Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-06-05 / 1531. szám
6 oldai BÉRMUNKÁS 1948. junius 5. Ut az Ipari Demokráciához Politikai zür-zavar (a.l.) Napról napra hangosabbak azok, akik a tényleges gyakorlati szocializmust ellenzik. Gyakran halljuk manapság az úgynevezett szalon szocialistáktól, hogy ők semmilyen társadalmi' változásba nem hisznek, ha csak nem a demokratikus szocializmus receptjére történik. Marxi szocializmus csak egy féle lehet, amikor a kizsákmányolás rendszerét egy minden tekintetben kizsákmányolás nélküli gazdasági rendszerré szervezzük át. El sem lehet képzelni, hogy a kapitalista osztály bele tudjon nyugodni abba, hogy rendszerét föladja. De nem csak abba, hogy rendszerét föladja, hanem a legcsekélyebb társadalmi reform hallatára, készen áll minden erejét latba vetni, hogy azt idejekorán elgáncsolja. Tanúja voltunk az itteni kapitalizmus kirohanásának Roosevelt New Deal programja ellen. De vájjon mit is várhatunk egy teljhatalmú uralkodó osztálytól, amely minden ujitással hatalmuk megnyirbálását látják. Egy társadalmi átalakulás teljesen az osztály vonalon történik. Az az osztály, amely hatalmát látja veszteni, minden rendelkezésére álló eszközzel igyekszik annak elejét venni. Láthatjuk ezt a gyakorlatban mindenhol, ahol a munkásosztály beleavatko- zást kér a társadalom irányításába. A kapitalista osztály és hü cselédei olyan drasztikus rendeletekkel próbálja a feltörekvő pro- letáriátust guzsbakötni, amit ők ugyan nem tartanak diktatúrának és szerintük nem is takarják le vasfüggönyökkel, hanem csak a törvény jogánál fogva teszik. Igaz ugyan, hogy ezeket a törvényeket jóelőre foganatositják Rendszerük “jogos” védelmére. A társadalmi átalakulás sohasem fog eldőlni a zöld asztaloknál, hogy egy oldalon a munkásosztály és a másikon a kapitalizmus lenne és a vitából győztesen kikerülők irányítanák majd a társadalmat minden ellentállás nélkül. így képzelik a “demokratikus” társadalmi átalakulást a “szalon szocialisták”. Álom, álom, de szép álom és még hozzá, ha a kapitalisták és azoknak talpnyalói is nyugottan beleegyeznének. Igazi demokratikus társadalmi rendszert csak ott lehet elképzelni, ahol az osztálykülönbözetek már megszűntek és úgy a belső, mint külső reakció már nem fenyegeti annak fönnmaradását. A “demokráciával” annyira kérkedők olyan téves felfogásban élnek; ott, ahol ugyan a népeknek van valami polgári joguk, de máskülönben az ipari demokrácia terén éppen olyan guzsba- kötött rabszolgái a kizsákmányolásra épült kapitalista rendszernek, mint bárhol máshol, ahol a népeknek semmilyen politikai jogaik nincsenek. A fönt nevezett politikai jogokat maga az uralkodó kapitalizmus biztosította a népek számára ott, ahol az iparilag fejlett országok kapitalistái a további fejlesztés biztosítása céljából szükségesnek látták némi politikai jogok gyakorlását. De amikor a kapitalizmus látja, hogy osztályuralma forog veszélybe, azonnal olyan intézkedéseket tesz, hogy annak elejét vegye. Erre gyakorlati példa Francia és Olaszország, ahol a kommunista minisztereket kiebrudalták a kormányzásból. Nem lehet azt mondani, hogy a kapitalizmus talán kizárólag csak kesztyűs kézzel tartsa fönn uralmát, kizárólag a “demokrácia” hangoztatása adja meg az erőt? A munkásosztály célkitűzése sok megpróbáltatáson fog keresztül menni, amig hivatását betöltheti. A szocializmus társadalmi egyenlőséget jelent mindenkinek a számára, aki hasznos tagja akar annak lenni. A társadalmi egyenlőség pedig kizárólag csak a gazdasági különbözetek megszüntetése révén jöhet létre. Nem azért vagyunk tagjai a munkásosztálynak, mert szocialista elveket vallunk, hanem azért, mert kizsákmányolt proletárok vagyunk, akiknek munkaerejéből mások hasznot húznak. A kapitalizmust sem az jellemzi, hogy az egyik demokrata, a másik republikánus, hanem azért kapitalisták mert övéké a gyár és a termelőeszközök. A tényleges szocializmus útja nem is vezethet másfelé, csak az ipari demokráciához. Hogy azután hogyan valósulhat meg legkönnyebben a munkásosztály ezen reménye, az attól függ, hogy a munkásosztály mennyire fogja megérteni ezen hivatását. Tudva azt, hogy az uj társadalom a mainál egy sokkal jobban megszervezett társadalom kell, hogy legyen. Ezért azután mielőtt ezen felelőségteljes hivatására vállalkoznék, első sorban már előre, még a mai társadalom keretein belül fel kell építeni az uj társadalom szerkezetét. Ezen társadalom szerkezetét képezheti egy egységes ipari szervezet. A munkásosztálynak mindig a legrövidebb és legcélszerűbb utat kell, hogy válassza céljának elérésére. Természetesen akármelyik utat is fogja a munkásosztály követni, a kapitalizmus a reakcióval egyetemben mindent elfog követni az uj társadalom kialakulása ellen. Mindazok, akik a kapitalizmus demokráciáját akarják védelmezni a föltörekvő proletáriátussal szemben, azok ellenségei minden szocialista törekvésnek. Mert a szocializmus szerint osztályharcnak kell folyni mindaddig, amig a munkásosztály birtokába nem veszi a földet és termelő eszközöket és folytatni fogja a termelést az ipari demokrácia alapján. (Vi.) Az IWW hívei sokszor rámutattak a politikai handa- bandázásra, zavarokra. De a mainál bolondosabb, zavarosabb politikai helyzet nem igen fordult elő sehol más országokban, mint itten az állítólagos politikai demokrácia hazájában. Itten munkás pártról még beszélni sem igen szoktak, a szoci- álista vagy más forradalmi párt még csak gyermek cipőkben jár, vagy második gyermek korhoz hasonló elöregedés áldozata. Itt csak most alakulna ki egy félig- meddig liberálisnak nevezhető harmadik párt, de olyan zavaros vizekben keresztelték meg, hogy nem igen lehet tisztán látni az arculatát. És ami a két uralkodó pártot illeti, azok között semmi külömbség nincsen, egymás ellen versenyezve igyekeznek a tőkés osztályt kiszolgálni. Ezt ők maguk is dicsekedve állítják és hirdetik, épeszű egyén nem is igyekszik azt letagadni. Ezzel szemben az ellenzék, csak itt mint munkáspárti, vagy szocialista, tehát kapitalista ellenes lehetne. Legalább is az volna a logikus a politikai elAz óhazában élő barátai részére is küldesse a Bérmunkást. Egy évre $2.50. méletek szerint. Vagy legfeljebb egy liberális és forradalmi pártra még volna alkalom és magyarázat. De azt látjuk, hogy a liberálisok össze vannak kavarodva a forradalmárokkal és viszont a szocialisták között is sok reakciós liberális van. Úgy össze vannak kavarodva, hogy a legjobb rostával sem lehetne őket kiválogatni. Ez áll a két nagyobb politikai pártra is. Azok között is akadnak egyének, akik liberálisak, a legreak- ciósabb fasiszták mellett, de ugyan akkor egy pártnak a tagjai. Henry Wallace pártja volna a liberális ellenzék, harmadik párt, de az sem egységes, sőt még a liberálisokat sem tudja egyesíteni. De ami legsajnálatosabb, még az is túl radikális a munkásvezéreknek és legádázabb ellenségeivé váltak. Még azokat is kidobálják a pozíciókból, akik Wallace mellett mernek nyilatkozni. Ezen tájékozatlanság, csürés-csavarás miatt egymást ütik, veszekszenek éppen a legnagyobb ilyen zűrzavar az unionok között létezik. Még egy pár éve Wallacet tekintették messiásuknak az union vezérek, most meg éppen ellenkezőleg legnagyobb gyűlölettel beszélnek róla. így vitték a politikán keresztül még az uniókat is arra az útra a vezérek, hogy egymást ütik-verik, ilyen kicsinyes és határozottan rosz- szul kezelt politikai pártoskodások miatt. Valamint igy viszik az union tagságot azon szégyenletes állapotba, hogy a Wall Streetnek vagy egyik vagy másik háziszolgáját — pártját támogatják, esetleg Amerikának a legügyetlenebb elnökét is. Nem csak az unionokat szaggatták igy széjjel a politikai téren, hanem még magukat a new dealistáknak nevező liberális egyének is egymás torkának estek és a ADA “American Democratic Action” éppen úgy harcolt Wallace szintén liberális mozgalma ellen, mint akárcsak a magukat Wall Street szolgájának valló demokrata és republikánus pártok. Amint látjuk egyetlen egy párt sem képes, még az ellenzéknek ismert liberálisokat sem egyesíteni és még sokkal kevésbé volnának képesek a sárga szocialista pártot igazi ellenzékké kiépíteni. De ugyan akkor őrültség volna még több pártot alakítani, hogy minden árnyalatnak legyen külön pártja, hogy minden ilyen forgácsszerü politikusnak legyen lakalma elnökjelölté válni, holott éppen úgy pászolnak az anyapárthoz, mint a forgács a törzshöz, melyről lehasitották. Mert az a tény, hogy az úgynevezett liberálisoknak éppen annyi tagjuk van a Republikánus pártban, mint a Demokrata pártban, ugyan csak éppen any- nyi reakcióst, sőt fasisztát lehet találni úgy az egyikben mint a másikban. De abban még a liberálisok is megegyeznek a nagy pártokkal, hogy a tőkés rendszert akarják védeni, megmenteni. Hát akkor hol van itten a lényeges külömbség? Az amerikai politikai mozgalom még csak most jutott azon időszakhoz, melyet az európai munkásság még az első háború után véggiszenvedett, úgynevezett liberális, középutas pártok kialakulásához. De még ez is olyan zavaros, hogy még a magukat vezéreknek feltolt union vezérek sem tudnak benne eligazodni és egymást támadják amiatt. Arra van hajlamuk, hogy annyi politikai pártot alakítsanak, amennyi vezér, elnöknek szeretne bejutni. De egyenlőre logikusabb felosztásra, csoportosulásra, párt kialakulására, mely igazán a tőkés rendszernek volna az ellenzéke, nincsen kilátás, éppen ezen sok zagyva vezérség és értelmetlenség miatt. A FÖLDREFORM EREDMÉNYE BUDAPEST — A United Press hírszolgáltató vállalat távirata szerint az 1945-s földreform törvények végrehajtása befejezés felé közeledik. A földreform a nagybitokosok osztályát teljesen elsöpörte. Jelenleg a föld körülbelül egyenlő arányban oszlik meg a közép és a kisbirtokosok között. A földreform eredményét az 1935-s állapotokhoz viszonyítva az alábbi számadatok mutatják: 1935-ben az ország földjének 32 százalékát 3873 nagybirtokos bírta: 230,000 középbirtokos kezében volt a föld 43 százaléka s a fenn maradt 25 százalékon 1,400,000 kisbirtokos élt. Jelenleg már csak 21 nagybirtokos maradt, akik a föld két-tized százalékát bírják. 258,000 középbirtokos kezében van 50.8 százalék és 1,800,000 kisborto- kds rendelkezik a többi 49 százalék földdel.
