Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-01-17 / 1511. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1948. január 17. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......................$2.00 One Year ......... $2.00 Félévre .... 100 Six Months ___________ 1.00 Egyes szám ára ........ 5c Single Copy ---------------- 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Előfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre............... $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás Hivatalos felfogásával. __________________________________________ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE 2 A “Dollár-függöny” Amerika történelmének egyik legérdekesebb szakaszát képezi az a nagy, valóságos élet-halál harc, amely a pogárháboru utáni ipari fellendülés közepette a gazdasági előnyök megkaparitásá- ért folyt az iparfejedelmek között. Különösen éles volt ez a verseny a vasut-királyok között, mert a vasutakkal együtt óriási földterületek, bányák és mindenféle más javak kerültek kezeikbe. Ugylátszik, hogy ez a verseny még ma is tart, habár bizonyos tekintetben más formákat vett fel. Legalább is ezt bizonyítják a Chesapeake and Ohio Railway Co. elnökének, Robert R. Young- nak nyilvánosságra hozott manővereskedései. Ez a Young az utóbbi időben sokat hallat magáról. Lehet, hogy igen jó sajtóügynöke van, aki a pubücitás terén még a filmipar hasonló ügynökeinek is leckét adhatna. A legutóbbi trükkje például az volt, hogy a saját személyére rendkívül fényesen berendezett különvo- naton tartott sajtókonferenciát a washingtoni újságírók részére, akiket drága limousine autókon vittek Alexandria, Va. városba és onnan a “királyi” (royal) vonaton hozták vissza a fővárosba. Az uj “fenséges ur” ez alkalommal az Interstate Commerce Commission nevű szövetségi hivatal ellen dörgedezett, mert állítása szerint ez a hivatal előnybe részesíti a New York Central és az azzal kapcsolatos vonalakat. Természetesen csak speciális szakismerettel lehetne megállapítani, hogy mennyi igazság van Young vádjaiban. Azt azonban kétséget kizárólag megállapíthatjuk, hogy Young és a többi vasutbárók között éles harc folyik és az ily harcok hevében gyakran olyasmiket árulnak el, amikről máskülönben nem szólnának. Ezek közé tartozik például Youngnak az a nyilatkozata, amit a multkorában mondott a többi vasutkirályokról. A vasúttársaságok ugyanis éppen úgy, mint a National Association of Manufacturers (NAM) nevű munkáltatók szövetsége nagy hirdetésekkel igyekszik a közvéleményt a szervezett munkásság ellen hangolni. A lapokban, a rádión és a folyóiratokban közzétett hirdetésekben magyarázzák, hogy az országos nagy bajokat, a drágaságot, a szabadságvesztést, stb. a munkás unionok okozzák. Az ily ámító, félrevezető, — vagy mondjuk ki bátran, — csaló hirdetések természetesen nagy összegekbe kerülnek, amelyeket a “Vasúti Elnökök Konferenciája” nevű egyesület szedett össze. Young nyiltlevelet intézett ehez a konfrenciához, bejelentette, hogy kilép s egy vörös centet sem küld nekik. A megindokolásban ez a mondat megragadta a figyelmünket: Ugylátom, hogy a vasutak bajai nem nyernek megoldást azzal, ha a munkások ellenszenvét hívjuk ki magunk ellen. Sőt ellenkezőleg javítani kellene a munkások gazdasági, fizikai és emberies helyzetén. Azért azt a 250 ezer dollárt, amit a C. and O. vasút eddig az A.A.R. (Association of American Railroads) társulatnak fizetett évenként, jobb helyre is tudjuk tenni. Természetesen mitsem törődünk a vasutbárók veszekedésével, hiszen ott a kérdés csak az, hogy melyik ragadjon magához nagyobb koncot. Csupán azt kívánjuk lejegyezni, hogy mekkora összegeket költenek az amerikai nagyvállalatok munkásellenes hirdetésekre, ha csupán csak egyetlen vasúttársaság — és méghozzá a kisebbek közül, negyedmillió dollárt adott erre a célra. Noha negyedmillió tekintélyes összeg, mégis elenyésző csekélység abban a mérhetetlen vagyonban, amit jelenleg az Egyesült Államok uralkodó osztálya a közvélemény félrevezetésére költ s egész bizonyos, hogy ez az ámító hadjárat tovább fog folyni Young negyedmilliója nélkül is. Sőt azt is tudjuk, hogy most, tekintettel a választásokra, soha eddig nem ismert arányokat fog elérni. Az amerikai közvélemény kialakítására felhúzzák a minden vasfüggönynél sűrűbb, más szint mutató “dollár függönyt”. Billiókat akarnak Az amerikai túlzó hazafiak Judd congressman vezetése alatt követelik, hogy a jelenleg Amerikában tartózkodó Yu-shiang kínai generálist küldjék vissza, jobban mondva deportálják Kínába. Yu-shiang, a “keresztény” generális, aki háború alatt Chiang Khai Shek vezérkari főnöke volt, pár hónappal ezelőtt az Egyesült Államokba jött, itt előadásokat tart arról, hogy Chiang Khai Shekből milyen zsarnok lett és hogy a tanácsadói, a Kuomintang párt vezetői amerikai hatósági személyekkel összejátszva milyen nagymérvű csalásokat követnek el. Ismeretes dolog, hogy a japánok elleni háborút Chiang Khai Shek magatartása nagyon akadályozta. A japánok ellen valójában csak a kínai néphadsereg harcolt, amelyet általában “kommunista” hadseregnek neveztek el. Ezek már akkor hangoztatták, hogy Chiang és a Kuomintang vezérei az amerikai segítséget inkább a kommunisták, mint a japánok ellen használták. Ezt bizonyította az amerikai csapatok vezére, az azóta elhunyt Stilwell generális is, akit éppen ezen nyíltsága miatt vissza kellett hívni Kínából. Chiang és a kommunisták kibékitésére Marshall, a jelenlegi külügyminiszter is hosszabb időt töltött Kínában a múlt évben és előbb ő is Chiangot okozta a kínai polgárháborúért, később azonban mindkét felet szidta. Legutóbb Wedemeyer generálist küldték ki a kínai ügy megvizsgálására. Harold L. Ickes volt belügyminiszter állítása szerint Wedemeyer jelentésének legfontosabb részleteit a külügyi hivatal eltitkolta, mert azokban olyan adatokat találtak, amelyek nem valami jó megvilágításban mutatták be Chiangot és a Kuomintang vezetőit. Állítólag Wedemeyer jelentése szerint a Kínába küldött igen nagy összegek jórésze a Kuomintang vezetőinek a zsebébe kerül. Ezek már eddig körülbelül 2 billió dollárt helyeztek el amerikai és egyéb külföldi bankokban számítva arra az esetre, hogy otthonról menekülniük kell. A jelentés szerint Chiang körül olyan kapzsi grafterek sorakoztak fel, hogy az amerikai segítségnek legkevesebb harmad részét ellopják. Annyira mennek, hogy az amerikai fegyvereket eladják a kommunistáknak. Truman elnök nagylelkűen 271 hajót adott nekik. Ezen hajók köziü most számosat a kommunisták részére való fegyvercsempészetre használnak. Az amerikai fegyvereknek tekintélyes része igy kerül a kommunisták kezébe, noha éppen azért küldik, hogy ellenük használják fel. De még ennél is nagyobb fontosságú a jelentésnek az a része, amit állítólag szintén gondosan eltitkoltak, miután azt ismertette, hogy miként lopják el azt a rengeteg háborús anyagot, ami a fegyverszünet után Ázsiában maradt. Ezeket, mint háborús fölösleget az amerikai tisztviselők potom árért vásárolják össze, vagy vásároltatják össze kinai szövetséges üzlettársaikkal és aztán továbbítják óriási profit mellett. Álütólag ez oly nagyméretű, hogy eltörpít minden eddigi háborús graftet. Miután Feng generálisnak is van erről tudomása, érthető, hogy ha az amerikai és kinai hazafias csalók minden követ megmozgatnak, hogy az ily adatokat ismerő generálist eltávolítsák innen, noha azt is tudják, hogy Chiangék azonnal fal mellé állítanák Fenget, ha rátehetnék a kezüket. Görögországból is egészen hasonló hírek jönnek. Ott is elfogyott már a 300 millió dollár s a banditáknak bélyegzett partizán hadsereget nemhogy kürtották volna, de ellenkezőleg, inkább megnövekedett. Amikor a 300 milliót kérték azt mondották, hogy csak 5-6 ezer “banditát” kell kiirtaniok és béke lesz Görögországban, ahol nagy haszonnal lehet majd kamatoztatni az amerikai és angol befektetéseket. És dacára annak, hogy a görög hadsereg 140 ezer emberből állt, amit az angolok és az amerikaiak jól felszereltek, mégis mo&t megint segítségért kiabálnak, mert az 5-6 ezer bandita helyett már 20-25 ezer főből álló “kommunista” sereg ostromolja őket. Bajos ugyan megérteni, hogy még 25 ezer rosszul ruházott és fegyverzett csapat is hogyan tudja annyira “ostromolni” a 140 ezres jól felfegyverzett hadsereget, hogy most újabb 42 ezer emberre (és felszerelésre szükséges összegre) lett szükségük, de valószínűleg igy áll a dolog, mert nagyon kétségbeesetten kiabálnak. Valószínű, hogy nagy szükség van ott is a segítségre, mert az eddigi 300 millió már elúszott a görög tábornokok meg a görög és amerikai politikusok kezein. Az ily politikai segítséggel együttjáró nagyszabású graft adja meg az igazi magyarázatát annak, hogy miért viseli a szivén az amerikai köztársaság kormánya egy dekadens királyi ház sorsát és a mindenki által elismert Chiang zsarnoki uralmát? Különböző számításokat hallunk, hogy a Marshall terv név alá vett külföldi segítség, ami a nagyszabású graft alapjául szolgál, mennyibe fog kerülni az Egyesült Államok polgárainak. A legalacsonyabb számítás is legalább 17 és fél billió dollárt említ. Ennek a rettenetes nagy összegnek az elpazarlására igen nagy területre van szükség és igy nem csoda, hogy ha a graftelők szólama szerint Amerika határvonalai már az Ural hegységtől a Yengtze folyóig terjednek. Ez körülbelül magában foglalja csaknem az egész világot. így nem leszünk meglepetve, ha most már a világ bármely részéről halljuk a kommunisták elleni segélykiáltást. Ha egy-két lövést leadnak is, az ily puskaropogásból mindig kihallatsz»k a graftelők orditozása, amint mohón követelik a 17 és fél bülióból rájuk eső részesedést.
