a részvényeket mikor, kitől és milyen jogcímen szerezte, to­vábbá arra, hogy a tulajdonos külföldi állampolgárságát mikor szerezte meg s ha korábban Ma­gyarországon lakott, arra is is, hogy mikor távozott külföldre. A külföldön lakó természetes személyek s külföldön székhel­lyel biró jogi személyek a bemu­tatást a külföldön őrzött rész­vények tekintetében bármely magyar külképviseleti hatóság­nál tehetik meg. A bemutatási határidő 1948 augusztus 5 nap­ján jár le. A bemutatást a magyar kül­képviseleti hatóságnál díjmen­tesen kapható nyomtatványon kell megtenni. Azok a részvénytulajdonosok, akiknek bemutatási kötelezett­ség alá eső részvényei Magyar­ni a kapitalista sajtó, ezért nem hallunk egyetlen szót sem Fran- coról, hogy a néptömegek ne lássák azt, hogy a demokrácia jegyében hogyan építik és erő­sitik meg Francoék véreskezü uralmát. Hosszú évtizedek óta igyek­szünk az ipari munkásságot megnyerni annak az eszmének, mely az IWW elgondolása és alaptervezete szerint, a munkás­ságot mint osztályt szervezi meg, Egy Nagy Ipari Szervezet­be, a kizsákmányolás elleni vé­dekezésre és egy uj társadalmi rendszer építésére. Sajnos a nagy tömegek nem követtek bennünket, nem értették meg saját helyzetük mivoltát. A technikai fejlődés nyomán egy uj korszakba érkeztünk be, a gondolat kizsákmányolás kor­szakába. Itt az ipari szervezke­dés tényleges aktivitása mellett egy uj hivatás vár ránk. Véde­kezni és visszaverni a gondolat kizsákmányolás újfajta meg­nyilvánulásait. Ezen az uj harci szintéren még sokkal erősebb munkássajtóra lesz szükségünk, mint eddig volt. Sok uj harcos­ra az amerikai magyar terjesz­kedést illetőleg nem számítha­tunk, de a régi harcosok itt van­nak. És ezeknek az áldozatkész munkája lesz az, mely ezer és ezer uj harcost fog teremteni a tiz millió óhazai magyar mun­kástestvéreink soraiban, akik a Bérmunkás útmutatása révén segítő támogatást nyernek a lét­ért és fölszabadulásukért foly­tatott küzdelemben. ország területén vannak őrizet­ben, a fentemlitett adatokat a részvények őrzőjével haladékta­lanul közöljék, hogy azokat az őrző a bemutatással egyidejűleg bejelenthesse. Ha a részvények semmisnek nyilvánítás alatt állanak, a be­mutatást a részvények egyedi adatait is feltüntető bejelentés pótolja. A bemutatás megtörténtéről, illetőleg a részvények számjegy- zékbevételéről a bemutató tanú­sítványt kap. Az a részvény, amelyre vonatkozólag a bemu­tatási kötelezettséget a megsza­bott határidőn belül nem telje­sítették, hatályát veszti. Bemutatási kötelezettség alá a következő részvények esnek: Magyar Nemzeti Bank, An­gol-Magyar Bank Rt., Belvárosi Takarékpénztár rt., Budapesti Székesfőváros Községi Takarék- pénztár rt., Magyar Általános Hitelbank, Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank, Magyar- Olasz Bank rt., Pesti Hazai El­ső Takarépénztár Egyesület és Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, továbbá az ezen vállala­tokba beolvadt részvénytársa­ságok részvényei és pedig: Ha­zai Bank rt., Magyar Országos Központi Takarékpénztár, Nem­zeti Hitelintézet rt., Magyar Ál­talános Takarékpénztár rt., Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár rt., Nova Ipari és Közlekedési rt., stb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom