Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-06-19 / 1533. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1948. junius 19. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizatési árak: Subscription Rates: Egy évre ....................$2.00 One Year ....... $2.00 Félévre ........................... 100 Six Months --------------- 1.00 Egyes szám ára ........... 5c Single Copy --------------- 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ----------- 3c Előfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre............... $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. _____________________________ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Amerika jóhirneve Az “Amerikai Hangja” név alatt ismert rádióleadást vizsgáló kongresszusi bizottság ha nem is váratlan, de szerfölött érdekes adatokat hozott napfényre. Kitűnt ugyanis, hogy annak a 27 millió dollárnak, amelyet a kongresszus ezen propaganda célra megszavazott, tekintélyes részét az amerikai sajtó és az azzal kapcsolatos rádióvállalatok zsebelték be. Kiderült a vizsgálatoknál, hogy az állam “bérbe adta” a propaganda munkát a közönséget informáló vállalatoknak. Ilyen vállalatok elsősorban a három nagy hírszolgáltató társulat: az Associated Press (AP), a United Press (UP), az International News Service (INS). A nagylapok közül részt kértek és kaptak a 27 millióból a New York Times, New York Herald-Tribune, továbbá a Time, a Life, a Newsweek, Reader’s Digest és más folyóiratok. Ugyancsak részesültek a sápban az American Textbook Publishers, American Book Publishers Council, Association of American University Press könyvkiadó cégek és a következő mozgóképvállalatok: Paramounts, Loews, Fox, RKO, Universal, Warners, Columbia, Monogram, Republic, United Artist, Selznick és még pár kisebb cég is. A tanuk vallomása szerbit az itt felsorolt vállalatok hazafias érzelmeiktől hajtva nagy aktivitást fejtenek ki, hogy a külföldön az Egyesült Államoknak jónevet szerezzenek. Ez természetesen pénzbe kerül s méltányos, hogy a költségeket (némi kamattal megtoldva) visszakapják. Erre a célra kellett a 27 millió dollár. Viszont az adófizetők, akik a 27 mUliót küzzadják, joggal kérdezhetik, hogy mit is kapnak a sok-sok millió dollárért? És akkor meglepetve látják, hogy az említett hazafias vállalatok munkája következtében nemhogy jóhirnevet kapott volna Amerika, hanem még az eddig tapasztalható jóindulatot is lerontották és a külföld ma nem szeretettel, de félelemmel, vagy pedig egyenest gyűlölettel tekint erre az országra. Az említett cégek, amelyek lényegében az amerikai sajtót representálják, rövid három év alatt teljesen lerombolták azt a rokonszenvet, amit Amerika népe másfélszázados történelme alatt a külföldi népeknél kiváltott. Milyen gyalázatos munkát végeztek ezen vállalatok, hogy ily rövid idő alatt a külföldiek rokonszenvét semlegesítették, majd gyűlöletté változtatták?! És ezen népellenes munkájukért még nagy jutalmat is kaptak. Ezen tény előtt zavartan áll meg az, aki nem gondol arra, hogy az amerikai sajtót valójában ugyanaz a nagy üzleti érdekeltség bírja, amely ma a nagy háborús uszítást végzi. A háborús propaganda szerves része az a rágalmazó, gyalázkodó hadjárat, amit a felsorolt cégek külföldön végeznek a háborús hangulat felkeltésére. És miután ugyanezen nagy üzletérdekeltség kezében van maga a kongresszus is, igy ezt az emberiség békéje és jövője ellen irányuló merényletet még meg is fizettetik a közpénzekből. A 27 millió dollár csak egy picinyke része annak a sok-sok milliónak és billiónak, amit a Marshall Terv név alatt a háboru- sujtotta országok segítése címén utalnak ki, de amely összegeknek jórésze egyes “hazafias” amerikai nagyvállalatok kasszájába fog megszorulni. Az Egyesült Államok gazdasági és politikai irányítói igy jutalmazzák meg önmagukat a hazafiságukért. Mint ahogyan Leo A. Allan képviselő is mondotta a kongresszusi vizsgálatnál: “így kapják meg a jutalmat a Marshall Terv támogatásáért.” A külföldet informáló Amerika Hangja, a nagy fegyverkezési propaganda, a külföldet segítő Marshall terv és minden más intézkedés mögött megtaláljuk a “hazafias” nagyvállalatok profitmohóságát. Ha csak valami eshetőség is van rá, akkor úgy a kül-, mint a belpolitikai intézkedésekből elsősorban is ezen vállalatok szedik le a tejfölt. Ennek a határtalan profitéhségnek a következménye az, hogy a külföldön Amerika jóhirneve már csak a múlt emlékévé lett. A törvényhozók megvásárlása A N.A.M. kezdőbetűk jelzése alatt szereplő National Association of Manufacturers (a gyárosok országos szövetsége) a Department of Justice újabb felszólítására végre eleget tett a “Federal Regulation of Lobbying Act” nevű törvénynek és nyilvánosságra hozta, hogy mennyit költött a múlt évben a törvényhozók befolyásolására. Ez a törvény, amit a múlt évben hoztak, megköveteli, hogy a különböző egyesületek, korporációk vagy magánvállalatok is jelentsék be az ezen törvényt végrehajtó hivatalnak, hogy mennyit költenek a törvényhozóknál tett “kijárásokra”, amit itt a “lobby” szóval jeleznek. Ha ezt a törvényt nagyon szigorúan hajtanák végre, akkor láthatnánk, hogy minden törvényt ilyen kijárók, lobbyzok kívánsága szerint formálnak, mert a törvényhozók teljesen a lobbyk befolyása alatt állnak. A NAM természetesen nem akarja elárulni, hogy mily nagy összegeket költ a honatyák kegyeinek megnyerésére és azért csak 146,193 dollárt mutatott ki. Azonban tartván attól, hogy valamelyik kormányhivatalnok majd túlságosan komolyan veszi a dolgot és akadékoskodni fog, ki jelentették, hogy ők nem tudják, mit kell érteni lobby-kiadás alatt és azért beterjesztették költségvetésük mindazon adatait, amelyek esetleg a Lobby törvény alá eshetnek. Ebben a kiadási lisztában aztán ily adatokat foglaltak l?e: Government finance $60,288; Industrial relation $146,193; Government relation $166,495; Law relation $125.348; NAM program $2,364,105; Public relation $1,947,365, ami összesen tehát 3,807,794 dollárt tesz ki. A csak nagyon felületes vizsgálatnál is kitűnik, hogy ez a nagy összeg mind a törvényhozók befolyásolására ment, ha nem direkt, akkor közvetett utón. Mert például a NAM programjának ismertetésére azért költöttek közel harmadfél milliót, hogy azt a programot, amelynek lényege a munkásszervezetek jogainak korlátozása, megismertessék a honatyákkal. Ugyancsak ezt a célt szolgálja a másik közel kétmilliós kiadás is, amelyet szerényen a “közönség informálása” címen könyveltek el. A többi adatok a törvényhozók direkt befolyásolására szóló tételeket mutatnak be. A legfontosabb tételeket azonban hiába keressük ebben a kimutatásban, mert azok nem szerepelnek a NAM könyveiben, noha éppen azok biztosítják leginkább a törvényhozók szolgalelkü hűségét a NAM érdekeivel szemben. Ezek azok a nagy összegek, amiket a NAM-hez tartozó nagy korporációk, az iparbárók és bankárok a választások idején íl választási kiadásokra adnak. Ezen itt be nem jelentett “adományok” segítik a honatyai tisztségre pályázó politikusokat a jelöltségre való kiválasztástól kezdve a megválasztásig. Nyílt titok, hogy nagyon de nagyon kevés olyan törvényhozó van ma egész Amerikában, — nem csak a kongresszusban, hanem még az állami legiszlaturákban is, — akiket nem a NAM pénzek segítettek volna tisztségeikbe. A NAM érdekeltség befolyása alatt áll mind a két nagy politikai párt; a NAM támogatása nélkül demokrata vagy republikánus politikus csak nagyritkán nyerhet mandátumot. így aztán egészen természetes, hogy a NAM pénzeken megválasztott, a NAM lobby által irányított képviselők és szenátorok úgy a szövetségi, mint az állami törvényhozó testületekben a munkásellenes törvények hozását tartják legfőbb kötelességeiknek. A NAM által kimutatott öt millió dollár meg az elhallgatott sokkal nagyobb összegek mutatják, hogy a gazdagok miként tudjak a törvényhozó hatalmat i saját érdekeik szolgálatába állítani megfáz olyan államokban is, ahol állítólag “teljes politikai szabadság van, melyet az általános titkos választó joggal tartanak fenn. ELVINY1LATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bír. iák akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek oiyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért’’ ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉR RENDSZERREL/’’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend- izert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra»is, hogy folytassa a termelést akkor amikor a bérrendszer mar elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az yj társadalom uerkezetét épi*iük u réari társadalom keretein belő]
